
Kattintson és látogasson el a FROMMER Fegyverbolt honlapjára.
Egy 63 éves szolnoki férfit orvhalászat és természetkárosítás miatt hallgattak ki, miután a rendőrök a dobapusztai Tisza-szakaszon, kíméleti területen érték tetten. A férfinál 39 kérészlárvát találtak, 73 éves társának hűtőszekrényéből pedig 44 védett, kifejlett tiszavirág került elő.

A hűtőben tartott kérészek miatt is eljárás indult.
A Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei rendőrség tájékoztatása szerint egy 63 éves szolnoki férfi szeptember 11-én a dobapusztai Tisza-szakaszon horgászott olyan kíméleti területen, ahol minden halfogásra irányuló tevékenység tilos.
A férfi a korábban általa begyűjtött tiszavirágokat használta csaliként, és nemes halakra horgászott.
A Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság munkatársai a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság Közép-Tiszai Tájvédelmi Körzetének természetvédelmi őreivel közös szolgálat során tetten érték.

Kövesd a Facebookon is a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei rendőrök munkáját. Kattints a képre!
39 kérészlárva volt nála
Az intézkedés során a férfinál összesen 39 kérészlárvát találtak, amelyek természetvédelmi összértéke 390 ezer forint volt.
A férfit előállították, majd orvhalászat és természetkárosítás miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

Tartalmak 1999-től
44 tiszavirágot találtak a hűtőben
A rendőrök a dobai horgásztanyán élő, 73 éves szolnoki férfit is elszámoltatták.
Ő ugyan nem horgászott kíméleti területen, azonban a kutatás során a hűtőszekrényében összesen 44 védett, kifejlett és elhalt tiszavirágot találtak.
A férfit természetkárosítás miatt hallgatták ki gyanúsítottként. Beismerő vallomást tett, ugyanakkor azt állította, hogy a kérészeket nem horgászati célból gyűjtötte.
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre

Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131