Vadászat
Visszanéző (2020): Életbikám története
Szili Gábor élménybeszámolója:
Szili Gábor 2020-ban ejtette el élete gímbikáját. Élményeiről beszámolt lapunknak:
Szerencsés vadászembernek mondhatom magam, mert Zala megyében születtem, ami messze földön híres az erdőiben élő csodálatos vadról, a gímszarvasról. Vadásztársaságom, a Pacsai Vt. is jó adottságokkal bír és rendkívül komoly agancsárok látogatják tarvad állományunkat bőgés idején.
Mostani történetünk még jóval bőgés előtt, nyár derekán kezdődött, mikor is vaddisznó vadászat közben, még a nap magasan az égen volt, amikor egy domb mögé becserkelve, 16 darabból álló bikarudlira lettem figyelmes. Messzelátómmal tüzetesebben szemügyre véve őket, a jobb oldalon akadt meg a szemem egy bikán. Jól látom, kérdeztem magamtól, no, meg a vadászaton velem lévő Ervin barátomtól. Jól! – konstatáltuk közösen. Ennek a bikának bizony 3 szára van az említett oldalon. Ekkor természetesen már eljátszottam a gondolattal, ha ez a bika, bőgésig itt marad és a területünkre áll be bőgni, bizony szeretném terítékre hozni. Vadőrünktől és tagtársaktól is kaptam pozitív visszajelzéseket, hogy bizony látták a bikát.
Bizakodásra adott okot, de augusztus 10.-e után, ahogy zártuk a területet, sajnos egyikünknek sem volt szerencséje látni. Kerestük mi reggel, este, de az áhított vad nem mutatta magát. Teltek-múltak a napok, mikor egyik reggel, Vass Károly hivatásos vadászunk a megszokottól izgatottabb hangon hívott és csak ennyit mondott: Megvan a nagy osztott! Láttam is, hova tért be pihenni a beálló helyére!!! Fejében már készen is volt a másnap reggeli vadászat terve. Szeptember 10.-én hajnalban értem Karcsihoz, aki éppen akkor lépett ki a háza kapuján.
Lőbot fent, minden a helyén, indulhatunk vadászni. Rendkívül jó és erőteljes bőgés volt az egész területen azon a reggelen, Nagyhorváti határában tettük le az autót, majd kezdtük meg a cserkelést. Jó erős szürkületben értünk a napraforgó tábla széléhez, ahol egy nagy fa árnyékába húzódva vártuk a sutavadak érkezését, bízva benne, hogy a bika kíséri majd őket. Mint említettem, nagyon jó bőgés volt, Társam, már az autót elhagyva biztatott: kint a bika, az ő hangját halljuk. Keresőtávcsöveinkkel a napraforgón túl lévő repce árvakelést fürkésztük, melyen a tarvadakat követve, vártuk a bika érkezését. A tehenek, borjak szépen húzódtak ki elénk, de a bika az még mindig takarásban bőgött. Számítva érkezésére, a puskámat a lőbotra tettem, majd vártam. Jön a bika! – szólt Karcsi! Én már a céltávcsövet a szememhez emelve láttam meg, de azonnal tudtuk mindketten, az áhított nagyvad az.
Párat még lépett, egyet bőgött, majd Karcsi válaszára megállt s ekkor tettem rá a vállapját ért lövést. Rendkívül jól jelezte a találatot, párat lépett, s örökre megpihent előttünk. Az elejtést követően, a pillanatnyi öröm után percekig csak álltunk és a megélt vadászatról beszélgettünk. Titkon tudtuk, amit most már biztosan, ilyen vadászélményben valószínű soha többet nem lesz részünk!!!
Tisztelet a vadnak, Üdv a kísérőnek! Köszönöm, Barátom!!!
Kívánom minden vadásztársamnak, hogy legyen hasonló vadászélményben részük!
Vadászüdvözlettel: Szili Gábor
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Vadászat
Vadászati Kultúra Ünnepe a keszthelyi Vadászati Múzeumban
2024. október 5.-én tartotta a Vadászati Kulturális Egyesület az idei ünnepségét
2024. október 5.-én tartotta a Vadászati Kulturális Egyesület az idei ünnepségét a Hagyományos vadászati módok házában. A Vadászkamara Kürtegyüttes köszöntője után Oláh Csaba elnök méltatta a Vadászati Kultúra Ünnepét, majd átadta a vadászati kultúráért végzett kiemelkedő tevékenységért járó elismeréseket, az irodalmi, a művészeti és életmű díjakat.
Egyesület minden évben azon tagjainak, akik a vadászati kultúra és hagyományápolás terén maradandót alkottak, vagy munkájukkal segítették az Egyesület működését, Hubertus-kereszt kitüntetést adományoz.
A kitüntetések átadását követően Elnök úr beszámolt az idei Képzőművészeti pályázat eredményéről. 23 alkotó 38 alkotása került kiállításra. 21 alkotás megkapta a Vadászati Kulturális Érték címet, és átadásra került a Balogh Péter Művészeti Nagydíj is.
Lóki György solymász bemutatóval, az Országos Agarász Egyesület képviselői pedig az agarak bemutatásával színesítették a rendezvényt. Az ünnepség keretén belül prof. Dr. Faragó Sándor előadást tartott „Egy vadászó magyar herceg – Festetics Tasziló” címmel.
Hidvégi Béla természetesen idén is szakmai tárlatvezetésre invitálta a vendégeket. Színvonalas és látványos kiállítás várja a látogatókat a múzeum Kittenberger és Széchenyi termében.
Forrás: Vadászati Kulturális Egyesület
Fotó: Polster Gabriella
Vadászat
KITEKINTŐ: Szerbia – A szerb vadászat jövője
Október 5-én, szombaton, a 55. LORIST vadászati és horgászati vásáron sikeresen megrendezték a “A Vadász Ifjúság: A Szerb Vadászat Jövője” című előadást. A “Szarvas tér” főszínpadán Dejan Džakula, a Szerbiai Vadászszövetség Vadász Ifjúsági Bizottságának tagja és a Szent Hubertusz Klub elnöke tartott előadást a nagyszámú közönség előtt.
A szerbiai fiatal vadászok jelenlegi helyzetéről és jövőbeli terveiről tapasztalatait Dejan Džakula osztotta meg. Külön hangsúlyt fektetett az oktatás és az új generációk bevonásának fontosságára, továbbá a vadászati hagyományok megőrzésében, valamint a természeti erőforrások megóvásában kitűzött feladataikról. A résztvevők megismerhették a vadász ifjúság eddigi tevékenységeit, a fiatal vadászok sikereit, valamint a szerb vadásztársaságok fejlesztésére vonatkozó jövőbeli terveket.
Az esemény számos vadászati szakértőt és fiatal vadászok tagjait vonzotta Szerbia különböző részeiből. A közönség nagy érdeklődéssel követte az előadást, különösen a fiatalok bevonásának fontosságát hangsúlyozva a természeti kincsek megőrzésében és a vadászati hagyományok folytatásában.
Az előadás lehetőséget nyújtott arra, hogy a nagyközönség megismerkedjen a szerb vadászat jövőjével kapcsolatos kihívásokkal és tervekkel, valamint arra, hogy kérdéseket tegyenek fel és megvitassák a legfontosabb témákat. Az összes résztvevő kiemelte az esemény jelentőségét a vadászat és a természet népszerűsítése szempontjából, és a fiatal vadászok támogatást kaptak további fejlődésükhöz.
“A Vadász Ifjúság: A Szerb Vadászat Jövője” című előadás az idei LORIST egyik fontos eseménye volt, amely ismét összegyűjtötte a természet és vadászat szerelmeseit, megerősítve a hagyományok megőrzésének és a környezetvédelem felelős megközelítésének fontosságát.
Az Országos Vadgazdálkodási Alap 2025/26-os vadászati évre kiírt pályázatában nem egyforma önrészt kell vállalniuk az ÁFA-körbe tartozó és nem tartozó vadászatra jogosultaknak. Ezen új szabály helyes alkalmazásához adjuk közre az alábbi tájékoztatót.
Az egyesületek soha nem választhatják azt, hogy ők nem alanyai az ÁFÁ-nak. A nyilvántartásba vételkor válnak az ÁFA alanyaivá, majd működésük során az ÁFA kötelezettségek kérdéseivel a pályázatok nyilatkozatai kapcsán találkoznak ismét.
A nonprofit szervezetek, mint jogképes szervezetek akkor alanyai az általános forgalmi adónak, ha saját nevük alatt gazdasági tevékenységet folytatnak, tekintet nélkül annak helyére, céljára és eredményére. Abból a szempontból, hogy az adott nonprofit szervezet gazdasági tevékenységet végez-e, az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény (ÁFA törvény) 6. § (1) bekezdésében meghatározott gazdasági tevékenység fogalma az irányadó: üzletszerűen, illetőleg tartós vagy rendszeres jelleggel folytatott tevékenység, amennyiben az ellenérték elérésére irányul, vagy azt eredményezi, és azt a nonprofit szervezet a saját nevében, illetve neve alatt végzi. Ez a meghatározás sokkal tágabb értelemben határozza meg a gazdasági tevékenységet, mint a civil törvény.
Adóköteles tevékenységet főszabály szerint csak a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz (NAV) bejelentkezett, adószámmal rendelkező adózó folytathat. A civil szervezeteket, így az egyesületi formában működő vadásztársaságokat is a bíróság (törvényszék) tartja nyilván. Nyilvántartásba vételük az úgynevezett egyablakos bejelentkezési rendszerben történik, azaz a civil szervezet a nyilvántartásba vételét végző bíróság útján kap adószámot a NAV-tól. Az ÁFA alanyok adatbázisa naponta frissül a NAV oldalán: az adózót terhelő adókötelezettség jogszerű teljesítéséhez, a költségvetési támogatás jogszerű igénybevételéhez az állami adó- és vámhatóság honlapján közzéteszi az általa nyilvántartott, adószámmal rendelkező, ÁFA alanynak minősülő adózók nevét (elnevezését), adószámát.
A nyilvántartásba vételt követően az egyesület akkor találkozik az ÁFA kötelezettség kérdéskörével, ha pályázatához, támogatási kérelméhez nyilatkozatot kell tennie az ÁFA szerinti besorolásáról, illetve arról, hogy az elnyert támogatást miként (bruttóban vagy arányosítva vagy nettóban) fogja felhasználni. Lényegében a 11 karakterből álló adószám már utal arra, hogy az ÁFA nyilatkozatok közül melyiket választhatja az egyesület elnöke, gazdasági vezetője vagy a pályázat írója. Az adószám 1-8. karaktere a törzsszám, a 9. számjegy az ÁFA kód, utolsó két számjegye az illetékes adóhatóságot jelzi. Az egyesületek esetén a 9. számjegy lehet:
- 1-es kód: ÁFA körbe nem tartozó (adómentes tevékenységet végző vagy alanyi adómentes ÁFA alany), vagy
- 2-es kód: ÁFA körbe tartozó (általános szabályok szerint adózó ÁFA alany civil szervezet).
Az egyesületi formában működő vadásztársaság nem adómentes tevékenységet végez, ugyanakkor alanyi adómentességet választhat, ha megfelel két feltételnek: székhelye belföldön van, továbbá a termékértékesítéseinek és szolgáltatásnyújtásainak összesített ellenértéke (árbevétele) sem az előző évben ténylegesen, sem a tárgyévben várhatóan nem haladja meg az alanyi adómentesség választására jogosító összeghatárt, ami jelenleg 12 millió forint. Amennyiben az egyesület alanyi adómentességre jogosult és azt választotta (ez választási lehetőség, tehát nem kötelező ezzel élnie), akkor 1-es kód szerepel az adószámában, ÁFA körbe nem tartozó adóalany lesz: nem kötelezett ÁFA bevallásra, nem kötelezett ÁFA fizetésére, az általa kiállított számla nem tartalmazhat áthárított ÁFÁ-t, a költségei után nem jogosult ÁFA levonásra, visszatérítésre (azt is bruttó módon számolja el), a támogatást szintén bruttó összegként kapja és használhatja fel.
Amennyiben az egyesület nem választotta vagy nem választhatta az alanyi adómentességet, akkor 2-es kóddal rendelkezik, tehát ÁFA körbe tartozik. Azt feltételezzük, hogy ellenérték fejében végzi tevékenységét, amelyet ÁFA szempontjából megbontunk:
- tárgyi mentes tevékenységet végez: az ÁFA törvény 85. § alapján a tevékenység közérdekű jellegére tekintettel (pl. egyesület tagjainak tagdíj ellenében nyújtott szolgáltatás, termékértékesítés) adómentes, vagy az ÁFA törvény 86. § alapján egyéb sajátos jellegére tekintettel (pl. ingatlan, ingatlanrész bérbeadása) adómentes tevékenység;
- adólevonásra (adóvisszatérítésre) jogosító tevékenységet végez: ÁFA fizetési kötelezettsége keletkezik, az általa kibocsátott számla tartalmazza az áthárított ÁFÁ-t, kapcsolódó költségei után (bejövő számlák alapján) jogosult lehet az ÁFA levonására, visszatérítésre.
Ha kizárólag tárgyi mentes tevékenységet végez a 2-es ÁFA kódú vadásztársaság, akkor az általa kiállított számla mentes, tehát nem tartalmaz áthárított ÁFÁ-t, a kapcsolódó költsége után sem jogosult adó levonásra (visszatérítésre), így a támogatást is bruttó összegben kapja meg és használja fel. Ha kizárólag adólevonásra jogosító tevékenységet végez a 2-es ÁFA kódú vadásztársaság, és a tétel ÁFA része visszaigényelhető, akkor a támogatást nettóban kapja; ha a tétel ÁFA része nem visszaigényelhető (pl. hivatásos vadász szolgálati lakásának felújítása), akkor a támogatást bruttóban kapja. A vadásztársaságok esetében a 2-es ÁFA kód esetén tárgyi mentes és adólevonásra jogosító tevékenységet is végeznek, ezért bizonyos esetekben (pl. az Országos Vadgazdálkodási Alapból finanszírozható tevékenységek támogatása) a könyvelő segítheti a pályázati adatlap és a nyilatkozatok kitöltését a tekintetben, hogy bruttó vagy nettó támogatást igényelnek, le tudják-e vonni részben vagy egészben a beszerzésük után az ÁFÁ-t? Amennyiben bruttó támogatást kérnek, akkor az adott tétel kapcsán nem élhetnek az ÁFA levonás jogával, ha nettó támogatást kérnek, akkor levonhatják a tétel beszerzésekor az ÁFÁ-t.
A vadászkamara 2025/2026-os vadászati évre szóló pályázati felhívásában az Országos Vadgazdálkodási Alapból finanszírozható tevékenységek támogatása továbbra is egyszeri, vissza nem térítendő támogatás, melynek mértéke az ÁFA nyilatkozattólfüggően legfeljebb
- az összes elszámolható nettó költség 60%-a lehet, amennyiben a pályázó jogosult az ÁFA levonására,
- az összes elszámolható költség 70%-a lehet, amennyiben a pályázó nem jogosult az ÁFA levonására, vagy nem kíván élni az ÁFA levonás jogával.
Forrás: Kiss Erzsébet gazdasági vezető – Országos Magyar Vadászkamara