A barna rétihéja az egyik leggyakoribb ragadozó madár nemzeti parkunk védett tájain, ezért változatos élőhelyeken, sokfelé találkozhatunk vele. Az  egerészölyvhöz hasonló méretű, azonban kicsit karcsúbb, vékonyabb lábú, hegyesebb szárnyú, hosszabb farkú madárról van szó. Alapvetően rövidtávú vonuló, bár az utóbbi évek enyhe telein már sokszor megfigyelhetők áttelelő példányok is. A legutóbbi, régen tapasztalt zord tél azonban azt eredményezte, hogy nem teleltek nálunk barna rétihéják, hanem csak március második felében kezdtek el visszaérkezni déli telelőterületeikről.

Mind a Csanádi pusztákon, mind a Maros-ártéren szép számmal fordul elő ez a madárfaj. Kötődik a nedvesebb, vizenyősebb élőhelyekhez. Magasabb növényzetű zsombékos rétek, nádasok, vízpartok lakója, de azért száraz pusztákon, mezőgazdasági környezetben is előfordul. Nagyon jellemző rá, hogy nehezen megközelíthető nádasok rejtekében építi nádszálakból, egyéb növényi szálakból álló, viszonylag nagyméretű fészkét, mely sokszor a talaj- vagy a vízszint felett helyezkedik el, az erős nádszálak tartják biztonságos magasságban.

Április második felében már javában zajlik az alkalmas fészkelőhelyek, territóriumok elfoglalása és a párválasztás a barna rétihéják körében. Egy-egy alkalmasnak vélt fészkelőhelyért heves csatákat vívnak a levegőben, főleg a hímek, de időnként a tojók is bekapcsolódnak a küzdelembe. Nemrég volt alkalmunk megfigyelni, ahogyan a levegőben összeakaszkodó két hím barna rétihéja forogva, kavarogva zuhant alá, majd a földet érve sem engedték el egymást, hanem hegyes karmaikkal egymás lábát fogva, a talajon küzdettek tovább. Nagyon látványos volt, ahogy szárnyaikkal csapkodtak, hangosan vijjogtak, amíg egyikük fel nem adta és a győztes által űzve el nem hagyta a területet.

A már kialakult párok nagyon látványos nászrepülést végeznek. Magasban keringenek a fészkelőhelyül kiválasztott nádfolt felett, majd szárnyaikat behúzva függőlegesen zuhannak alá, hogy aztán a nádas felett néhány méterrel hirtelen szárnyaikat kitárva fékezzenek le. Ezt a bravúrt sokszor egymás után bemutatják. Ha ilyen nászrepülést látunk, akkor tudhatjuk, hogy az a nádas lesz a fészkelőhelye a párnak. Megfigyelhetjük azt is, ahogyan serényen kezdik hordani a száraz növényi szálakat, nádszálakat arra a helyszínre, ahol fészküket elkezdték építeni.

A barna rétihéja hímek nagyon dekoratív megjelenésűek, míg a tojók többnyire egyszínű, sötétbarna tollruhával rendelkeznek, fejtetőjük pedig ettől látványosan elütő, világos homoksárga színű. A hímek alapvetően jóval világosabb, sárgásbarna testtollakkal rendelkeznek. Szárnyuk felülről szürke, alulról egészen világosbarna, szárnyvégük pedig majdnem feketébe hajló sötétbarna, erről a jellegzetességről könnyen felismerhetők.

Forrás: KMNPI

Kardoskút térségében most a szárazság az úr, egyedül a nemzeti park igazgatóság Sóstói Állattartótelepének közelében található Kisbogárzói-tóban van víz. Nem csoda hát, hogy a batlák kis létszámú csapata éppen itt állt meg pihenni. A délutáni órákban érkeztek, majd táplálkozás után az éjszakát is a tavon töltötték, másnap viszont már nem láttuk őket.

A batlák a Szaharától délre eső területeken, a trópusi Afrikában töltik a telet, s áprilisban térnek vissza költőhelyükre. A XIX-XX. század fordulóján még nagy számban költöttek Magyarországon, a Kis-Balatonon például több százas telepük volt. Aztán hosszú kihagyás után, az 1980-as években jelentek meg ismét költőfajként. Napjainkban csak a Hortobágyon költenek rendszeresen, de csak kis számban, 10-15 pár. Az utóbbi évtizedekben néhány alkalommal a Kis-Sárréten is költöttek.

A batlák hazánkban is általában nádasokban fészkelnek, s mivel kevesen vannak, ezért a többi gémfajjal közös telepeken rakják le tojásaikat. Ha lehetőségük van rá, akkor próbálnak a nagyobb növényzetben maradni, rejtve a kíváncsi szemek elől. Táplálékul főként puhatestűeket és férgeket fogyasztanak, de megeszik a kétéltűeket, ebihalat is, szinte mindent, amit csak találnak a vízben.

A nemzeti park Kardoskúti Fehértó részterületén szinte minden évben megfigyelünk vonuló batlákat. Tavaly egy népesebb, 19 példányból álló csapatot is láttunk a Fehér-tó közelében található barackosi élőhelyen.

Forrás: KMNP