Keressen minket

Természetvédelem

130 éve etetjük a madarakat

Közzétéve:

1890-ben indult el Magyarországon a lakosság települési madáretetési mozgalma. A mintegy 50 potenciális etetőlátogató madárfaj megfigyelése egyedülálló élményt kínál a kertekben, a parkokban és a sokadik emelet magasságában is. Ugyanakkor szeretnénk felhívni a lakosság figyelmét arra, hogy a vízimadarakat soha, sehol, semmivel ne etessék, mert ez tömeges pusztulásukat okozhatja!

Fotó: Déri Balázs

Az énekesmadár-etetési időszak dandárja hazánkban az első fagyok késő őszi beköszöntétől ezek megszűnéséig, november második felétől márciusig tart. Az etetők madárforgalma elsősorban a tél keménységétől, ezen belül is főleg a hótakaró vastagságától és tartósságától függ.

Enyhe teleken az etetőket látogató madarak faj- és egyedszáma gyakran csak fele, harmada a megszokottnak. Az énekesmadaraknak adható téli madáreleségek 3+1 csoportba sorolhatók: napraforgó, amibe apró szemű kölest is lehet keverni; állati zsiradék (háj, faggyú, főzéssel sótlanított szalonna, cinkegolyó); alma (gallycsonkokra szúrva és földre szórva) és bogyók (vadszőlő, borostyán, tűztövis, nyugati ostorfa, fagyal); plusz ivó- és fürdővíz, a befagyott itatókban a naponkénti vízcsere. Bármi mással kísérletezni felesleges, és a madarakra nézve kockázatos lehet.

Fotó: Déri Balázs

Az énekesmadarak téli etetésével szemben a vízimadarak etetése tömegesen sodorja veszélybe, betegíti meg és ítéli pusztulásra az állatokat, ami ellen világszerte küzdenek a hatóságok és a természetvédelmi szervezetek. A harminc éve nem tapasztalt keménységű fagyokat hozó 2016/2017-es tél szomorú hazai tapasztalatai, a tömeges madárelhullások rávilágítottak arra, hogy a madarak és az emberek védelme érdekében Magyarországon is beszélni kell a témáról.
A vízimadarak életmódja és téli túlélési szabályai alapvetően térnek el a klasszikus etetőket látogató énekesmadarakétól.

Etetésük szennyezi a környezetet, közben kikapcsolja a téli túlélést szavatoló vonulási viselkedést, ami tömeges jégbe fagyásukat okozza. Növeli a zsúfoltságot, a madarak közötti agressziót, az ebből eredő sérülésveszélyt és a fertőző betegségek terjedését. A tömeges érintkezés ránk is veszélyes, ez különösen a madárinfluenza kapcsán jelent madárra és emberre egyaránt óriási kockázatot. Ráadásul az etetés folyamatos kenyér diétája megbetegíti a madarakat, ezek egyik formájának külön neve is van (“angyalszárny-betegség”).

Konyhás István

Forrás: Hortobágyi Madárpark

 

Természetvédelem

Évente több tízezer madár pusztul el a vezetékeknek csapódás és áramütés miatt

Romániában évente több tízezer madár pusztul el légvezetékekkel való ütközés vagy áramütés következtében.

Published

on

Egy hím túzok pusztult el márciusban Nagyszalonta közelében, miután nekirepült egy középfeszültségű légvezetéknek – közölte Facebook-oldalán a Milvus Csoport. A természetvédelmi egyesület arra hívja fel a figyelmet, hogy ez az első dokumentált eset Romániában, de szerintük a probléma ennél jóval kiterjedtebb: légvezetékekhez való ütközés vagy áramütés következtében évente több tízezer madár pusztul el.

Vezetéknek repült a túzok és elpusztult. | Fotó: Engi László

A villanyvezetékek által okozott madárpusztulás világszintű probléma, amely Romániában is egyre súlyosabb, és két jól elkülöníthető jelenségre vezethető vissza: a vezetékeknek való nekirepülésre és az áramütésre – mondta el a Maszol megkeresésére Papp Tamás, a Milvus Csoport ornitológusa.

A közelmúltban egy túzok pusztult el légvezetéknek való nekirepülés miatt, ami különösen nagy veszteség, hiszen Romániában rendkívül kevés példány él: Szalonta környékén mindössze néhány tucat, körülbelül 45 madárból álló állományról beszélhetünk, ahol minden egyed számít. A most dokumentált eset azért is jelentős, mert bár a szakemberek eddig is feltételezték az ilyen jellegű pusztulásokat, ez az első bizonyított eset az országban.

Papp Tamás közölte, hogy a nekirepüléses esetek akkor történnek, amikor a madarak egyszerűen nem látják meg a vékony, gyakran alig egy centiméter vastag vezetékeket, és nagy sebességgel nekiütköznek. Ez rendszerint azonnali pusztuláshoz vezet, mivel a madarak szárnya vagy gerince eltörik. Mint magyarázta, ez különösen jellemző a túzokra, mivel bár jól és gyakran repülnek, manőverezőképességüket nagy testtömegük és széles szárnyfesztávolságuk korlátozza, ezért könnyen ütközhetnek légvezetékeknek.

Elpusztult túzok Magyarországon | Fotó: Motkó Béla

A probléma súlyosságát mutatja, hogy a túzokállomány világszerte csökken: az elmúlt 16 évben több mint 34 százalékkal esett vissza a populáció, 44–57 ezerről 31–36 ezer példányra. Európában is hasonló tendencia figyelhető meg, amelyben jelentős szerepet játszanak az elektromos légvezetékekkel való ütközések, különösen a nagy- és középfeszültségű hálózatok esetében.

Az áramütés egy más jellegű, de még gyakoribb probléma

Az áramütés akkor következik be, amikor a madarak rászállnak a középfeszültségű hálózatok oszlopaira – nem a szakemberek által kialakított gólyafészkekről van szó, ezek alacsony feszültségű oszlopokon vannak – vagy vezetékekre. Ez legtöbbször azonnali pusztuláshoz vezet. Az ilyen esetek elsősorban a gólyákra és a ragadozó madarakra jellemzőek, mivel ezek a fajok előszeretettel használják az oszlopokat pihenő- vagy leshelynek.

Nagyszalontai túzokok. | Fotó: Nagy László

Különösen a vonulási időszakban, augusztusban és szeptember elején fordul elő sok ilyen eset, amikor a gólyák nagy számban gyűlnek össze. Nem ritka az sem, hogy a madár az áramütés után fennakad a vezetéken, és tartós rövidzárlatot okoz, ami akár egy egész település áramellátását is megszakíthatja. Egy ilyen eset történt nemrég Marosvásárhely közelében is, ahol egy áramütött gólyát kellett eltávolítani egy középfeszültségű oszlopról – magyarázta Papp Tamás, a Milvus Csoport ornitológusa.

A két jelenség tehát különböző módon veszélyezteti a madarakat: a túzok elsősorban a nekirepülés miatt van veszélyben, míg a gólyák, a ragadozó madarak – például a kerecsensólyom – és a varjúfélék inkább az áramütés áldozatai. A természetvédők becslése szerint Romániában évente több tízezer madár pusztul el villanyvezetékek miatt, és ezek jelentős része nagy testű, lassan szaporodó faj – mondta a Milvus Csoport ornitológusa.

Fehér gólya egy szigeteletlen oszlopon. | Fotó: Orbán Zoltán

A probléma különösen a középfeszültségű hálózat esetében súlyos, amely a települések áramellátását biztosítja. Míg a magas feszültségű vezetékek inkább a nagy távolságú szállításra szolgálnak, az alacsony feszültségűek pedig a településeken belüli elosztást végzik, addig a középfeszültségű rendszer az, ahol a legtöbb baleset történik. Romániában több mint egymillió ilyen oszlop található, így a probléma kezelése hatalmas beruházást igényelne – tette hozzá Papp Tamás.

A hosszú távú megoldások költségesek

A túzokvédelem egyik fő eleme a nekirepülések visszaszorítása, ezért ez kiemelt helyen szerepel a közép-európai túzokpopulációk védelméről szóló nemzetközi akciótervekben is. A leghatékonyabb megoldás a vezetékek föld alá helyezése lenne, mivel ez egyszerre szüntetné meg a nekirepülés és az áramütés kockázatát is.

Nyugat-Európa több országában ez már bevett gyakorlat, bár csak akkor alkalmazzák, ha a költségek nem haladják meg jelentősen a légvezetékek kiépítésének árát – magyarázza a szakember. Emellett léteznek ideiglenes megoldások is, például a vezetékekre szerelt láthatósági jelölők, amelyek felhívják a madarak figyelmét a vezetékekre, illetve a veszélyes részek szigetelése az oszlopokon. A tavaly ősszel indult nemzetközi túzokvédelmi LIFE-projekt (EUROBUSTARD) keretében a nagyszalontai 110 kV-os nagyfeszültségű vezetéksor egy szakaszára – az áramszolgáltató jóváhagyásával – olyan jelölőeszközök kihelyezését tervezik, amelyek a túzokok számára is jól láthatóak, és jelentősen csökkenthetik a nekirepülés kockázatát.

Ezek a megoldások azonban sokszor csak részlegesek vagy ideiglenesek. Egy másik lehetőség a szigetelt, burkolt vezetékek használata, amelyek vastagabbak és jobban láthatók, így csökkentik mind az ütközések, mind az áramütések számát, ugyanakkor szintén költséges megoldást

Túzok sétál a mezőn. | Fotó: Milvus Csoport honlapja

Néhány évvel ezelőtt, egy korábbi pályázat keretében Nagyszalonta önkormányzatával közösen először alkalmaztak Romániában ilyen jellegű túzokvédelmi beavatkozást: hat kilométer hosszú légvezetéket cseréltek le biztonságos földkábelre a legfontosabb romániai túzokélőhelyek közelében. Ez a típusú fejlesztés azonban rendkívül költséges (mintegy 50 000 euró/km), így Nagyszalonta környékén továbbra is több tíz kilométernyi veszélyes vezetékszakasz szeli át a túzokok élőterét.

A helyzetet tovább bonyolítja, hogy a romániai középfeszültségű elektromos hálózat nagy része az 1950–60-as években épült, és ma már nagyrészt magáncégek tulajdonában van. Bár az áramszolgáltatóknak is problémát okoznak az áramütések – hiszen rövidzárlatot és áramkimaradást idéznek elő –, ez egyelőre nem elegendő ösztönző a teljes hálózat korszerűsítésére. Jelenleg nincs olyan jogi szabályozás sem, amely kötelezné a szolgáltatókat a madárbarát megoldások alkalmazására – tette hozzá a Milvus Csoport ornitológusa.

Forrás: Maszol

 

 

 

 

Tovább olvasom

Természetvédelem

Kis sárszalonka a Csaba-réten

Kis sárszalonkát figyeltek meg Soltszentimre térségében

Published

on

A kis sárszalonka (Lymnocryptes minimus) hazánk egyik ritkán látható, tavasszal és ősszel átvonuló madárfaja. A szalonkafélék családjába tartozik, költőterülete Észak-Európa valamint Szibéria távoli tundravidéke. Sehol sem gyakori, de talán ez azzal magyarázható, hogy igen nehezen figyelhető meg köszönhetően a rendkívüli tollazatának, aminek segítségével szinte teljesen beleolvad a környezetébe.

A kis sárszalonka a rejtőtollazatának köszönehetően igen nehezen mefigyelhető madárfaj (fotók: Nyúl Mihály)

Ellentétben a sárszalonkával (Gallinago gallinago), ami közeledésünkre már hamar felröppen a földről, a kis sárszalonka szinte csak az utolsó pillanatban ugrik fel az ember lába alól. Jellegzetes hátmintázata tökéletesen elrejti a ritkás füvű, alacsony vízborítású, mocsaras, iszapos élőhelyén és ezt a madár is tudja. Ha veszélyt észlel szorosan a földhöz lapul és csak sok idő elteltével kezd el újra táplálkozni jellegzetes „rugózva táncoló” mozgásával. Az esetek többségében egyszerűen nem veszi észre a ragadozó vagy elsétál mellette az ember. A Kiskunságban elsősorban a szikes mocsarak szegélyében, a szikes puszták vízállásos részein és a turjánvidék mocsár-és láprétjein lehet vele találkozni, már akinek szerencséje van. Az utóbbi években egyre több az áttelelő példány is, azokat lecsapolt halastavak medrében, be nem fagyott csatornák mellett lehet megfigyelni. Csőrével az iszapot szurkálva keresi táplálékát, hasonlóan a cankókhoz és partfutókhoz. Rovarlárvákat, férgeket és apróbb csigákat fogyaszt.

A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság több helyszínen végez természetvédelmi célú vízpótlást a „Vizet a tájba” program keretében, többek között Kunszentmiklós és Soltszentimre térségében. Utóbbi területen (ahol az alábbi felvétel is készült) kiemelt jelentőségű a Csaba-rét, ahol az Igazgatóság mintegy 40 hektárnyi terület árasztásával, valamint őshonos magyar szürkemarhák és magyar házi bivalyok élőhelykezelő legeltetésével alakít ki számos madárfaj számára kulcsfontosságú pihenő, táplálkozó és költőhelyet.

A szárazság ellenére a Csaba-réten kialakuló vizes élőhelyek továbbra is fontos szerepet töltenek be a szalonkafajok számára

Az elmúlt évek aszályos időszakai hasonlóan más vízhez kötődő élőlényekhez úgy a kis sárszalonkának sem kedveznek. A szárazság ellenére a Csaba-réten kialakuló vizes élőhelyek továbbra is fontos szerepet töltenek be a szalonkafajok, a nagy póling (Numenius arquata), a pajzsoscankó (Calidris pugnax) számára, valamint költőhelyként szolgálnak a piroslábú cankónak (Tringa totanus), a bíbicnek (Vanellus vanellus) és az elmúlt években világszinten is jelentősen megfogyatkozott nagy godának (Limosa limosa).

Forrás:  Nyúl Mihály, természetvédelmi őrszolgálati csoportvezető – KNP

Tovább olvasom

Természetvédelem

Elkezdődött a költési szezon a vércséknél

A bőséges pocokállomány miatt megkezdődött a vörös vércsék költése

Published

on

Zsiros Sándor élménybeszámolója:

Ma reggel is megpakoltam a kocsit vércseládákkal, néhány mezei verebeknek szánt odúval és egy szalakótaodúval. A kékvércséknek szántam a vércseládákat. A vörösök már többnyire kotlanak, 6–7 tojásos fészekaljakat is láttunk.

Fotó: Zsiros Sándor – Madárles

Április eleje korai kezdésnek számít, ilyen akkor fordul elő, amikor van bőven a fő táplálékukból, a mezei pockokból. Amelyik költeni akar, az már minimum ládát foglalt. A vörös vércsék kevésbé tolerálják egymás közelségét, mint a kékvércsék. Ha egymás közelében van két vércseláda, valószínűleg csak az egyiket foglalják el a vörösök, a másik megmarad a kékeknek.

Úgy alakítottam a menetrendet, hogy a polgári kamerás ölyvfészek közelében végezzünk. Szerettem volna leszedni a közvetítő felszerelést, és átrakni egy vércseládához, hogy ne maradjunk idén vörös vércse költés nélkül. Amikor ránéztem az ölyves közvetítésre, örömmel láttam, hogy két ölyvet láttak a megfigyelők a fészeknél. Ha egy órával később jön a hím, nem tudnánk róla. Természetesen így marad a kamera az ölyveknél.

A vörös vércséknél pedig hátha lesz egy kései költés. Mert egyelőre a polgári vércsetelepen csak egy vörös vércse tojó árválkodik a ládában. Bár még bőven van ideje, hogy „bepasizzon”. Jobbra vörös vércsék költenek, középen az új láda a kékvércséknek, bal szélen Csaba barátom.

Írta és fényképezte: Zsiros Sándor – Madárles

Tovább olvasom