Keressen minket

Vadászat

„Ismerd meg a vadászokat” programindító Kaposváron

Közzétéve:

Feltöltő:

SOMOGY MEGYE | Az Országos Magyar Vadászkamara (továbbiakban: Vadászkamara) és annak Oktatási Szakbizottsága szakmai konferenciát tartott 2019. november 27-én Kaposváron, a Liszt Ferenc Zeneiskola Bartók hangversenytermében.

A rendezvényt Csejtei Tamás moderálta és megosztotta szakmai gondolatait az előadások közötti időszakokban. A konferencia fővédnöke dr. Jámbor László, a Vadászkamara elnöke volt, aki egyéb szakmai elfoglaltsága miatt nem tudott jelen lenni. Köszöntőt mondott Gulyás Andrea, az „Egy a természettel” Nemzetközi Vadászati és Természeti Világkiállítás kiemelt ügyekért felelős igazgatója és Bajdik Péter, az Országos Magyar Vadászkamara főtitkára.

Gulyás Andrea hangsúlyozta, hogy a fiatalság megszólítása kulcsfontosságú, amellyel kapcsolatban kiemelte a program aktualitását a jövőt illetően. Az „Egy a Természettel” Nonprofit Kft. támogatása mellett, a program keretében Fejér megyében készült el az első, kimondottan a fiataloknak kialakított oktatási központ. Gulyás Andrea előrevetítette, hogy a Programiroda a jövőben is támogatja a hasonló elképzeléseket.

Bajdik Péter főtitkár köszöntőjében rámutatott, hogy a vadászok társadalmi elfogadottságán van mit erősíteni. Ennek a tevékenységnek a jövőben fontos letéteményesei a gyermekek, ők az elsődleges célközönség, így számukra kell biztosítani a vadászatról szóló objektív ismeretterjesztést. Fontos, hogy az iskolapadból ne kerüljön ki úgy gyermek, hogy nem találkozott a vadászattal, vadgazdálkodással, természetvédelemmel. A Vadászkamara 2022-ig szeretné elérni, hogy a program keretében bemutatótér, képzési lehetőség, vagy oktatóbázis kerüljön kialakításra minden területi szervezetnél.

Nagyon fontos a program oktatási tematikája, amelyhez olyan módszertani eszközökre van szükség, amelyek alapján a gyermekek tudása, ismerete szélesebb körben fejleszthető. A Módszertani kézikönyv elkészítése kapcsán Bajdik Péter kiemelte az Oktatási Szakbizottság munkáját, amelyhez további kitartást és sikereket kívánt. A főtitkár köszönetét fejezte ki a programban résztvevő vadásztársaknak, együttműködőknek, és a jelen lévő lelkes önkénteseknek.


Bemutatkozik a Tököli Vadásztársaság

PEST MEGYE | A stúdió vendége Pesuth Antal hivatásos vadász, Tököli Gazdák Vadásztársasága. (duna-media.hu)


Az ifjonti hév mellé rutin is kell

SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYE | A beregdaróci Daróci Vadásztársaságnál néhány hete tartottak tisztújítást, s az elnök a negyvenhárom esztendős Nagy Tamás lett. Az október végi lónyai trófeamustrán találkoztunk az új elnökkel, aki értékelte az őszi szarvasbika-vadászatot.

– A gímszarvasbika szempontjából sikeresnek mondhatjuk az idei évet, hiszen eddig elejtettünk tizenkét gímszarvast, s három elejtésére van még lehetőségünk. (Ezt azóta terítékre is hozták – a szerző). Úgy gondolom, átlagsúlyban is sikeres év van mögöttünk. Az elbíráláskor 4 trófea bronz, 3 trófea ezüst minősítést kapott. Az újság hasábjain keresztül is hadd köszönjem meg a vadásztató társaimnak a szakmaiságát, hogy ilyen szép eredményeket tudtunk az idén elérni. A bikákat tagok és bérvadászok hozták terítékre. A hazai bérvadászok mellett Ausztriából is jöttek vendégek. Visszatérő vadászokról van szó, minden évben szép trófeákkal tudják gazdagítani a gyűjteményüket a területünkön – mondta Nagy Tamás, aki tíz éve tagja a vadásztársaságnak.

Vadászat

Döntés a 2025/26 évi vadgazdálkodási pályázatokról

Döntést hozott az Országos Vadvédelmi és Vadgazdálkodási Bizottság.

Published

on

Az Országos Vadgazdálkodási Alap 2025/2026. vadászati érvre kiírt pályázati felhívására 2024. október hónap folyamán összesen 429 pályázat érkezett be, amelyek összes támogatási igénye elérte az 572 millió forintot.

Fotó: OMVK

Az előző évhez képest a 2025/2026. vadászati évre kiírt pályázati felhívásban jelentősen bővültek a vadászatra jogosultak pályázati lehetőségei, mivel a legutóbb pályázható négy célterület helyett idén hétféle vadgazdálkodási fejlesztési célra nyújthattak be támogatási igényt. A bővítés egyrészt annak volt köszönhető, hogy az előző kiírásban szüneteltetett fásszárú növények telepítését és a törzsállománypótlást szolgáló, apróvadnevelést célzó pályázati lehetőségek újra megnyíltak, másrészt pedig egy, a Vadgazdálkodási Alap működtetésének történetében újdonságnak számító célterület is elérhetővé vált. Ez utóbbi lehetőség a vadgazdálkodásban, és különös tekintettel a vadvédelemben használható modern eszközök alkalmazását hivatott elősegíteni. A célterület keretében a vadászatra jogosultaknak lehetőségük nyílt az egyre szélesebb körben alkalmazott drónok beszerzésére, illetve ezen szolgáltatások igénybevételére, továbbá vásárolhattak a vad-gépjármű ütközések megelőzésére szolgáló vadriasztó prizmákat, ultrahangos vadriasztókat és a kaszálások során a vadban keletkezett veszteségek megelőzésére szolgáló eszközöket is.

Az új célterület elnyerte a jogosultak tetszését, a támogatásra javasolt pályázatok száma között ez a legtöbb (96 pályázat), illetve a támogatás összege is jelentős az összes támogatási összegből, mintegy 107 millió Ft.

A pályázatok végső bírálatát, a döntéshozatalt az Országos Vadvédelmi és Vadgazdálkodási Bizottság végezte el 2025. január 23-án. A bírálat során a bizottság 311 pályázatot talált támogathatónak, amelyek összes támogatási igénye mintegy 378 millió forint. A támogatásra javasolt pályázatok forrásigénye ezzel nem haladta meg a rendelkezésre álló 500 millió forintos keretösszeget, így minden olyan pályázat, amely szakmai és formai szempontból is megfelelő volt, támogatást nyert. Ebből adódóan a pályázatok pontozásának, a pontszám szerinti rangsorolásnak érdemi jelentősége most nem volt.

 

Célterület Támogatott pályázatok száma Támogatási összeg (Ft)
2/1. Fás szárú fajokból álló szegélyek, gyümölcsös fasorok kialakítása, rágóerdő telepítés, csenderesek, vadbúvók sövények kialakítása 7 7 037 626
2/2. Táplálkozó- és búvóhelyek kialakítása szántóföldi kultúrák vetésével 29 29 796 418
2/3. Termesztett növényféleségek diverzifikálása évelő zöldtakarmány keverékek telepítésével 57 75 148 485
2/4. Vadászterület vízellátását javító beavatkozás 70 128 206 459
2/5. Ragadozógyérítés, csapdapark fejlesztés 46 22 181 284
2/6. Fácán és fogoly állománygazdálkodás fejlesztése 6 8 287 511
2/7. Vadvédelmet és vadgazdálkodást segítő eszközök beszerzése, szolgáltatások igénybevétele 96 107 168 114
Összesen: 311 377 825 897

A 2025/2026. vadászati évre támogatást nyert pályázatok száma célterületenként

 

A bizottság 118 pályázatot nem talált támogatásra megfelelően kidolgozottnak, amiről minden érintett vadászatra jogosult a napokban megkapja az elutasító határozatot. Az elutasítással szemben a pályázó kérhet jogorvoslatot, élhet felülvizsgálati kérelemmel, amelyet a Vadászkamara Elnöksége a márciusi ülésén tárgyal meg.

A nyertes pályázók szintén a napokban megkapják a pályázatban a hivatalos képviselőjük elérhetőségeként megadott e-mail címre az előkészített támogatási szerződésüket (amennyiben esetleg nem találják meg a beérkezett levelek között, érdemes a levélszemét mappában is ellenőrizni). Ezt kiegészítés és aláírás után a kért mellékletekkel (banki felhatalmazó levelek és költségterv) ellátva vissza kell küldeniük postai úton a Vadászkamara központjához. A támogatások elutalását – az előző évek gyakorlatának megfelelően – 2025-ben is március 31-ig teljesítjük.

Késedelem abban az esetben fordulhat elő a kifizetésben, ha a pályázó nem, vagy nem megfelelő módon küldte vissza a támogatási szerződést. Éppen ezért ezúton is külön felhívjuk a nyertes pályázók figyelmét, hogy a szerződéskötéshez szükséges, fent leírt tennivalókat feltétlenül végezzék el! Ha pedig kérdésük van, forduljanak bizalommal a Vadászkamara területi szervezeteinél vagy központjánál dolgozó kollégákhoz az Alap pályázati felhívásából ismert elérhetőségeken.

 

Támogatott pályázatok 

Elutasított pályázatok

 

Forrás: OMVK

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre

Agro Jager News

Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

Tovább olvasom

Vadászat

Változott a fegyverbehozatal díja

Közleményt adott ki az OMVK:

Published

on

Módosult 2025. január 30-ától az Európai Unión kívüli országokból belépő vadászok és sportlövők lőfegyvereinek behozatalához szükséges lőfegyverkísérő igazolás kiállításakor fizetendő díj összege – tájékoztatta a vadászkamarát a NAV.

Fotó: Pixabay

Az adóhatóság Központi Irányításának Vám Főosztálya arról értesítette az érdekképviseletet, hogy a díj a korábbi 3000-ról 4050 forintra módosult. Ezt továbbra is elsődlegesen készpénzben, forintban kell megfizetni, de banki átutalással is megfizethető a 10032000-00289933-00000000 számú bankszámlára. Utaláskor a „közlemény” rovatba a „lőfegyver-behozatal ig. szolg. díj” szöveget kell írni.

További információért a lőfegyverek tervezett behozatala előtt a belépés helye szerinti NAV-határkirendeltséggel érdemes felvenni a kapcsolatot.

Forrás: OMVK

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre

Agro Jager News

Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

Tovább olvasom

Vadászat

Megkezdődött a vaddisznók fialási időszaka

Elkezdődött a vaddisznók fialási időszaka

Published

on

Általában január második felétől, egészen májusig tart a vaddisznók fialási időszaka, de van, ahol már decemberben megérkeztek a kis csíkos hátú vadmalacok.

Fotó: Vadex

A vaddisznók, akik jellemzően kondákban élnek, napközben szívesen bújnak meg az erdő eldugottabb, rejtett sűrűjében, távolságot tartva az emberektől. Napnyugta után, éjszaka a legaktívabbak, de még hajnalban is összefuthatunk velük.

Az anyakoca a fialás előtt a kondától különvonulva úgynevezett “malacozó vackot” készít. Fialás után pedig minden energiájával azon van, hogy kicsinyeit védelmezze, megóvja, így ha veszélyben érzi őket agresszíven reagál és támadni fog.

A malacok eleinte szorosan anyjuk mellett maradnak, követik őt, nemcsak a táplálék miatt, de ilyenkor még nagy szükségük van melegségére is. Pár héttel később már nagyobb lehet a távolság a malacok és az anyakoca között, de a malac legkisebb jelzésére az anya azonnal megjelenik a takarásból. Az utódait féltő anyakoca a legveszélyesebb állat a magyar erdőkben!

Hogy elkerüljük a konfliktushelyzetet, erdei sétáink során ne térjünk le a kijelölt útvonalakról, kutyáinkat pedig vezessük pórázon.

A vaddisznók szaglása és hallása kiváló, azonban a látásuk gyengébb. Ha találkozunk velük, inkább halkan és lassan hátráljunk, ne csapjunk nagy zajt, mert az csak felingerelheti a kondát. Ha vadmalacot látunk, ne közelítsünk hozzá, ne akarjuk megsimogatni, megfogni, az anyja ott van a közelében, még ha nem is látszik!

Forrás: Vadex

 

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre

Agro Jager News

Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

Tovább olvasom