Keressen minket

Mezőgazdaság

A kémiai növényvédő szer felhasználás csökkentése mindannyiunk érdeke

Az ÖMKi is hozzászólt az Európai Növényvédőszer Akcióhálózat legfrissebb jelentéséhez.

Közzétéve:

ÖMKi: A napokban jelent meg az Európai Növényvédőszer Akcióhálózat (PAN Europe) jelentése az európai piacokon kapható termékek, elsősorban zöldségek és gyümölcsök növényvédőszer maradék terheléséről. A közlemény állításait több hazai szakmai szervezet (köztük a NAK és a FruitVeB) visszautasította, állásfoglalást adott ki róla a NÉBIH. A témában hazánk legnagyobb bio kutató szervezete, az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet (ÖMKi) is véleményt formált, rámutatva azokra az új stratégiai irányokra, amelyek konkrét lépéseket fogalmaznak meg a kémiai növényvédőszer felhasználás csökkentésére, ezzel segítve a gazdákat és védve a fogyasztókat.

Az ÖMKi is hozzászólt az Európai Növényvédőszer Akcióhálózat legfrissebb jelentéséhez. (Kép: ÖMKi)

Az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet Magyarország egyedüli ökogazdálkodásra specializálódott kutatóintézete. (Ábra: ÖMKi)

A PAN Europe tanulmánya leginkább azért keltette fel a szakma és a közvélemény figyelmét, mert kiemeli – az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság adatai alapján -, hogy megnőtt az úgynevezett helyettesítésre kijelölt növényvédőszer hatóanyagok előfordulása és mennyisége a forgalomba kerülő zöldségekben és gyümölcsökben. Helyettesítésre jelölt anyagoknak nevezzük azokat a növényvédőszer hatóanyagokat, amelyeknél már létezik korszerűbb gyártási eljárással előállíthatókedvezőbb toxikológiai vagy ökotoxikológiai tulajdonságokkal rendelkező hatóanyagamely biztonságosabb az emberek vagy állatok egészsége, illetve a környezet szempontjából. Az e kategóriába sorolt hatóanyagok közé olyanok tartoznak, amelyek potenciálisan rákkeltő, mutagén valamint a termékenységet és az utódsejteket károsító, esetleg a hormonrendszert romboló hatásúak.  Ezeknek a hatóanyagoknak a káros hatásairól intenzív szakmai vita folyik, és folyamatos értékelésük zajlik. Elsősorban a haszon és a kockázat mértékének mérlegelése alapján maradnak felhasználhatók vagy vonják vissza őket a piacról.

A jelentés megosztó eredményekről számol be, bőven van tennivaló

A PAN Europe a tagállami, illetékes hatóságok által működtetett növényvédőszer monitoring program eredményeit összesítette és értékelte, kifejezetten azt vizsgálva, hogyan alakult a helyettesítésre kijelölt növényvédőszerekhez  kötődő szermaradékok szintje az élelmiszerekben.

A jelentés alapjául szolgáló monitoring program kockázatértékelés alapján vett mintákon végez szermaradék-vizsgálatokat. A mintavételek Magyarországon zöldségeket, gyümölcsöket, gabonaféléket, feldolgozott növényi eredetű élelmiszereket, bébiételeket, valamint kisebb számban állati eredetű termékeket érintenek. Ki kell emelni azt a két pozitív adatot, hogy a megengedett maximális szermaradék (MRL) szintet túllépő minták száma nem lépi túl az 1-1,5%-ot, és körülbelül a minták 45-55%-ában semmilyen szermaradék nem mutatható ki. Az MRL (maximum residue limit) növényi és állati eredetű élelmiszerekben és takarmányokban, illetve azok felületén található megengedett növényvédőszer-maradékok határértékét egy, a tudományos szempontok, eredmények alapján rendszeresen változó uniós rendelet szabályozza,

A felbolydulást a tanulmány megjelenése után elsősorban az okozta, hogy a minták mintegy felében, bár a  forgalomba a maximális megengedett növényvédőszer maradék szint alatti mértékben, de kimutatható a szermaradék, esetenként több hatóanyag egyidejű jelenléte is. A helyettesítésre kijelölt hatóanyagok előfordulási gyakorisága pedig nemhogy csökkent, de megnőtt a megvizsgált 2012-2020 közötti időszakban. Ezzel egybevág a NÉBIH honlapján elérhető nyilvános hazai szerforgalmi jelentés, amelyből kiderül, hogy az érintett helyettesítésre kijelölt rovarölőszerek (pl. cipermetrin, lambda-cihalotrin), gombaölőszerek (difekonazol, tebukonazol), gyomirtószerek (diflufenikán, metszulforon-metil) éves felhasználása hazánkban is tendenciózusan növekedett a vizsgált időszakban. A teljes képhez ugyanakkor az is hozzátartozik, hogy ugyanebben az időszakban számos, helyettesítésre kijelölt hatóanyagnál problémásabb növényvédőszert (így például a neonikotinoidokat a méhekre és a vadon élő megporzókra gyakorolt hatásuk miatt, vagy a klórpirifoszt a fejlődő magzatok, kisgyermekek idegrendszeri fejlődésére gyakorolt hatásuk miatt) kivontak a forgalomból. Részben ez is az oka, hogy nőtt a helyettesítésre kijelölt hatóanyagok felhasználása.

„Az ökológiai gazdálkodás kutatóiként és a tanulmány adatait alaposan megismerve, fontosnak tartjuk a társadalom hiteles és tényszerű tájékoztatását, és az olyan, működő termelési alternatívák felmutatását, amelyekkel egyszerre biztosítható a megfelelő mennyiségű és minőségű élelmiszer, valamint a kémiai növényvédőszerek felhasználásának csökkentése” – nyilatkozta dr. Drexler Dóra, az ÖMKi ügyvezetője, az IFOAM Organics Europe alelnöke.

„Köztudott, hogy az EU növényvédelmi szabályozása az egyik legszigorúbb és legbiztonságosabb a világon. Ugyanakkor az is tény, hogy a növényvédőszer-maradékok, illetve kombinációik megengedett határérték alatti fogyasztásának hatásait, az úgynevezett koktélhatást, jelenleg nem vizsgálja semmilyen hatóság. A józan ész alapján azonban feltételezhető, hogy nem tesz jót, ha az élelmiszereink közel felével szermaradékokat viszünk a szervezetünkbe, még ha alacsony mennyiségben is. Az Európai Zöld megállapodás célkitűzései előrevetítik, hogy a gazdálkodóknak jelentősen csökkenteniük kell a növényvédőszer felhasználást, ami mindannyiunk érdeke. Ehhez rendelkezésre állnak a megfelelő hatékonyságú, alternatív növényvédelmi megoldások – bár a technológiai változás nyilvánvalóan sokakat kimozdít a komfortzónából.” – Teszi hozzá a szakember, utalva arra a kettősségre, miszerint az európai, így a hazai fogyasztókat a legszigorúbb szabályozási rendszer védi, mégis hathatós intézkedések szükségesek a növényvédőszer-terhelés csökkentése érdekében.

Éppen ezért tartja az ÖMKi fontosnak az ökológiai gazdálkodás bizonyos eljárásainak megismertetését és a jó gyakorlatok minél szélesebb körű átvételét a termelők körében.

A leginkább javasolt fejlesztési területek az ÖMKi szerint:

– Az agrotechnikai védekezési eszközök széleskörű alkalmazása, például a vetésforgó tudatos tervezése a növényvédelmi problémák (pl. a fuzárium fertőzések, az amerikai kukoricabogár kártétel, a fonálféreg kártétel) megelőzése érdekében.

– A hasznos szervezetek számára alkalmas élőhelyek létrehozása és fenntartása, ezáltal a biodiverzitás növényvédelmi hatásainak érvényesítése (pl. vadvirágos sávok, vizes élőhelyek, mezővédő erdősávok kialakítása, ragadozó madaraknak ülőfák kihelyezése).

– A biológiai alapok megfelelő kiválasztása, azaz a kémiai növényvédelem nélkül is sikeresen termeszthető, kórokozókkal és kártevőkkel szemben toleráns vagy ellenálló növényfajok és fajták alkalmazása.

– A legnagyobb mennyiségben használt kémiai növényvédőszerek, a gyomirtók alkalmazásának kiváltása a precíziós mezőgazdaság adta eszközökkel, kiemelten a mechanikai és fizikai működési elvű gépekkel, elsősorban a kapás és álló kultúrákban.

– A szermaradékot egyáltalán nem eredményező, ugyanakkor hatékony biológiai növényvédelmi technológiák (pl. feromonos légtértelítés) összehangolt alkalmazása egész termesztési körzetekben, az egyéni, kémiai megoldások helyett.

– A kémiai növényvédőszerek kijuttatása esetén a mezőgazdasági gépek megfelelő kalibrációja, rendszeres karbantartása.

– A növényvédőszer maradékok rendszeres önellenőrzése, az eredmények alapján a növényvédelmi program korrekciója.

– Minden fenti ponthoz kapcsolódóan kiemelten fontosnak tartjuk a kémiai növényvédőszer kijuttatás csökkentését lehetővé tevő hatékony új technológiák gazdák bevonásával végzett kutatás-fejlesztését és demonstrációját, alkalmazásukhoz a szakmai szaktanácsadás biztosítását.

Erősödő nemzetközi hálózat a kémiai növényvédelem kivezetésére

Az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet a Towards zer0 Pesticide AGRIculture COST Action nemzetközi projektben, egy átfogó európai hálózat részeként is a kémiai növényvédőszer-mentes mezőgazdaság felé való elmozdulást fejleszti. A most induló projektben magyar szervezet további két hazai kutatóhellyel (Ökológiai Kutatóközpont, MATE) olyan európai kutatóközösség aktív résztvevőjévé válik, ahol a tudósok, gazdálkodók, a feldolgozóipar, a hatóságok és fogyasztói társulások együttműködésével, összehangoltan lépnek fel a kémiai növényvédőszermentes mezőgazdaság térnyerése érdekében.

Forrás: ÖMKi

Hirdetni szeretne? Itt jelentkezzen: marketing@agrojager.hu

 

Mezőgazdaság

Vasárnaptól Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében megszűnik a tűzgyújtási tilalom

Az elmúlt napon lehullott csapadék Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében mérsékelte a tűzveszélyt

Published

on

Kattintson és látogasson el a FROMMER Fegyverbolt honlapjára.

Az elmúlt napon lehullott csapadék Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében mérsékelte a tűzveszélyt, ezért a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság egyetértésével 2026. június 14-től ebben a vármegyében feloldja a tűzgyújtási tilalmat. A korlátozás azonban öt vármegyében továbbra is érvényben marad.

Fotó: NÉBIH

A lehullott csapadék következtében megszűnt a fokozott tűzveszély, ezért a hatóság június 14-től visszavonja a tűzgyújtási tilalmat Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében.

Több térségben ugyanakkor nem hullott annyi csapadék, ami a korábbi aszályos időszak okozta tűzkockázatot csökkentené. A kiszáradt talaj gyorsan elszívja a nedvességet, a szél és a nappali meleg időjárás pedig fokozza a tűzveszélyt ezeken a területeken, ezért a tűzgyújtási tilalom érvényben marad az alábbi vármegyékben:

  • Bács-Kiskun
  • Borsod-Abaúj-Zemplén
  • Csongrád-Csanád
  • Heves
  • Pest

A tűzgyújtási tilalomnak megfelelően tilos tüzet gyújtani:

  • belterületi és külterületi erdőkben és azok 200 méteres körzetében fekvő külterületi ingatlanokon
  • fásításokban és azok 200 méteres körzetében külterületi ingatlanokon

A tilalom a kijelölt tűzrakóhelyekre is vonatkozik. Fásításnak minősül külterületen minden erdei fafajjal, faállománnyal borított terület, így a tilalom gyakorlatilag azt jelenti, hogy külterületi ingatlanon tilos tüzet gyújtani! Nem minősül tűzgyújtásnak a gáz égőfej és a zárt tűzterű sütő-, főző-, melegítő eszköz alkalmazása, ha az megfelelő szikrafogóval van ellátva.

A saját tulajdonú belterületi kertekben továbbra is lehet bográcsozni, grillezni, azonban javasolt a gáz égőfej vagy elektromos grill használata. A fa vagy faszén használata tüzelés esetén az izzó zsarátnokok akár több száz métert repülve is képesek meggyújtani az erdőt.
A szabadtéri tüzek túlnyomó többsége emberi gondatlanság következménye, ezért a Nébih arra kéri a lakosságot, hogy továbbra is körültekintően járjanak el, különösen erdők közelében és száraz növényzettel borított területeken.

Az érvényes tűzgyújtási szabályokról és aktuális korlátozásokról a www.erdotuz.hu és a www.katasztrofavedelem.hu oldalon tájékozódhatnak.
Forrás: Nébih

Tovább olvasom

Mezőgazdaság

Világpiaci kitekintés: gabonapiaci előrejelzés – 2026. június

A NAK közzétette a gabonapiac világpiaci előrejelzését

Published

on

Kattintson és látogasson el a FROMMER Fegyverbolt honlapjára.

A 2025/26-os (július–június) gazdasági év lezárásával a 2025-ös globális gabonatermelést 3043 millió tonnára becsülik, ami 6,1 %-os növekedést jelent az előző évhez képest.

A növekedés a gabonafélék termelésének meredek emelkedésének köszönhető. A 2025/26-os gazdasági évben a globális gabonafogyasztás 2952 millió tonnára becsülhető, ami 2,7 %-os növekedést jelent a 2024/25-ös szinthez képest, tükrözve a kukorica- és a rizsfogyasztás növekedését. Ennek ellenére a gabonakészletek a becslések szerint 9,5 %-kal meg fogják haladni a szezon elején mért szintet, ami a búza, a kukorica és a rizs nagyobb készleteiből adódik (1. ábra). A 2025/26-os globális gabonakereskedelmet a FAO 508,6 millió tonnára becsüli, ami 4,8 %-os növekedést jelent a 2024/25-ös szinthez képest. Ez az emelkedés a búza globális kereskedelmének hirtelen emelkedésével magyarázható. Ezzel szemben a 2025/26-os gazdasági évben a rizs globális kereskedelme a becslések szerint a 2024/25-ös szint alatt marad.

1. ábra: A világ gabonatermelése, felhasználása és készletek 2016/17 és 2025/26 között.

A 2026/27-es gazdasági évre vonatkozóan a globális gabonatermelés várhatóan 2982 millió tonnára esik vissza, ami 2 %-os csökkenést jelent az előző évhez képest. Várhatóan az összes főbb gabonafaj termelése csökkenni fog a 2025-ben elért rekordszintek után. A visszaesés legnagyobb mértékben a búza, a legkisebb mértékben pedig a kukorica és az árpa esetében prognosztizálható. A globális gabonafogyasztása 2026/27-ben várhatóan 0,6 %-kal nő, elérve a 2969 millió tonnát. Az élelmiszercélú felhasználás várhatóan 1 %-kal nő 2025/26-hoz képest. A takarmánycélú felhasználás 0,5 %-kal bővülhet: a kukorica és az árpa felhasználásának növekedése várható, míg a búza és a rizs takarmánycélú felhasználása valószínűleg csökkenni fog. Az egyéb célú felhasználás várhatóan a búza és az árpa felhasználásának csökkenése révén 0,2 %-kal mérséklődik.

A globális gabonakészletek várhatóan 0,3 %-kal csökkennek a nyitószinthez képest, amivel 949 millió tonnára mérséklődnek. A várható csökkenés főként a rizs és a cirok alacsonyabb készleteinek tudható be, melyek ellensúlyozzák a búza- és árpakészletek növekedését. A jelenlegi előrejelzések alapján a globális készletfelhasználás arány várhatóan a 2025/26-os szint közelében, 31,7 %-on marad. A 2025/26-os év 4,8 %-os bővülését követően a globális gabonakereskedelem 2026/27-ben várhatóan 507,2 millió tonnára csökken, elsősorban a visszafogottabb árpa- és búzakereskedelem miatt. Ezzel szemben a kukorica és a rizs nemzetközi kereskedelme várhatóan növekedni fog.

Forrás: Fodor Attila – NAK

Tovább olvasom

Mezőgazdaság

Májusban 1,8 százalékra lassult az infláció – Az élelmiszerek ára 0,5 százalékkal emelkedett

Inflációs adatokat közölt a Központi Statisztikai Hivatal

Published

on

Májusban 1,8 százalékosra lassult a fogyasztói árak éves emelkedése az áprilisi 2,1 százalékról, áprilishoz képest átlagosan nem változtak az árak – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az elemzők enyhén élénkülő, 2,2 százalékos áremelkedést vártak májusra.

Az éves maginfláció az áprilisi 2,2 százalékról 2,0 százalékra, a nyugdíjas fogyasztói kosárra számolt infláció 1,8 százalékról 1,5 százalékra csökkent. Az uniós összehasonlítási célokra kalkulált, úgynevezett harmonizált fogyasztói árindex 2,6 százalékról 2,3 százalékra esett.

A fénykép illusztráció. Fotó: Pixabay

Az élelmiszerek ára az áprilisi 1,5 százalékkal szemben májusban 0,5 százalékkal nőtt, a vendéglátási szolgáltatások nélkül pedig 2,1 százalékkal csökkent. Ezen belül az egyéb sütőipari lisztesárué 9,2, a büféáruké 7,0, a munkahelyi előfizetéses menüé 6,2, a cukorka, mézé 5,8, az éttermi étkezésé 5,7 és a friss hazai és déligyümölcsé 4,5 százalékkal nőtt, viszont a húskonzerv ára 29,5, a vaj, vajkrémé 11,1, a sertéshúsé 10,1, a sajté 9,4, a száraztésztáé 7,2, a tejé 6,3, a burgonyáé 2,6 százalékkal csökkent – sorolta a KSH.

A szolgáltatások 4,3 százalékkal drágultak, ami magasabb az áprilisi 4,0 százaléknál. A színházjegy 17,6, a külföldi üdülés 15,6, a teherszállítás 10,5, a sport, múzeumi belépők, valamint a járműjavítás, -karbantartás 8,0-8,0, a testápolási szolgáltatás 7,8, a belföldi üdülés 5,2 százalékkal került többe, mint tavaly májusban. A szeszes italok, dohányáruk ára 3,3 százalékkal emelkedett az áprilisi 4,1 százalék után, ezen belül a dohányáruké 4,1 százalékkal.

A háztartási energiáért 2,0, ezen belül a vezetékes gázért 7,1 százalékkal kevesebbet kellett fizetni, míg az elektromos energiáért 2,5 százalékkal többet. A tartós fogyasztási cikkek ára – épp úgy, mint az előző hónapban – 2,4 százalékkal emelkedett. Az ékszerek 28,1, a motorkerékpárok 6,9, a szobabútorok 3,8 és a használt személygépkocsik 3,7 százalékkal többe kerültek. A gyógyszer, gyógyáruk 2,5, a járműüzemanyagok 2,0 százalékkal drágultak.

Áprilishoz viszonyítva az élelmiszerek ára átlagosan 0,3 százalékkal, a vendéglátási szolgáltatások nélkül 0,6 százalékkal csökkent. A burgonya 32,3, a friss hazai és déligyümölcs 1,2, az egyéb sütőipari lisztesáru és az étolaj 0,5-0,5 százalékkal többe került, a friss zöldség 10,6, a tojás 4,6, a sajt 2,9, a bolti kávé és a száraz hüvelyesek 1,6-1,6, a cukor 1,4, a kenyér, a csokoládé, kakaó és a tej 1,1-1,1, a sertéshús 0,8, a tejtermékek (sajt nélkül) 0,6 százalékkal olcsóbbak lettek.

A szolgáltatások ára átlagosan 0,2 százalékkal nőtt, ezen belül a belföldi üdülés 3,0 százalékkal többe, az egyéb távolsági úti céllal történő utazás 3,1, a külföldi üdülés 0,2 százalékkal kevesebbe került.

A háztartási energia ára 0,8 százalékkal csökkent a vezetékes gázé 2,1 százalékkal mérséklődött, a távfűtésé stagnált. A szeszes italok, dohányáruk ára egy hónap alatt 0,2 százalékkal emelkedett, ezen belül a dohányáruké 0,2 százalékkal, a szeszes italoké 0,1 százalékkal nőtt. A járműüzemanyagok ára stagnált, míg a ruházkodási cikkek 0,8 százalékkal többe kerültek.

Forrás: MBTT

Tovább olvasom