Természetvédelem
Megkezdődött a tiszavirágok légies násztánca
Újra életre keltek a tiszavirágok a Közép-Tisza hosszabb szakaszain
Újra életre kelt a magyar természet egyik legvarázslatosabb és legmisztikusabb előadása, a Közép-Tisza hosszabb szakaszán és Szolnok-Nagykörű között megkezdődött a tiszavirágzás. Ez a különleges esemény nem csupán a folyó menti közösségek ünnepe, hanem egész Európa figyelmét Magyarországra irányítja, hiszen a tiszavirág rajzása ilyen tömegben kizárólag hazánkban figyelhető meg.

Fotó: Nagy Gábor
A tiszavirág, bár nevét a násztáncáról kapta, valójában a kérészek rendjébe tartozó rovar. Lárvája három évig fejlődik a folyó iszapjában, ahol egy négyzetméteren akár 400 példány is élhet. Ezek a lárvák 15 centiméter mély, U-alakú járatokat fúrnak az agyagos mederbe, és életük során akár 20–25-ször is vedlenek, mielőtt elérik a kifejlett állapotot. Amikor eljön a nagy pillanat, milliók egyszerre törnek a felszínre, hogy mindössze 3–4 órás felnőtt életük során beteljesítsék sorsukat: a párzást és a faj fennmaradását.
A kifejlett tiszavirág testhossza 2,5–3,8 centiméter, de hosszú, áttetsző farksertéikkel együtt akár 12 centiméteresek is lehetnek. Szárnyfesztávolságuk eléri a 6 centimétert, és a naplemente arany fényében a Tisza tükrén megsokszorozódik a szárnyak csillogása, mintha a folyó felszínén gyémántpor szállna. A rajzás legintenzívebb időszaka a késő délutáni és esti órákra esik, amikor a kérészek tömege fehér fátyolként borítja be a folyó felszínét. Egyetlen nőstény akár 7–9 ezer petét is lerak a vízbe, amelyek a sodrásban szétterülve biztosítják a faj fennmaradását.

Fotó: Nagy Gábor
A rajzás három szakaszból áll: előrajzáskor százak, főrajzáskor akár több millió példány, utórajzáskor pedig már csak néhány tucatnyi kérész repül. A nőstények gyorsabbak, nagyobbak, farksertéjük rövidebb, mint a hímeké. A kifejlett kérészek nem táplálkoznak, szájszervük visszafejlődött, életük kizárólag a párzásról szól. A nőstények akár 3 kilométert is repülhetnek felfelé a folyón, mielőtt lerakják petéiket, amelyek 45 nap alatt kelnek ki, majd a lárvák 2–3 évet töltenek a mederben. A magyar kutatók világszinten is elismert felfedezése, hogy a kérészek navigációját a vízfelszínről visszaverődő polarizált fény vezérli, ezért okoznak gondot a hidak, utak, aszfaltos felületek, amelyek megtévesztik a rovarokat.
A tiszavirágzás ökológiai jelentősége kiemelkedő: a rajzó kérészek tömege táplálékul szolgál több mint harminc halfajnak, madaraknak, békáknak és denevéreknek, miközben a lárvák járatai élőhelyet teremtenek más vízi élőlényeknek, például ritka kagylóknak és szitakötő-lárváknak. A kérészek lárvái biológiai szűrőként működnek, segítve a mederfenék oxigénellátását és a vízminőség fenntartását. A tiszavirág Magyarországon 1993 óta védett, természetvédelmi értéke egyedenként 10 000 forint.
A tiszavirágzás 2020 óta hivatalosan is hungarikum, vagyis nemzeti értékünk, amely a magyar természetvédelem és a folyómenti közösségek közös büszkesége. A „kérészéletű” kifejezés is innen ered, utalva a kérészek rövid, de annál jelentősebb életútjára, amely a mulandóság és a megújulás mély szimbóluma.
Az idei rajzás a rendhagyó korai tavaszi felmelegedés miatt a megszokottnál hamarabb kezdődött. Aki most figyeli a Tisza vizét, egy olyan pillanatnak lehet szemtanúja, amely egyszerre mutatja meg a természet törékenységét, szépségét és az élet körforgásának drámai erejét.
A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatósága idén is gazdag programkínálattal várja az érdeklődőket: szakvezetéses megfigyelések, sétahajózás, interaktív játékok, kézműves foglalkozások és mobilkiállítás segíti, hogy mindenki közelebb kerülhessen ehhez a páratlan természeti jelenséghez. A részletes programok az alábbi linken érhetők el: https://www.hnp.hu/…/sze…/turizmus/1912/tiszavirag-turak
Forrás: AM
Természetvédelem
Rövid vendégség: batlacsapat pihent meg a Kisbogárzói-tavon
Nyolc példányból álló batlacsapatot sikerült megfigyelni a Körös-Maros Nemzeti Parkban.
Április 24-én egy nyolc példányból álló batlacsapatot sikerült megfigyelni a Körös-Maros Nemzeti Parkban, a Kisbogárzói-tavon. A madarak csak rövid ideig tartózkodtak itt, másnap már továbbindultak költőhelyükre.

A fotó illusztráció. Készítette: Motkó Béla
Kardoskút térségében most a szárazság az úr, egyedül a nemzeti park igazgatóság Sóstói Állattartótelepének közelében található Kisbogárzói-tóban van víz. Nem csoda hát, hogy a batlák kis létszámú csapata éppen itt állt meg pihenni. A délutáni órákban érkeztek, majd táplálkozás után az éjszakát is a tavon töltötték, másnap viszont már nem láttuk őket.
A batlák a Szaharától délre eső területeken, a trópusi Afrikában töltik a telet, s áprilisban térnek vissza költőhelyükre. A XIX-XX. század fordulóján még nagy számban költöttek Magyarországon, a Kis-Balatonon például több százas telepük volt. Aztán hosszú kihagyás után, az 1980-as években jelentek meg ismét költőfajként. Napjainkban csak a Hortobágyon költenek rendszeresen, de csak kis számban, 10-15 pár. Az utóbbi évtizedekben néhány alkalommal a Kis-Sárréten is költöttek.
A batlák hazánkban is általában nádasokban fészkelnek, s mivel kevesen vannak, ezért a többi gémfajjal közös telepeken rakják le tojásaikat. Ha lehetőségük van rá, akkor próbálnak a nagyobb növényzetben maradni, rejtve a kíváncsi szemek elől. Táplálékul főként puhatestűeket és férgeket fogyasztanak, de megeszik a kétéltűeket, ebihalat is, szinte mindent, amit csak találnak a vízben.
A nemzeti park Kardoskúti Fehértó részterületén szinte minden évben megfigyelünk vonuló batlákat. Tavaly egy népesebb, 19 példányból álló csapatot is láttunk a Fehér-tó közelében található barackosi élőhelyen.
Forrás: KMNP
Természetvédelem
Anyák napján érkezett a Körösvölgyi Állatpark legifjabb lakója
Anyák napján, a délelőtti órákban adott életet borjának egy gímszarvastehén a Körösvölgyi Állatparkban.
Különleges és megható eseménynek lehettek tanúi a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság szarvasi bemutatóhelyének, a Körösvölgyi Állatparknak a látogatói május első vasárnapján. Anyák napján ugyanis a délelőtti órákban adott életet borjának az egyik gímszarvastehén.

Fotó: KMNP
Az új jövevény érkezése nemcsak a természet örök körforgásának szép példája, hanem szimbolikus üzenetet is hordoz ezen a jeles napon. A szarvasborjak általában késő tavasszal, kora nyáron jönnek világra, így az időzítés teljesen természetes – mégis különleges, hogy éppen Anyák napjára esett az első borjú érkezése. A nőivarú kisborjú egészséges, már az első órákban lábra állt, és anyja gondoskodó közelségében tölti első napjait.
A szarvastehenek rendkívül odaadó anyák: a néhány perces ellést követően gondosan tisztogatják borjukat, majd biztonságos, rejtett helyen pihentetik. A kicsinyek bundája kezdetben pettyes, ami kiváló rejtőszínt biztosít számukra a fűben és az aljnövényzetben. Az első hetekben a ragadozók elleni védelemként a borjak „szagmentesek” és többnyire mozdulatlanul lapulnak, míg anyjuk táplálkozni jár, majd visszatér hozzájuk szoptatni.
A Körösvölgyi Állatpark látogatói az elkövetkező hetekben megpillanthatják a fiatal állatot, amint anyja közelében fedezi fel környezetét. Az állatpark munkatársai arra kérik a vendégeket, hogy fokozott figyelemmel és nyugalommal közelítsenek a kifutóhoz, hiszen ebben az érzékeny időszakban különösen fontos az anya és borja zavartalan együttléte.
Látogassanak el a parkba és ismerjék meg közelebbről az állatpark legifjabb lakóját!
Forrás: KMNP
Természetvédelem
Szalakóta Zalában
Természetvédelmi szakemberek szalakótát figyeltek meg a Nyugat-Zala Tájegységben
Április 29-én munkatársaink, Schneidler Viktor és Magyari Máté a Nyugat-Zala Tájegységben igencsak meglepődve fékeztek le, majd tolattak vissza egy helyi faiskola melletti kerítésnél, ugyanis annak egyik oszlopán egy szalakóta (Coracias garrulus) üldögélt.

Magyari Máté, BfNPI
A szalakóta a Dunántúlon vonulási időben is különösen ritkának számít, kivéve Fejér megyét, ahol az utóbbi évtizedben stabil és növekvő állománya alakult ki. Egykoron, amikor még a legeltetéses gazdálkodás hétköznapi volt és a hatalmas, vegyszerezett monokultúrás szántók helyett változatos és fajgazdag, öreg fákkal tarkított legelők borították a tájat, valamennyi dunántúli megyében előfordult kisebb-nagyobb számban. Azonban a gazdálkodási szerkezet gyökeres megváltozása és a rovarok totális irtására törekvő gyakorlat, mely ragadozómadarainkat is megtizedelte, az 1970-80-as évekre a Dunántúlon kvázi megszüntette a faj állományait. Valaha Zala megyében is előfordult, különösen a Hetés környékén, az emberek népiesen „ződ bákány”-nak nevezték. Napjainkban keletről lassacskán terjed újra a gyönyörű, kék tollú faj, működési területünkön Veszprém megyében tavalyelőtt öt, Észak-Somogyban tavaly két költőpár telepedett meg és várhatóan tovább terjeszkednek. Zalában az utóbbi évtizedben vonulási időszakban került megfigyelésre mindössze 4-5 alkalommal , olykor a megfigyelő számára is csak pár pillanatra. Most másodszor sikerült fényképpel dokumentálni e csodálatos madár példányát megyénkben.
Megtelepedését és védelmét odúkihelyezéssel igyekszünk elősegíteni az arra alkalmas élőhelyeken, ahol még kiterjedt legelők és az azokhoz kapcsolódó gazdag rovarvilág található.
Szöveg és fotó: Magyari Máté, BfNPI

