További információk e témában az Agrárpiaci jelentések – Gabona és ipari növények című kiadványunkban olvashatók, mely innen érhető el: 9. szám.
Forrás: AKI
Csalókat fogott a Nébih
Több helyről is jelentették azokat a csalókat a Nébih-nél, akik valósnak tűnő, a szükséges azonosítókkal is ellátott szórólapokon hirdettek tűzifaeladást. A hatósági ellenőrzés végül kiderítette, hogy a szórólapon szereplő minden adat hamis. Az eset is bizonyítja, a csalók egyre jobban igyekeznek a legális kereskedés látszatát kelteni, így a vásárlók részéről ma már elengedhetetlen az éberség és az adatok előzetes ellenőrzése.
A tűzifaeladást hirdető szórólapon EUTR azonosítóval, nevekkel, telefonszámokkal, a hatóságinál minimálisan magasabb árakkal és évtizedes tűzifa kereskedelmi tevékenységre való hivatkozással próbálták megnyerni a vásárlók bizalmát. A csalók telefonos érdeklődéskor azt is jelezték, hogy szívesen megmutatják az erdőt, ahonnan a faanyag származik. A Nébih-hez érkezett bejelentések alapján volt, aki a szórólap adatai és a készséges hozzáállás miatt meg is rendelte a fát. Az áru megérkezésekor azonban észlelte, hogy a kiszállított faanyag mennyisége kisebb, mint amennyiben az adott árért megegyeztek, ezért visszautasította az áru átvételét.
A Nébih felügyelői a hatósági nyilvántartások ellenőrzésével és telefonos próbavásárlással igazolták a bejelentők gyanúját: a szórólapokon olvasható azonosítók egytől-egyig hamisnak bizonyultak. A csalók adatai felkerültek a jogszerűtlen hirdetések közé.
Az eset azt is bizonyítja, hogy a csalók figyelemmel kísérik a Nébih felhívásait, és próbálnak azokhoz alkalmazkodva, valósnak látszó adatokkal és hitelesnek tűnő dokumentumokkal a vásárlók bizalmába férkőzni. Ezért nagyon fontos, hogy tűzifa vásárláskor a meggyőzőnek ítélt hirdetéseket is gondosan ellenőrizzék a vásárlók. A jogszerű tűzifa értékesítés egyik alapvető dokumentuma az EUTR azonosító, ami könnyen ellenőrizhető előzetesen a Nébih honlapján: a FELIR azonosító alapján megnevezésű rovatban.
Amennyiben valótlan adatot találnak a hirdetésben, jelezzék a hatóságnak. Ha pedig a kiszállítás közben kezdenek csalásra gyanakodni, utasítsák vissza a tűzifa átvételét.
Forrás: Nébih
Amerikai Egyesült Államok Agrárminisztériumának (USDA) májusi előrejelzése:
Amerikai Egyesült Államok Agrárminisztériumának (USDA) májusi előrevetítésében először tették közzé a búza 2024/2025. gazdasági évre vonatkozó globális termésvárakozásait, amelyben 798 millió tonna (+1 százalék) rekordtermést jeleznek. Kínában és Indiában egyaránt 3,4 millió tonnával, korábban nem látott szintre emelkedhet a termés (sorrendben 140 és 114 millió tonnára), elsősorban a kormányzati támogatási programoknak köszönhetően.
A magas búzaárak Pakisztánban magasabb vetésterületet eredményeznek, így 1,8 millió tonnával 30 millió tonnára nőhet a kibocsátás. Kanadában 34 millió tonna (+6 százalék), az Egyesült Államokban pedig csaknem 51 millió tonna (+2,5 százalék) búzatermést várnak. A déli féltekén a termelők csak nemrég kezdték meg a vetést, de a kezdeti kilátások Ausztráliában, Argentínában és Brazíliában is kedvezőek. Ezzel szemben az Európai Unióban a sok csapadék miatt tavaly ősszel kevesebb búzát vetettek, ami kisebb termést eredményezhet (132 millió tonna). Oroszországban a hozamok várhatóan alacsonyabbak lesznek, ami 3,5 millió tonnával (88 millió tonnára) csökkentheti a termést. Ukrajna az előrejelzések szerint 2012/2013 óta a legkisebb búzatermést (21 millió tonna) arathatja. A várható globális felhasználás 802 millió tonna lehet (+2 millió tonna), mivel a magasabb élelmiszer-, vetőmag- és ipari felhasználás némileg ellensúlyozza az alacsonyabb takarmány- és egyéb felhasználást. A kereskedelemben 215 millió tonna (–2 százalék) búza fordulhat meg, a világ legnagyobb búzaimportőre Egyiptom, exportőre pedig Oroszország lehet a 2024/2025. gazdasági évben. A zárókészletek az előrejelzések szerint csaknem 2 százalékkal 254 millió tonnára csökkenhetnek a szezon végére.
Magyarországon az AKI PÁIR adatai szerint átlagosan 65,9 ezer forint/tonna áfa és szállítási költség nélküli termelői áron kereskedtek az étkezési búzával május első hetében. Ez az árszint az egy évvel korábbitól 17 százalékkal maradt el. A takarmánybúza 63,9 ezer forint/tonna termelői áron (–18 százalék) cserélt gazdát ugyanekkor.
Jelentősen megemelték a gázolaj után visszaigényelhető adó mértékét
A kormány újabb intézkedéssel segíti a gazdákat. Megjelent az a kormányrendelet, amely rögzíti, hogy 2024. május 1-től a mezőgazdaságban felhasznált gázolaj után visszaigényelhető adó mértéke 90 százalékra emelkedik. A magyar kormány ígéretének megfelelően a gabonaágazat helyzetének javítását célzó ötpontos intézkedéscsomagjának egyik elemeként döntött a jövedéki adó visszatérítés növeléséről – jelentette be Nagy István agrárminiszter.
Nagy István ismertette, hogy az európai agráriumban kialakult piaci zavarok miatt, melyet elsősorban az Ukrajnából korlátozások nélkül beáramló termények dömpingje okoz, a magyar kormányzat újabb segítségnyújtásként a gázolaj után fizetett adó visszaigénylés mértékének módosításáról döntött. A korábbi szabályozás szerint a mezőgazdaságban felhasznált gázolaj után megfizetett adónak a világpiaci ártól függően eddig 86, illetve 87 százaléka volt visszaigényelhető, míg az ezt megelőző években ez mindössze 82, illetve 83,5 százalékban került meghatározásra. Ezt emeli most a kormány 90, illetve 90,5 százalékra, ami hektáronként átlagosan mintegy 400 forintos többletet jelent a gazdálkodónak. Ez az intézkedés nagyságrendileg összesen 1-2 milliárd forintnyi éves többlettámogatást eredményez az agrárágazat számára – sorolta.
Míg számos uniós tagállamban a gazdálkodók a gázolaj adó visszatérítésének megvonása miatt adnak hangot elégedetlenségüknek, addig Magyarországon emelkedik a visszatérítés mértéke – hangsúlyozta.
A tárcavezető közölte, a tavalyi évben ezen a jogcímen összesen 22,8 milliárd forinthoz jutottak a gazdálkodók a hazai költségvetésből. Kiemelte azt is, hogy a mezőgazdaságban felhasznált gázolaj jövedéki adó visszaigénylésnél az elszámolható gázolaj mennyisége továbbra is évente maximum 97 liter lehet hektáronként.
Forrás: AM
Az Alföld középső tájain és a Tiszántúl jelentős részén aszály pusztít
A mögöttünk álló egy hétben elég változékony időben volt részünk, hétfő kivételével minden nap hullott csapadék valahol az országban. A délnyugati országrészben és a Szamosközben 20-50 mm-t mérhettünk, ugyanakkor a Dunántúl északkeleti tájain és az Alföld középső és keleti részén sokfelé a 3 mm-t sem érte el a csapadék mennyisége.