Keressen minket

Vadászat

Kiemelkedő trófeák a somogyi erdőkből

Közzétéve:

Feltöltő:

Eddig négy olyan Somogyban elejtett gímszarvastrófeát bírált el a hatóság az idei szezonban, amelyik kiemelkedőnek számít. A szarvasbőgés véget ért, jó szezont zártak a somogyi nimródok.

A bőgési idény végeztével szép eredményekkel büszkélkednek a vadászok. Az ország egyik leghíresebb szarvasállománya éppen Somogy megyében található.

Folyamatosan viszik a trófeákat a vadászatra jogosultak a Somogy Megyei Kormányhivatal Kaposvári Járási Hivatal Agrárügyi és Környezetvédelmi Főosztály Földművelésügyi Osztályára. Bognár Tamás vadászati felügyelő egész nap bírálja a terítékre hozott szarvasbikák trófeáit. – A bírálat szeptember 10-ével indul meg nagy számban – mondta Bognár Tamás. – Most vagyunk éppen a bírálat közepén. Általában 50 és 70 agancs között bírálunk egy nap, főleg gímszarvasokat, de a vadászok hozzák még az őzbak trófeákat is. A tavalyi évhez képest eddig kevesebb trófeát bíráltunk le, de ez nem számottevő, mert a nagyja még hátra van.

A hatóság bírált már kapitális gímbika trófeákat is. – Eddig négy kiemelkedő volt, amelyek meghaladták a 230-as ponthatárt – mondta a vadászati felügyelő. – Kettő szabadterületi bikánk volt és kettő a bőszénfai Szarvasfarmon élt.

A trófeabírálat bonyolult eljárás, melynek során mérhető és szubjektív értékeket kell figyelembe venni. Mérhető a súly, a szárhossz, az ágak hossza, a szubjektív értékek pedig a szépségpontok: az agancs színe, gyöngyözöttsége.

Szakszerűtlen elejtés esetén a lebírált trófea mínusz pontozása július 8-tól ismét hatályba lépett – jegyezte meg Bognár Tamás. – Ezek legnagyobb része korai kilövésből adódik.

sonline.hu

Vadászat

2 millió forintból építenek új vadhűtőt Sarkadkeresztúron

A Magyar Falu Program Falusi Civil Alap pályázatának köszönhetően két sarkadkeresztúri egyesület is támogatásban részesült. A Sarkadkeresztúri Egyetértés Vadásztársaság 2 millió forintos forrást nyert, amiből egy korszerű vadhűtőt szereznek be – adta hírül Bakucz Péter, Sarkadkeresztúr polgármestere a Facebookon.

Published

on

Kattints a képre és csatlakozz a WILD Hungary csoporthoz!

A Magyar Falu Program Falusi Civil Alap pályázatának köszönhetően két sarkadkeresztúri egyesület is támogatásban részesült. A Sarkadkeresztúri Egyetértés Vadásztársaság 2 millió forintos forrást nyert, amiből egy korszerű vadhűtőt szereznek be – adta hírül Bakucz Péter, Sarkadkeresztúr polgármestere a Facebookon.

A Sarkadkeresztúri Vadásztársaság a vadhűtőjét újítja fel az elnyert összegből. Forrás: Bakucz Péter

Ez az új eszköz elengedhetetlen a magas színvonalú vadgazdálkodáshoz, és teljes mértékben megfelel a lőtt vad kezelésére, tárolására vonatkozó szigorú előírásoknak.
Ezzel a támogatással váltják le a több mint 40 éves, elavult hűtőberendezést. A hűtőhöz szükséges infrastruktúra kialakítását pedig a 28 tagot számláló közösség társadalmi munkában, összefogással végzi el.

Bakucz Péter
polgármester és a vadásztársaság elnöke

Sarkadkeresztúr

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre

Agro Jager News

Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

Tovább olvasom

Vadászat

Magyar Erdőgazdálkodásban Dolgozók Vadász Többtusa Lőbajnoksága

Többtusa lőbajnokságot szerveztek a Káld-Hidegkúti lőterén

Published

on

Kattints a képre és csatlakozz a WILD Hungary csoporthoz!

63 versenyzővel rajtolt el az idei Magyar Erdőgazdálkodásban Dolgozók Vadász Többtusa Lőbajnoksága, melynek a Szombathelyi Erdészeti Zrt. adott otthont a Káld-Hidegkúti lőterein.

Fotó: Szombathelyi Erdészeti Zrt.

A négyfős csapatok tagjai és az egyéniben indulók korongvadászat, toronykorong, vadásztrap versenyszámokban, valamint futóvad és álló róka lőlapra leadott kisgolyós lövészetben adtak számot tudásukról, felkészültségükről. Az állami erdészeti társaságok közül

a Vérteserdő Zrt. kettő, míg a NEFAG Zrt., a Pilisi Parkerdő – Parkerdő az emberért, a Mecsekerdő Zrt., a Bakonyerdő Zrt., a ZALAERDŐ Zrt., a KASZÓ Zrt., a Kisalföldi Erdőgazdaság Zrt., a Gemenc, a SEFAG – somogyi erdők, és a házigazda Szombathelyi Erdészeti Zrt.-k, valamint az Agrárminisztérium és a Soproni Egyetem is egy-egy csapatot indítottak a versenyen.

A dobogós csapatok:

🥇1. Mecsekerdő Zrt. 1627 pont (Bocz Balázs, Józsa István, Leipold Arnold, Pongrácz Viktor)

🥈2. Vérteserdő Zrt. 1615 pont (Erdélyi Tamás, Györök Lajos, Gróf András, Kiss Szilárd)

🥉3. NEFAG Zrt. 1610 pont (Csernus Zsolt, Dobos József, Domján Péter, Pap Norbert)

Fotó: Szombathelyi Erdészeti Zrt.

A legeredményesebb egyéni versenyzők:

🥇1. Bocz Balázs (Mecsekerdő Zrt.) 459 pont

🥈2. Pap Norbert (NEFAG Zrt.) 454 pont

🥉3. Györök Lajos (Vérteserdő Zrt.) 435 pont

Fotó: Szombathelyi Erdészeti Zrt.

A versenyeredményekről elektronikusan küldünk tájékoztatást.

Gratulálunk a győzteseknek és természetesen minden résztvevőnek!

Forrás: Szombathelyi Erdészeti Zrt.

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre

Agro Jager News

Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

Tovább olvasom

Mezőgazdaság

Szegedi erdésztechnikusok újabb tanulmányútja a SEFAG Zrt.-nél – GALÉRIA

Published

on

Tanulj Szegeden erdészeti és földmérési ismereteket. Felnőttkézésben (25 év felett) akár két év alatt megszerezheted a képesítést. Részletekért kattints a képre!

Az Alföldi ASZC Kiss Ferenc Erdészeti Technikum minden évben arra törekszik, hogy hallgatóinak ne csak könyvből legyen ismerős az erdő, hanem testközelből, tő mellett is megtapasztalhassák az erdész hivatás igazi arcát. Ez idén sem volt másként.

A SEFAG Zrt. Zselici Erdészete fogadta a szegedieket. Forrás: SEFAG

A két éves levelező képzésben részt vevő, 1/13. E levelezős erdésztechnikus hallgatók idén nyáron többek között a SEFAG Zrt. vendégszeretetét élvezhették, ahol három napon át mélyedhettek el az erdőgazdálkodás gyakorlati világában.

A faanyag mozgatása, a rakodók kialakítása fontos lépcső a fakitermelések során. Forrás: SEFAG

A szerdai nap a Zselici Erdészetnél telt, ahol ifj. Pintér Ottó igazgató kalauzolta a csapatot az erdők klímaváltozással összefüggő kihívásai és a lehetséges válaszok között. A szakmai tudás mellé Balogh Erik és Freller Mónika ágazatvevetők jóvoltából a fakitermelés, valamint az erdőfelújítások fortélyaiba is betekintést nyerhettek. A nap végén pedig a Zselici Csillagpark látta öket vendégül, ahol dr. Mosoni László segítségével a Nap és az Univerzum titkai is feltárultak.

Kattints a képre és csatlakozz a WILD Hungary csoporthoz!

Csütörtökön a Csurgói Faipari Gyárban folytatódott a program, ahol a szárítástól az impregnáláson át egészen a ceruzalapkák gyártásáig kísérhették végig a fa útját Méhes Vid és Fadgyas János részletes bemutatóján keresztül.


Pénteken a Szántódi Erdészet fogadta a hallgatókat, ahol Iberpaker Gábor igazgató vezetésével betekintést nyerhettek a csergazdálkodás, az újulatápolás és a vadgazdálkodás szakmai hátterébe is. A terepi program méltó zárásaként ifj. Jakus László egy igazi vadászati gyorstalpalót tartott a gímbikák korának és trófeáinak meghatározásáról – olyan tudásról, amit se könyv, se prezentáció nem adhat át igazán.

Az erdsézszakma csúcsa, amikor az erdőgazdálkodással párhuzamosan a vadgazdálkodás és a természetvédelem sem szenved csorbát. Forrás: SEFAG

Élmény és tudás – ezekkel tértek haza a hallgatók, akik remélhetőleg épp ilyen lelkesedéssel viszik majd tovább az erdő szeretetének és gondozásának üzenetét.
Köszönet illeti a SEFAG Zrt. munkatársait a szívélyes fogadtatásért és a tartalmas napokért!

Forrás: SEFAG Zrt.

Tanulj Szegeden erdészeti és földmérési ismereteket. Felnőttkézésben (25 év felett) akár két év alatt megszerezheted a képesítést. Részletekért kattints a képre!

 

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre

Agro Jager News

Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

Tovább olvasom