Keressen minket

Horgászat

Az első pergetett amurom

Bilitics Dragán élménybeszámolója:

Közzétéve:

Élménybeszámoló: az eddigi legnagyobb pergetett amurom

A Duna Tolna vármegyei szakaszán, az M9-es híd közelében horgásztam, amikor ez az emlékezetes fogás történt. A helyszín kopár partszakasza tökéletes lehetőséget nyújtott a pergetéshez, ezért egy fekete színű (faeper mintázatú) wobblerrel, szederes „lures”-zel próbálkoztam.

Fotó: Bilitics Dragán – Agro Jager News

A felszerelésem egy Reiva Stream 240 cm-es, 10–30 grammos bot volt, Spiderwire X4 0,11 mm-es fonott zsinórral, valamint 0,35 mm-es Reiva fluorocarbon előkével.

Alighogy bedobtam a csalit, körülbelül két másodperc sem telt el, amikor az amur rárabolt – és kezdetét vette egy körülbelül 15–20 perces, izgalmas fárasztás. Többszöri próbálkozás ellenére sem sikerült elsőre megszákolni, újra és újra erőre kapott. Végül sikerült a szákba terelni, de még ott sem adta fel: annyira küzdött, hogy a merítőmet is eltörte.

A mérlegelésnél 7,5 kg-ot mutatott a súlya. A hosszát sajnos nem mértem meg – az öröm és az adrenalin hevében ez teljesen elmaradt. Ez a fogás egy életre szóló élményt adott nekem. Eddig ez volt a legnagyobb halam, amit pergetve fogtam.

Üdvözlettel: Bilitics Dragán

Van egy szép horgászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre

Agro Jager News

Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

Horgászat

Egy hosszú küzdelem vége

Published

on

Bíró Róbert élményeiről számolt be lapunknak legújabb fogásáról:

Nem szeretek célirányosan egy bizonyos halra horgászni! Volt már benne részem és tudom, hogy mennyire megszállottá tud válni az ember… Az adott folyón, ahol horgászom, a múlt év késő tavaszán volt szerencsém „fekuttyantani” egy komolyabbnak tűnő halat. A jelekből ítélve sejtettem, hogy jó hal jön be alám. Természetesen nem tudtam megetetni egyszer sem – sem nadállyal, sem kagylóval, még vertikális pecával sem.

Fotó: Tasnádi Attila – Agro Jager News

Idén szintén próbálgattam kuttyogatva horogra csalni, sajnos a kiülős éjszakai pecára most annyira nincs lehetőségem. A héten Tasnádi Attila barátommal, akivel imádok horgászni – hasonlóan elvetemült, megszállott horgász, mint én –, megbeszéltük, hogy kimegyünk, és megpróbáljuk élő hallal kuttyogatva megetetni.

Hát, őszinte leszek, már itt kijött belőlem a megszállottság: 1 órát kalapáltam a fejét. Volt, hogy a farkával belecsapott a zsinórba úgy, hogy a két bot előkezsinórja összegubancolódott (biztos tele lehetett már a puttonya velem), de ismét nem tudtuk megetetni – se nadály, se élőhal nem kellett neki.

Hát jó, akkor „ráülünk a fejére” az éjszaka: állított bot, spanolós módszer, tenyeres kárász.

Azt tudni kell a vízről, hogy a helyi szabályok nem teszik lehetővé a parti horgászatot a folyó ezen szakaszán (amit egyébként nem is bánok), de ezáltal kicsit melósabb a peca…

Szóval nekiálltunk volna épp az esti pecának, amikor Ati hazatelefonált, hogy minden rendben van-e. Sajnos nem volt. Láttam rajta, hogy nagyon bántja valami. „Ha úgy érzed, menjünk haza a francba, hagyjuk a pecát” – mondtam neki. Hát igen, úgy érezte, hogy otthon a helye. Egy anyának is jól esik a segítség a nehéz pillanatokban (Attinál két pici gyermek van), de ő miattam nem akart hazamenni, mert az ő kocsijával érkeztünk a vízhez.

Fotó: Tasnádi Attila – Agro Jager News

Aztán közös megegyezésre elindultunk haza. Természetesen, mint láthatjátok, én átpakoltam az autómba, és visszamentem. Behúztam az előre elkészített pecákat: 3,5 méteres előkék voltak fent, 4,2 méteres vízben, közvetlen oda engedtem le a csalit (tenyeres kárász), ahol a hal fekvőhelye volt – véleményem szerint.

19:00-kor kerültek be a pecák és 21:00-ig két kapásom volt. A bot hajolt a víz fölé, szólt a jelző, majd mikor már éppen szakadt volna a szakító, egyszer csak elengedte. Tudtam, hogy jó hal volt, csak óvatos.

Aztán 22:00-kor már nem volt kérdés. A jobbos pecámon a 10500-as Pennek a fékje lett a kapásjelző – arra lettem figyelmes, hogy húzza a zsinórt a dobról, a jelző sikít. Itt már tudtam, hogy Ő az.

Aztán kis harc után meg is lett!

Elmondhatatlan az érzés, mikor célirányosan horgászol egy bizonyos halra hosszú ideig és az a katarzis, amibe az ember kerül, mikor végül bekerül a csónakba… hát, elmondhatatlan.

Attinak külön köszönet, hogy este 23:00-kor felöltözött, autóba ült, és kocsikázott 60–80 km-t, hogy segítsen képet készíteni nekem erről a csodás halról!

Köszönöm, hogy elolvastad!
Fotelhuszárok kíméljenek!
Görbüljön mindenkinek!

Írta: Bíró Róbert

Érdekel a harcsa horgászata ? Kattints a linkre!

Tovább olvasom

Horgászat

Sajtóközlemény a balatoni strandok horgászatáról

Published

on

A Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt., mint a Balaton és vízrendszere halgazdálkodásra jogosultja közleményt adott ki a balatoni szabadstrandok, illetve a kijelölt fürdőhelyek horgászati lehetőségeiről.

Forrás: Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt.

Tisztelt Horgásztársak!

Az utóbbi időben több balatoni strand esetében szűkültek a horgászati lehetőségek az időbeli hozzáférhetőség tekintetében. Ebben nagy szerepet játszik, hogy a szabadstrandok közül egyre több partszakaszt, illetve egyre hosszabb időszakokra minősítenek „kijelölt fürdőhellyé”. A 78/2008. (IV. 3.) Kormányrendelet a kijelölt fürdőhelyek üzemeltetéséről szól, amelynek 7. mellékletének 7. pontja említi, hogy „A fürdőhely területén a fürdési szezonban horgászni nem szabad.” E szerint horgászati tilalmat kiírni csak a fürdési szezonban lehet jogszerű, ennek meghatározása egyébként településenként eltérő időszak.

Forrás: Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt.

Ugyanakkor fontos jogszabály a kérdéskörben a „46/2001. (XII. 27.) BM rendelet a szabad vízen való tartózkodás alapvető szabályairól, amelynek 2. § (1) pontja kimondja:

„Tilos fürdeni: h) éjszaka és korlátozott látási viszonyok között, kivéve ha a vízfelület megvilágított, és legfeljebb a mély víz határáig;”

A horgászok érdekében a MOHOSZ, valamint Társaságunk javaslatára született az a 2018. év végén megjelent módosítás, melyről 2019. januárban minden Balaton-parti önkormányzatnak küldtünk tájékoztató levelet:

A halgazdálkodásról és a hal védelméről szóló 2013. évi CII. törvény 23/C. § értelmében:

„A nyilvántartott halgazdálkodási vízterületnek az állam vagy az önkormányzat tulajdonában álló partján a horgászati tevékenység végzése csak a halgazdálkodásra jogosult hozzájárulásával korlátozható, ide nem értve a halgazdálkodási hatóság által elrendelt korlátozást.”

Agro Jager News

Társaságunkat a 2025. évi strandszezon tekintetében egyetlen egy Balaton-parti önkormányzat sem kereste meg a kijelölt fürdőhelyeken elrendelni kívánt horgászati tilalmak kapcsán, ennek következtében egyetlen helyre sem adtunk hozzájárulást horgászati korlátozásokhoz.

Forrás: Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt.

Mindezek következtében álláspontunk a következő:

Az állami vagy önkormányzati tulajdonú kijelölt fürdőhelyeken (ezek a vízen bójával, a parton táblával jelölve vannak) elrendelt horgászati tilalmakat jogszerűnek tartjuk, de csak nappal, tehát napkeltétől napnyugtáig. Ezeken a helyszíneken az éjszakai horgászat továbbra is engedélyezett.

Forrás: Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt.

Az olyan állami vagy önkormányzati tulajdonú szabadstrandokon, szabad partszakaszokon, amelyek nem kijelölt fürdőhelyek (nincsenek bójával és táblával kijelölve) a horgászat semmilyen korlátozása nem jogszerű, tehát ezek folyamatosan horgászhatóak. Természetesen értelmetlen lenne, így egy horgásztárs sem akar a fürdőzők között horgászni, ezért ezeken a helyeken is kérjük, hogy a gyakorlatban nappal csak olyan helyeken horgásszanak, ahol épp nem történik fürdőzés.

Amennyiben valamely horgász az itt leírtak szerint horgászik, de mégis jogsérelem éri, Társaságunk vállalja és ellátja jogi képviseletét.

Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt.

Akasztott, fogott egy szép halat?
Küldje el az info@agrojager.hu címre

Agro Jager News

Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

 

 

 

 

Tovább olvasom

Horgászat

Tiszai harcsák nyomában

Polgár Sándor élménybeszámolója a Tiszáról:

Published

on

Polgár Sándor harcsahorgász a Tisza középső szakaszán kapitális harcsákat akasztott. Élményeiről beszámolt lapunknak:

Évek óta horgászom a Tisza középső szakaszán. Itt születtem, itt nőttem fel, nagyon közel áll a szívemhez. Néhány éve már kizárólag a harcsákat üldözöm. Voltak szép eredményeim, gyönyörű halakat fogtam és engedtem vissza, de ami az elmúlt héten történt, azt még most is nehéz felfogni. Egész horgászpályafutásom alatt törekedtem a szelektálásra, próbáltam minél nagyobb egyedeket becsapni, hiszen sporthorgászatot folytatok, így nem a zsákmányszerzés volt az elsődleges cél. A csend, a természet és a Tisza szépsége, valamint a kapitális halak körüli misztikum az, ami igazán besugárzik az ember lelkébe.

Fotó: Polgár Sándor – Agro Jager News

Éppen pár napos szabadságra készültem, amikor egy betörő hidegfront és az elviselhetetlen hőség enyhülése körvonalazódott. Gondoltam, itt az idő: igazi nagyhalas napok jönnek, nem szabad tétovázni, menni kell! Kuttyogatva vettem üldözőbe a tiszai óriásokat, és már az első nap, több kapás kíséretében, sikerült fognom egy impozáns, 180 centiméteres harcsát. Tudtam, hogy jó az elképzelés és a technika, hiszen ez már önmagában is nagyon szép eredmény, de ami ezután jött, még engem is meglepett.

Két nappal később újra vízen voltam a szokásos módszerrel, és a kapás nem sokáig váratott magára. Egyből éreztem, hogy nem mindennapi hallal hozott össze a sors! Határozott, gyors fárasztással és egy jól összehangolt felszereléssel pár perc alatt megpillantottam a felszínen azt a kapitális halat, amire már nagyon vártam. A parton, a barátom segítségével gyorsan és kíméletesen megmértük a hosszát: 222 centiméter volt, a súlyát 65–70 kg közé tippeltük. Pár remekül sikerült fénykép után visszaengedtem a Tisza mélységébe. Remegő kézzel és felfoghatatlan élményekkel csaliztam újra a felszerelésemet.

Fotó: Polgár Sándor – Agro Jager News

Még az előző fogás hatása alatt voltam, amikor újabb kapás érkezett. Gyorsan tudatosult bennem, hogy ismét egy nagy hallal küzdök: nem szabad hibázni, összpontosítani kell! Hamarosan ismét parton voltunk egy újabb kétméteres harcsával – kereken 200 centi volt a hal hossza, a súlya körülbelül 55 kg lehetett. Hihetetlen küzdelmek voltak, a horgászatot aznapra be is fejeztük, hiszen mindketten tudjuk: ez egy nem mindennapi, szinte megismételhetetlen és kitörölhetetlen eredmény és élmény, amire egész életünkben emlékezni fogunk.

Köszönöm, Tisza!

Írta és fényképezte: Polgár Sándor

Polgár Sándor Tiktok oldala itt érhető el! Kattints a linkre!

Van egy szép horgászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre

Agro Jager News

Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

Tovább olvasom