Vadászat
Lövész-vadász verseny Nagyberényben
SOMOGY MEGYE | Puskalövésektől volt hangos a nagyberényi lőtér vasárnap. Vadászok és lövészek 8 versenyszámban bizonyíthatták tudásukat. A verseny célja, hogy minél több emberrel szerettessék meg a sportlövészetet és a vadászatot. Ugyanakkor az esemény jó alkalom volt arra is, hogy a vadászok a közelgő vadkacsa szezonra is felkészüljenek.
Kürtszóra vette kezdetét Nagyberényben a már hagyományos lövész-vadász verseny. Nyolc versenyszámban mérték össze tudásukat a résztvevők. A versenyzők között szép számmal képviseltették magukat a gyengébbik nemből is. A koronglövészet, sziluett, futóvad lövészet mellett a legnehezebb pálya az ingalövészet volt a mostani versenyen.
A versengés mellett a rendezvény jó alkalom volt arra is, hogy a lövészek-vadászok tapasztalatot cseréljenek, gyakoroljanak, pontosítsanak eddig megszerzett tudásukon. A legjobb lövők aranyéremmel és oklevéllel gazdagodtak. A következő versenyt augusztus 30-án rendezik a Nagyberényi Lövészklubban.
hirtv.hu
Vadászat
Elhunyt Soós János nyugalmazott pagonyvezető főerdész
Elhunyt Soós János nyugalmazott pagonyvezető főerdész, aki 46 éven át dolgozott a Szombathelyi Erdészeti Zrt.-nél.
🖤Elment egy erdész – Elhunyt Soós János nyugalmazott pagonyvezető főerdész. 46 évig volt társaságunk munkatársa. Családjának köszönhetően gyermekkora szorosan összefonódott az erdővel. Már a legelső évektől magába szívta a természet iránti szeretetet, amely egész életét végig kísérte.

Fotó: Szombathelyi Erdészeti Zrt.
Szinte természetes volt, hogy tanulmányait a soproni erdészeti technikumban folytatja, hiszen a természet iránti szeretet és az erdőhöz való kötődése már gyermekként kijelölte életének irányát. 1977-ben – a technikum elvégzése után – pályafutását a szentgotthárdi „kis” erdészetnél kezdte, majd a kondorfai erdészkerületben beosztott erdészként a nagyobb fakitermelésekkel, faanyag szállításokkal járó feladatokat végezte. 1981 augusztusában bevonult, katonaságának ideje alatt átszervezték a vállalatot. A sok kis erdészetből 4 főmérnökség alakult. A Szentgotthárdi Főmérnökségen 5 pagonyt alakítottak ki. Leszerelése után a Farkasfai pagony kerületvezető erdészévé nevezték ki. Évente 20-25 ezer m3 vastagfa termelést vezényelt le, és emellett irányította az erdőművelési feladatokat.
Kiváló szervezőkészsége, pontos munkavégzése eredményeként 1989-ben a Szakonyfalui pagony vezető főerdészének nevezték ki. Tevékeny részt vállalt a vadgazdálkodásban és a vadásztatásban. Nagy gondot fordított a pagonyban a társaság lóállományára, munkaidőtől függetlenül intézte a szénabetakarítást, -betárolást.
Pagonyvezető főerdészként munkáját — a termeléstől a tisztításon és ápoláson át a vadászatokig — odaadással és szakértelemmel végezte. Történetei életre keltették a múltat, s öröm volt hallgatni őket: egyszerre tanítottak és felvidítottak mindenkit, aki mellette dolgozhatott.
Kollégái szerették és nagyra becsülték, mert mindig lehetett rá számítani – legyen szó munkáról, tanácsról vagy emberi szóról. A fiatalokat támogatta, bátorította, és örömmel adta át tudását. Élete munkája nemcsak az általa ápolt erdőkben él tovább, hanem azokban is, akik tőle tanulhattak…
Példaértékű tevékenységét erdészeti társaságunk 2023 decemberében Arany Erdészcsillag kitüntetéssel ismerte el. Hosszú, szakmai sikerekben gazdag pályafutását követően 2024 elején vonult nyugdíjba, pagonyvezető főerdészként. 2025. október 20-án tragikus hirtelenséggel ragadta el a halál. Az általa ültetett, nevelt, szeretett erdőket ma már felülről figyeli. Emlékét megőrizzük.
Isten veled Janibá…
Forrás: Szombathelyi Erdészeti Zrt.
Vadászat
Dámbika trófeaszemle történelmi környezetben
A Vérteserdő Zrt. dámbika-trófeaszemlét szervezett.
Vadászat
Jelenleg 1636 farkas él Németországban
A legtöbb farkasterritórium Alsó-Szászországban található (63), ezt követi Brandenburg 60 territóriummal. Szászország 46-ot, Szász-Anhalt 38-at, Mecklenburg–Elő-Pomeránia pedig 34-et tart nyilván. A farkasok Németországban – a Saar-vidék kivételével – gyakorlatilag országszerte előfordulnak.

A fénykép illusztráció. Fotó: Pirsch
Jelenleg összesen 1636 farkas él Németországban (2025. november 10-i állapot). Közülük 544 egyedet biztosan felnőttként azonosítottak. 62 állatról nem lehetett egyértelműen megállapítani, hogy felnőtt vagy már le nem vedlett, fiatal, subadult példány.
Emellett 769 kölyök (első éves farkas) és 183 egyéves példány (második éves korosztály) került kimutatásra. 34 egyednél nem lehetett eldönteni, hogy kölyök vagy egyéves, további 44 esetében pedig egyáltalán nem volt megállapítható a kor – áll a DBBW közleményében.
Csökkent az elhullott farkasok száma
A kimutatások szerint a 2024/2025-ös monitoringévben 163 elhullott farkast regisztráltak. Az előző évben még 193 példány pusztult el.
A leggyakoribb halálok továbbra is a közúti gázolás: 124 farkas így pusztult el.
16 farkast illegálisan öltek meg, míg az előző évben ez a szám 13 volt.
A Német Vadászszövetség szerint ennél jóval több farkas él az országban
A Német Vadászszövetség (DJV) a DBBW adataihoz képest lényegesen magasabb állományt feltételez.
„Németországban 2025 nyara óta legalább 2000 farkas él. Csak Brandenburgban több farkas él, mint egész Svédországban – pedig az tizenötször nagyobb területű” – közölte a DJV.
A szövetség üdvözli a farkas, vadászati jog alá sorolását:
„A DJV támogatja a farkas felvételét a vadászati jogszabályba. A koalíciós megállapodás gyors végrehajtása a DJV és az egész vidéki térség egyik legfontosabb elvárása. A jogalkotónak most arról kell gondoskodnia, hogy a farkas jövőbeni elejtése és szabályozása jogilag egyértelműen, a Szövetségi Vadászati Törvény alapján legyen biztosított. Minden más megoldás nem felel meg a vidéki közösségek helyzetének és elvárásainak” – tette hozzá a szövetség.
Forrás: Pirsch
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Agro Jager News
Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
































