Vadászat
Szikláról sziklára vadkecskék nyomában
A vad cserkelése éppen úgy élményt jelent a szatmári és a beregi erdőkben, mint hazánk középhegységeiben, s Nimród követője már akkor úgy érzi, hogy oda még vissza fog térni. Van azonban egy különleges helyszín: amikor ott van a vadász embertelen körülmények között, megfogadja, soha többet nem tér oda vissza, amikor pedig hazaérkezik a nyírségi homokdombok közé, visszavágyik abba a különleges, embert próbáló világba, amit a nagyon magas hegyek jelentenek. A Nyíregyházán élő Mikucza Zsoltban is ezek az érzések játszódtak le júliusban, amikor Azerbajdzsán óriási hegyeivel és állataival vívta meg harcát.
– Egyszer már megismerkedhettem a kirgiz hegyek világával, s most visszatérhettem ismét a magas hegyek közé. A bakancslistámon valamilyen oknál fogva soha nem szerepelt a dagesztáni túr. Ebben az évben az ötvenedik születésnapomra a testvérem és a barátaim megajándékoztak egy úttal. Mivel jól ismerik a személyiségemet, valamennyien egy igen nehéz útra szavaztak. Egy vadásztól hallották, hogy a világ legnehezebb vadászata az azerbajdzsáni hegyekben a dagesztáni túr – a kelet-kaukázusi vadkecske – elejtése. Egykoron olvastam Hídvégi Béla Sziklák peremén című könyvét, amelyben leírja, hogy élete legnehezebb, legveszélyesebb vadászata az azerbajdzsáni volt, s ha újra kezdhette volna, el sem indult volna rajta. Ahogy a születésnapi ünnepségen megkaptam az ajándékot, onnantól ez a vad, illetve ez a közép-ázsiai szafari a bakancslistám élére került – elevenítette fel az előzményeket Mikucza Zsolt.
– Az időt leszûkítettem a legrövidebbre, s azonnal le is foglaltam az utat július 17-re. Három hónap állt a rendelkezésemre, hogy felkészüljek mind egészségügyileg, mind erőnlétileg, illetve hozzászokjam ahhoz is, hogy napi több órát nyeregben kell majd lenni. A lovaglást megkezdtem egy lovasiskolában, szorgalmasan látogattam az edzőtermet is, illetve kint a természetben a Tokaji-hegy lejtői is segítettek a felkészülésben.
A közép-ázsiai országba két társával – Fenyvesi Norberttel és Pádár Balázzsal – utazott ki Mikucza Zsolt. Fenyvesi Norbert a fegyver helyett felvevőt vitt magával, s felvételek sokaságát készítette a nem mindennapi tájról.
Fel lehet-e vajon készülni mindarra, ami várja az európai vadászt Azerbajdzsánban? – tettük fel a kérdést.
– Úgy gondolom, hogy magamhoz mérten fel tudtam készülni, viszont egy síkvidéki magyar vadász szempontjából kevés lett volna ez a felkészülési idő – látván azt, hogy a sokkal kevesebb ruházatú ott élő hegyi pásztorok milyen szívósságról és kondícióról tesznek tanúbizonyságot. Nagyon hosszú az út, nagyon körülményes a feljutás, a vadászat sem könnyű 3–4 ezer méteren oxigénhiányos körülmények között. Tűrtem a megpróbáltatásokat, a fájdalmakat legyőztem, azonban a visszavezető úton egy két kilométeres szakaszon, a hatvan fokos lejtőn kikészült mindkét térdem. Segítséget nem fogadtam el, csakhogy ott már a lovakat sem lehetett igénybe venni, mert lecsúsztak volna a zúzalékos-palaköves területről a lovasukkal együtt. Így aztán másfél óra alatt botorkáltam le az egyébként harminc-negyven perces szakaszon, mivel minden egyes lépés óriási fájdalommal járt.
A kis magyar csapat a kísérőkkel együtt négy napot töltött fenn a magas hegyek között, az egyik tábort 3500 méter magasságban alakították ki. Egyszemélyes sátrakban aludtak, míg a kísérők, illetve a fenn élő pásztorok és kutyáik szállása a kövekből összerakott barakkokban. A hegyi kecskepásztorok segítségére nagy szükség volt, ugyanis mind a két elejtett vad több száz métert zuhant olyan mélységekbe és szakadékokba, ahová már nem engedték le a vadásztatók az európai vadászokat. A vidéket jól ismerő pásztorok lementek – természetesen jól meg kellett fizetni őket, hogy az életüket kockáztatták a trófeáért.
– Amikor meglőttem a vadkecskémet kétszázhetven méteres távolságból, nagy örömünnep volt, hiszen szinte lehetetlen helyzetből, rossz pozícióból kellett céloznom és lőnöm. Egy sziklataréjon helyezkedtem el, alattam feküdt a vad, 45–50 fokos lövés volt. A lövedéket ballisztikailag befolyásolja a távolság, a fel- és leszálló meleg levegő. A felhők felett szinte folyamatosan ködben voltunk, hol látod a vadat, hol nem. Nem tudsz közelebb ereszkedni, mert ahogy gurulnak a kövek, azonnal elmenekülnek az állatok.
Amikor a vad elejtése után kiörvendeztük magunkat, észrevettük, hogy legalább tíz keselyű készül lecsapni az elejtett vadra, aminek a bőrét szeretnéd hazahozni és kipreparáltatni. Szerencsére velünk volt a modern technika, és a filmes kolléga összeszerelte a drónját, amivel egyrészt csodás felvételeket készített, másrészt elzavarta a madarakat, harmadrészt azt is láthattuk, hogy az elejtett vadkecske hová, melyik szakadékba zuhant le, ahová már nem engedtek le bennünket. Ha mégis lementünk volna, számunkra véget ért volna a vadászat, mert onnan már a serpák is lefelé mentek a kétezer méter magasságban lévő nagy táborba. S ha te velük tartasz, annak ellenére, hogy nem engedik, akkor vége a vadászatodnak akár egy nap után, s nem élvezheted a különlegesen gyönyörű tájakat, nem „szenvedheted” végig a társad vadászatát, mert neked onnan visszaút már nincs, csak lefelé lehet menni.
Mielőtt valaki félreértené, nem önszántunkból ad hoc vadásztunk, hanem előkészített túráról volt szó, minden nemzetközi engedélyt be kellett előre szereznünk, s ezek nemcsak a vadászatra vonatkoztak, hanem az elejtett vad behozatalára is.
Összehasonlítva a kirgizisztáni kalanddal: ez nehezebb vagy könnyebb vadászat volt?
– Nehezebb, mégpedig a veszélyessége miatt. Jóval meredekebb hegyoldalak vártak ránk, más volt a kőzet is. Az egymáson heverő palakövek bármikor elindulhattak alattunk, s akkor nincs megállás, nincs mibe kapaszkodni. A Kaukázus más volt, mint a Tien-san hegység. Ott egy hosszú, hatszáz méteres lövéssel sikerült megszereznem a trófeát, most attól rövidebb volt a távolság. Csak hát itt a sziklapárkányra kellett kifeküdnöm. Érzed, hogy csúszol le a szikláról, alattad a szakadék. Ha az állat megmozdul, neked is változtatnod kell a fekvéseden. A serpák fogják a lábad, hogy ne zuhanj le, hogy stabilabbnak érezd magad, vagyis nem olyan egyszerű a magas hegyekben megcélozni a vadat.
Ezt a vadászatot nem tudja mindenki megcsinálni, az embernek tisztában kell lennie a korlátaival. A lovaglásban ami nehéz: hosszú út vár rád, elfárad a feneked, a combizmod. A lovak szinte gépek, tökéletesen végzik munkájukat, az inak, a paták bírják a hegyi menetet. Van olyan hely, hogy már magadban sem bíznál, azonban bíznod kell a lovadban. Ráadásul ezek még meg is vannak málházva, viszik a gázpalackokat, a sátrakat és az egyéb felszerelést.
A család nem aggódik ilyenkor?
– Remélem, igen. De egy ilyen magamfajta makacs embernek mondhatják, hogy ne menjen. Így éltem meg eddigi életem, extrém körülmények között sportoltam. Én így szeretem csinálni, szeretem a kihívásokat – tette hozzá befejezésül Mikucza Zsolt.
Hogyan lehet értékelni ezt az azerbajdzsáni vadászkalandot?
– Aki egyszer belekóstol a magashegyi vadászatba, az többet nem tud elszakadni tőle. Az ilyen vadászat egyébként ott kezdődik, hogy ezer méter fölött mormota van, aztán visszavágyik a vadász kétezer méterre zergére, s onnantól nincs megállás. Aki megkóstolja Afrikát, az mindig visszavágyik, aki megkóstolja a magas hegyek világát, az biztosra veheti, hogy örök szerelem lesz belőle. Akárhogy készülsz, ott biztos azt mondod: soha többet. Ahogy hazatértél, már alig várod, hogy újra visszamehess. Remélem, hogy még én is visszatérhetek, hiszen a terveim között még szerepel néhány vad, de veszélyességében, nehézségében már nem fogják ezt überelni az újabb túrák, de nincs is már rá lehetőségem ötven év felett. Biztos, hogy minden másképpen alakul, ha fiatalabb korban csinálom meg. A bakancslistámon szerepel még a török bezoárkecske és a kanadai mountain goat, vagyis a havasi kecske.
M. Magyar László | kelet.hu
Németh László kerületvezető vadász 47 éve szolgál Lábodon. Vadásztarisznyájában számtalan élmény és történet lapul, jöjjön most ezekből egy újabb:
“Ennek a szép hivatásnak – mint az életben oly sok mindennek – az alappillére az idő és a türelem. Idő kell a kapitális bikának, idő kell a nagy kannak, de sajnos a mai felgyorsult, rohanó világban éppen ideje nincs az embereknek.
Míg régen lovaskocsival, kismotorral jártuk az erdőt, addig most terepjáróval. 1984-től 7 éven át a Homokszentgyörgy melletti Mariettapusztán laktam. Bizony, időbe telt, míg elmentünk Nagysallérba takarmányért, szénáért, aztán széthordtuk az erdőn.
Lovaskocsival gyűjtöttük össze a lőtt vadat is a vadászatok után. Nem vittük egyesével a Nagysallérban lévő hűtőházba, hanem a kis vadtároló kamránkban gyűjtöttük, míg nem jött össze egy fuvarra való.
A szeptember viszont más volt. A bikákat természetesen egyesével szállítottuk be Én elmondtam a hajtónak, merre találja a bikát, ő lovaskocsival kiment érte az erdőre, felhúzatta a lovakkal a kocsira a vadat és elkocsikázott szépen Nagysallérba vele. Volt, hogy egy fél napba, olykor még egy napba is beletellett, de idővel meg volt. Ha délután kettő órára ért be a bika, akkor kettő óra után volt teríték. Nem volt ezzel senkinek – a vadásznak sem -, semmi problémája, mi pedig megadtuk a módját mindennek, ahogy kellett, még ha későn is volt teríték. De szép idők voltak, az a sok különleges szarvasbika, annyi vad volt, mint égen a csillag és a vadkár kérdéséhez is másként álltak!
Nem tetszik, amerre a világ tart, sok szempontból egyre nehezebb dolga van a vadgazdának a mindennapokban, rengeteg a kerítés, a villanypásztor, a vad állandó stresszben él, az utánunk jövő fiatal generáció, a mai ifjú hivatásos vadászok már nem is tudják milyen az, ha valóban nyugalomban van a vad!
Felgyorsult a világ és szerintem nem jó irányba halad. Mindenki mindent azonnal akar, nincs idő semmire és türelmetlenek az emberek. Amikor én kezdtem, még nagyon más világot éltünk és teljesen más mentalitást kívánt meg tőlünk a hivatás.
Hogy élem ezt meg? Jó egészségem ellenére elmegyek nyugdíjba, ebben, azt hiszem, benne van minden. Talán nem is olyan nagy baj, hogy ebben a formában ebből én már kifelé megyek…”
Forrás: SEFAG Zrt.
Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36 70 330 91 31
Vadászat
A jövő vadgazdálkodásának és vadászatának víziója
Kerekasztal beszélgetést tartottak a jövő vadgazdálkodásáról Fehérvárcsurgón
NapTár 20241108 Fejér Vadászakadémia A jövő vadgazdálkodása
Novemberben folytatódott a Fejér Vadászakadémia
Fehérvárcsurgón, a Károlyi kastélyban rendezte meg az Országos Magyar Vadászkamara Fejér Vármegyei Területi Szervezete a Fejér Vadászakadémia „A jövő vadgazdálkodása és annak víziója” című szakmai programját.
A 2024. november 8-i kerekasztal beszélgetés meghívott vendégei: Prof. Dr. Heltai Miklós intézetigazgató (Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Vadbiológiai és Vadgazdálkodási Tanszék, Gödöllő), dr. Godó Nándor, a „Godó Ferenc” Vadgazda Egyesület (Heves vármegye) képviseletében, valamint dr. Presser Zoltán ügyvéd (Komárom vármegye) voltak. A beszélgetést Pechtol Lajos, az OMVK Fejér Vármegyei Területi Szervezete titkára vezette.
- A Fejér Vadászakadémia negyedik rendezvényén ezúttal is időszerű témát hoztunk a hallgatóság elé – kezdte köszöntőjét Méhes Lajos, az OMVK Fejér Vármegyei Területi Szervezete elnöke. Fontos, hogy a vízió legyen inspiráló és iránymutató! Dietrich Stahl szerint a vadász feladata, hogy betartsa a törvényt, védje a vadat, ápolja ember és vad egymás mellett élését. Ez olyan feladat, amelyet csak mértékkel és tervezéssel lehet megfelelően ellátni. A vadászati szokások tisztelete egyenes út ahhoz, hogy akár a törvényi kötelezettségen túl is minden vadász betartsa a szabályokat akkor is, amikor egyedül van, és senki nem látja. A vadászati szokások ápolása a vadászat népszerűségének fontos része. A kívülállókra hathat pozitívan, de akár irritálóan is. Éppen ezért, nekünk, vadászoknak, mindig tudatosan és példamutatóan kell viselkednünk!
Dr. Jámbor László, az OMVK elnöke megnyitójában beszélt a vadászkamara működésének tartalmi elemeiről, növekvő anyagi erőforrásairól, a területi szervezetek helyi kezdeményezéseiről, amelyek pozitív irányba mozdítják a vadgazdálkodást, az ifjúságnevelést, valamint a hivatásos vadászok munkáját. Mind több helyi gyakorlat országos érdeklődésre tart számot, vannak megyék, amelyek élen járnak az aktivitásban. Ezek sorába tartozik Fejér vármegye, ahol sokat tesznek a vadászattal kapcsolatos társadalmi megítélés javulásáért. Az ifjúságnevelés részét képezi nem csupán a korábbi legendák életpályájának, hanem azoknak a példaképeknek a bemutatása, akik a közelükben élnek. Mondandója befejezéseként megköszönte a Fejér vármegyei és az országos társszervezetekben dolgozó kollégák azon hozzáállását, mentalitását, amivel sok mindent sikerült az utóbbi időben a helyére rakni.
Missziónk egy új vízió alkotása
A kerekasztal beszélgetés moderátora, Pechtol Lajos bevezetőjében célként fogalmaztameg: – Remélem, hogy felvetéseink inspirálják az ágazatban munkálkodó politikai és szakmai vezetőket egy modern, szabad, szabályokra és tradíciókra épülő vadgazdálkodás és vadászat megvalósításában. A tanácskozás mottójául Jean-Jacques Rousseau egyik mondását választotta: “Nem az a szabadság, hogy azt teheted, amit akarsz, hanem, hogy nem kell megtenned, amit nem akarsz.”
A vízió megfogalmazása fontos és alapvető részét képezi a stratégiai tervezésnek, melynek keretében a törvényalkotó az ágazat minden érintettjével (természetvédelem, igazságügy, belügyminisztérium pénzügyminisztérium), valamint a vadászok érdekképviseleti szervezetével együtt megalkotja a víziót és a missziót egyaránt. Az első hallásra egyszerűnek tűnő feladat gyakran állítja kihívások elé a vadászatra jogosultak vezetőit, hiszen ami a fejekben megvan, – és szerencsére az esetek többségében határozott elképzelése van a vezetőknek a jövőt illetően, – azt nem mindig egyértelmű papíron megfogalmazni.
A vízió segítségével lefektetjük, hogy a jövőben mit akarunk elérni. Fontos különbség a vízió és a misszió között, hogy a misszió inkább ajelenre koncentrál. Feltehetünk magunknak olyan kérdéseket: “Mit csinálunk? Mi az alapja a vadgazdálkodásnak és vadászatnak? Kit és hogyan szolgálunk ki, mennyiért? Ha sikerül a kérdésekre választ adni, akkor sikeres a misszió megalkotása.
A világ sosem volt olyan összetett, mint manapság, arról nem is beszélve, hogy egyre csak bonyolódik, a rendezetlenség felé halad. Napjaink olyan problémáival szembesülünk, mint a klímaváltozás, környezetszennyezés, az élelmiszer- és energiahiány, továbbá a nehezen kiszámítható pénzügyi piacok, a kevéssé tervezhető jövő. Mindezek hatással vannak a vadgazdálkodásra és vadászatra.
Milyen faktorok a legfőbb meghatározóak?
- Környezeti változások: Klímaváltozás, időjárási anomáliák, aszály, árvíz, biodiverzitás, élőhely-csökkenés, ragadozók, betegségek. „Klíma menekültek”.
- Gazdasági változások: Tőkehiány, kereslet-kínálat változása, költségek növekedése, megtérülési idő. Vad által okozott kár, vadban okozott kár. Munkabér.
- Társadalmi változások: Vadászatellenesség. A konfliktushelyzetek száma növekszik. Szabályozatlan belterületi problémák, erdei turizmus, magatartási minimum, közösségeknél nincs egy közös erkölcsi alap, nagymértékű szembenállás, megosztottság. Emberi agresszió, ösztönök felülkerekedése(ember embernek farkasa, vadász vadásznak ellensége…).
Kiszolgáltatott ágazatból szolgáltató ágazat
Heltai Miklós szerint a vadgazdálkodás és így a vadászat jövője is a társadalmi kapcsolatrendszerekben betöltött szereptől függ: – Ha ezen a szemüvegen keresztül nézünk szeretett szakmánkra, akkor bizony nagyon rossz a helyzetünk, megítélésünk. Nincs olyan társadalmi kapcsolatunk (általában a városi többségi társadalommal, a természetvédelemmel, az állatvédelemmel, a növénytermesztéssel, az erdőgazdálkodással), ahol ne ez a szakterület lenne a negatív jelzőkkel körülírt fél (aki megöli a szegény állatkákat csak úgy sportból, aki védett fajokat lő le, aki kínozza az állatokat, aki túlszaporítja az egyes fajokat, amik így aztán mérhetetlen károkat okoznak). A negatív jelzők miatt pedig menekülünk, kiszolgáltatottá válunk. A jövő kérdése tehát, hogy hogyan leszünk kiszolgáltatott ágazatból szolgáltató ágazat?
A vadgazda „kiskorúként” kezelése
- A többségi társadalom számára minden ragadozó állat védendő, amíg nem az ő rovására létezik. Az állatvédelem minden egyes egyed elvesztését gyászolja. A természetvédők nem tudják eldönteni, hogy mit védjenek. A növénytermesztők érdekei szemben állnak a vadászok érdekeivel – kezdte érvelését dr. Godó Nándor. – Azokat a problémákat keressük meg, amik rajtunk múlnak, amiket mi rontottunk el, amiket ki tudunk küszöbölni. A profitorientáltság szkizofrén (kóros) állapotokat teremt, a vadásztársaságok többsége nem profitorientáltan gazdálkodik, a létfenntartás a cél, így a fejlesztésekre nem marad pénz. A vad az állam tulajdona, de az állam nem jó gazda. Az állam kiadja a vadgazdálkodást a kezéből, miközben a vadgazdát „kiskorúként” kezeli. Ezen sürgősen változtatni szükséges, miként azon is, hogy a vadásztársaságok ne gazdálkodó egységenként, hanem egyesületként működjenek!
A jogász szemével
- Jogászként tulajdonképpen hozzá lehet szólni minden felvetett kérdéskörhöz, de a jogász leginkább akkor jön képbe, amikor a vízió és a cél tiszta – hangsúlyozta dr. Presser Zoltán. – Ekkor a jogász feladata, hogy “szavakba”, jogszabályokba öntse azt, mit is akarunk elérni. Miután pedig ezt megtette, utána az ő feladata jelezni, hogy “kezdünk eltévedni a susnyásban”. Erre az utóbbira a legbiztosabb jel a diszfunkcionális működés, a szaporodó perek, a szaporodó hatósági eljárások és a töméntelen mennyiségű, egymásnak ellentmondó döntés ugyanazon jogi alapokról kiindulva. Ugyanígy csodás “lakmuszpapírok” a 4-6 havonta módosuló jogszabályi rendelkezések, mivel ezek már láthatóan csak “utórezgések”, tűzoltások. Nem előre mutatnak, hanem a lyukakat tömködik be és próbálják valahogy a lángok útját állni, ami az esetek kilencven százalékában úgy sem sikerül.
Feltétlenül szükség van a vadászati jog teljes revíziójára, amire a jelenlegi ciklusból hátralévő 10-12 év bőven elégséges lenne. Ehhez valamennyi érintett szakma (vadbiológia, vadgazdálkodás, erdőgazdálkodás, agrárium, gépészet és technológia, pénzügy, vadászetika stb.) képviselőinek először meg kellene határozni a célokat és a legalább 50-100 éves víziót, majd az ebben részt vevő jogászok elkezdhetik kidolgozni a “papírra vetett” változatot.
Az élet önmagában maga a változás. Nincs “örökkévaló” sem a földön, sem az égen, minden, mindig változik, minden mozog. Panta rhei. Az, ami képes változni a világgal, túlél és megerősödik. Ami nem képes elfogadni a változás puszta létét sem, az bizonyosan elpusztul idő előtt. A vadászat, a vadászati etika, a vadászat célja is mind-mind változott az évszázadok, évezredek során, most is változik, még ha be is hunyjuk a szemünket, vagy üres lózungok mögé rejtőzünk. Nincs más lehetőség a jövőre nézve: vagy a nekünk kedvező mederbe tereljük a meg nem álló folyót, vagy elsodorja azt is, amink most van.
A paletta színesítése
A Fejér Vadászakadémia november 8-i fórumán a gondolatébresztő, problémafeltáró kerekasztal beszélgetés hozzászólói foglalkoztak a média megjelenések anomáliáival, a vadászok társadalmi megítélésében a saját felelősségünkkel, a generációk tagjai közötti feszültségek természetével.
Javaslat hangzott el az úgynevezett hibrid vadásztársasági működésről, tehát a hagyományost a menedzser szemlélettel keresztező vadásztársasági formáról, az „Erdőlátogatás szabályait” tartalmazó táblák kihelyezéséről, továbbá a „Jó gyakorlatok a magyar vadgazdálkodásban” kötet elkészítéséről, megjelentetéséről.
Forrás: Szente Tünde – OMVK
Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36 70 330 91 31
Vadászat
Rendhagyó barcogás Gúthon
Pósán Ferenc, a Nyírerdő Zrt. Gúthi Erdészet igazgatójának beszámolója az idei barcogásról
A dámszarvasok barcogása, vagyis párzási időszaka a Gúthi-erdőben időben kezdődött, azonban változó intenzitás mellett a szokásosnál tovább tartott. A tapasztalatok szerint a trófeasúly kisebb volt, mint amit az agancs előzetesen mutatott, ennek oka elsősorban az időjárás hatásaiban keresendő.
Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36 70 330 91 31