Keressen minket

Mezőgazdaság

A vetőmagtermelés a járvány alatt sem áll meg

Print Friendly, PDF & Email

Zavartalanul működött a koronavírus járvány elmúlt hónapjai alatt a magyar vetőmag előállítás a járványügyi intézkedéseknek köszönhetően. A Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács folyamatosan figyeli és értékeli az őszi helyzetet, hogy a lehető legkisebb zökkenőkkel haladhasson az exportorientált ágazat, hangzott el a szervezet martonvásári küldöttgyűlésén.

Közzétéve:

Print Friendly, PDF & Email

1. kép: Takács Géza Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke

Rendhagyó módon szabadtéren, a Martonvásári Kastélyparkban tartotta meg a vírushelyzet miatt tavasszal elhalasztott éves küldöttgyűlését a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács. A testület elnöke, Takács Géza elmondta: „a vetőmagágazat szabályokat betartó, részletekre figyelő, zárt rendszerben működik. Az elmúlt hónapokban tagjaink komoly intézkedéseket hoztak munkatársaik egészségének védelmére, emiatt a termelés zavartalanul zajlott. Az őszi koronavírus helyzetet folyamatosan figyeljük és értékeljük, hogy a lehető leggyorsabban jelezni tudjuk azokat a problémákat, amelyek az ágazat akadálytalan működését esetlegesen befolyásolni tudják”.

A szakember leszögezte: a járványhelyzet sem akadályozza azt, hogy a termelők mind minőségben, mind mennyiségben hozzájuthassanak a legkiválóbb vetőmagokhoz.

Nagy figyelmet fordítunk az exporthoz kapcsolódó logisztikára is, mert a vetőmagnak el kell jutni a külföldi vásárlókhoz is. Magyarország a világ élvonalához tartozik a vetőmagexportban, az ágazatban tevékenykedő vállalatok évente mintegy 170-190 milliárd forint értékű árut szállítanak szerte a világba. Az exportot befolyásoló jelenlegi tényezők, valamint a jövő feltérképezése érdekében átfogó felmérést indítottunk a tagságunk körében. Az itt kiértékelt tapasztalatokat értékelve széleskörű együttműködéssel el szeretnénk érni, hogy az ágazati exportunk ne csak stabil maradjon, hanem növelje is volumenét.

Az elmúlt évi eredményekről szólva Takács Géza kifejtette: sok új, a szektor működését érintő jogszabály lépett életbe 2019-ben. Az egyik legfontosabb az átruházott jogkörben végzett vetőmag-minősítés lehetősége, amelyben a hatósági feladatok egy részét a tagok is elvégezhetik. Ez nagy előrelépés, a hatósági munkát is nagyban segítené és könnyíthetné, de még sok egyeztetésre van szükség, tette hozzá Takács Géza.

A szövetség elnöke a küldöttgyűlésen ismertette: az elmúlt évben háromoldalú megállapodást írtak alá a Gabonatermesztők Országos Szövetségével és Nemzeti Agrárgazdasági Kamarával a posztregisztrációs fajtakísérletek folytatásáról. Az együttműködés keretében a korábbi őszi búza és kukorica kísérletek mellett ettől az évtől az őszi káposztarepcét is tesztelik. A kísérletek eredménye fontos a gazdálkodók számára, akik így objektív információkat tudnak szerezni az egyes fajtákról.

3. kép: Ertseyné dr. Peregi Katalin, a Szent István Egyetem címzetes egyetemi tanára, aki a Vetőmag Szövetség-díját nyerte el

A hagyományoknak megfelelően a küldöttgyűlésen dr. Balázs Ervin, az MTA Agrártudományi Kutatóközpont főigazgatója és Takács Géza elnök átadta az idei Vetőmag Szövetség-díjat. Varga Dóra üvegművész alkotását ebben az évben Ertseyné dr. Peregi Katalin, a Szent István Egyetem címzetes egyetemi tanára, kertészmérnök kapta a magyar vetőmag ágazat fejlődése érdekében kifejtett tevékenységéért, a magyar vetőmag jó hírnevének megőrzéséért és nemzetközi szinten történő képviseletéért.

A rendezvényen Vetőmagszaporítói Termékpálya Bizottság javaslatára a küldöttek egyhangú szavazással Mátrai Tibort választottak a Vetőmag Szövetség alelnökévé. A szakember évek óta képviseli a hazai szervezetet az Európai Vetőmag Szövetség (ESA) olaj- és rostnövény bizottságában. Az elnökségbe új tagok kerültek Fecsó Zoltán és Szabó Csaba személyében.

 

 

Cikk és a képek forrása: Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács

Mezőgazdaság

A baromfihúsimport 21 százalékkal csökkent

Print Friendly, PDF & Email

Adatokat közölt az AKI

Published

on

Print Friendly, PDF & Email

Az Európai Bizottság adatai szerint az unió (EU27) baromfihúsexportja 17 százalékkal 171 ezer tonnára emelkedett 2024 januárjában az előző év azonos hónapjához viszonyítva. Az unió legnagyobb célországa az Egyesült Királyság volt. A közösség baromfihúsimportja 27 százalékkal 85 ezer tonnára emelkedett ezzel egy időben. Az import több mint fele Brazíliából és Ukrajnából származott.

Fotó: AKI

A KSH adatai alapján Magyarország baromfihúsexportja 10 százalékkal 35 ezer tonnára nőtt 2024 első két hónapjában 2023 azonos időszakához viszonyítva. Ezen belül a csirkehús kivitele 7 százalékkal 24 ezer tonnára, a pulykahúsé 25 százalékkal 4 ezer tonnára emelkedett. A baromfihús legnagyobb célpiacai Románia és Bulgária voltak. Magyarország baromfihúsimportja 21 százalékkal 12,5 ezer tonnára csökkent a megfigyelt időszakban. Ezen belül a csirkehús beszállítása 29 százalékkal 9 ezer tonnára esett vissza, míg a pulykahúsé 36 százalékkal 831 tonnára bővült. A legtöbb baromfihús Lengyelországból és Romániából érkezett.

A vágócsirke havi termelői ára

Ábra: AKI

Az AKI PÁIR adatai szerint Magyarországon a vágócsirke élősúlyos termelői ára 19,9 százalékkal 412,6 forint/kilogrammra, a vágópulykáé 14,9 százalékkal 596,9 forint/kilogrammra csökkent 2024 első tizenhét hetében az előző év azonos időszakához képest.

További információk e témában az Agrárpiaci jelentések – Baromfi című kiadványunkban olvashatók, mely innen érhető el: 9. szám.

Forrás: AKI

Tovább olvasom

Mezőgazdaság

Fontos tudnivalók az öntözött területek műholdas ellenőrzéséről

Print Friendly, PDF & Email

Közlemény a TMR-rendszerről:

Published

on

Print Friendly, PDF & Email

Az Európai Bizottság előírásai miatt a tavalyi esztendő óta – a többi uniós tagállamhoz hasonlóan – a magyar agrártámogatási rendszerben is kötelező alkalmazni a Sentinel műholdcsalád felhasználásával működő területi monitoring rendszert, azaz TMR-rendszert.

Fotó: Pixabay

A rendszer alkalmazása az uniós elvárások okán 2024-ben bővül a tavalyi esztendőhöz képest és minden területalapú agrár- és vidékfejlesztési támogatás azon jogosultsági feltételeire ki kell terjednie, ahol a műholdfelvételek vizsgálata és értékelése alapján nagy bizonyossággal megítélhetőek azok teljesítése.

Az alábbi letölthető szakmai tájékoztató a gazdálkodók munkájának és döntéseinek segítése érdekében, az öntözött területek azonosításáról és az abból fakadó következményekről ad iránymutatást az érintetteknek.

Forrás: AM

Tovább olvasom

Mezőgazdaság

Új eszközök és szankciók segítik a termelőket a felvásárlókkal szemben

Print Friendly, PDF & Email

Az Országgyűlés elfogadta a termelővédelmi törvénycsomagot

Published

on

Print Friendly, PDF & Email

Szankcionálhatóvá válnak a felvásárlók általi, 30 napon túli késedelmes fizetések a gazdálkodók felé az Országgyűlés által elfogadott termelővédelmi törvénycsomagnak köszönhetően – közölte Feldman Zsolt mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkár. A szabályozás új lehetőségek megteremtésével javítja a termelők felvásárlókkal szembeni kiszolgáltatott helyzetét és jogi eszközökkel biztosít erősebb védelmet számukra. A legtöbb új szabály a szükséges felkészülési idő biztosítása érdekében 2025. január 1-jétől lép életbe.

A fénykép illusztráció. Fotó: Pixabay

Feldman Zsolt kiemelte, világszerte jellemző az, hogy az élelmiszer előállítási láncban a termelők arányaiban nagyobb kockázatokat viselnek, az eredményekből pedig kisebb mértékben részesülnek. Ennek oka, hogy a termelők legtöbbször kisebb alkuerővel és érdekérvényesítő képességgel rendelkeznek, mint a láncban felettük álló feldolgozók vagy a kereskedők. A kockázatok és az eredmények arányosabb megosztása érdekében szükség van a termelők szabályokkal történő támogatásra, azért, hogy a felvásárlók, feldolgozók ne háríthassanak minden kockázatot a termelőkre. A termelők számára emellett átláthatóbbá és tervezhetőbbé kell válnia a felvásárlási folyamatoknak – tette hozzá.

Az államtitkár szerint a magyar kormány az agrárium vonatkozásában arra törekszik, hogy ne csak a támogatáspolitikában, hanem a hazai termékpályák működésében is előrelépés történjen. Ezért folyamatosan fejleszti a hazai szabályozási rendszert, mely megalapozza a hazai termelők felvásárlókkal szembeni védelmét, helyzetük jogi eszközökkel történő javítását és integrációjuk erősítését. Ezt szolgálja a most elfogadott termékpiacokról szóló törvény módosítása is, mely számos, a termelők védelmét erősítő, kézzelfogható szabályozási elemet tartalmaz. Ezek közé tartozik a kockázatmegosztási rendelkezések kötelező alkalmazása a zöldség-gyümölcs, valamint sertés- és baromfi ágazati szerződésekben, a 30 napnál későbbi késedelmes fizetések hatékonyabb szankcionálása 2025. január 1-jétől, valamint bizonyos esetekben a felvásárló tevékenységtől történő eltiltásának bevezetése. A cél mindezzel az, hogy ne egyedül a termelő viselje a termékpálya működésének teljes kockázatát. Fontos cél, hogy a szerződések a jövőben egyértelműen tartalmazzák ezeket a kockázatokat és a teherviselés arányait. A termelők védelmének javítását szolgálja az is, hogy az ágazati érdekképviseleti szervezetek mintaszerződéseket vezethetnek be a jó gyakorlatok széleskörű elterjesztése érdekében – hangsúlyozta.

Kifejtette, ez a törvénymódosítás kiterjed a vertikális együttműködésekre vonatkozó, önkéntesen alkalmazható termeltetői szerződés kategóriájának és szabályainak megteremtésére is. Ez az új szerződéstípus keretet ad a termeltetői együttműködéseknek, ami nemcsak a termelők helyzetét teszi kiszámíthatóbbá, hanem a feldolgozók alapanyag ellátottságának biztonságához is hozzájárul, valamint csökkenti a piaci túltermelés kockázatát is. A termeltetői együttműködésekre vonatkozó előírások alapján az árat olyan módon kell meghatározni, hogy az a szerződés egész időtartamára vonatkozóan biztosítsa az átláthatóságot és kiszámíthatóságot – ismertette Feldman Zsolt.

Az agrártárca azt kívánja elérni, hogy ezek a szabályok gyorsan és sikeresen beépüljenek a magyar mezőgazdasági gyakorlatba és átláthatóbb, tervezhetőbb viszonyokat teremtsenek országszerte.

Forrás: AM

Tovább olvasom