Nógrád megyében, az Ipoly felső szakaszán, szeptember első hetében célzottan menyhalra horgászott Tóth István barátaival. A salgótarjáni horgász jól ismeri az Ipolyt, mivel több mint 25 éve odajár horgászni.

25 évvel ezelőtt, Vas Károly barátjával az egyik helyen paducra „vadásztak”. Már majdnem besötétedett, amikor a folyó furcsán „megelevenedett”. Úgy látták, mintha a víz felszínén sok kisebb-nagyobb hal úszna, „delfinre” emlékeztető hullámokat láttak maguk előtt a keskeny folyón. Az apró mozgások felkeltették a tapasztalt horgászok érdeklődését.

Károly azt mondta: „Nézd István!! Ezek menyhalak lesznek”. Az új megfigyelésüknek annyira megörültek, hogy a következő hétvégén, ugyanazon a helyen, célzottan menyhalakra kezdtek el horgászni. A megfigyelésük jónak bizonyult, mert már 25 éve ide is járnak horgászni. Több helyet ismernek, amit felváltva látogatnak. A menyhalak szokásait is sikerült jól kiismerni. A helyválasztás a sikeres horgászatuknak a sarokpontja. Erről a titokzatos halról azt érdemes tudni, hogy csak bizonyos szakaszon található meg a hazai folyókban és nagy tavainkban. Áradásban, vagy nagy szerencsével bárhol megfogható, de az esetek többségében az egyedi megfigyelések, tapasztalatok vezetnek eredményre – foglalta össze István.

Az Ipoly folyónak a vízmennyisége általában állandó, kivéve a mostani évet. Az átlagos vízhozamnak körülbelül csak a fele érkezett Magyarországra. Azon a szakaszon, ahol menyhalra horgásznak, a víz nem is túlzottan gazdag oxigénben, sőt… Mivel a hal kevésbé ismert, ezért viselkedése mutathat furcsaságokat is.

Az Ipolyon a menyhalak már szeptember elején, közepén megmozdulnak. Egészen május elejéig, közepéig lehet rájuk sikeresen horgászni. Azonban a viselkedésük kiszámíthatatlan. Vannak olyan éjszakák, amikor van kapásuk, máskor folyamatosan piszkálják a csalit. Bár sok mindent kipróbáltak a hosszú évek alatt, két csali vált be igazán. Ha van friss kishal, annak az utolsó 1/3-át kínálják fel, úgy, hogy a farokúszó szabadon mozoghat a vízben. A felszerelésük nagyon egyszerű: feeder botokat használnak. A kishalat süllőző egyes horoggal kínálják fel. Az előke 30-50 centiméter hosszú, ami után egy pici csúszóólom van felszerelve. Az előre lefagyasztott kishalat nem preferálják, mert hamar leolvad a horogról. Sok esetben azonban „művészet” télen kishalat fogni. A kishal mérete se legyen túl nagy, mert ha az már túlságosan nagy, nem képes felvenni a menyhal. Ha három-négy centiméter hosszú a csali, azt kisebb-nagyobb menyhalak is képesek felvenni. Általában a menyhalak nagysága 30 -52 centiméter között változik. Ha nincs más lehetőségük, akkor gilisztát is használnak.. Azt is érdemes tudni a menyhalról, hogy a kishal bármelyik részét felveheti. Mivel az eddigi recept bevált, nem is változtatnak rajta Istvánék. A menyhal szürkület utolsó perceitől fogható megközelítőleg két óráig. Ha ezalatt nem sikerül menyhalat fogni, jobb, ha haza indulunk.

Azt is megfigyelték, hogy sok esetben több menyhalat lehet fogni a sekélyebb részeken, mint a két méteres vízben. Ez a megfigyelésük is egy véletlennek, egy rontott dobásnak köszönhető. Két-három főnek egymás mellett horgászni sok esetben nem egyszerű feladat. Miután a csali szinte alig érkezett be a 10-20 centiméteres vízmélységbe azonnal kapás és bevágást történt. Majd újból és újból. A meglepő eredmény ismétlődött, mert egymás után fogták ki a menyusokat. Vélhetően a menyhal jobban érzi magát a sekélyebb szakaszon, mert ott egyszerűbben kereshet magának élelmet éjszakai órákban

Az Ipoly azonban évről-évre egyre rapszódikusabb: sok év átlagában az figyelhető meg, hogy egyre kevesebb a menyhalak száma. Viselkedésük sem kiszámítható. Több esetben előfordult olyan, hogy egy halat sem tudtak kifogni. A csalit csak piszkálták de nem vették fel. Ha változik a folyómeder, a menyhalak azonnal reagálnak rá, és eltűnhetnek a következő évre.

Aki menyhal horgászatára szánja el magát, legyen nagyon türelmes. A folyó különböző szakaszait járja végig, keressen oxigéndús, nagy köves partszakaszokat és előbb utóbb sikerrel járhat – zárta beszámolóját Tóth István salgótarjáni horgász.

Írta: Dr. Szilágyi Gergely

Fényképek: Tóth István

***

A cikk teljes tartalma (szöveg és kép) a linkre mutató hiperhivatkozással, és ugyanazon cím feltüntetésével felhasználható, bárki számára előzetes engedélykérés nélkül is.

Hirdetni szeretne? Itt jelentkezzen: marketing@agrojager.hu

 

 

 

 

 

 

Wimmer Ferenc, Tolna-megyében, a Duna alsó holtágára, Lehőcre ment ki célzottan szürkeharcsára horgászni. A Bogyiszló és Tolna között elterülő vízterületet a Tolnai híd alatt húzódó Mádi Kovács zsilip választja ketté. A tolnai felső holtágon kanyargott régen a Nagy – Duna.

A tolnai dunaszakasz szabályozásakor Gróf Széchényi István (1791 – 1860) is itt szállt meg. Emlékét egy tábla hirdeti az utókor számára az egyik ház falán.  A Duna áradása 1956-ban hatalmas pusztítást okozott, a katasztrófát szintén egy emléktábla őrzi Tolna városában.

A Mádi Kovács zsilip tövében egy halrács választja ketté a két vízterületet. Ferenc mindkét vízterületet igen jól ismeri, mert szabadidejében, társadalmi halőrként óvja a helyi halállományt.

2022. augusztus 7-én, jó barátjával, Bániczki Bélával indultak el horgászni. A helyi harcsafogó bajnokságon szokott együtt szerepelni a két rutinos versenyző. Idén, a hagyományteremtő céllal megszervezett I. Lehőci Harcsafogó Kupán már bizonyítottak, mert sikerült megszerezniük a harmadik helyezést. A két napos verseny minden csapatnak felejthetetlen élménnyel járt, mert mindenki zsákmányolt kisebb-nagyobb harcsákat.

A horgászat megkezdése előtt, a késő délutáni órákban, nagyméretű csalihalakat fogtak. A harcsánál a mindig a csalihal mérete a meghatározó. Minél nagyobb halat szeretnénk kifogni, annál nagyobb a csalihalat kell felkínálni. Egy bizonyos méret után, csak a nagyobb halak „jöhetnek”.  A legoptimálisabb a „tenyérnyi-méretű” csalihal. A tenyeres kárászt csónakkal juttatták be a vízbe, a parttól alig 30 méterre. Mivel a harcsa a legokosabb halak közé tartozik, ezért minden részletre fokozottan figyelni kell. A szakítózsinórként erőgumit használt a tapasztalt horgász. A harcsára tipikusan jellemző az a viselkedés, hogy a felkínált csalit azonnal elengedi, ha bármilyen ellenállást érzékel. Mivel a gumi képes megnyúlni, ezért a harcsa nem veszi észre a csapdát. Másik előnye az, hogy újracsalizásnál könnyen ki lehetne kötni a végszereléket.

Egy jól ismert márka horgait használta, amelyen segédhorgok is vannak. Talán ez a legkíméletesebb megoldások egyike a csalihalaknál. A kis méretű segédhorgok nem okoznak komoly sérülést a csalihalnak. A horog ütötte seb fertőtlenítése után a hal életképes marad, és szabadon ereszthető, ha nincs kapás. A spannolós módszer mindig beválik a Tolnai Dunáért Egyesület vízterületén, amelynek a mélysége megközelítőleg 3 – 3,5 méter mély, vízállástól függően. Az idei év szárazsága a tolnai régiót sem kímélte. Friss vizet csak a Sióból tudnak kapni, amit felduzzasztanak vízügyi szakemberek, majd „visszafelé” érkezhet a holtágba a szivattyúzott víz.  A holtág teljes szélessége eléri a 260 métert, hossza eléri a nyolc kilométert.

Miután behelyezték a felkínált csalit, vártak. Teltek az órák. A kora esti órákban, ami talán az egyik legjobb időszaknak tekinthető, semmi nem történt. Az éjszaka csöndesnek bizonyult. Hazánk legnagyobb ragadozóhala bármikor rabolhat, de legjobb harcsára horgászni, sötét viharos éjszakákon. A harcsák kora esti órákban aktívak, majd lefekszenek „aludni”. Hajnali három óra fele pedig újra elindulnak a kora reggeli órákig. „Este 11, és hajnali háromóra között a horgász is aludhat egy keveset. Szinte biztos, hogy nem fog semmi történni”.  A Lehőci holtág harcsafogói egész éjszaka, sőt még reggel is vártak… Nem történt semmi. Feljött közben a nap is, már majdnem indultak haza. Aki bizony harcsa horgászatára adja a fejét, számolnia kell a kudarccal is. Csöndben el is könyvelték, hogy ezen a horgászatuk alkalmával csak tapasztalatot gyűjtöttek. Hét órakor az egyik bot szinte kettétört egy nagyerejű kapástól. Feri, azonnal ott termett és bevágott a halnak. A rutinos horgász egyből tudta, hogy nagy halat sikerült megakasztania. Mivel a holtág bővelkedik akadókkal, ezért a fárasztáshoz azonnal csónakba ültek. Az összeszokott páros negyedóra fárasztás követően a csónakba emelte a meglepődött zsákmányukat. A szürkeharcsa megközelítőleg 140 centimért hosszú, és 21,96 kilogramm volt. A közös fényképek, és a horog ütötte seb fertőtelenítése után, azonnal vissza is engedték a halat.

A mostani horgászatukkal, a hamarosan megrendezésre kerülő „II. Baráti Harcsafogó Verseny”-re készültek fel, amelyet kora őszre szerveznek meg a Lehőci holtág területére. A versenyre még vannak kiadó helyek – összegezte tapasztalatait Wimmer Ferenc.

Írta: Dr. Szilágyi Gergely

Fotó és videók forrása: Bániczki Béla és Wimmer Ferenc

***

A cikk teljes tartalma (szöveg és kép) a linkre mutató hiperhivatkozással, és ugyanazon cím feltüntetésével felhasználható, bárki számára előzetes engedélykérés nélkül is.

Hirdetni szeretne? Itt jelentkezzen: marketing@agrojager.hu