Keressen minket

Horgászat

Orvhalászok akadtak a horogra

Orvhalászat vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást a Miskolci Rendőrkapitányság egy 50 éves kurityáni, és egy 47 éves szuhakállói férfival szemben. 

Közzétéve:

A Miskolci Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát. Orvhalászat vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást a Miskolci Rendőrkapitányság egy 50 éves kurityáni, és egy 47 éves szuhakállói férfival szemben. 

A fénykép illusztráció. Fotó: Rendőrség

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2022. szeptember 29-én 22 óra után érkezett bejelentés, miszerint Arnót külterületén található Berki tónál illegális halászatot folytatnak. A halászati őr ellenőrzést végzett a területen, amikor a helyszínről az elkövetők elmenekültek, és többek között egy a vízbe kifeszített tükörhálót, egy csónakot, illetve egy mobiltelefont hagytak hátra.

A rendőrök sikeres adatgyűjtésének köszönhetően a férfiakat a nyomozók 2022. november 7-én gyanúsítottként hallgatták ki, akik a bűncselekmény elkövetését beismerték.

A Miskolci Rendőrkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat átadta az ügyészségnek.

Forrás: Rendőrség

Horgászat

KITEKINTŐ (Kanada): Horgászat az English River mentén

Tóth Zoltán élménybeszámolója Kanadából:

Published

on

 

Tovább olvasom

Horgászat

Pergetve fogtak harcsát

Heves vármegyében, a Markazi-tóból pergetve szürkeharcsát fogtak. Karlik Dominika élménybeszámolója:

Published

on

Egy figyelemre méltó fogásról számoltak be a horgászok Heves vármegyéből: egy 25 kilogrammos harcsát emeltek ki a Markazi-tóból. A kapitális ragadozót Sándor Dávid fogta a kora reggeli órákban, pontosan hat órakor. A hal gumicsalira, pergetve érkezett, a kapás pedig egy fűzfa előtt mintegy két méterre történt.

A 154 hektáros Markazi-tó régóta kedvelt célpontja a ragadozóhalas horgászoknak, és az ilyen méretű harcsafogás tovább erősíti hírnevét. A sikeres akció a hajnali órákban zajlott, amikor a ragadozók aktívabban táplálkoznak, így a jól megválasztott módszer és csali meghozta az eredményt.

Fotó: Karlik Dominika

Sándor Dávid számára különösen értékes ez a fogás, hiszen 8 éves kora óta, immár 27 éve horgászik ezen a tavon. A mostani harcsa így nemcsak mérete miatt emlékezetes, hanem egy hosszú, helyismeretre épülő horgászmúlt újabb kiemelkedő pillanata is.

A 25 kilogrammos harcsa nemcsak a horgász számára jelentett maradandó élményt, hanem a térség horgászturisztikai vonzerejét is növeli. Az eset jól mutatja, hogy a Markazi-tó továbbra is komoly lehetőségeket kínál a nagytestű ragadozók kedvelőinek.

Írta és fényképezte: Karlik Dominika

Tovább olvasom

Horgászat

63,5 kilós óriás a Berettyóból

Egy igazán komoly méretű harcsát zsákmányoltak Szeghalomnál

Published

on

Különleges fogásról érkezett a napokban hír a Berettyó partjáról: 2026.03.26-án az esti órákban egy igazán komoly méretű harcsát zsákmányoltak Szeghalomnál.

Fotó: KHESZ

Fehér Sándor a nem mindennapi fogásról a következőket mondta el: Március 26-án este 20 óra után nem sokkal sikerült horogra csalnom ezt a nagy harcsát. Aznap még a hidegfront előtt ki szerettem volna ülni a Berettyóra Szeghalmon. A hely nem volt számomra idegen mert tavasszal harcsára itt szoktam horgászni. Azon az estén is a szokásos módszert használtam, kishal volt a csali Upose szereléken. Este, 20 óra után egy igen határozott ütés volt a botomon, amit a csörgő jelzett is. Az akasztás után igen kemény 20 perc következett. Nem ment el távolra, igaz nem is engedtem, próbáltam felhúzni, de nem igazán akarta magát megmutatni. Végül sikerült kiemelni a fejét, ekkor láttam meg, hogy ezt a halat nem lesz egyszerű kiemelni a vízből. Még vagy háromszor kitört, mire úgy meg tudtam fogni a száját, hogy sikerült a partra húzni. A hal hossza 215cm, súlya pedig 63,5 kg volt.  – mesélte a szeghalmi horgász.

A fogás jól mutatja, hogy a Berettyó továbbra is kiváló élőhelye a ragadozó halaknak. Az ilyen különleges fogások nemcsak élményt jelentenek a horgászok számára, hanem inspirációt is adnak másoknak, hogy tisztelettel és odafigyeléssel forduljanak vizeink élővilága felé. A rekordközeli zsákmány híre gyorsan terjed és bizonyára még sokáig beszédtéma marad a Berettyó partján.

Gratulálunk a szép fogáshoz, köszönjük a beküldést!

Forrás: KHESZ

Tovább olvasom