Természetvédelem
Ginkgo-félék fosszíliái az ősnövénygyűjteményben
Az élő fosszíliaként is gyakran emlegetett Ginkgo egy valamikor változatos, több családot, nemzetséget és fajt is magába foglaló növénycsoport (Ginkgophyta) egyetlen ma élő képviselője. A pleisztocén eljegesedés során szinte teljesen kipusztult és csak reliktumként maradt fenn Kína egyes keleti és középső területein. Az MNMKK Magyar Természettudományi Múzeum ősnövény gyűjteményében a ginkgo-félék virágkorának számos hazai bizonyítéka megtalálható.

Ginkgo biloba őszi levelei
A Ginkgo mai széles körű elterjedését a kertészeti kultúráknak köszönheti, azonban vadon, egy kisebb Kínában élő populációjától eltekintve, aligha fordul már elő. Népszerűségét elsősorban gyógynövényként való hasznosíthatóságának és dekoratív megjelenésének köszönheti, sőt élelmiszerként világszerte elterjedt, és a keleti vallások által is nagyra becsült fa.
A Ginkgo a magvas növények más nagyobb csoportjaitól, pl. zárvatermők, fenyőfélék, jelentősen különbözik, amit számos különleges tulajdonsága bizonyít. Sakugoro Hirase, a tokiói egyetem botanikus illusztrátora és technikusa 1896-ban megfigyelte, hogy a Ginkgo pollenje, a magvas növények többségétől eltérően, csillókkal ellátott spermiumot (spermatozoid) hoz létre, amelyek aktívan képesek a női ivarsejthez eljutni. A késleltetett megtermékenyülés és az embrió kialakulásának folyamata is eltér a fenyőknél vagy más fáknál tapasztalttól. Érdekes tulajdonsága, hogy ivari kromoszómákkal rendelkezik. A faj egyedei kétlakiak, azaz a hím és női ivarszervek („tobozok”) külön egyedeken fejlődnek. A hajtások jellegzetessége, hogy az úgynevezett hosszú hajtások leveleinek hónaljában jelennek meg a rövidhajtások, ezeken fejlődnek a magok és a pollenek. A két magkezdeményéből gyakran csak az egyik fejlődik maggá. A magot két réteg borítja, egy kemény belső és egy húsos külső réteg, amely kellemetlen szagot áraszt. Egyedülállóan, a Ginkgo egyes sejtjeiből kimutatták a Coccomyxa zöldalga jelenlétét.
Egyes idősebb példányok vastagabb ágainak alsó oldalán környezeti stressz hatására akár 30 cm-es átmérőt is elérő fás kinövések fejlődhetnek, amelyeket chi-chi –nek neveznek. Ha elérik a talajt, akár gyökeret és leveleket is fejleszthetnek. A chi-chi-hez hiedelmek és legendák kötődnek, így például érintésük serkenti az anyák tejelválasztását.
A napjainkban ismert egyetlen Ginkgo fajjal szemben a múltban számos ginkgo-féle élt, amit a föld északi és déli féltekéről egyaránt leírt fosszíliák tanúsítanak. Legyező formájú leveleket már a karbon időszakból, több mint 300 millió éves üledékekből is leírtak, Ginkgophytopsis néven, amelyek még nem egyértelmű bizonyítékai a ginkgo-féléknek, páfrányokhoz, magvaspáfrányokhoz vagy más ősi nyitvatermőféléhez is tartozhattak. A mai Ginkgo-hoz hasonló növények közel 200 millió évvel ezelőtt, a triász és jura időszakok határán jelentek meg. Kínából leírt fosszíliák alapján a ginkgo-féléknek számos csoportja létezett a jura időszakban (201-145 millió év), pl. Ginkgo yimaensis, de feltűntek más nemzetségek is, pl. Yimaia, Karkenia.

A Yimaia (balról) és Karkenia (jobbról) hajtásai. (Pollyanna von Knorring rajza, Crane, P. R. 2019. An evolutionary and cultural biography of ginkgo. Plants, People, Planet, 1(1), 32-37.)
A kutatók szerint a ginkgo-félék csoportjában a tipikus Ginkgo levélforma mellett más, hosszúkás levélformák és eltérő reproduktív szervek is megjelentek, pl. az észak-ázsiai mezozoikumi lelőhelyekről leírt Umaltolepis. A ginkgo-félék virágkorukat a mezozoikumban élték, majd a kréta időszakban hanyatlás következett. A Ginkgo az északi és déli félgömbön egyaránt jelen volt a kainozoikum elején, majd a déli féltekéről néhány millió éven belül teljesen eltűnt. Az északi félgömb területein ezzel szemben még sokáig jelen volt, egészen 4,5 millió évvel ezelőttig. Ekkorra már Japánból is eltűnt és a pleisztocén végére (kb. 11.700 év) már csak Kínában maradtak reliktum populációi.

Sphenobaiera levelei a Mecsek jura időszaki flórájából (fotó: Budai Éva)

Ginkgoites levél a Mecsek jura időszaki flórájából (fotó: Budai Éva)
Hazánkban is előfordultak a ginkgo-félék képviselői. A Mecsek jura időszaki flórájában (kb. 200 millió év) a Ginkgoites, a Baiera és a Sphenobaiera változatosan szeldelt levelei bizonyítják a ginkgo-félék változatosságát. A Ginkgo nemzetség később, a miocénben tűnt fel a hazai flórában, amit számos levél maradvány bizonyít Nógrádszakál (Ipoly vidéke), Balaton és Mikófalva (Bükk hegység), és Rudabánya (Rudabányai hegység) flóráiból. A magyarországi legfiatalabb őshonos Ginkgo fosszíliák Gérce pliocén korú (kb. 4,5 millió év) krátertavának üledékéből kerültek elő.

Ginkgo adiantoides levele Mikófalva miocén (balra) és Gérce pliocén (jobbra) korú flórájából.
Valószínűleg a pleisztocén egyre hidegebb klímája miatt szorult vissza a Kárpát-medencéből ez a növény csoport. Egyébként Európa legöregebb, élő Ginkgo fáit, Londonban a Kew Gardenben és Hollandiában találjuk, az előbbit 1762-ben ültették, az utóbbit maga Linné ültette.
Írta: Erdei Boglárka (Ősnövénygyűjtemény) – MNMKK
Forrás:
Crane, P. R. (2019). An evolutionary and cultural biography of ginkgo. Plants, People, Planet, 1(1), 32-37.
Hably, L., & Kvacek, Z. (1998). Pliocene mesophytic forests surrounding crater lakes in western Hungary. Review of Palaeobotany and Palynology, 101(1-4), 257-269.
Herrera, F., Shi, G., Ichinnorov, N., Takahashi, M., Bugdaeva, E. V., Herendeen, P. S., & Crane, P. R. (2017). The presumed ginkgophyte Umaltolepis has seed-bearing structures resembling those of Peltaspermales and Umkomasiales. Proceedings of the National Academy of Sciences, 114(12), E2385-E2391.
Podani, J. 2015. A növények evolúciója és osztályozása. ELTE Eötvös Kiadó.
Royer, D. L., Hickey, L. J., & Wing, S. L. (2003). Ecological conservatism in the “living fossil” Ginkgo. Paleobiology, 29(1), 84-104.
Taylor, E. L., Taylor, T. N., & Krings, M. (2009). Paleobotany: the biology and evolution of fossil plants. Academic press.
Természetvédelem
Borzot mentettek a KEFAG-os kollégák
A napokban egy fiatal borz került bajba a KEFAG Zrt. területén, az állatot a társaság szakemberei mentették meg.
A napokban egy fiatal borz került bajba, miután egy használaton kívüli épület közel két méter mély aknájába esett, ahonnan önerőből nem tudott kijutni. Az állatra egy kolléganőnk fia figyelt fel vasárnap egy séta során. Felismerve a helyzetet egy deszkát helyeztek az aknába, bízva abban, hogy az állat azon fel tud kapaszkodni, de ez nem sikerült. Ezután többen is figyelemmel kísérték az állat sorsát, és vizet juttattak számára.

Fotó: KEFAG Zrt.
Nem sokkal később másik kolléganőnk is értesült a történtekről. Amikor meglátta a mély aknában rekedt, kimerült fiatal borzot, egy szélesebb pallót engedett le, majd táplálékot is vitt az állatnak, amely ekkorra már nem tudni mióta fogságban volt.
Mivel a borz továbbra sem tudott kijutni, Judit egy élve fogó csapdát helyezett az akna aljára. A terv bevált, hiszen másnap reggelre a borz biztonságban a csapdában volt, így sikerült kiemelni az aknából.
A mentés után nem vitték messzire, a közeli erdőben, természetes élőhelyén engedték szabadon, ahol remélhetőleg hamarosan visszatalálhatott családjához és megszokott életteréhez. Az elengedés pillanata a következő bejegyzésben látható majd. Büszkék vagyunk kollégáinkra, akik újra és újra tanúbizonyságot tesznek emberségükről, felelősségtudatukról és a természet iránti elkötelezettségükről.
Forrás: KEFAG Zrt.
Természetvédelem
Eltűnhet az eurázsiai hiúz Magyarországról
A szlovák–magyar határvidéken drámai mértékben csökkent az eurázsiai hiúz állománya.
Budapest, 2026. június 9. – Az Európa legnagyobb vadon élő macskaféléjének egykor természetes élőhelyéül szolgáló szlovák–magyar határvidéken mára drámai mértékben csökkent az eurázsiai hiúz állománya, és a faj gyakorlatilag eltűnőben van Magyarországról. A WWF Szlovákia, a WWF Magyarország és partnerszervezeteik 2023 és 2026 között figyelték meg a fajt a Szlovák-karszt Nemzeti Parkban – a faj egyik történelmi élőhelyén –, és mindössze két kifejlett hiúz jelenlétét sikerült igazolni, míg a hazai oldalon Aggtelek és a Bükk térségében nem találták nyomát, csak a Börzsönyben bukkan fel időről időre egy idős példány. Június 11-én, a hiúzok világnapján a WWF arra hívja fel a figyelmet, hogy a monitoringeredmények szerint az eurázsiai hiúz jövője a Kárpátokban a határokon átívelő együttműködésen múlik.

Fotó: WWF

Fotó: WWF
Természetvédelem
Az „Ezres tűz” után újraindul a vegetáció Csönge határában
Vöröstölgyet telepítettek az erdészek a csöngei erdőtűz által elpusztított területen
Gyönyörűen sorolnak a kis vöröstölgy csemeték, és az elegyfafajok is szépen hajtanak. A csöngei erdőtűz által elpusztított 9.64 hektáros állami erdei fenyves helyére megfelelő talajelőkészítés után 2025 őszén 2 ezer 400 kilogramm vöröstölgy makkot vetettünk el, és 3 ezer 600 vöröstölgy csemetét ültettünk, azután, hogy az úgynevezett „ezres tűzre” emlékezve szemléletformáló nap keretében diákok a katasztrófavédőkkel és az erdészeinkkel közösen jelképesen ezer csemetét ültettek el itt.

A téli csapadék az elmúlt években kimaradt, ennek és a forró, száraz nyaraknak következtében jelentősen csökkent országszerte, így Vas vármegyében is a talajvíz szintje, és nőtt meg jelentősen a szabadtéri tüzek veszélye. A klímaváltozás várható hatásai és a termőhelyi viszonyok miatt döntöttek úgy szakembereink, hogy ezen a területen vöröstölgy kerül az elpusztult erdei fenyő állomány helyére. Dr. Nagy László, a Szombathelyi Erdészeti Zrt. Sárvári Erdészeti Igazgatóságának erdőművelési műszaki vezetője rendszeresen figyeli a természeti katasztrófa sújtotta területen a kis csemeték fejlődését. A silány, úgynevezett rozsdabarna cseri erdőtalajon szépen növekednek a vöröstölgyek és a beültetett vadkörte, vadalma, madárcseresznye, mezei juhar elegyfafajok is. A tűz pusztítása után a természet élni akarását mutatja, hogy a kökény, a galagonya, a vadrózsa, és a lágyszárúak is megindultak. A sekély termőréteg alatt vörös kavics van, így fontos szerepe van kipárolgás megakadályozásában, a vízvisszatartásban a talajt fedő növényzetnek. A vöröstölgy árnyéktűrő fafaj, és hamarosan túlnövi a többi itt élő cserjét, lágyszárút. De ha túlságosan megerősödnének, akkor a sorokból kiszedjük ezeket, hogy biztosítsuk a fő- és elegyfafajok fejlődését. – mondja szakemberünk. A vadkártól óvott, bekerített területen még hosszú évekig ápoljuk majd a kis csemetéket, hogy újra erdő lehessen a területen
Forrás: Szombathelyi Erdészeti Zrt.
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre

Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131








