Boruzs András dámszarvasra vadászott a Hunor Vadásztársaság területén. Élményeiről beszámolt lapunknak:

A történet 2023-ban kezdődött. A társaságunknál három évente kerül sor dámbika elejtésre a tagság részére. 2023-ban,  mivel nem voltam soros, csak úgy fegyver nélkül kimentem a Varjasi területrészre. Akkor találkoztunk először, bár csak a hangját hallottam. Másnap kora reggel már kint talált. Most a keleti oldalról közelítettem meg az erdőt, sikerült kb. 80 méterre becserkeljem a barcogóhelyet. Hárman voltak: két középkorú, egy kanalas.

Fotó: Boruzs András – Hunor Vadásztársaság – AJN

A faágak között látszott, hogy a bal szár normál csipkézett, de a jobb… Nem tudtam megnézni, felkeltek, beballagtak a sűrűbe.   Délután ismét kint ért, (nyugdíjasok arra érnek rá, amire akarnak), végre láttam a jobb szárat is. Kint voltak az erdősáv és az erdő közé ékelődött legelőn. A bika a bal oldalát mutatta, tisztán látszott a csipkézetlen jobb lapát,  majd ahogy szembe fordult, akkor láttam meg a lapát közepén a vendégágat. Szóltam az egyik tagtársunknak, akinek volt kvótája, de nem élt a lehetőséggel, pedig készítettem egy mellvédet is, a barcogóhely iránt, az erdősávban.

Fotó: Boruzs András – Hunor Vadásztársaság – AJN

Eljött az idei ősz. Kitettem a vadkamerát, a nyugati oldalra is csináltam leshelyet, takarítottam cserkelőutat.  Szeptember vége felé elkezdett esni az eső. Leesett 70 mm. A területet csak kerülővel, a szomszéd felől lehetett megközelíteni.   Végre október 1. Eddig a kamera nem mutatta a bika jelenlétét. Reggel-este kint vagyok, látok- hallok bikákat, de ez a bika nem jön. Október 5. este a legelő legtávolabbi szélén (kb.  egy km) a hajlatból két sötét árny jön felém, Vészesen sötétedik, de látom, hogy az egyik az a bika. Közben kezd délire fordulni a szél. Gyorsan elhagyom a rejtekem, bízva a   szerencsében, hogy még elég messze vannak és elvitte mellettük a szagomat. Október 6. vasárnap, hajnal négy óra. Nem kell   ébresztő, időben kelek, pár falat, felszerelés már az autóban, beírókönyv és irány a terület. Úgy számolok, hogy öt órára kiérek, és kb. 1,5 km gyaloglás után el tudom foglalni a leshelyet. Az erdősáv keleti oldalán haladtam, 300 méterre a cserkelő úttól, amikor előttem 50 méterre barcogás-szerű morgást hallottam. Ott állok nyílt terepen.

Fotó: Boruzs András – Hunor Vadásztársaság – AJN

Villámgyorsan futás be az erdősáv szélébe. Beállok egy bokor elé, jó háttér, lőbot, puska rá, várok. Csend. Jó szelem van, délkeletről fúj, dehogy fúj,  lengedezik.Még mindig csend és nyugalom. Közben az infrakeresővel pásztázom az erdőt. Semmi.Csak egy kicsit lenne  világosabb.Előttem kb 30 méterre két zöldes árny bontakozik ki a tisztáson, legelnek, ahogy emelgetik a fejüket nem látszik a  fejükön agancs. Tarvadak. Kényelmesen kisétálnak a legelőre. Én is indulok, 1-2 lépés után megállok, pásztázom magam előtt  a területet. Így ment egy órán keresztül, kb. 250 métert haladtam előre. Kijöttem az erdősávból, mert egy 50 méteres szakaszon elég sűrű volt a nádas. Bíztam benne, hogy a dám nem abban barcog. Végre elértem a cserkelőutat. Fél hét. Azt hittem, hamarabb érek ide.  Az esélytelenek nyugalmával közelítettem meg a mellvédet. Már nem kellett infra. A legelő felett, a hajlatban, derékmagasságú köd lebegett.Szemben, az erdő sötét volt és csendes. Az-az mégsem, agancs koppanást hallottam. S valóban, pettyes árnyak  mozogtak a fák között. Lassan kiértek az erdő szélére a barcogó teknőkhöz, egyik lustán leheveredett, másik kettő játékosan  összeakaszkodott. Nem volt komoly a küzdelem és a faágaktól nem láttam, mi van a fejükön! Forgolódtak, tologatták egymást. Végre látom a fejdíszüket.

Itt a Bika! Adrenalin hegyek, a szívem a fülemben dobog, gyorsan puska, lőbot, most már a  céltávcsövön kísérem az eseményeket. Ismét takarásban vannak. Negyed óra telik el, mire újra az előbbi helyre érnek. A bika  a jobb oldalát mutatja, ekkor engedem útjára a lövedéket. A dörrenés után jól lehetett hallani a becsapódást. A bika felvágta az elejét és egy 15 méteres halálvágta után megállt, majd a jobb oldalára dőlt. A másik kettő elugrott felém, 30 méterre megállta, s onnan nézték a társukat. Nem tudták, honnan jött a veszedelem. Újra felém indultak, mintegy 10 méterre futottak el mellettem.

Megvártam, amíg eltűnnek, csak ezután mentem birtokba venni a már mozdulatlan Bikát. Én magamnak is szoktam töretet adni, most sem történt másként. Vadkörtefa volt a közelben, arról törtem három rövid zöldlevelű ágat. Levett kalappal álltam a Bikám fölött, ami most már örökre az enyém.

Fotó: Boruzs András – Hunor Vadásztársaság – AJN

Lőszer RWS ID CLASSIC 11,5G

Szeghalom, 2024 október 19., Hunor Vadásztársaság

Írta és fényképezte: Boruzs András

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre