Bíró Róbert élményeiről számolt be lapunknak legújabb fogásáról:
Nem szeretek célirányosan egy bizonyos halra horgászni! Volt már benne részem és tudom, hogy mennyire megszállottá tud válni az ember… Az adott folyón, ahol horgászom, a múlt év késő tavaszán volt szerencsém „fekuttyantani” egy komolyabbnak tűnő halat. A jelekből ítélve sejtettem, hogy jó hal jön be alám. Természetesen nem tudtam megetetni egyszer sem – sem nadállyal, sem kagylóval, még vertikális pecával sem.
Fotó: Tasnádi Attila – Agro Jager News
Idén szintén próbálgattam kuttyogatva horogra csalni, sajnos a kiülős éjszakai pecára most annyira nincs lehetőségem. A héten Tasnádi Attila barátommal, akivel imádok horgászni – hasonlóan elvetemült, megszállott horgász, mint én –, megbeszéltük, hogy kimegyünk, és megpróbáljuk élő hallal kuttyogatva megetetni.
Hát, őszinte leszek, már itt kijött belőlem a megszállottság: 1 órát kalapáltam a fejét. Volt, hogy a farkával belecsapott a zsinórba úgy, hogy a két bot előkezsinórja összegubancolódott (biztos tele lehetett már a puttonya velem), de ismét nem tudtuk megetetni – se nadály, se élőhal nem kellett neki.
Hát jó, akkor „ráülünk a fejére” az éjszaka: állított bot, spanolós módszer, tenyeres kárász.
Azt tudni kell a vízről, hogy a helyi szabályok nem teszik lehetővé a parti horgászatot a folyó ezen szakaszán (amit egyébként nem is bánok), de ezáltal kicsit melósabb a peca…
Szóval nekiálltunk volna épp az esti pecának, amikor Ati hazatelefonált, hogy minden rendben van-e. Sajnos nem volt. Láttam rajta, hogy nagyon bántja valami. „Ha úgy érzed, menjünk haza a francba, hagyjuk a pecát” – mondtam neki. Hát igen, úgy érezte, hogy otthon a helye. Egy anyának is jól esik a segítség a nehéz pillanatokban (Attinál két pici gyermek van), de ő miattam nem akart hazamenni, mert az ő kocsijával érkeztünk a vízhez.
Fotó: Tasnádi Attila – Agro Jager News
Aztán közös megegyezésre elindultunk haza. Természetesen, mint láthatjátok, én átpakoltam az autómba, és visszamentem. Behúztam az előre elkészített pecákat: 3,5 méteres előkék voltak fent, 4,2 méteres vízben, közvetlen oda engedtem le a csalit (tenyeres kárász), ahol a hal fekvőhelye volt – véleményem szerint.
19:00-kor kerültek be a pecák és 21:00-ig két kapásom volt. A bot hajolt a víz fölé, szólt a jelző, majd mikor már éppen szakadt volna a szakító, egyszer csak elengedte. Tudtam, hogy jó hal volt, csak óvatos.
Aztán 22:00-kor már nem volt kérdés. A jobbos pecámon a 10500-as Pennek a fékje lett a kapásjelző – arra lettem figyelmes, hogy húzza a zsinórt a dobról, a jelző sikít. Itt már tudtam, hogy Ő az.
Aztán kis harc után meg is lett!
Elmondhatatlan az érzés, mikor célirányosan horgászol egy bizonyos halra hosszú ideig és az a katarzis, amibe az ember kerül, mikor végül bekerül a csónakba… hát, elmondhatatlan.
Attinak külön köszönet, hogy este 23:00-kor felöltözött, autóba ült, és kocsikázott 60–80 km-t, hogy segítsen képet készíteni nekem erről a csodás halról!
Köszönöm, hogy elolvastad!
Fotelhuszárok kíméljenek!
Görbüljön mindenkinek!
Írta: Bíró Róbert
Érdekel a harcsa horgászata ? Kattints a linkre!
