Miklós Gergő barátaival együtt horgászott. Élményeiről beszámolt lapunknak:

Mindig is szerettem volna egyszer tag lenni egy horgászegyesületben, ahol a tóban szép, nagy halak élnek. Idén ez valóra is vált: lehetőséget kaptam belépni, és éltem is vele! Egy barátom által szerettem meg a harcsa horgászatát – ő vitt bele a rejtelmeibe 🙂, ő segített, magyarázta el, mit hogyan kell csinálni, vitt magával sokszor, én pedig próbáltam eltanulni a dolgokat. 🙂 Na, de térjünk rá a tegnap estére! Ugye, felvettek tagnak! Mondták, hogy vannak szép harcsák a tóban. Hát nekem erre felcsillant a szemem, és gondoltam, miért ne menjünk a harcsák nyomába? Amit eddig tanultam, arról most kiderül, hogy egyedül is megy-e! Először is fogjunk kishalat! Pár pecát arra szántam, hogy csalihalat fogjak – sikerült is! Két hete kezdtem el kijárni a tóra figyelgetni. Láttam, hallottam is harcsára utaló hangokat, mozgásokat. Egy bokros részt vettem célba, és a másik bottal magam előtt a nyílt vizet horgásztam meg.

Fotó: Agro Jager News

Négy alkalommal voltam lent, hol eredményesen (1–2 db kicsike “bébi” harcsa lett), hol meg kapás sem volt. De a tegnap este más volt! Szóltam a haveroknak, nem-e jönnek el velem harcsázni, mert ha véletlen fogok egy nagyot, egyedül nem tudnám kihúzni a magas partra. Így is lett, jöttek a barátaim, és lementünk. Kipakoltam, összeszereltem a botokat, kinéztem a helyet. Dupla halas szerelékekkel horgásztam.

A balos botomat kétbotos behúzó segítségével bejuttattam a kívánt bokros terület elé. A jobbos botomat magam elé, kb. 10 méterre dobtam a nyílt vízre. Csak vártunk, vártunk… jött a fényváltás. Láttam, hogy mozgolódik a víz, a csalihalaim elég szépen veretnek, mozognak. Aztán lassan besötétedett. Nagyon csendes éjszaka kerekedett, megállt a mozgás, semmi hang nem volt. És csak vártunk, vártunk… Két barátom már fázott, beült az autóba. Én türelmesen ültem a botok mellett, hallgatóztam, figyeltem. Telik-múlik az idő… még mindig síri csend mindenhol. Mondja a barátom: “Meddig akarok maradni? Hűvös is van, túl nagy a csend.” Mondtam: “15–20 percet adok még neki, elszívok egy cigit, aztán meglátom.” Hozzátettem: “Igen, nagy a csend, de most fogja valami megtörni!” Ők visszaültek az autóba. Én leguggoltam a botok mellé, és szuggeráltam őket.

Fotó: Agro Jager News

Egyszer csak csippan a bokornál lévő bot kapásjelzője! Na mondom, megindultak a csalihalak! Vártam türelmesen, és magamban mondogattam: “Na, kérlek, legalább egy 10 kilós húzza el a bokor elől!” Erre megriadtam – elindult a másik botomon is a jelző! Na, pulcsi feltűr, indulhat a harc! Erős húzás, kapás volt! Ahogy a jelzőm elérte a botot, már be is vágtam neki. A bevágásnál éreztem: óóó, ez jó hal lesz! De akkor még nem gondoltam, hogy ennyire jó! Kiszálltak a srácok is a kocsiból: – “Megvan?” Mondom: – “Megvan! Big mama!” Na szóval, elkezdődött a küzdelem: Nagyon erősen ment, húzott a hal! Féltem, hogy bevisz valami akadóba vagy nádtorzsára, ezért próbáltam én irányítani őt, nem pedig ő engem! Olyan adrenalin kapott el, hogy közben remegni kezdtem! Nagyon jó érzés volt! A hal csak ment, ment! Mindig próbáltam jó irányba terelni, húzni, hogy véletlen se lógjon meg! Fárasztás közben mondom is magamnak:

“Nem is olyan nagy, 10–15 kiló, de jó erős!” Aztán csak-csak megindult erőteljesen, néha meg se tudtam állítani, csak húzott! Végül az erősebbikünk nyert – én! Megvolt a fárasztás, húztam kesztyűt! Átadtam a botot a haveromnak, hogy csak tartsa, hogy tudjak a szájába nyúlni, és kihúzni! Magas part volt, ameddig tudtam, lementem. Tudtam: egy rossz lépés, és megyek a vízbe! Nyúlok a hal felé, nézem… aztaa! Ez nagyobb, mint gondoltam! Na, megragadtam a száját, erős szorítással elkezdtem kihúzni! Aha, észrevettem: nem olyan kicsi, nehezen jön, nagy a súly! Nagy nehezen kihúztam a lábamhoz – ugye mondtam, magas part! –, amilyen erősen csak tudtam, kapaszkodtam a halba, és minden erőmmel elkezdtem felmenni vele.

A barátaim meg engem húztak, és nagy szenvedéssel sikerült partra terelnem ezt a “big” harcsát! Kb. 170+ centi, és 40+ kilóra saccoltam. Sajnos mérlegelni nem tudtuk. Pár fotó után visszanyerte a szabadságát, hogy másnak is örömet okozzon – vagy talán még egyszer nekem. 😉 Még ma reggel is csak mosolygok, mit sikerült fognom az éjszaka! De ha időm engedi, folytatom, és továbbra is a harcsák nyomába lépek! Ezúton is köszönöm Sz. Krisztiánnak, hogy belevitt a harcsázás rejtelmeibe, sok jó tanáccsal látott el, és megszerettette velem ezt a horgászmódszert! És köszönöm J. Patriknak és K. Róbertnek is a segítséget!

Írta és fényképezte: Miklós Gergő

Április 3-án kezdtük meg háromnapos horgászatunkat. Kezdő harcsásként érkeztünk meg párommal a Pozsár Horgásztó 3-as helyére. Minden évben visszatérünk a tónak erre az állására, melynek adottságai alkalmasak a harcsa horgászatára.
Az elmúlt években sikereket arattunk bojlis módszerrel. Most arra az elhatározásra jutottunk, hogy kipróbálunk más technikát: a harcsázásra esett a választásunk, hiszen nagyon sok nagy testű harcsa él ebben a tóban.

Fotó: Boda Georgina – Agro Jager News

Első éjszaka hajnali 3 órakor megtörtént az első harcsakapás, amely sajnos próbára tette a 0,70-es monofil zsinórt, így elvesztettük a hallal a kontaktot. Második nap reggelizés közben (mert mikor máskor?) megszólalt a kapásjelző, és megközelítőleg 10 perc fárasztás után kiemeltünk egy 160 cm-es halat. Ezt követően több kisebb példány akadt a horgunkra. Szombaton pedig megérkezett a várva várt hidegfront széllel, amely adott egy újabb 150 cm-es harcsát.

Ezt követően nem gondoltuk volna, de a visszaengedést követően szinte azonnal jelzett a másik boton a kapásjelző. Hihetetlen fárasztás következett: a nadályra megéhező harcsa végül a matracon pihent. A több mint 2 méteres és 65–70 kg-os hal életünk fogása lett. Halvédelmi szempontból nem mértük meg pontosan a súlyát, a lehető leggyorsabban visszaengedtük.

Fotó: Boda Georgina – Agro Jager News

Köszönöm a Pozsár Horgásztónak és Vendégháznak a lehetőséget, páromnak, Boda Georginának pedig a segítséget. Visszatérünk.

Írta és fényképezte: Szarvák Gábor

Takács Szabolcs számára egy álom vált valóra, amikor sikerült kiemelnie élete eddigi legnagyobb csukáját – egy olyan halat, amelyről már a ’90-es évek vége óta álmodott.

Takács Szabolcs élménybeszámolója:

Tehát az egész úgy kezdődött, hogy 1972 őszén megszülettem. Kb. 7–8 éves korom környékén vettem először a kezembe egy horgászbotra emlékeztető szerkezetet, ami bambusznádból készült, és egy kicsi, úgynevezett „tároló” orsóval volt felszerelve. Kicsi horog, ólom, valamint kacsa- vagy libatollból készült úszó tartozott hozzá. Így ment ez sokáig. Ahogy teltek az évek, és fejlődött a horgászmódszerek világa, én is próbáltam lépést tartani a technikai újításokkal.

Fotó: Takács Szabolcs – Agro Jager News

Gyakorlatilag életem minden szakaszában horgásztam. Aztán a ’90-es évek végén teljesen elvarázsolt a pergetés. Ez a szenvedély azóta is töretlenül része az életemnek – sőt, az élettársamnak is, mivel ő is rákapott erre a fantasztikus időtöltésre. Körülbelül tíz éven át intenzíven, versenyszerűen pergettem, de néhány éve már felhagytam a versenyzéssel.

Ennek ellenére a mai napig járjuk kis országunk minden zegét-zugát, és horgászunk, amikor csak szabadidőnk engedi. A versenyévek alatt rengeteg új ismeretség és barátság született, számos ismeretlen víz és kihívás várt ránk. A pergetéssel töltött évek–évtizedek alatt sikerült találkoznom több 10–35 kilós harcsával is, valamint fogtam már 6 kiló feletti süllőt is. De a csukával kapcsolatban mindig is nagy álmom volt, hogy egyszer sikerüljön egy méter fölöttit fognom.

Így kerültem egy ismerősöm révén Heves vármegyébe, egy csodálatos, 20 hektáros tóra, amelyről annyit tudtam, hogy sok, nagy testű csuka lakja. Felbuzdulva, párommal, Szilvivel együtt meglátogattuk a tavat. Már az első alkalommal három darab, 85–96 cm-es csukát fogtunk. Csodálatos, egészséges, szép rajzolatú, vehemens halak voltak!

Égtem a vágytól, hogy újra ott lehessek, mert valami azt súgta: itt valóra válhat az álmom – a nagy csuka! Egy újabb alkalommal ismét útnak indultunk Szilvivel, és vízre szálltunk csónakkal. Bár az időjárás nem kedvezett, mi a tapasztalatainkra hagyatkoztunk, és ez a halak viselkedésén is látszott – egy kapásunk sem volt.

Ahogy a számunkra kedvezőtlen déli szél egyre jobban felerősödött, egy csendes, szélvédett, nyugodt öböl felé irányítottuk csónakunkat, ott lekötöttünk. Dobáltuk a jónak vélt gumicsalikat, amelyek igencsak méretesek voltak… és egyszer csak elnehezedett a bot a kezemben!

Először azt hittem, valami víz alatti faág vagy egyéb akadó lehet. Szilvi is kérdezte: – Apa, hal vagy csak akadó? Mire válaszolhattam volna, az „akadó” elindult!

Még ekkor sem gondoltam, hogy 53 évesen most fogom életem legnagyobb csukáját. Fárasztottam a halat a csodaszép, tiszta vízben. Egyszer csak megjelent a sziluettje – hosszú, erős testével ezüstösen verte vissza a nap sugarait. De még mindig nem sejtettem, hogy mekkora jószággal van dolgom!

Fotó: Takács Szabolcs – Agro Jager News

Egyre nagyobb óvatossággal fárasztottam, hagytam, hadd dolgozza le magát. Majd amikor a csónak oldalához ért, akkor tudatosult bennem: talán – sőt, biztosan – ez az eddigi legnagyobb csukám, amire már nagyon régóta vágytam.

A hal aztán a csónak alá szaladt, én pedig majdnem eláztam, ahogy korrigáltam a mozgását. De Szilviám rutinosan alányúlt a merítőhálóval, és gyakorlatilag beleúszott életem csukája! A csónakban a halmatracra fektettük, hogy megnyugodjon. Próbáltuk megmérni, pontos méretet nem tudtunk venni, de 111 cm-t mértünk! Ez idáig ő a GIGA csukám!

Remélem, minden sporttársamnak lesz egyszer egy ilyen csukája, mert ez leírhatatlan élmény!

Sok sikert és kitartást kívánok mindenkinek!
Tisztelettel:
Takács Szabolcs