Vadászat
Már 450 jegy elkelt a hódmezővásárhelyi vadászbálra
A Csongrád Megyei Vadászszövetség, valamint az Országos Magyar Vadászkamara Csongrád Megyei Területi Szervezete megyei vadászbált szervez február 22-én a megye legnagyobb báltermében, Hódmezővásárhelyen, a Fekete Sas Rendezvényházban. Szabó Lajos szövetségi elnök rámutatott, hogy a báli szezonban a vadászok méltó helyen zárják az idei esztendőt. A 600 főre tervezett bálra eddig már 450 fő jelentkezett, ahol színvonalas esti műsor, menü mellett a nagyterem rokokót idéző hangulata várja a vadászokat Hódmezővásárhelyen.
Hódmezővásárhelyen található Csongrád megye legnagyobb bálterme, amelynek hossza 32 méter, szélessége 15 méter, a belmagassága a 11 métert is eléri. Itt, a több, mint 100 éves barokk és rokokó elemekkel tarkított különleges Fekete Sas Szállóban, Hódmezővásárhely szívében, rendezzük meg az idei megyei vadászbált – tájékoztatta lapunkat Szabó Lajos, aki egyben a Hódagro Zrt. elnök-vezérigazgatója is.
A Csongrád Megyei Vadászszövetség új elnöksége elhatározta, hogy felpezsdítjük a megyei vadászéletet és minden évben meg fogjuk rendezni a Csongrád megyei vadászbált. Erre úgy gondolom, hogy színvonalas helyszínt sikerült találnunk és a Bagolyvár tulajdonosával olyan menüt állítottunk össze, amely minden vadász számára ínycsiklandó lesz. Azoknak a vendégeinknek, akik nem vadászok, méltóan be tudjuk mutatni, hogy a vadászati hagyományaink részeként milyen fontos a vadász gasztronómia, milyen értékek rejlenek ebben. Hódmezővásárhely híres a konyhájáról és minden tekintetben, kulturális vonatkozásában is, az egyik legszínesebb városunk nem csak itt Csongrád megyében, hanem az Alföld vonatkozásában is.

Az este folyamán a debreceni Csokonai Színházból érkezik Papp István színész, majd fellépnek a Csongrád Megyei Vadászkürtösök is. A Bálteremben a Budapest Showtime Zenekar fog játszani, míg az étteremben a 100 Tagú Cigányzenekar Kamarazenekara fogja szórakoztatni a vendégeket – meséli Szabó Lajos, a Csongrád megyei Vadászszövetség elnöke.

Az este sztárvendége aztán a Liszt Ferenc-díjas magyar népzenész, a Magyar Állami Népi Együttes Művészeti vezetője, Pál István Szalonna és Bandája fogja húzni a talpalávalót.
A korlátozottan elérhető jegyeket Szegeden, a Tisza Lajos krt. 24. szám alatt, míg Hódmezővásárhelyen, az Előre Vadásztársaságnál a Zrínyi utca 40-ben lehet megvásárolni.
Bővebb információt Balogh Jánostól kaphatunk a 30/625-2080-as telefonszámon, továbbá Szabó Lajos elnöknél lehet érdeklődni, a 30/488-8034-es telefonszámon.
Dr. Szilágyi Gergely
főszerkesztő
Képek: hmvhelytortenete.blog.hu és promenad.hu
Vadászat
Dél felé terjed a járvány: Mogyoródon talált vaddisznókban mutatták ki az afrikai sertéspestis vírusát
Afrikai sertéspestis (ASP) vírusának jelenlétét mutatták ki két, Mogyoród térségében talált vaddisznóban.
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriumi vizsgálatai megerősítették az afrikai sertéspestis (ASP) vírus jelenlétét két, Mogyoród térségében talált vaddisznóban. A Pest vármegyei esetek miatt az országos főállatorvos szigorúan korlátozott területté nyilvánította az érintett vadgazdálkodási egységet, valamint további négy vadgazdálkodási egységet fertőzött területként sorolt be. Magyarország házisertés-állománya továbbra is mentes a betegségtől, ugyanakkor kiemelten fontos a fertőzés házi sertésekre történő átterjedésének megelőzése és a járványvédelmi előírások maradéktalan betartása az állattartók részéről.

Fotó: NÉBIH
A Nébih laboratóriuma május 18-án kimutatta az afrikai sertéspestis vírus jelenlétét a Pest vármegyei Mogyoród belterületén, az M3 autópálya északi oldalától mintegy 500-700 méterre talált vaddisznókból származó mintákban.
Az érintett egyedek közül az egyik elhullottan került elő, míg a másik gázolás következtében pusztult el. A laboratóriumi vizsgálatok mindkét esetben igazolták az afrikai sertéspestis jelenlétét. Az állatokat az ASP-vel már fertőzöttnek minősített terület kockázati kategóriájába tartozó, 572650 kódszámú vadgazdálkodási egységben találták meg. A legközelebbi eset légvonalban körülbelül 14 kilométerre található, ami a járvány terjedése szempontjából a szokásosnál nagyobb távolságot jelent.
A járványügyi helyzetre tekintettel az országos főállatorvos az 572650 kódszámú vadgazdálkodási egységet szigorúan korlátozott területté nyilvánította. Emellett további négy vadgazdálkodási egység került fertőzött területi besorolásba.

Ábra: NÉBIH
A hatóság felhívja a vadászatra jogosultak, az állattartók és a lakosság figyelmét a felelős magatartás fontosságára. Az elhullott vaddisznók vagy sertések észlelése esetén a haladéktalan bejelentésük, a mintavételi és hullakezelési előírások betartása, valamint a megfelelő higiéniai intézkedések alkalmazása elengedhetetlen a járvány terjedésének megelőzéséhez és a védekezési intézkedések hatékonyságának biztosításához.
A témában minden további hasznos információ elérhető a Nébih portálon: https://portal.nebih.gov.hu/afrikai-sertespestis
Forrás: NÉBIH
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre

Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
Vadászat
Dr. Bárándy Péter a Védegylet új elnöke
Az Országos Magyar Vadászati Védegylet május 20-án megtartott éves választmányi ülésén Dr. Bárándy Pétert választotta elnökévé.
A választásra az Országos Magyar Vadászati Védegylet május 20-án megtartott, éves választmányi ülésén került sor.

balról: Hrabovszki János alelnök, dr. Jámbor László alelnök, dr. Bárándy Péter elnök, Pechtol János ügyvezető elnök és Imre János, a Felügyelőbizottság elnöke
A korábbi igazságügyi miniszter és ügyvéd az egyetlen jelölt volt, a megjelent választmányi tagok egyhangú támogatásával vezetheti a szervezetet a következő négy évben.
Dr. Semjén Zsolt is lemondásról bővebben itt adtunk hírt.
Forrás: OMVV
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre

Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
Vadászat
Vadat és halat is lopott egy orvvadász
A Fonyódi Járási Ügyészség orvvadászat bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy ötvenes éveiben járó férfival szemben
A Fonyódi Járási Ügyészség orvvadászat bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy ötvenes éveiben járó férfival szemben. Az elkövető illegálisan kialakított etetőhelyen orvvadászott egy roncsautóból, míg a munkahelyéről értékes halakat lopott el.

Fotó: Ügyészség
A vádirat lényege szerint a férfi vadászként érvényes vadászjeggyel és fegyvertartási engedéllyel rendelkezett, illetőleg tagja volt egy dél-balatoni vadásztársaságnak is. Ennek ellenére a vádlott egy méhészetnek használt üzemi vadászterületen vadetető-helyet, úgynevezett „szórót” alakított ki azért, hogy a vadakat odacsalogassa. A férfi a helyszínen hagyott roncs autóból vadászlest alakított ki, ahová többször kiment azért, hogy lőfegyverével vadat ejtsen el. A vádlott ennek során két, egyenként kb. 50 kg-os vadmalacot lőtt ki, melyeket feldolgozott és elfogyasztott.
A vádlott emellett gépkocsivezetőként dolgozott egy tógazdaságban. 2023 decemberében azt kapta feladatul, hogy az egyik tóból lehalászott halakat szállítása át a teleltető tavakba. A férfi a szállítás során ellopott 9 darab, összesen 23,55 kilogramm tömegű és közel 180.000 forint értékű süllőt, amiket zsákban az általa használt teherautó vezetőfülkéjébe rejtett, azonban a sértett cég munkatársai ellenőrizték, így a kár végül megtérült.
Az ügyészség a Fonyódi Járásbíróságra benyújtott vádiratában a bűncselekmény elkövetését beismerő férfival szemben felfüggesztett börtönbüntetés, pénzbüntetés és foglalkozástól eltiltás kiszabására, illetőleg a vádlott pártfogó felügyeletének elrendelésére tett indítványt.
A fényképet a Fonyódi Rendőrkapitányság készítette a lesnek használt roncsautóról és az abban talált töltényhüvelyről.
Forrás: Ügyészség

