A 2025. Év Fája a korai juhar – olvashattuk az OEE hírét számos fórumon. Most újabb döntés született: A Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság idén a páfrányfenyőt (Ginkgo biloba) választotta az Év Gyógynövényének!

Számunkra kiemelt hír, hogy még egy fafaj szerepel az Év Fajai között. Mi több, egy minden értelemben egyedülálló dendrológiai kuriózum, egy élő kövület…  Impozáns parkfaként és gyógyító növényként egyaránt ismerjük a „Ginkgót”. Itt a vele kapcsolatos érdekességekből idézünk fel egy csokorra valót.

Fotó: Pintér Beáta – Ipolyerdő Zrt.

Amint már írtuk, az egy-egy élőlénycsoporttal foglalkozó szervezetek rendre megválasztják az aktuális Év Faját, különös figyelmet irányítva rájuk.

A páfrányfenyő (Ginkgo biloba) Kelet-Ázsiában őshonos és szerte a világon, így Magyarországon is díszfaként ültetett növény. A világ legősibb fennmaradt fafaja, amelynek legyező alakú leveleit a Távol-keleten évszázadok óta alkalmazzák gyógyászati célra. A modern terápia a páfrányfenyőt elsősorban az agy vérellátásának zavarából eredő koncentrációképesség-csökkenés, a demencia, az Alzheimer-kór, a perifériás keringés problémái, a szédülés és a fülzúgás kezelésére javasolja.

További számos, idegvédő gyógyhatását részletezi a szakirodalom. Hatóanyagait kapszulák, tabletták és teák formájában kínálja fogyasztásra az egészségipar.

Fotó: Ipolyerdő Zrt.

Egyes leírások szerint, a levelének rovarölő hatása is van. Okos gyűjtők és könyvtárosok a ritka könyveiket ginkgo-levélből készült könyvjelzővel óvják meg a könyvmolyoktól. Belsőépítészek állítják, hogy a ginkgofa-burkolatú helyiségben sem szúnyog, sem svábbogár, sem poloska nem jelenik meg. Különlegességéhez méltó döntés, hogy idén ezt a fajt választották az Év Gyógynövényének! 

A Ginkgo tehát olyan botanikai kuriózum, amelynek szerepe számos területen figyelemre méltó – a kultúrától az orvostudományig. Ez a fa nem csupán a múlt tanúja, hanem a jövő ígérete is: ellenállóképességével és időtállóságával inspirálja az embereket.

Különlegességeinek felidézését kezdjük az ősi mivoltával!

Kutatások szerint, a Ginkgo nemzetség képviselői – köztük a máig fennmaradt biloba faj is – már a perm időszakban, mintegy 270 millió évvel ezelőtt megjelentek.

Elképesztő, hogy ez még a földtörténet legnagyobb – a dinoszauruszok korát megelőző, az akkori élővilág nagy részét megsemmisítő – kihalási eseményét megelőző korszak volt!

Páfrányfenyőnk tehát változatlan alakban élte túl az utóbbi 300 millió évet, az annak a korábbi fajok többségét elsöprő, a növény- és állatvilágot időről-időre teljesen átalakító katasztrófáival együtt. Egyedüli hírnöke annak a fejlődési vonalnak, amelynek tagjai voltak az ősi cikászok és páfrányok. Levéllenyomatai néhány kőzetben olyan mennyiségben fordulnak elő, aminek alapján egykor létezhettek ginkgo-erdők is. Igazi élő kövület tehát, a földtörténeti középkor flórájának utolsó maradványa.

Felfedezésének és elterjesztésének története is teljesen egyedi:

A Ginkgo fennmaradt hírmondóira több mint egy évezrede, Kelet-Kínában bukkantak rá, itt talált menedékre az utolsó jégkorszak idején. A természetben veszélyeztetetté vált, megőrzésében a buddhista szerzetesek játszottak nagy szerepet. Eleinte, a levelei alakja miatt Ya Chiónak (kacsalábnak), majd a terméséről Yin Hsingnek (ezüst baracknak) is nevezték.

Matuzsálemi korú egyedeit máig komoly tisztelet övezi – egykor áldozati helyként használták, ereklyékkel díszítették őket.

Japánba, illetve Korea területére már sok-sok évszázada áttelepítették. Európában egy német orvos adta az első leírását 1690-ben, majd 1730 körül honosították meg Hollandiában. (Az első európai fát ma is láthatjuk: jelenleg 22 méter magas és négyméteres átmérővel büszkélkedhet.)

Magyarországon a Ginkgo a 19. század második felében, dísznövényként terjedt el, parkokban és kertekben. Legidősebb hazai példányaival az ELTE füvészkertjében találkozhatunk – ezeket 1848-ban ültették. Impozáns facsoportja díszlik a Margitszigeten is. Pósfai György Dendrománia című gyűjtése tíznél több olyan Ginkgót tart nyilván szerte az országban, melyek törzsének körmérete megközelíti, vagy meghaladja az öt métert.

Ma a nagyobb dísznövény-kertészetek számos törzsalakját termesztik és forgalmazzák nálunk, még bonsai-habitusú fácskát is nevelhetünk belőle.

Kuriózum alaktani és élettani értelemben is:

A Ginkgo tehát a tűlevelű fenyők elődje, egyetlen élő képviselője a páfrányok és a tűlevelűek közötti „átmeneti szakasznak”. Bár magyar nevében szerepel a „fenyő” szó, az igazi fenyőkkel ellentétben nincs gyantatermelése, nincsenek gyantajáratai.

Kérge szürkésbarna, rügyei hegyesek, zöldesvörösek. Levelei legyező alakúak, változatosan bemetszettek – innen a latin fajneve is (biloba – kétkaréjú) – a hosszúhajtásokon spirálosan, a rövidhajtásokon csomókban nőnek. Élénkzöldek, őszre aranysárgára váltanak át.

Törzse sudár, csúcsa elérheti a harmincméteres magasságot.

Kétlaki növény, azaz a hím- és nőivarú virágai más-más egyedeken vannak. Barkaszerű porzós virágai sárgák, csoportosan nyílnak a tavasz végén. Nővirágai zöldek, később fakadnak, a nyelükön párosával állnak.

Húsos köpenyű, gömbölyű termései ősszel sárgára érnek, majd a földre hullanak.  Markáns tulajdonsága, hogy a rothadásnak induló termésburok macskaürülékhez hasonló szagú, kellemetlen bűzt áraszt.  A kertészek ezért határozottan kerülik a nőivarú egyedek ültetését.

A porzós egyedek lombhullása korábban kezdődik, a korai kiválogatásuk mégsem könnyű.

Érdekesség, hogy a ginkgónak (nyitvatermő létére) csonthéjas magja van, a csíranövénye pedig két sziklevelű. A magas keményítőtartalmú ginkgó-mag Kínában és Japánban orvosság értékű csemegének számít: pirítva fogyasztják, tüdőbajt is gyógyítanak vele. A buddhisták húsételek helyettesítőjeként ették, afrodiziákumként is hatásosnak tartották.

A Ginkgo életereje igazán különleges:

Ősi fafaj, amely túlélt mindent – a földtörténeti katasztrófákat, a jégkorszakokat, elviseli az embert és egyelőre az aktuális klímaváltozást is. Meddig képes erre egy-egy példány?

Kutatók állítják, hogy a faj genomjából hiányzik a sejthalálért felelős gén, mely azt jelenti, hogy a Ginkgo tulajdonképpen szinte „örök életű”. Az idős egyedei is termelnek osztódó szöveteket, és ezek semmiben nem különböznek a vizsgált fiatal és sok évszázados fákban. Az öregedő fatestben lelassul az osztódás, de nem áll le – így a növekedés kvázi sosem fejeződik be.

A Föld legidősebb ginkgói is ezt mutatják. A legöregebb példány Európában lassan 300 éves, Japánban pedig regisztráltak 1200 éves egyedet, míg Kínában élnek 3000 évnél idősebb fák is.

A megújulásának egyik módja csaknem egyedi a növényvilágban. Ugyanis, amikor a fa elérkezettnek látja az időt, hogy utódaiban éljen tovább, a törzsén elkezd ún. „chi-chiket” fejleszteni. A szó emlőt jelent, amire megjelenésükben hasonlítanak a Ginkgo léggyökér-szerű képződményei. Rajtuk vegetatív rügyek találhatók, melyekből a növény képes megújulni.

Fotó: Ipolyerdő Zrt.

A törzsön ilyenkor lassan fejlődő dudorok keletkeznek. Ez azt jelzi, hogy a fa az életének utolsó szakaszába lépett, mert ez van beleprogramozva a génkészletébe.

A chi-chik a talaj felé kezdenek fejlődni, majd legyökereznek. Egy ideig együtt nőnek az anyafával annak részeiként, de ez nem tart örökké. Amint a belőlük kifejlődött utódok megerősödnek, az anyafa lassan elhal és átadja a helyét nekik…

A tudomány szerint, a Ginkgo rendkívül ellenálló a környezeti változásokkal és szennyezésekkel szemben. Az egyik legmegdöbbentőbb története, hogy több példánya túlélte a hirosimai atombombázást 1945-ben. Ezek a fák a robbanást követően is újrahajtottak, és ma is élnek, szimbolizálva a túlélés és a megújulás erejét.

E történet tovább növelte a Ginkgo iránt tanúsított tiszteletet és csodálatot világszerte.

A Ginkgo a művészetben:

A Ginkgo számos művészt megihletett az évszázadok során. Alkotások sora készült vele kapcsolatban a szobrászattól a festészeten és a porcelánművészeten át, a magas költészetig.

A német költőfejedelem, Goethe kedvenc fája volt, versében így örökítette meg: