Kiskunhalason mutatta ki a Nébih a lovak fertőző kevésvérűséget (FKV)
Hétfőtől már csak Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében lesz érvényben tűzgyújtási tilalom
Az egyéni vállalkozóknak, áfás magánszemélyeknek, őstermelőknek mindenképp foglalkozniuk kell a bevallással
Gyakorlati vizsgát tettek az Alföldi ASzC Kiss Ferenc Erdészeti Technikum földmérő diákjai
Májustól július elejéig keresse a kabócát szőlőültetvényén
Dél felé terjed a járvány: Mogyoródon talált vaddisznókban mutatták ki az afrikai sertéspestis vírusát
Dr. Bárándy Péter a Védegylet új elnöke
Vadat és halat is lopott egy orvvadász
KITEKINTŐ: Románia – visszatért a medve a településekre, az ember pedig fél az erdőtől
Kiss Sándor: A Nagy-Sárrét apró vadászai – Eredeti képekkel
KITEKINTŐ: Németország, Bonn: a város ismét csökkenteni akarja a nutriaállományt a Rheinauensee térségében
Trópusi színek a Kis-Sárrét egén: megérkeztek a gyurgyalagok
Orbán Zoltánt nevezték ki az Élő Környezet Minisztérium szóvivőjének
Dr. Bögi Viktória, az Élő Környezetért Felelős Minisztérium parlamenti államtitkára
Kelemen Ágnes, a Vízügyi és Klímapolitikáért felelős Államtitkárságot vezeti
Rekord pontyok a Pilismaróti öbölből
Ismét remekeltek
Ponty, harcsa és compó fajlagos tilalma kezdődik
A nagy bajszos
KITEKINTŐ (Kanada): Horgászat az English River mentén
KITEKINTŐ: India – Nemzetközi konferencián vettek részt magyar jogászok a háziállatok és a vadon élő állatok védelmében
A természet mindig üzenetet küld a számunkra
A sakál, mint bioindikátor szervezet – veszélyes penészgombamérgek nyomában
KITEKINTŐ: Azerbajdzsán – A II. Bakui Vízkonferencia – Baku Water Week – GALÉRIA
Lássunk tisztán: Aranysakál – vörös róka hibrid
Felszentelték az okányi Boldog Apor Vilmos templomot – GALÉRIÁVAL
Felszentelték Körösújfalu református templomát – GALÉRIÁVAL
Kalcsevics Csaba vadászékszerész
A Kocserha-féle magaslesek és etetők – Galéria
Emberek, életek: Ökrös Sándor, egy mezőgazdasági vállalkozó Okányból
A balatoni fogas, ahogy Tengerdi Győző készíti
Tengerdi Győző: Variánsok vaddisznósüldőmájra
Ludaskása, ahogy Sántáné Kormos Éva készíti
Vajdasági sós – képekkel, lépésről lépésre – GALÉRIA
KITEKINTŐ: V. Magyarkanizsai Vadásznap – GALÉRIÁVAL
Ottokárral találkozhattak a dorozsmai óvodások
Hubert nap Kiskundorozsmán
Ajánlott olvasmány lett Hubert, a vadászmanó
MESE: Karácsony a Pádison
Eredményt hirdettek a Hubert és az állatok c. rajzversenyen – GALÉRIA
Magas állami kitüntetést kapott Dr. Székely László.