A reggeli találkozó mindig izgalommal tölt el, főleg ha vaddisznóhajtásról van szó egy számomra ismeretlen területen. Éjszaka még távolinak tűnik a havas táj, ha álmatlanul hánykolódom az ágyamban, képzeletben vadászva, képzeletbeli tájakon.

Külön ráadás, ha a bűvös ezer méter tengerszint körüli magasságokban fekvő vadászterületek egyikére vagyok hivatalos. Reggel már sok kérdésemre választ kapok. Így történt az egyik februári reggelen miután sorsot húztunk és megindultunk gyalog a hegyeknek, reményekkel telve. Negyven centis hó volt és hozza való hideg, a fákat korábbi havazás maradványa kitartóan nyomta, megfehérítve a tájat.

A gyaloglás fárasztó, volt ezen a terepen, de ezt a jelen lévők mind jól leplezték, én legalábbis igen, hiszen „dombvidékről” jöttem ide a magas hegyekbe. Első látásra tetszetős terület volt. A találkahelyen hagytuk a kocsikat és egyértelmű volt, hogy a nap végéig nem is fogunk látni járművet.

A húzott hármas számú lőállást hamar elértem. Szerettem volna valami nagyobb számot, hogy felkerüljek a gerinc alá, de bizakodva, megnyugvással telve ültem le kijelölt helyemre, egy letörött fenyőfa tövéhez, ahonnan nagyon jó kilátás nyílt két szűk tisztásra, annak tudatában, hogy az éjjel ezen a helyen váltott át egy kissebb konda egyenesen a hajtandó terület szívébe.

Lassan telt az idő. A gerinc felé tartó vadászokat még sokáig láttam menetelni, figyeltem amint egyenként fogyva az egyre zsugorodó csapat elérte az erdőt ahol végleg eltűntek szemem elől. Az idő telt. Gondolataim még mindig az öt farkas körül keringtek, amelyeket hajnalban jövet láttunk az autóból. Sok kívülálló azt hiszi, hogyha farkasok lakta helyen él a vadász, gyakran találkozik velük, de ez teljesen a szerencsétől függ.

Van akit „tapodnak le” úton-útfélen, egy másik még csak nem is lát éveken keresztül egyet sem. Nyomot sokat lehet látni, megfogott állatot lehet találni, de magát a farkast látni ritka váratlan pillanatokban lehet. Ez is ilyen kivételes alkalom volt: először három átfutott az autó előtt és pofátlanul megállt a szemközti oldal ritkás takarásában, aztán lassan odébb álltak.

A következő kanyar után egy nagyobbnak tűnő példány úgy száz lépésnyire állt a mezőn és várta, hogy elmenjünk az autóval, és ne zavarjuk ügyes bajos dolgában. Az egész reggel koronája pedig a szemem sarkából észrevett ötödik, megtermett farkas, amely egy szellősen bekertelt területen hatvan-hetven lépésnyire megiramodott az álmélkodók láttán, és átugorva a kertet eltűnt a sűrű fenyők közt.

A hajtás elkezdődött. Távolról kutyaugatás, aztán perceken belül közeli hajtók kiáltásai, és úgy tíz-tizenöt perc után már elment előttem az első hajtó. A legbelső vadász lassan megérkezett, és távolról követtük a hajtást, egyre többen, olyan iramban, hogy ne zavarjuk az álló vadászokat. Hosszú, egyórás kapaszkodás után értünk fel a gerincre, amelyen már gyerekjáték volt a gyaloglás.

Az első hajtás véget ért és nem volt puskaropogás. A gerincről remek kilátás nyílt a környező területre. Havasi legelőkön sétáltunk végig, amíg mindenki egy csapatba verődött és elértünk egy pásztorházat. A nyári szállás szellős volt ilyenkor télen, de tüzet raktunk, mindenki bezsúfolódott és elfogyasztottuk az otthonit.

Engem személyesen nagy meglepetés ért, mivel a hátizsákomat feleségem pakolta be. Elegendő eleség volt benne, arra nem lehet panaszom – akár egy hétre való –, de ami a legmeglepőbb volt, hogy volt benne két liter víz és egy egész kenyér. Ezért nehezedett úgy meg a táska a végére. Itt kaptuk a hírt, hogy otthon vadászbaleset történt, egy ismerős vadász lecsúszott egy szikláról és szörnyethalt.

A következő hajtás – egyben az utolsó –, az elején sok jóval kecsegtetett. Lefele álltuk a hegygerincet, bizakodva lestem, hová kerülhet a harmadik álló. Közben felborult a húzási sorrend, ezért bandukoltam lefele a lejtőn várva a soromat. Úgy hatodik-hetedik lehettem, amikor kijelölték a helyem.

Mindkét oldalamon ismerős vadász állt. Hátam mögött egy árok, előttem a befejezetlen fakitermelés során földre döntött fák áthatolhatatlan sokasága. Az esélytelenek nyugalmával kerestem egy ülésre alkalmas csutakot és azon gondolkodtam, mennyi esélye lehet, hogy a megriasztott vad éppen az áthatolhatatlan rönkök közé vesse be magát, hogy ép bőrét mentse.

Vártam a hajtás kezdetét. Újból elcsendesedett minden, a hóropogás, a suttogó szófoszlányok, az elhelyezkedő szomszédok zaja.

A nagy csendben nehezen teltek a percek, egyre nyomottabb, unalmasabb lett a várakozás.

Két útnak engedett lövedék zaja törte meg azt a csendet. A gerinc közeléből jött a hang, és az első minden bizonnyal célba talált. A második egyértelműen ugyanabból a golyós fegyverből származott. Az izgatott figyelőzésem a percek múlásával ismét nyomott, unott várakozásba fulladt. Gondolatban régi vadászok történetein töprengtem, hiszen ők meséltek napokig tartó vadászkalandjaikról, egésznapos gyalogtúrák utáni, téli havasokon, pásztorházban alvásról és nagy kanokról.

Képzeletben bejártam a környező fenyvesek sűrű vadtartó helyeit, átmásztam befagyott patakokon, megmásztam a legnagyobb csúcsokat. Álomközeli mélázásomból egy puskalövés hozott vissza a valóságba, amelyet még messzinek és álombelinek hallottam, majd egy második, amely valóságos volt és egyértelműen a szomszédomtól származott.

Rövid fülelés után már hallottam, hogy valami egyenesen felém közeledik, és láttam is, meg-megvillanni a fenyők között. Először úgy hatvan lépésnyire láttam egyértelműen, hogy vaddisznó, aztán harmincról, hogy kan és úgy tizenöt lépésnyire, hogy jó kan!

Ő is észrevett és megtorpant. Ebben a pillanatban adtam le az első lövésemet, amely után láttam, hogy a hatalmas test megemelkedett, a felőlem levő első lába a levegőben megrezzen, mintha villám ütött volna bele, és balra fordulva elindul visszafelé.

Pár másodperc után elhúztam a másik ravaszt, a kan futott még tíz métert és elesett.

Percekig némán álltam az új töltényekkel a kezemben, majd kicseréltem a patronokat. Az egész nagyon gyorsan történt és még mindig szemem előtt láttam a közeledő kant. Lassan tudatosult bennem, hogy lövésem jól sikerült, és már csak azt szerettem volna tudni, hogy az előző lövések közül célba talált-e valamelyik.

A hajtás már a vége felé közeledett, és én húsz perce győzködtem magam, hogy nem lehetett sebzett, mert jó tempóban jött, nem úgy tűnt mintha az életéért futna. A megtorpanása is egyértelmű jele érintetlenségének, de hát ezt csak a szemrevételezés bizonyíthatja.

Lejárt a hajtás. Belső szomszédom érkezett és mondta, hogy ő lőtt a kanra, szerinte el is találta. Egyszerre értünk a testhez. Rögtön láttam a jobb oldalán egy lövést és az első lövésem helyét. A jobb oldalról én nem lőhettem, ezért szomorúan nyugtáztam én csak másodhegedűs vagyok.

Jobban szemügyre véve megnyugtatott a tudat, hogy az első lövésem megfelelő helyre ment. A rálövés helyét szemügyre véve megtaláltam a fagyos földbe fúródott golyót is, amelyet sikerült kiásnom.

Lassan érkeztek a vadásztársak és nézegették a kant. Gratuláltak az elejtőnek és nekem, mesélték élményeiket. A hajtás során esett még egy fiatal, két-három éves kan, egy nagyobb pedig elszökött a takarásban rálövés nélkül. A vadászat már csak ilyen, mindig a nagyok ússzák meg.

Megérkezett a vadőr és nézegetve a lőtt vadat egyszer csak azt mondja, hogy a jobb oldalán lévő lyukon szerinte nem bement, hanem kijött a lövedék, és semmiképp nem származhat 7×64-es puskából…!

Lassan kezdett tudatosodni bennem, hogy akár én is lőhettem a kant, de ez csak később, a nyúzás alatt derült ki. A második lövésem az elfutó vadat a végbélnyílásától úgy három centire érte és végigfutott a testen, a jobb oldalán távozott a lövedék.

Boldogságom felhőtlen lett volna, ha – a meghívóm viccének áldozataként – nem lettem volna abban a tudatban hosszú perceken keresztül, hogy a trófeát be kell szolgáltatni, csak az élményt lehet elvinni. Hazainduláskor természetesen az agyarakkal ültem be az autóba.

Kifőzés után 21,4 és 21,6 cm hosszú, szép, szabályos trófea lett. Első jó kanom, amelyet hajtásban lőttem, és gyakran eszembe jut elejtésének története.

HIRDETÉS

Egyéni és kisebb csoportos fogoly-, fàcán-, mezeinyúl-vadàszati lehetőség. Őz tarvad vadászati lehetőség.
Tel.: (06-30)-363-9619 \E1120\

VADDISZNÓHAJTÁS! Vaddisznóhajtást tartunk, az árban mindenféle vaddisznó lőhető korlátozás nélkül. A Dráva vidéken kétnapos vaddisznóhajtást tartunk 2016. január 8-án (péntek) és 9-én (szombat). A részvételi díj 65 ezer Ft/fő/nap. Szállás a helyszínen megoldott. Jelentkezni és érdeklődni lehet e-mailben a vadasszunk@t-online.hu címen vagy telefonon.