Mezőgazdaság
Csalással szerzett pénzből akart húsüzemet építeni a vállalkozó
145 millió forint állami támogatást akart megszerezni húsüzeme felépítéséhez egy nyírbátori vállalkozó hamis banki papírok segítségével, azonban egy fillért sem fizettek ki neki.
145 millió forint állami támogatást akart megszerezni húsüzeme felépítéséhez egy nyírbátori vállalkozó hamis banki papírok segítségével, azonban egy fillért sem fizettek ki neki.

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség Nyíregyházán (Kép: Google)
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség vádiratának lényege szerint egy nyírbátori vállalkozó összesen 377 millió forint európai uniós és magyar állami vissza nem térítendő támogatást igényelt egy húsüzem felépítése céljából. A jogszabály lehetővé tette, hogy a támogatás felét – 145 millió forintot – előlegként kapjon meg a vállalkozó, amiből elkezdheti az építkezést. Ugyanakkor azt is kikötötte a jogszabály, hogy az előleg csak akkor jár, ha megfelelő biztosítékot tud nyújtani a vállalkozó, hiszen előfordulhat, hogy valami külső ok (például természeti csapás, megváltozott piaci helyzet) miatt a beruházást nem lehet befejezni és így az állam elveszítené az előleget. Ilyen biztosíték volt az ügyben egy bank által kiadott úgynevezett bankgarancia, ami az előlegnek megfelelő összegről szólt. A bankgarancia egy okirat, amely azt tartalmazza, hogy a bank kötelezettséget vállal az előleg visszafizetésére a vállalkozó helyett.
Ilyen bankgaranciát a vádlott nem tudott szerezni, ezért ismeretlen körülmények között hozzájutott egy hamis banki igazoláshoz, amelyet úgy nyújtott be a támogatást folyósító hatósághoz, hogy arról azt állította, hogy az valódi.
Az előleget mégsem kapta meg, mert a hatóság ellenőrizte az okirat tartalmát, azaz felvette a kapcsolatot az okiraton feltüntetett bankkal, amely azt a tájékoztatást adta, hogy ilyen igazolást ők nem állítottak ki. Ahogy mindez kiderült, a vádlott már nem kérte az előleg kifizetését, sőt a teljes támogatást visszavonták tőle, így a költségvetést végül nem érte kár.
Az ügyészség a nyomozás során felajánlotta a vállalkozónak, hogy amennyiben beismerő vallomást tesz, akkor tárgyalás nélkül is elítélheti a bíróság felfüggesztett börtönbüntetésre és pénzbüntetésre.
A férfi élt ezzel a lehetőséggel, és beismerte a különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás és hamis magánokirat felhasználásának elkövetését, ezért az ügyészség vele szemben felfüggesztett börtönbüntetés és pénzbüntetés kiszabását indítványozta a bíróságnak.
Az ügyészség számára ezt a lehetőséget a 2018. július 1. napján hatályba lépett új büntetőeljárási törvény adta meg, mellyel azért érdemes élni az ilyen jellegű ügyekben, mert gyorsan és egyszerűen befejezhetőek a máskor évekig tartó büntetőeljárások.
Az eljárás a Nyíregyházi Törvényszéken folytatódik.
Mezőgazdaság
Országszerte megkezdődtek a tavaszi trágyázási munkák
Országszerte megindult a szervestrágya, hígtrágya és szennyvíziszap kijuttatása a földterületekre
A tavaszi mezőgazdasági munkák kezdetével országszerte megindult a szervestrágya, hígtrágya és szennyvíziszap kijuttatása a földterületekre. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felhívja a figyelmet, hogy a munkálatok miatt több helyen átmeneti, intenzív szaghatásra kell számítani, amely legfeljebb néhány napig tarthat. A tevékenység a talaj tápanyag-utánpótlását és a termőföldek termékenységének megőrzését szolgálja.

Fotó: NÉBIH
A tavaszi mezőgazdasági munkák megkezdésével országszerte megindul a szervestrágya, hígtrágya és szennyvíziszap mezőgazdasági területeken történő kijuttatása. A tevékenység a talaj tápanyag-utánpótlásának fontos része, amely hozzájárul a termőföldjeink, mint természeti kincsünk termékenységének fenntartásához és a fenntartható mezőgazdasághoz. Ugyanakkor a hígtrágya kijuttatása átmeneti, helyenként intenzív szaghatással járhat, amely a környező lakosság számára kellemetlenséget okozhat.
A gazdálkodók a vonatkozó jogszabályok és szakmai előírások betartásával végzik a munkálatokat, beleértve a kijuttatás idejét, módját és mennyiségét. A szaghatás időszakos, jellemzően néhány órától legfeljebb néhány napig tart az adott területen és az időjárási körülmények (szélirány és hőmérséklet) jelentősen befolyásolják annak érzékelhetőségét.
A gazdálkodók tevékenysége közérdeket szolgál, ezért a Nébih a lakosság megértését és türelmét kéri. A hatóság a jogszerűséget folyamatosan ellenőrzi, szükség esetén intézkedik.
Forrás: NÉBIH
Mezőgazdaság
Ha Ön Vixerant kíván alkalmazni a 2026. évi AÖP keretében, akkor ez a változás érdekelheti
A Nemzeti Irányító Hatóság változtatást vezetett be a Vixeran felhasználásában.
A Vixeran készítmény a 2025. évben a Nemzeti Irányító Hatóság AÖP támogatásra vonatkozó közleményének kondicionáló szerekre vonatkozó listájában szerepelt, ebben az évben a készítmény a Talaj- és növénykondicionáló szerek, nitrogénmegkötő készítmények alkalmazása gyakorlatban kerülhetett elfogadásra.

Ábra: Facebook
A 2026. évben a Vixeran átkerült a Mikrobiológiai készítmények alkalmazása gyakorlatban elfogadható szerek közé. Ennek eredményeképpen a készítmény a 17/2024. (IV.9.) AM rendelet (AÖP rendelet) 16. § (1) bekezdésének értelmében a megfelelő növény (főnövény, másodvetés, ősszel vetett következő évi főnövény) vetése előtt, vetésével egy menetben vagy betakarítása/beforgatása után vált alkalmazhatóvá, tehát álló kultúrában nem alkalmazható. A Nemzeti Kifizető Ügynökség ennek megfelelően készítette el a 2026. évre vonatkozó Egységes kérelem beadó felületét.
A Nemzeti Irányító Hatóság úgy döntött, hogy a készítmény visszakerül a kondicionáló szerek közé.
Az erre vonatkozó közlemény módosítás az alábbi linken érhető el:
https://kap.gov.hu/kozlemeny/2026-04-23/kap-nemzeti-iranyito-hatosag-582026.-szamu-kozlemenye-kap-nemzeti-iranyito
A Nemzeti Kifizető Ügynökség az IH közlemény módosítása alapján módosította az Egységes kérelem beadó felületet.
Felhívjuk a gazdálkodók figyelmét arra, hogy a készítmény kijuttatásokra vonatkozó tényleges dátumok bejelentési határideje 30 nap, melyet az alapkérelem benyújtására nyitva álló időszakban, 2026. június 9. napjáig nem ellenőrzünk, mivel a gazdálkodó alapkérelmének azt a bizonylatot tekintjük, amely a benyújtási határidő lejártáig utolsóként kerül beküldésre.
Forrás: MVH
Mezőgazdaság
Újabb rovarölő szerek kaptak engedélyt az amerikai szőlőkabóca elleni védekezésben
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) bővítette az amerikai szőlőkabóca elleni védekezésre engedélyezett készítmények körét
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) bővítette az amerikai szőlőkabóca elleni védekezésre engedélyezett készítmények körét: további hat készítmény engedélyét kiterjesztette a szőlő aranyszínű sárgaság (FD) elleni védekezésre. Emellett négy készítmény az idei évre szükséghelyzeti engedélyt kapott.

Fotó: NÉBIH
A hatóság kiterjesztette hat készítmény engedélyokiratát szőlőkabóca károsítóra, az Agrokén, Nevikén, Nevikén Extra, és Olajos Rézkén a tojás alak elleni védekezésre, illetve a Sumi Alfa 5 EC és Sumi Alfa 5 EW (származtatott: Sumicidin 5 EW) a lárva és imágó elleni védekezésre.
A fentiekkel együtt már 21 db készítmény és ezeknek 19 db származtatott, illetve 5 db párhuzamos engedéllyel rendelkező változata alkalmazható.
Továbbá az idei évre négy szükséghelyzeti engedélyt adtak ki, az ökológiai termesztésben is felhasználható NeemAzal-T/S, Aza és Pyregard készítményekre, illetve a Carnadine (származtatott: Roslix, Silentium; párhuzamos: Carnadine, Carnadine 200, Roslix) rovarölő permetezőszerre. Ez összesen 9 készítmény szükséghelyzeti felhasználását jelenti.
Pyregard
A Pyregard rovarölő szer felhasználható 2026. március 16-tól 2026. július 13-ig szőlőben amerikai szőlőkabóca ellen növényvizsgálat alapján a lárvák és a kifejlett alak ellen maximum 2 alkalommal 0,75 l/ha dózisban 500-1000 l/ha permetlével kijuttatva.
NeemAzal-T/S
A NeemAzal-T/S rovarölő szer felhasználható 2026. május 11-től 2026. szeptember 7-ig szőlő kultúrában amerikai szőlőkabóca ellen maximum 2 alkalommal 3,0 l/ha dózisban, 400-800 l/ha permetlé mennyiséggel kijuttatva.
Aza
Az Aza rovarölő szer felhasználható 2026. május 11-től 2026. szeptember 7-ig szőlő (borszőlő, csemegeszőlő, alany- és törzsültetvény, szőlőiskola) kultúrában maximum 2 alkalommal amerikai szőlőkabóca ellen 3 l/ha dózisban 150-500 l/ha permetlé mennyiséggel kijuttatva.
Carnadine
A Carnadine (származtatott: Roslix, Silentium; párhuzamos: Carnadine, Carnadine 200, Roslix) rovarölő szer felhasználható 2026. április 21-től 2026. augusztus 18-ig szőlő kultúrában legfeljebb egy alkalommal amerikai szőlőkabóca ellen a tömeges lárvakelés időszakában, virágzás előtt a fürtkezdemények növekedésétől a virágzat kifejlődéséig, valamint a bogyókötődés kezdetétől zsendülésig, 0,175 l/ha dózisban 500-1000 permetlé mennyiséggel kijuttatva.
A szőlőkabóca elleni védekezésben jelenleg összesen 54 készítmény alkalmazható, melyek közül 14 ökológiai gazdálkodásban is felhasználható.
Az amerikai szőlőkabóca elleni, engedéllyel rendelkező készítmények összefoglaló táblázata az alábbiakban elérhető: https://portal.nebih.gov.hu/documents/10182/1504431079/Engedelyezett+rovarolo+szerek.pdf/ff46090e-f6b0-45e7-0845-1383a899b3e2?t=1750927468584
Az amerikai szőlő aranyszínű sárgasága betegséggel kapcsolatos további tudnivalókról a Nébih portálon tájékozódhatnak: https://portal.nebih.gov.hu/amerikai-szolokaboca
Forrás: NÉBIH

