Keressen minket

Vadászat

A vadászok érdekképviselete az ASP kapcsán

Közzétéve:

Feltöltő:

Az Országos Magyar Vadászkamara már az afrikai sertéspestis (ASP) első magyarországi megjelenése előtt szakmai együttműködést alakított ki a NÉBIH Állat-egészségügyi és Állatvédelmi Igazgatóságával. Ez a kapcsolat – a sertéspestis első megjelenését követően – még szorosabbá vált.

Az elmúlt időszakban a Kamara a vadászok érdekeit szem előtt tartva folyamatosan azon dolgozott, hogy az afrikai sertéspestis megjelenése ellenére a vadászok és a vadászatra jogosultak jogai minél kisebb mértékben sérüljenek, például érintett megyei területi szervezeteink minden lehetséges módon segítették, szervezték a vadászok tájékoztatását, az érintett területeken a járványügyi képzések szervezését magukra vállalták.

Az afrikai sertéspestissel kapcsolatban a Kamara első jelentős eredménye a diagnosztikai kilövések során terítékre hozott vaddisznók felvásárlási árainak meghatározása. A Kamara indokoltnak látta ennek a kérdésnek a rendezését, és javaslatot tett a NÉBIH felé az állomány gyérítés és az egyenletes vizsgálati nyomás érdekében elrendelt diagnosztikai kilövés esetében a kilőtt egyedek után járó állami kártalanításra vonatkozó eljárás során alkalmazandó értékekkel kapcsolatban. A Kamara javaslatát a NéBIH elfogadta és – a Kamara javaslata alapján – a következő árakat állapította meg:

I. Az ASP szempontjából magas kockázatú és a közepes kockázatú területen alkalmazandó értékek zsigerelt testtömeg szerint:

  1. malac (20 kg alatt) – 25 000 Ft;
  2. süldő (20–30 kg között) – 35 000 Ft;
  3. koca (50 kg fölött) – 60 000 Ft.

II. Az ASP-vel fertőzött területen alkalmazandó értékek zsigerelt testtömeg szerint:

  1. malac (20 kg alatt) – 25 000 Ft;
  2. süldő (20–30 kg között) – 35 000 Ft;
  3. süldő (30–50 kg között) – 50 000 Ft;
  4. koca (50 kg fölött) – 60 000 Ft;
  5. kan (50 kg fölött) – 100 000 Ft.

Az Európai Unió szabályozási gyakorlatának és előírásainak megfelelően Magyarország is bevezette a fertőzött területeken a vadászati tilalmat a társas vadászatok kapcsán. Ezen szabályokat betartva a Kamara közbenjárásának köszönhetően mégis sikerült élhetőbb környezetet teremteni a vadászatra jogosultaknak, tehát a fertőzött területeken módosultak a társas vadászatok tiltásának előírásai.

A korábbi szigorúbb szabályozás enyhítését jelenti, hogy a fertőzött területeken – kivéve a különösen ellenőrzött területet és a puffer zónát – a társas vadászat vaddisznótól eltérő fajok esetében engedélyezhető, illetve vaddisznók esetében csoportosan végrehajtott diagnosztikai kilövés rendelhető el a helyi járványvédelmi központ által meghatározott módon és feltételekkel, melyek minimálisan magukba foglalják a 3/2018. számú Országos Főállatorvosi Határozat (a továbbiakban: OFÁ határozat) magas kockázatú területen történő vadászatokra vonatkozó előírásait.

Az engedélyezéshez mind a vaddisznók és az egyéb fajok vonatkozásában az alábbi feltételeknek kell teljesülnie az OFÁ határozat előírásain túl:

  • A vadászatra jogosult területén az adott fertőzött terület első vaddisznó esetének bejelentését követően (Heves megye: 2018. április 21.; Szabolcs-Szatmár-Bereg megye: 2018. május 16.) történt negatív eredményű virológiai vizsgálat elhullott vaddisznóból;
  • A társas vadászatot vagy a csoportos diagnosztikai kilövést olyan területen tervezik megtartani, amelynek határától számított 5 km széles sávban 90 napon belül nem került ASP eset megállapításra;
  • A tájegységi fővadásznak az OFÁ határozat 3.4 pont szerinti hozzájárulásában ki kell térnie, hogy a társas vadászat (vaddisznótól eltérő vadászható állatfajok esetében) a vaddisznók előhelyének zavarása nélkül megvalósítható;
  • A tájegységi fővadásznak az OFÁ határozat 3.4 pontja szerinti hozzájárulásában ki kell térnie, hogy a vaddisznók csoportos diagnosztikai kilövése megvalósítható a vaddisznók Különösen Ellenőrzött Területtől elfelé történő hajtással.

A különösen ellenőrzött területen és a puffer zónában – kivéve a 2018. október 2-án megerősített ASP pozitív vaddisznó miatt korlátozás alá került fertőzött és szigorúan korlátozott területet – engedélyezhető az apróvad társas vadászata, amennyiben az alábbi feltételek teljesülnek:

  • A vadászatra jogosult területén az adott fertőzött terület első vaddisznó esetének bejelentését követően (Heves megye: 2018. április 21.; Szabolcs-Szatmár-Bereg megye: 2018. május 16.) történt negatív eredményű virológiai vizsgálat elhullott vaddisznóból;
  • Az apróvad társas vadászatot az állat-egészségügyi hatóság a vadászatra jogosult kérelmére, előzetesen a vadászatra jogosult területén belül található, társas apróvadvadászatra kijelölt területen (a továbbiakban: vadászatra kijelölt területen) engedélyezheti;
  • Az engedélyezés feltétele, hogy◦a vadászterület illetékes tájegységi fővadászának szakvéleménye alapján a területileg illetékes vadászati hatóság hozzájárulását adja a társas vadászat megtartásához a vadászatra kijelölt területen;
    ◦ a vadászatra kijelölt terület térbeli kiterjedése nem haladja meg a 300 hektárt;
    ◦ olyan vadászatra kijelölt területen tervezik megtartani a társas apróvadvadászatot, amelynek határától számított 5 km széles sávban 90 napon belül nem került ASP eset megállapításra;
    ◦ abban szerepeltetni kell, hogy
    ◾a vadászatra kijelölt területen vaddisznó búvó- vagy élőhely nincs;
    ◾a vadászatra kijelölt területen belül vaddisznó jelenlét nincs;
    ◦ ezáltal a vadászat lefolytatása semmilyen zavarást nem okoz a közelben élő vaddisznóállományban.

Az Országos Magyar Vadászkamara a jövőben is mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy az afrikai sertéspestis felszámolását – a vadászatra jogosultak érdekeinek figyelembevételével – elősegítse. Ezen feladatok végrehajtásában továbbra is együttműködünk az országos főállatorvossal és a Járványügyi Központ kollégáival, tekintettel arra, hogy ezen járványügyi kérdés a vadászok érdekképviselete, a vadgazdálkodási ágazat és az állat-egészségügyi szakirányítás együttműködése nélkül lehetetlen.

Bajdik Péter
főtitkár

Vadászat

Dél felé terjed a járvány: Mogyoródon talált vaddisznókban mutatták ki az afrikai sertéspestis vírusát

Afrikai sertéspestis (ASP) vírusának jelenlétét mutatták ki két, Mogyoród térségében talált vaddisznóban.

Published

on

Kattintson és látogasson el a FROMMER Fegyverbolt honlapjára.

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriumi vizsgálatai megerősítették az afrikai sertéspestis (ASP) vírus jelenlétét két, Mogyoród térségében talált vaddisznóban. A Pest vármegyei esetek miatt az országos főállatorvos szigorúan korlátozott területté nyilvánította az érintett vadgazdálkodási egységet, valamint további négy vadgazdálkodási egységet fertőzött területként sorolt be. Magyarország házisertés-állománya továbbra is mentes a betegségtől, ugyanakkor kiemelten fontos a fertőzés házi sertésekre történő átterjedésének megelőzése és a járványvédelmi előírások maradéktalan betartása az állattartók részéről.

Fotó: NÉBIH

A Nébih laboratóriuma május 18-án kimutatta az afrikai sertéspestis vírus jelenlétét a Pest vármegyei Mogyoród belterületén, az M3 autópálya északi oldalától mintegy 500-700 méterre talált vaddisznókból származó mintákban.

Az érintett egyedek közül az egyik elhullottan került elő, míg a másik gázolás következtében pusztult el. A laboratóriumi vizsgálatok mindkét esetben igazolták az afrikai sertéspestis jelenlétét. Az állatokat az ASP-vel már fertőzöttnek minősített terület kockázati kategóriájába tartozó, 572650 kódszámú vadgazdálkodási egységben találták meg. A legközelebbi eset légvonalban körülbelül 14 kilométerre található, ami a járvány terjedése szempontjából a szokásosnál nagyobb távolságot jelent.
A járványügyi helyzetre tekintettel az országos főállatorvos az 572650 kódszámú vadgazdálkodási egységet szigorúan korlátozott területté nyilvánította. Emellett további négy vadgazdálkodási egység került fertőzött területi besorolásba.

Ábra: NÉBIH

A hatóság felhívja a vadászatra jogosultak, az állattartók és a lakosság figyelmét a felelős magatartás fontosságára. Az elhullott vaddisznók vagy sertések észlelése esetén a haladéktalan bejelentésük, a mintavételi és hullakezelési előírások betartása, valamint a megfelelő higiéniai intézkedések alkalmazása elengedhetetlen a járvány terjedésének megelőzéséhez és a védekezési intézkedések hatékonyságának biztosításához.

A témában minden további hasznos információ elérhető a Nébih portálon: https://portal.nebih.gov.hu/afrikai-sertespestis

Forrás: NÉBIH

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Agro Jager News
Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

Tovább olvasom

Vadászat

Dr. Bárándy Péter a Védegylet új elnöke

Az Országos Magyar Vadászati Védegylet május 20-án megtartott éves választmányi ülésén Dr. Bárándy Pétert választotta elnökévé.

Published

on

Kattintson és látogasson el a FROMMER Fegyverbolt honlapjára.

A választásra az Országos Magyar Vadászati Védegylet május 20-án megtartott, éves választmányi ülésén került sor.

balról: Hrabovszki János alelnök, dr. Jámbor László alelnök, dr. Bárándy Péter elnök, Pechtol János ügyvezető elnök és Imre János, a Felügyelőbizottság elnöke

A korábbi igazságügyi miniszter és ügyvéd az egyetlen jelölt volt, a megjelent választmányi tagok egyhangú támogatásával vezetheti a szervezetet a következő négy évben.

Dr. Semjén Zsolt is  lemondásról bővebben itt  adtunk hírt.

Forrás: OMVV

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Agro Jager News
Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

Tovább olvasom

Vadászat

Vadat és halat is lopott egy orvvadász

A Fonyódi Járási Ügyészség orvvadászat bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy ötvenes éveiben járó férfival szemben

Published

on

Kattintson és látogasson el a FROMMER Fegyverbolt honlapjára.

A Fonyódi Járási Ügyészség orvvadászat bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy ötvenes éveiben járó férfival szemben. Az elkövető illegálisan kialakított etetőhelyen orvvadászott egy roncsautóból, míg a munkahelyéről értékes halakat lopott el.

Fotó: Ügyészség

A vádirat lényege szerint a férfi vadászként érvényes vadászjeggyel és fegyvertartási engedéllyel rendelkezett, illetőleg tagja volt egy dél-balatoni vadásztársaságnak is. Ennek ellenére a vádlott egy méhészetnek használt üzemi vadászterületen vadetető-helyet, úgynevezett „szórót” alakított ki azért, hogy a vadakat odacsalogassa. A férfi a helyszínen hagyott roncs autóból vadászlest alakított ki, ahová többször kiment azért, hogy lőfegyverével vadat ejtsen el. A vádlott ennek során két, egyenként kb. 50 kg-os vadmalacot lőtt ki, melyeket feldolgozott és elfogyasztott.

A vádlott emellett gépkocsivezetőként dolgozott egy tógazdaságban. 2023 decemberében azt kapta feladatul, hogy az egyik tóból lehalászott halakat szállítása át a teleltető tavakba. A férfi a szállítás során ellopott 9 darab, összesen 23,55 kilogramm tömegű és közel 180.000 forint értékű süllőt, amiket zsákban az általa használt teherautó vezetőfülkéjébe rejtett, azonban a sértett cég munkatársai ellenőrizték, így a kár végül megtérült.

Az ügyészség a Fonyódi Járásbíróságra benyújtott vádiratában a bűncselekmény elkövetését beismerő férfival szemben felfüggesztett börtönbüntetés, pénzbüntetés és foglalkozástól eltiltás kiszabására, illetőleg a vádlott pártfogó felügyeletének elrendelésére tett indítványt.

A fényképet a Fonyódi Rendőrkapitányság készítette a lesnek használt roncsautóról és az abban talált töltényhüvelyről.

Forrás: Ügyészség

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Agro Jager News
Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

Tovább olvasom