Keressen minket

Vadászat

Visszanéző (2025): A páratlan 20-as gímbikám

Asztalos Gyula gímszarvasra vadászott a Karancskeszi Karancsvölgye Vadásztársaság területén:

Közzétéve:

Kattints a képre és kedveld a WILD Hungary Facebook oldalát is!

„A legjobb barátomtól kaptam meghívást bőgésben bikavadászatra. Péntek délután már időben kimentünk. Hiába volt meleg, már bőgtek a bikák. Ahogy szürkült, egyre több bika szólt, de még bent a sűrűben. Amikor besötétedett, egy fiatal villás bika jött ki hat tarvadat terelve. Nem volt lőhető, így csak gyönyörködtünk benne.

Másnap hajnalban hatalmas köd fogadott bennünket. Ez sem tántorított el minket: még sötétben indultunk ki. Egy völgyben lévő tarvágást néztünk meg – nem hiába! Nyolc bika bőgött a völgyben. Az egyik kb. 60 méterre volt; a nagy ködben csak egy pillanatra láttuk meg a testét. Később, ahogy felszállt a köd, előjött egy nagyon fiatal bika is, de természetesen nem lőttük meg.

Fotó: Asztalos Gyula – Agro Jager News

Megbeszéltük, hogy délután a lehető legkorábban már kint leszünk ugyanitt, mert köd nélkül biztosan találunk lőhető bikát. Visszamentünk a völgybe, felültünk egy lesre – de gyorsan véget is ért ez a kísérlet, mert darázsfészekre ültünk. Odébb mentünk a völgyben egy dagonyához, de síri csend fogadott. Ijesztően nagy csend. Egy borjút láttunk csupán, mást semmit. Messziről sem hallottunk bőgést.

Kedvünket veszítve indultunk a kocsihoz, majd ott kitaláltuk, hogy menjünk lejjebb egy völggyel – hiszen sosem lehet tudni. Meglepetésünkre zengett az erdő! Be is azonosítottuk, melyik bika bőg a legközelebbről, és arra vettük az irányt. Pechünkre már kint volt a tarvadakkal a lekaszált réten. Behúzódtunk egy akácfacsoport mögé, de nem vettük észre, hogy a facsoport túloldalán ott áll a vezértehén. Egy nagy böffentéssel elvitte a körülbelül 30 tarvadat és a nagy bikát is. Utánuk mentünk, de hiába.

Szürkületkor kijött még egy bika messzire, de már nem tudtuk elbírálni, és nem is jött közelebb: lecövekelt, és egy helyről oda-vissza bőgtek egymásnak a barátommal. Aznap este összeraktuk a tervet: hol állunk meg, merre megyünk hajnalban.

Reggel elsők voltunk a beírókönyvnél. Sötétben kiértünk. A fasor mellett hagytuk a kocsit, és a völgybe siettünk le. Bent bőgött az erdőben. Rábőgtünk, vissza is válaszolt; pár percig „játszottuk” ezt, de nem jött ki. Majd hallottuk, hogy megindult lefelé a völgyben. Utána mentünk, de egyre távolodott. Mivel az erdőn nem tudtunk elég halkan átmenni, visszakapaszkodtunk a tetőre, át az úton, a következő völgyben lévő tarvágásra – oda, ahol előző reggel és este voltunk. Ott bőgött bent, így siettünk lefelé.

Fotó: Asztalos Gyula – Agro Jager News

Menet közben megláttunk egy dámtehenet és egy dámbikát. Megtorpantunk, nehogy elzavarják a gímet, ha meglátnak. Csendben indultunk tovább. Pár lépés után Gabi barátom megfogta a vállamat: ott volt a bika, jött át a horizonton. Gyors bírálat, lőbot le, puska fel. A horizonton egy pillanatra megállt, a fátyolködben bőgött egy hatalmasat – filmbe illő jelenet volt.

Ezután átjött a horizonton, megállt a legjobb pillanatban. Egy jól irányzott lövés, amit a bika hatalmas rúgással jelzett. Felénk kezdett szaladni, majd körülbelül 100 méteres halálvágta után, előttünk 40 méterre örökre megpihent az erdők királya. Kivártuk az ilyenkor kötelező pár percet, majd birtokba vettük az óriást.

A trófea páratlan 20-as, a bika 13 éves és 9,38 kg – aranyéremmel jutalmazták. Később megtudtuk, hogy ez a valaha lőtt legnagyobb bika ezen a területen.

Fotó: Asztalos Gyula – Agro Jager News

Hálásan köszönöm ezt a felejthetetlen vadászatot arany barátomnak, Fekete Gábornak, és a Karancskeszi Karancsvölgye Vadásztársaságnak is.”

Írta és fényképezte: Asztalos Gyula

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre

Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

Vadászat

29. alkalommal találkoztak a vadászok Balatonfűzfőn

2026. június 13-án a balatonfűzfői Jáger Lősport és Szabadidőközpont adott otthont a XXIX. Veszprém Vármegyei Vadászkamarai Nagydíjnak

Published

on

Kattintson és látogasson el a FROMMER Fegyverbolt honlapjára.

2026. június 13-án a balatonfűzfői Jáger Lősport és Szabadidőközpont adott otthont a XXIX. Veszprém Vármegyei Vadászkamarai Nagydíjnak, amely immár közel három évtizede jelenti a vármegye vadászainak egyik legfontosabb lövészeti találkozóját. A korongvadász versenyre ezúttal 49 induló nevezett, akik egyéniben és csapatban is összemérhették felkészültségüket.

Fotó: Szegedi László – OMVK

A rendezvény ünnepélyes megnyitóján a Bakony Vadászkürt Egyesület tagjai a hagyományokhoz híven „Gyülekező” kürtszignállal köszöntötték a résztvevőket. Ezt követően Pap Gyula, a Veszprém Vármegyei Vadászkamara elnöke üdvözölte a megjelenteket. Köszöntőjében felidézte, hogy a mostani már a huszonkilencedik alkalommal megrendezett nagydíj, és örömmel állapította meg, hogy olyan vadásztársak is jelen voltak, akik az első versenyen is rajthoz álltak. Beszédében kitért arra is, hogy az elmúlt évtizedek alatt természetes generációváltás zajlott le nemcsak a versenyzők, hanem a lőtér munkatársai között is. Elismerően szólt a létesítményben megvalósult fejlesztésekről, majd eredményes és sportszerű versenyzést kívánt valamennyi résztvevőnek.

A megnyitót követően a szervezők ismertették a technikai tudnivalókat, kiosztották a rajtszámokat, valamint külön hangsúlyt fektettek a biztonsági előírások betartására. A versenyzők ezt követően foglalták el helyüket a pályákon, ahol kezdetét vette a megmérettetés.

Fotó: Szegedi László – OMVK

A verseny során számos kiváló sorozat született. A jól sikerült találatokat gyakran taps és biztatás kísérte, de a koronglövészet természetéhez híven akadtak bosszantó hibák és kihagyott lehetőségek is. A sportszerű légkör azonban végig megmaradt, a résztvevők pedig ismét bizonyították, hogy a koronglövészet nem csupán verseny, hanem közösségi élmény is.

Eredmények

Férfi egyéni

  1. Siffer Géza – 47 találat
  2. Hüll László – 45 találat
  3. Kokojev Vitalij – 44+1 találat (szétlövés után)

Női egyéni

  1. Hettyei Emőke – 45 találat
  2. Hettyei Anita – 39 találat
  3. Hettyei Bianka – 29 találat

Csapatverseny

  1. Bakonyerdő Zrt. „A” csapata – 121 találat
  2. Tési Fennsík Vadásztársaság – 119 találat
  3. Noszlopi Vadásztársaság – 118 találat

Különdíj
Csobánc Vadásztársaság – 124 találat

Az eredményhirdetésen a legeredményesebb egyéni és csapatversenyzők vehették át díjaikat csatári Lászlótól, a lőtér tulajdonosától és Pap Gyula vadászkamarai elnöktől, majd kötetlen beszélgetés mellett zárult a nap. A résztvevők ellátásáról a hagyományoknak megfelelően a tavalyi év győztes csapata gondoskodott, míg az italokat a Veszprém Vármegyei Vadászkamara biztosította.

Fotó: Szegedi László – OMVK

A jó hangulatú rendezvény végén már a jövő évi jubileumi találkozó került szóba: a XXX. Veszprém Vármegyei Vadászkamarai Nagydíjon a vendéglátás feladata a különdíjas eredményt elérő Csobánc Vadásztársaságra vár majd.

A huszonkilencedik nagydíj ismét bebizonyította, hogy a lövészeti felkészültség fejlesztése, a biztonságos fegyverkezelés és a vadászközösség összetartozásának erősítése kéz a kézben jár. A résztvevők egyhangú véleménye szerint kiváló hangulatú, emlékezetes napot tölthettek együtt Balatonfűzfőn, amely méltó előfutára volt a jövő évi jubileumi, harmincadik versenynek.

Fotó: Szegedi László

Forrás: -PS- OMVK

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Agro Jager News
Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

Tovább olvasom

Vadászat

Hivatásos vadászok regionális válogató versenye

A Vas megyei Kemenesmagasiban rendezték Vas-Zala-Somogy hivatásos vadászainak válogató versenyét az idén először,

Published

on

Kattintson és látogasson el a FROMMER Fegyverbolt honlapjára.

A Vas megyei Kemenesmagasiban rendezték Vas-Zala-Somogy hivatásos vadászainak válogató versenyét az idén először, regionális jelleggel. A verseny célja a három legjobb jáger kiválasztása egy nívós válogató keretében, ahol a megyék legjobbjai képviselik majd a Területi Szervezetüket júliusban, az országos megmérettetésen.

Fotó: OMVK

20 versenyző indult összesen a versenyszámokban, úgy, mint korong- és golyóslövészet, trófeabírálat, sebzési jelek vizsgálata, teszt és növényfelismerés.
A somogyi kamarai delegáció hat versenyzőből és a korábbi helyi versenyek bíráiból állt.

Versenyzőink közül Rózsa Martin, Boda Csaba és Beda János lettek az I-III. helyezettek, míg Rózsa Martin az összesített versenyben előkelő ezüstérmes helyet vívott ki, így ő képviseli Somogyot a főversenyen. Igazán jó hangulatú és színvonalas versenyt raktak össze a helyiek, külön köszönet Kenesei István titkár kollégának!

Jövőre Somogyon a sor a rendezést illetően, és bár magasra került a léc, szeretettel várjuk a vasi és zalai hivatásos vadászokat egy hasonlóan jól szervezett versenyen!

Forrás: Dr. Kemenszky Péter – OMVK

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Agro Jager News
Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

Tovább olvasom

Vadászat

Az eddigieknél is intenzívebb vaddisznóállomány-csökkentés indul az ASP megfékezésére

Az országos főállatorvos rendkívüli vaddisznóállomány-csökkentési intézkedéseket rendelt el a járvány további terjedésének megakadályozása és a hazai sertéságazat védelme érdekében.

Published

on

Kattintson és látogasson el a FROMMER Fegyverbolt honlapjára.

Az afrikai sertéspestis (ASP) házisertés-állományban történt megjelenése miatt az országos főállatorvos rendkívüli vaddisznóállomány-csökkentési intézkedéseket rendelt el a járvány további terjedésének megakadályozása és a hazai sertéságazat védelme érdekében.

Fotó: NÉBIH

A beavatkozások Pest, Komárom-Esztergom és Fejér vármegyékben az M1–M3 autópályák menti 10 kilométeres sávban, valamint Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében, a Vállaj térségében elrendelt megfigyelési körzet területén, az érintett vadgazdálkodási egységekben valósulnak meg. Az intézkedések a vaddisznóállomány csökkentésére, területenként meghatározott állománysűrűségi célértékek elérésére és fenntartására, valamint a teljesítés fokozott ellenőrzésére irányulnak.

Az afrikai sertéspestis továbbra is Magyarország egyik kiemelt állategészségügyi kockázata. A vírus évek óta jelen van a hazai vaddisznóállományban, amely a fertőzés természetes fenntartójaként játszik szerepet. A júniusi házisertés-kitörés arra is rámutat, hogy a korábban elrendelt járványvédelmi intézkedésekkel – kiemelten a diagnosztikai célú kilövéseket és az állománycsökkentési intézkedéseket – nem minden térségben sikerült egyforma hatékonysággal elérni a kitűzött járványügyi célokat, ami több tényezőre, köztük a végrehajtás eltérő mértékére és a területi sajátosságok összetett hatására vezethető vissza.

Az országos főállatorvos dr. Nemes Imre döntése alapján Pest, Komárom-Esztergom és Fejér vármegyék területén, az M1 és M3 autópályák nyomvonalától számított 10 kilométeres sávban célzott, rövid határidejű rendkívüli állománycsökkentési műveletnek kell indulnia. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében, a Vállaj térségében kialakult házisertés-kitöréshez kapcsolódóan a megfigyelési körzetekben elrendelésre került az állomány teljes felszámolása, a fent leírt többi területen pedig meghatározott állománysűrűségi célérték elérése és fenntartása. A teljesítést szigorú hatósági ellenőrzés kíséri, nem teljesítés esetén komoly szankciókra, bírságra számíthatnak a vadászatra jogosultak.

Minden elejtett állatból kötelező mintavétel történik, a hullákat pedig előírás szerint ártalmatlanítják, miközben a résztvevők ruházatának és az eszközök fertőtlenítése is kötelező.

Az ASP betegséggel kapcsolatban minden fontos információ elérhető a Nébih tematikus aloldalán: https://portal.nebih.gov.hu/afrikai-sertespestis

Forrás: NÉBIH

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Agro Jager News
Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

Tovább olvasom