Horgászat
Életem harcsája
Sütő Bálint Ausztriában kifogta “élete harcsáját”, amiről beszámolt lapunknak:
Szokásos horgásztúránkra reggel 7:00-kor érkeztünk, az Ausztriában található Richter-Teich-ra az apósommal. A halőrházon új szabályzat volt olvasható, amelyben többek között az szerepelt, hogy a jegyvásárlás előtt a horgászat megkezdése tilos, és pénzbírsággal büntetendő. Így hát vártunk… (Hozzátenném, hogy rendszeresen látogatom a tavat, és eddig lehetőség volt a horgászat megkezdésére jegyvásárlás előtt is – de a szabály az szabály.)
Fotó: Curnovics István – Agro Jager News
Volt időnk körülnézni: hol is próbálkozzunk, milyen módszerrel, csalival, technikával. Csak csodálkozva néztem, ahogy kisebb-nagyobb harcsák forogtak a tavon lévő bokrok és fák alatt. „Böfögésüktől” zengett a tó – szó szerint! (Harcsahorgász fülének nincs szebb muzsika.)
Az idő, mondanom sem kell, borzasztó lassan telt. Izgatott voltam, és türelmetlen, mint egy gyerek, de várnom kellett. Így hát sokszor körbejártam a tavat, élveztem a látványt és a hozzá tartozó csodálatos „hangzavart”.
10:00-kor megérkezett a tógazda. Tájékozódtam az esetleges tilalmakról, új szabályokról stb. Gyors jegyvásárlás után már kezdtem is a horgászatot.
A választásom egy nagyobb fűzfa tövére és annak árnyékára esett, mivel itt volt a legkisebb aktivitás – ritkábban és komótosabban fordultak a halak. Egyet azonban véltem felfedezni. A szerelékem egy egyszerű, súlyozott úszó volt; a horgon kanadai gilisztacsokor és egy lazacszelet. Ezt a fa tövétől 2–3 méterre ejtettem be – gondoltam, nem az ajtón dörömbölök. Ha éhes, keres és talál.
Elkezdődött a türelemjáték. Ismét, akárcsak egy gyerek: félelem, izgalom, várakozás – aki harcsázik, az tudja, mit éreztem.
Fotó: Curnovics István – Agro Jager News
Különleges két óra volt ez számomra. Nem igazán tudtam, mire számítsak, ugyanis ez volt mindössze a második alkalom, hogy kimondottan harcsázással próbálkoztam, hozzá való felszereléssel. Igaz, fogtam már harcsát kétszer bojlis felszereléssel is – de az más tészta.
Szóval vártam… de a türelmetlenség győzött. Gondoltam, közelebb megyek, meglesem, ott van-e még a kiszemelt. Szerencsétlenségemben rám talált a szerencse: a parton fekvő faág épp az én lábaimnak volt útban, így a megközelítés finoman szólva sem volt halk. Mindenki tudja, mi történt ezután… Egy hatalmas farokcsapás, és ez az óriás elúszott.
Jó ideig se híre, se hamva. Sörömet kortyolgatva emésztettem magam, miért nem voltam türelmesebb, kitartóbb – hiszen pont ezek teszik különlegessé a harcsahorgászatot.
Feltámadt a szél, kellemesen. Az úszó sodródni kezdett: szépen, lassan, fokozatosan, komótosan. Nem telt bele sok idő, elérte a partot – pontosabban a fa vízben lévő gyökereit. Úgy gondoltam, ott nem lesz jó helyen. Kivettem, frissítettem a csalit, kicsit korrigáltam a szereléket, és visszadobtam 2–3 méterre a fától. Ezt csak terveztem, de nem sikerült.
A bot kézbevétele után óvatosan kezdtem csévélni a zsinórt, hogy ne akadjon a fa gyökereibe. Enyhe ellenállás… a bot enyhén hajlik… „Nahát… csak sikerült, Bálintka, ügyes vagy!” – gondoltam. Megakadt a horog. Fékzárás, óvatos botfeszítés… és BUMM! Hatalmas erővel, parádéval megindult. Elkezdődött életem eddigi legnagyobb küzdelme.
Többször is bizonyította, hogy súlyban jócskán fölöttem van – bevallom, éreztem is. Csodálatos, ugyanakkor ijesztő 40–45 perc következett: rengeteg irányváltás, kirohanás, zsinórcsapás – mindent bevetett, amit egy rutinos veterán csak tud.
A küzdelmünk utolsó öt percében még egy utolsó trükköt is előhúzott a tarsolyából: a fűzfa felé vette az irányt, ahonnét eddig sikerült távol tartani. De ő jobb kondiban volt – sokkal. Muszáj volt engednem a féken – vagy mentem volna fürdeni.
Ez volt az a pillanat, amikor azt hittem, itt a vége. A víz alól összeszedett 3–4 nagyobb faágat, és ahogy csak tudta, feltekerte a zsinórt. Ekkor határoztam el, hogy most vagy soha: még egy utolsó próbálkozás tőlem – vagy meglesz, vagy nem… (Elfáradtam – fizikailag, szellemileg.)
A féket megszorítottam, és csak húztam, húztam. Végül kiszabadult az ágak közül – feladta a küzdelmet. A botot átadtam az apósomnak, és partra segítettem életem harcsáját. A feje koppintására még 2–3 alkalommal megúszott, de végül a parton feküdt – velem együtt!
Gombóccal a torkomban, könnyekkel az arcomon fogadtam a gratulációkat. Az az érzés… leírhatatlan. Gyors hosszmérés, pár fotó, egy „csók”, és ment is vissza a tóba.
A tógazda elmondása szerint a tó második legnagyobb harcsája volt – de ez számomra nem fontos. Hálás köszönet az apósomnak, Curnovics Istvánnak, és a tógazdának, Ulrich Richternek a segítségért!
Hatalmas és felejthetetlen élmény volt – minden horgásztársamnak kívánok hasonlót!
Írta: Sütő Bálint
Fotó: Curnovics István
Van egy szép horgászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
Horgászat
Neszmélyi busázás Janonovics Tiborral
Sipos Csaba élménybeszámolója Neszmélyről: busázás Janonovics Tiborral
A reggeli órákban korábban érkeztem Neszmélyre, mint a barátom,Tibi, és ezt az időt sikerült is jól kihasználnom: hamar megfogtam egy közel 10 kg-os busát. Nem sokkal később egy újabb, szintén 10 kg körüli példány is horogra akadt.
Ezután hosszabb csend következett, így volt időnk átbeszélni a gyártással és a Sipifishing termékekkel kapcsolatos terveinket. Mivel idén már nemcsak fejlesztünk, hanem gyártunk és forgalmazunk is, bőven akadt téma.
Fotó: Sipos Csaba – Agro Jager News
A nap legszebb pillanata azonban még hátravolt. Tibi úszója hirtelen eltűnt, és egy izgalmas, közel 20 perces fárasztás után, egy gyönyörű, 16 kg-os pettyes busa került a szákba.
Boldogan és elégedetten zártuk a napot. Egy baráti kézfogás és ölelés után indultunk haza, újabb szép emlékekkel gazdagodva.
Janonovics Tibor – Sipos Csaba
Sipifishing Busavadászok
Horgászat
„Ilyen nincs és mégis van!” – rekordponty Csepelen
Krikkó Ádám a Duna csepeli szakaszán keszegezés közben egy hatalmas pontyot akasztott. Élményeiről beszámolt lapunknak: Vasárnap úgy gondoltam, nem árt egy kis agyfertőtlenítő peca, így hajnalban kimentem a csepeli részre. Fél hat felé érkeztem, és az első szabad helyre be is ültem.
Fotó: Krikkó Ádám – Agro Jager News
Gyors kajakeverés egy keszeges pecához: semmi bonyodalom, egy egyszerű keszeges etető, és csonti bele. Botok elő, sima, egyszerű MH feeder, mert a dobótáv kell a nagyobb keszegekhez. Jöhet a bevetés. Csalinak 4-5 csonti ment fel és egy pici lebegő pellet, mert az már bevált.
Hét óráig csak maszatolós kapások voltak, majd végre jött egy kicsit komolyabb. Gondoltam, na végre megvan az első, bár ez sem lesz nagy. A bevágás pillanatában megjött a „mintha egy betontuskót akasztottam volna” érzés – csak ez mozgott. 🙂
Azt sejtettem, hogy 10 kg feletti, mert nem rázta a fejét, hanem ha megindult valamerre, akkor konokul tolta az irányt. Közben azon gondolkodtam, hogy ezt hogyan fogom kiemelni egyedül, amikor nagy merítő nincs is nálam, csak egy 50×50×60-as méretű… És vajon a szerelék kibírja?
0,16-os fluorocarbon előke volt fent. Folyamatosan az járt a fejemben, hogy ez könnyen elszakadhat, ha erőltetem. Az első 20 percben sokat nem irányítottam, csak hagytam úszni, finoman visszafogva, és amikor hagyott egy kis szünetet, akkor próbáltam közelebb csempészni. Így sikerült kb. 15 méterre húzni, nagyjából 50-60 méterről, és éreztem, hogy fárad.
Na, ekkor jött a második, hevesebb roham a nádasok felé. Először a jobb oldali nádast vette célba. Tudtam, hogy onnan nem tudom kifordítani, ezért megnyitottam a féket: hadd menjen. Abban a pillanatban visszaindult középre, de még ekkor sem nagyon tudtam megállítani a finom szerelék miatt, csak lassítani. Az ellenállást érezve egy szép nagy körben a bal oldali nádas felé tört ki. Újra engedtem neki, ő pedig megint a nyílt víz felé vette az irányt.
Közben éreztem, hogy végre ismét közelebb tudom csempészni. Ezt a nádas–nyílt víz játékot még kétszer eljátszottuk, mire végre előttem volt 6-7 méterre…
Ekkor láttam meg a hátát egy fordulásnál, és örültem, hogy barna nadrág van rajtam. 😃
Fotó: Krikkó Ádám – Agro Jager News
Tudatosult bennem, hogy ezt egyedül, kis merítővel esélytelen kiemelni. Közben próbáltam segítséget szerezni telefonon vagy bárhogy, de nem jártam sikerrel. Szerencsére ekkor ért mögém egy fiatal horgász pár, én pedig azonnal lecsaptam a lehetőségre: hátha van náluk nagy merítő. Nem volt, viszont készségesen rögtön jöttek segíteni.
A hal még próbált néha kitörni, de már 3-4 méteres kirohanások után sikerült lassan meríthető távba hozni. Itt kezdődött az igazi zsonglőrködés: vajon hogyan fogjuk fejjel belebuktatni a kicsi merítőbe? Végül sikerült.
Ott, a part szélén állva esett le igazán: ez a meccs papíron majdnem elment. És mégis nálam volt! Külön köszönet és hála az ifjú párnak a segítségért!
Jött a gyors mérlegelés és mérés: az eredmény 20,45 kg és 82 cm. Láttam, de nehéz volt elhinni, hogy ott állok a parton, és azt látom, amit látok. Egy örök klasszikus jutott eszembe: „Ilyen nincs, és mégis van!” – Török László / Magyar Rádió, 1988.
Pár fotó után jött a következő nehéz feladat: hogyan tesszük vissza a csúszós köveken? De ezt is sikeresen megoldottuk.
Jobb ajándék nem is lehetett volna a közelgő gyereknapra, mint a saját rekord megdöntése, ami eddig 11,75 kg volt. Hogy majdnem a duplája lett, az már csak a pont volt az i-re.
Fotó: Krikkó Ádám – Agro Jager News
Igazából innentől úgy voltam vele, hogy amit lehetett, kihoztam a napból. Akár haza is mehetnék, de eleve a víz látványa miatt mentem ki. A foglalkozás elérte célját: ez a negyven perc teljesen kitakarította az agyam.
Ilyen egy jó „peca”!
Írta és fényképezte: Krikkó Ádám
Van egy szép élménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
Horgászat
Ezekkel mindig történik valami Diósjenőn
Pálinkás Viktor és barátai harcsára horgásztak Diósjenőn
Pálinkás Viktor élménybeszámolója:
Onnan indul a történet, hogy 2025-ben, Diósjenő taván, a II. Baráti Harcsafogó Versenyen, Viktor és Moxi tórekordot állítottak fel, és a tavat feljegyezték a MOHOSZ ranglistájára is, a kifogott 94,5 kilogrammos harcsájukkal.
Fotó: Pálinkás Viktor – Agro Jager News
Idén a csapat címvédőként érkezett Diósjenőre, és már az öltözetükön is látszott, hogy kemény úriemberek szállnak újra versenybe a tavon.
Az első éjszaka csendesen telt, de a hajnal hangosra sikeredett… A kapásjelző először megcsippant, majd a ráható erő visításra kényszerítette! Mint mindig, Dodi ért elsőként a botokhoz, és határozott bevágással jelezte a halnak, hogy a kemények csapatához érkezett. Itt hozzátenném: Dodi technikáját tanítani lehetne. Folyamatos, egyenletes halvezetés — nem sokan tudják utánozni. A csapat a stégen várta a bajszos vendéget. A stég körüli kis csatát ismét a kemények nyerték. Mikor a hal a stégre került, a barátok összenéztek, és hangosan elhangzott a csapat neve:
NEM MI VÓTUNK!!!
Négy nap leforgása alatt temérdek élmény, nevetés és sztori került elő, az utolsó napon pedig kiderült, hogy a csapat háza táján még egy deci tej is elfogyott… Senki sem vállalta magára.
Lehet, hogy azzal festették fehérre az utolsó halukat? Az történt, hogy az utolsó éjjel a brigád aludt, csak Moxi volt talpon, és ekkor jött az idei év különdíja… Amikor a harcsa betépte a szakító segéddamilt, Moxi Dodit megelőzve bevágott a halnak — ez is különdíjat érdemelne. Szép lassan jött kifelé a hal, néha kissé nehezen is. Mint később kiderült, mindkét horog akadt, ezért volt nehézkes a fárasztás.
Fotó: Pálinkás Viktor – Agro Jager News
A csapat ismét a stégen állt, és nem maradhatott el a felkiáltás:
NEM MI VÓTUNK!!!
A gyönyörű hal egy albínóharcsa volt. A csodálatos tavon élmény a horgászat, ezek a baráti találkozók pedig folyamatos mosolygós koccintásokkal telnek. A főszervező, Zsolna Mihály évről évre színvonalasabb baráti találkozókat szervez a horgászegyesület segítségével. Székely Mihály, a horgászegyesület elnöke mindig kedves szavakkal és mosollyal az arcán fogadja a harcsahorgászokat.
Fotó: Pálinkás Viktor – Agro Jager News
Délelőtt kezdődött az eredményhirdetés, és a horgászegyesület ismét kitett magáért, mert üres hassal senkit nem engedett haza: egy finom étellel kedveskedtek a résztvevőknek. Köszönünk mindent, Diósjenő, jövőre támadunk…
Ui.: Mikor távoztak az autók, és elérték az erdő szélét, Diósjenő kedves lakossága már csak annyit hallott, hogy négy öblös hang azt kiáltja:
NEM MI VÓTUNK!
Rögtön összenéztek, és sorolták:
DODI, VIKTOR, SÜNI, MOXI…
Írta és fényképezte: Pálinkás Viktor
Van egy szép élménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
Neszmélyi busázás Janonovics Tiborral
Afrikát megjárt, színes gyűrűs kék vércsét észleltünk a Királyhegyesi-pusztán
Megjelent az M1 autópálya déli oldalán az afrikai sertéspestis
Hivatásos Vadászok Somogy-Vas-Zala vármegyei Szakmai Versenye
STOP!
Jägerrecht lépésről lépésre
KITEKINTŐ: Izrael – Sakálok támadtak éjszaka a Kinneretnél: 11 embert vittek kórházba
29. alkalommal találkoztak a vadászok Balatonfűzfőn
Vasárnaptól Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében megszűnik a tűzgyújtási tilalom
Hivatásos vadászok regionális válogató versenye
Az eddigieknél is intenzívebb vaddisznóállomány-csökkentés indul az ASP megfékezésére
Lőttek az elvárásnak
Dr. Bárándy Péter a Védegylet új elnöke
Visszanéző (2026): Zubogyi vadászat
KITEKINTŐ: Izrael – Sakálok támadtak éjszaka a Kinneretnél: 11 embert vittek kórházba
Vadat és halat is lopott egy orvvadász
Házisertés-állományban igazolta a Nébih az ASP jelenlétét
I. Szegedi Zsidótemető takarítás
Élete első nyestjét ejtette el vadkárelhárító vadászaton
