Folytatjuk interjúnkat, amit ifj. Plavecz Jánossal, az OMVK Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szervezetének elnökével készítettünk. Az első részben érintettük többek között a vadászok és a civil társadalom közötti kapcsolatot, a bérvadászat fontosságát, a sóstói parkerdőben végzett vadgazdálkodási tevékenységet. A második részben foglalkozunk a sertéspestis hatásával, a fegyverrel önbíráskodó vadászok magatartásával, a 2021-es világkiállítással.

Az afrikai sertéspestis következtében jelentősen lecsökkent megyénkben is a vaddisznók száma. Ez a drasztikus csökkenés mennyire hat ki a vadgazdálkodásra, a természeti egyensúly fennmaradására?

Az afrikai sertéspestis (ASP) elleni intézkedésekre a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal a jogosult, így az ottani szakemberek azok, akik érdemben nyilatkozni tudnak az elhullások volumenéről. Természetesen a vadászok érdekvédelmi szervezeteként nekünk is megvan a jövőképünk az ASP-vel kapcsolatban. A betegséggel kapcsolatban két aspektusról érdemes beszélnünk.

Az egyik a vadászok szemszöge. Természetesen a vaddisznó sok vadásztársunknak jelent az év minden szakában vadászati lehetőséget és nagy élményt, így az állomány változása természetesen kihatással van a vadászati lehetőségekre is. Ugyanakkor éppen a terítékek adataiból látható, hogy bőven van egyéb vadfaj is, amellyel vadászati szenvedélyüknek hódolhatnak, még ha a vaddisznó vadászatával nem is azonos módon. Szerencsére kis számú az a vadászatra jogosult szervezet, ahol gazdaságilag is számottevő volt a vaddisznó vadászatának értékesítése.

Az eddig elmondottak kis időléptéket ölelnek fel, legalábbis ökológiai vonatkozásban. A természetben működő törvényszerűségek alapján minden állatfaj állományának létszáma hullámzik. Vagyis a felszaporodást különböző okok miatt mindig állománycsökkenés követ. Az, hogy ez milyen időszakonként következik be, fajra jellemző, azonban az állomány megcsappanását mindig egy regeneráció, lassú növekedés követi. A természeti rendszer szempontjából ez teljesen normális működés. Az, hogy közben vadászgenerációk váltják egymást, már más kérdés. A vaddisznó még jó negyven éve kuriózumnak számított a megye nagy részén, míg most mondhatni, mindenhol immár természetes. A negyven év csak nekünk, embereknek sok, a természet örök rendszerében csak egy pillanat.

Az utóbbi időben kétszer is előfordult Nyíregyházán, hogy az otthon, engedéllyel tartott vadászfegyverükkel próbáltak meg elégtételt venni vagy a nem szívesen látott vendégeket az ingatlanuktól távol tartani. Mindez az egész vadásztársadalomra vet rossz fényt. Egyesek szerint szigorítani kellene a fegyvertartási engedélyt, gyakrabban kellene a vadászok számára pszichológiai vizsgálat.

Egy tragédia mindig borzasztó dolog, különösen ha egy másik ember szándékosan oltja ki az életet. A vadászok ősidőktől fogva olyan eszközök birtokában vannak, amelyek a vad életének kioltására készültek. Éppen ez emelte őket a társadalomban megbecsült, kivételes helyzetbe. Ugyanakkor óriási felelősségnek és önkontrollnak is járnia kell ezekkel az eszközökkel.

A két szomorú eseménynél ez az önkontroll bomlott meg valamiként a fegyvert birtoklónál. Hiába a szigorú pszichológiai vizsgálat és a rendszeres orvosi alkalmassági vizsgálat, nem láthat senki a jövőbe. Nem tudja kimutatni a még oly alapos, de pillanatnyi állapotot tükröző vizsgálat sem, hogy egy váratlan, sokkszerű esemény milyen reakciót vált ki az adott személyből. Ez csak az adott személy jellemét megismerve jósolható meg. Ehhez viszont évekig kellene különböző szituációkban együtt átesni a vizsgált személlyel. Erre nyilvánvalóan nincs mód. Az azonban elgondolkoztató megoldás lehet, hogy a vadásztársaságok egy részénél évekig kell részt vennie a leendő tagnak a közösségi életben, mielőtt felvennék oda, hiszen lakva ismerszik meg a másik.

• Tovább a teljes cikkre (szon.hu)