Keressen minket

Mezőgazdaság

Sokszínű eszközrendszerrel segítik a magyar sertéságazatot a krízisben

Az agrártárca a legsokszínűbb eszközrendszerrel segíti a magyar sertéságazatot, a sertéstartókat a krízishelyzetben – hangsúlyozta Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium (AM) mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára kedden a magyar sertéshús fogyasztását ösztönző kampány rendezvényén, Budapesten.

Az agrártárca a legsokszínűbb eszközrendszerrel segíti a magyar sertéságazatot, a sertéstartókat a krízishelyzetben – hangsúlyozta Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium (AM) mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára kedden a magyar sertéshús fogyasztását ösztönző kampány rendezvényén, Budapesten.

Az állatjóléti támogatásból az eddig kifizetett 8,3 milliárd forint mellett még az idén 5,5 milliárd forintot terveznek folyósítani. Ezzel segítik a sertéstartókat a finanszírozásban (Kép: AM)

Hozzátette: az utóbbi idők piaci folyamatai azt mutatják, hogy a sertéságazat zuhanó szakaszban van. Az államtitkár kiemelte, az érintettek pénzügyi helyzetén, likviditásán segítenek, hogy túléljék az átmeneti piaci nehézséget. Az állatjóléti támogatásból az eddig kifizetett 8,3 milliárd forint mellett még az idén 5,5 milliárd forintot terveznek folyósítani. Ezzel segítik a sertéstartókat a finanszírozásban – ismertette.

Rámutatott arra is, hogy az átmeneti nehézség túlélésében segíti még a sertéstartókat az idén decemberben elinduló, 100 százalékos kamat- és költségtámogatást nyújtó hitelprogram. Feldman Zsolt felhívta a figyelmet arra, hogy a februárban indult mezőgazdasági krízisbiztosítási rendszer valamennyi magyar mezőgazdasági termelő számára lehetővé teszi hasonló piaci helyzet áthidalását, és arra biztatta a mezőgazdasági termelőket, csatlakozzanak a 2022 februárjában újra megnyíló krízisbiztosítási rendszerhez.

Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a sertéspiaci krízishelyzet európai szintű. Az Európai Unió sertéstartó országainak közössége már többször is, legutóbb 19 tagállam kérte az unió közbeavatkozását, mivel a nemzeti beavatkozási eszközök korlátozottak. Decemberben újra kérik majd ezt a fajta segítséget, mivel a krízis már olyan mértékű, amit európai szinten kellene kezelni – fogalmazott Feldman Zsolt.

Szólt arról is, hogy Magyarországon az idén történelmi léptékű fejlesztési program indult mind a sertéstartás, mind az élelmiszerfeldolgozás területén. Az elmúlt egy évben az állattartóknak nyitva lévő pályázatokra 118 milliárd forint értékben nyújtottak be sertéstartók támogatási igényt telepeik korszerűsítésére, ebből 72 milliárd forintot már jóváhagytak. Elemi érdek az előkészített fejlesztések minél előbbi megvalósítása, ehhez pedig minél több sertéstartót kell átmenteni a krízishelyzetből a fejlesztést lehetővé tevő időszakba – mondta Feldman Zsolt. Az államtitkár arra biztatta a vásárlókat, hogy keressék, és fogyasszák a magyar sertéshúst, és jelezte: megteremtették a magyar sertéshús egyértelmű azonosításának lehetőségét.

Forrás: AM

Mezőgazdaság

Debreceni agrárképzés a bankszektorban

A Debreceni Egyetem agrárkarának oktatói az agrárfinanszírozás hatékonyságát oktatták banki szakembereknek

Lezárult a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar, valamint az Agrár Kutatóintézetek és Tangazdaság közös, négy régió banki szakembereinek szóló gyakorlatorientált képzése. Az oktatói program célja az agrárfinanszírozás hatékonyságának fejlesztése volt.

A Debreceni Egyetem agrárkarának oktatói az agrárfinanszírozás hatékonyságát oktatták banki szakembereknek. (Kép: Debreceni Egyetem)

A Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar (DE-MÉK) címere (Ábra: DE)

A Debreceni Egyetem meghatározó szerepet tölt be az agrárszakképzés és -felsőoktatás mellett az élethosszig tartó felnőtt képzésben is. A dinamikusan fejlődő agráriumban a szakembereknek szükségük van arra, hogy folyamatosan frissítsék tudásukat, és ez igaz a mezőgazdasági ágazatokkal együttműködő bankszektorra is. A DE AKIT mintagazdaságainak és a DE MÉK Élelmiszeripari Innovációs Központjának képzésein a mezőgazdaság széles spektrumát érintő, a szakemberek számára hasznos és a gyakorlatban jól felhasználható tudást adhatunk át – mondta el a hirek.unideb.hu-nak a képzés lezárása kapcsán Harsányi Endre, a Debreceni Egyetem agrár- és élelmiszertudomány fejlesztéséért felelős ágazatfejlesztési rektorhelyettese, az AKIT főigazgatója.

A DE MÉK és AKIT képzésén a tiszántúli és tiszamenti térség, valamint az észak-alföldi és az észak-kelet magyarországi régió 80 szakembere vett részt, akik az egyhónapos kurzuson a növénytermesztés, a kertészet, az állattenyésztés és az élelmiszeripar legújabb gyakorlatai tapasztalataival ismerkedhettek meg.

Hazánk második legnagyobb bankja az MKB Bank, amelynek agrár- és élelmiszeripari üzletágában mintegy 280 szakember dolgozik, akik hatékony munkavégzéséhez elengedhetetlen a mezőgazdaság működésének mélyreható ismerete. A Debreceni Egyetem egyedülálló lehetőséget biztosított számunkra. A képzéseken a modern agrárium folyamatait komplexen, rendszerként működve figyelhették meg a szakembereink. A megszerzett tudás pedig nélkülözhetetlen az agrárfinanszírozás hatékonyságának fejlesztése érdekében – fejtette ki Simon Attila, az MKB Bank Nyrt. Agrár és Élelmiszeripari Üzletág vezető agrárszakértője.

Simon Attila, az MKB Bank Nyrt. Agrár és Élelmiszeripari Üzletág vezető agrárszakértője (Kép: DE)

Simon Attila kiemelte: a képzésben nagy hangsúlyt kapott az élelmiszeripari fejlesztések, szabályok, illetve előírások megismerése, mivel az ágazatba 2023-at követően 2–2,5-szer több támogatás érkezik, ez pedig jelenős terhet jelent a bankok számára.

Stündl László, Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar dékánja. (Kép: DE)

A DE stratégiai ága a mezőgazdaság és az élelmiszeripar. A DE MÉK feladata pedig, hogy az alapkutatás és oktatás mellett a mezőgazdasági vállalkozások számára a gyakorlatba azonnal átültethető tudást biztosítson. Az agrárium gördülékeny és hatékony működéshez folyamatosan szükséges a finanszírozás és a megújult tudásanyag.

Kép: DE

A DE MÉK és AKIT a régió vállalkozásainak és a pénzügyi szektor szakembereinek képzésével nagyban segíti az ágazat fejlődését – tette hozzá Stündl László, a Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar dékánja.

A banki szakemberek a képzés során egyebek mellett megismerkedtek a precíziós gazdálkodás és a  termesztéstechnológia folyamataival, az állattartó telep működésével valamint az élelmiszeripari üzemek tervezésének és engedélyeztetésének összetett rendszerével.

Forrás: Debreceni Egyetem

Tovább olvasom

Mezőgazdaság

Az élelmezésbiztonságról egyeztettek az uniós agrárminiszterek

Az orosz-ukrán háború miatt az élelmezésbiztonság kiemelt kérdéssé vált

Agrárminisztérium: Az Európai Uniónak erkölcsi és gazdasági kötelessége, hogy növelje mezőgazdasági termelését, ehhez azonban elengedhetetlen a termelés csökkenését eredményező intézkedések újragondolása – mondta Feldman Zsolt Brüsszelben. Az orosz-ukrán háború miatt kialakult agrárpiaci és élelmezésbiztonsági válságról egyeztettek az agrárminiszterek.

Az orosz-ukrán háború miatt az élelmezésbiztonság kiemelt kérdéssé vált. (Kép: Feldman Zsolt Facebook oldala)

Az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára a Mezőgazdasági és Halászati Tanács május 24-i ülésén vett részt, ahol az agrárminiszterek az orosz-ukrán háború miatt kialakult agrárpiaci és élelmezésbiztonsági válsághelyzetről tárgyaltak. Miután Ukrajna a világ egyik legnagyobb exportőre, a háború következményei súlyos élelmezésbiztonsági problémákat okoznak, elsősorban a harmadik országokban. A kieső termelést pótolni kell, ezért az Európai Uniónak – mint a mezőgazdasági termékek nettó exportőrének – erkölcsi és gazdasági kötelessége, hogy növelje mezőgazdasági termelését. Ehhez azonban elengedhetetlen az európai mezőgazdasági termelés csökkentését eredményező intézkedések és kezdeményezések újragondolása – hívta fel a figyelmet az államtitkár.

Feldman Zsolt a jelenlegi helyzetet elemezve az intézkedések újragondolásával kapcsolatba úgy fogalmazott: ez különösen igaz az elvárt zöld ambíciószintre és a Zöld Megállapodásban a mezőgazdaság számára meghatározott célokra, amelyek végrehajtása mértékadó szervezetek által készített tanulmányok szerint az európai mezőgazdasági termelés 15-20 százalékos visszaesését vetítik előre. A jelenlegi válságos helyzetben nem kockáztathatjuk az élelmezésbiztonságot, ezért újra kell gondolni és az új helyzethez kell igazítani a gazdákkal szemben elvárt „zöld ambíciószintet” csakúgy, mint a Zöld Megállapodásban foglalt célokat – fogalmazott.

Az államtitkár kiemelte, hogy ugyanezt a megközelítést kellene követni a nemrégiben bejelentett uniós válságtámogatások kapcsán is. Ezek felhasználását olyan környezeti fenntarthatósági feltételekhez köti az Unió, amely sok nehéz helyzetben lévő sertés- és baromfitartó számára elérhetetlenné teszik ezeket a támogatásokat.

Forrás: Agrárminisztérium

Tovább olvasom

Mezőgazdaság

Válasz az alaptalan vádakra: nem „szennyezettek” a hazai, illetve az európai zöldségek és gyümölcsök

Magyar szakemberek reagáltak az alaptalan vádakra.

Fruitveb: A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet megdöbbenéssel olvasta azokat a több magyar sajtómédiumban megjelent cikkeket, melyek szerint az európai, illetve a magyar gyümölcsök káros növényvédő szerekkel, vegyszerekkel szennyezettek. Ezzel szemben a valóság, hogy az EU növényvédelmi előírásai a legszigorúbbak, a fogyasztóknak nincs okuk félelemre.  

Magyar szakemberek reagáltak az alaptalan vádakra. A magyar zöldség, és gyümölcs jó minőségű és egészséges. (Kép: Fruitveb)

A FruitVeB – Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet a magyar zöldség-gyümölcs ágazat országos hatáskörű szakmaközi szervezete. (Ábra: Fuitveb)

Egyetlen írás sem említ meg egyetlen konkrét növényvédőszer-hatóanyagot, és nem közöl egyetlen konkrét mérési eredményt sem. Mindössze néhány példára alapozva von le olyan sommás és a teljes európai zöldség-gyümölcstermesztésre vonatkozó következtetést, miszerint „a zöldségek és gyümölcsök szennyezettek, mérgezők”. Ebben a formában a nevezett irományokat alaptalannak, szándékosan, vagy csak tudatlanságból fakadóan túlzónak és megtévesztőnek tartjuk, ami kimeríti a hitelrontás tényét, különösen így, a szezon kezdetére időzítve.

Ezekkel az írásokkal szemben a valóság az, hogy a növénytermesztésben használt növényi gyógyszerek engedélyezésének és felhasználásának szabályait az Európai Unió évek óta folyamatosan szigorítja. Ez a világon a legszigorúbb engedélyezési rendszer, melynek célja, hogy a legkisebb kockázatokat is elkerüljük. Tisztában kell lenni azzal, hogy nagyon szigorú jogszabályi előírások vannak fajonként és hatóanyagonként a megengedett hatóanyag-maradék szintjére vonatkozóan. Ez az a hatóanyagszint, amely az emberi egészséget abszolút nem veszélyezteti. Tény továbbá, hogy ilyen készítmények nélkül szinte lehetetlen zöldséget és gyümölcsöt előállítani, mert a kórokozók és kártevők tömege pusztítaná el azokat. A humán gyógyászatban alkalmazott, gyakran teljesen hasonló szerek is kémiai vegyületekből állnak, amik aztán meghatározott idővel kiürülnek a szervezetünkből. Ez ugyanígy történik a növények esetében is. Ezek a növényi gyógyszerek is lebomlanak mire a fogyasztókhoz kerülnek az élelmiszerek. Valóban vannak olyan zöldség-gyümölcs tételek, amelyekben a határérték alatti, elhanyagolható mennyiségű hatóanyag még található, de az messze a jogszabályilag előírt szint alatt van. Az ilyen mintákat nem lehet „túlzóan szennyezettnek” tekinteni.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara látja el a magyar agrár- és élelmiszerszektor egységes és hatékony képviseletét. (Ábra: NAK)

A zöldségek, gyümölcsök rost-, vitamin-, ásványianyag-, antioxidáns és egyéb bioaktív hatóanyag-tartalmának az emberi egészségre kifejtett nagyon pozitív hatásai összemérhetetlenül magasabbak, mint amennyi esetlegesen a megtermelésükkel járó anyaghasználat számlájára negatív hatásként írható. Azt sem szabad elfelejtenünk, hogy a védelem hiányában megfertőződött növényeken megjelennek a fertőzést okozó patogén gombák, melyek másodlagos anyagcseretermékei az emberekre és állatokra nézve is nagyon veszélyes toxinok. Ezek sokkal veszélyesebbek az egészségünkre, mint a kifogásolt anyagok.

Mindezek fényében nem tudjuk elfogadni az alaptalan, szakmaiatlan, túlzó és általánosító kijelentésekkel teli cikkeket. Azok félrevezetik a fogyasztót, és számottevő erkölcsi és anyagi károkat okoznak a tisztességes kertészek széles tömegének, akik nap mint nap azon fáradoznak, hogy – a káros időjárási hatások felszaporodása miatti növekvő termelési kockázatok, a munkaerőhiány és a termelési költségek jelentős növekedése ellenére – minőségi élelmiszer kerüljön a fogyasztók asztalára.

Forrás: FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet

Tovább olvasom