Keressen minket

Vadászat

Az államalapítás ünnepe alkalmából ismerték el munkájukat

Közzétéve:

Feltöltő:

Print Friendly, PDF & Email

„Ma nemcsak Szent Istvánt, az államalapítást, az alkotmányosságot és az új kenyeret ünnepeljük, hanem azokat a kitüntetetteket is, akik kitartásukkal, szorgalmukkal példát állítanak elénk – fogalmazott Nagy István agrárminiszter a szaktárca államalapítás és Szent István király ünnepe alkalmából szervezett díjátadóján, a Pesti Vigadóban.

Nagy István és dr. Jámbor László (Fotó: Zsoldos Alexandra)

A rendezvény 138 kitüntetettje között voltak azok is, akik munkáját az 1848/49-es forradalom és szabadságharc évfordulója, március 15-e alkalmából ismerték volna el ünnepélyes keretek között, ha a hazánkat akkoriban elért koronavírus-járvány nem húzta volna keresztül a szervezők számításait. A tárcavezető éppen ezért azt is hangsúlyozta:

köszönettel tartozunk a gazdáknak is, akik a rendkívüli időszakban is helyt álltak, s akik fáradságos, áldozatos munkája nyomán idén is lesz bőven friss, ropogós kenyér a családok asztalán. Munkájuk felbecsülhetetlen, ezért minden erővel támogatni kell őket

– egyértelműsítette ünnepi beszédében.

A DÍJAZOTTAK

Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc évfordulója, március 15-e alkalmából Áder János, Magyarország köztársasági elnöke a Magyar Érdemrend Tisztikeresztje kitüntetést adományozta

  • Dr. Jámbor Lászlónak, a soproni TAEG Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt. nyugalmazott vezérigazgatójának a Soproni Parkerdő fejlesztése, valamint a Soproni-hegység fenyveseit érintő szúkárosodott területek újraerdősítése érdekében végzett eredményes munkája elismeréseként;

Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést vehetett át

  • Gellér Tibor, a Nimród Vadászújság újságírója, olvasószerkesztője a vadászati irodalom klasszikus és kortárs alkotásainak gondozása és népszerűsítése érdekében végzett lelkiismeretes munkája, valamint negyedszázados újságírói pályája elismeréseként;

Nagy István és Gellér Tibor

Tovább az összes díjazottra (magyarmezogazdasag.hu)

Semjén Zsolt: Az állam transzcendens célja a nemzet megmaradása

Az állam transzcendens célja a magyar nemzet megmaradása és életminőségének javítása – mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes csütörtökön, az államalapítás ünnepe alkalmából tartott kitüntetésátadón Budapesten, a Karmelita kolostorban.

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes kitüntetéseket adott át az államalapítás ünnepe alkalmából a Karmelita kolostorban (Budapest, 2020.08.20. KDNP fotó)

A rendezvényen a március 15. alkalmából Áder János köztársasági elnök által adományozott elismeréseket adták át harmincöt kitüntetettnek. A március 15-ei átadóünnepség a koronavírus-járvány miatt maradt el.

Áder János köztársasági elnök úr a Magyar Érdemrend lovagkeresztje polgári tagozata kitüntetést adományozta

  • a fegyvertartás hazai szabályozásának kidolgozásában vállalt szerepe, az elöltöltő-fegyveres vadászat és sportlövészet hagyományainak ápolását szolgáló munkája, valamint a magyar fegyvertörténet kutatásában elért eredményei elismeréseként dr. Németh Balázsnak, a Magyar Elöltöltő-Fegyveres Lövészek Szövetsége elnökének;

Áder János köztársasági elnök úr a Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozata kitüntetést adományozta

– a hazai vadgazdálkodás területén több évtizede elhivatottan végzett munkája elismeréseként Baráth Béla Olivér hivatásos vadásznak, a Nyírerdő Zrt. Gúthi Erdészete munkatársának;

kdnp.hu

Természetvédelem

Újra medve tűnt fel a Zemplénben

Published

on

Print Friendly, PDF & Email

Hunter vadkamerák rögzítették a szlovák-magyar államhatártól 30 kilométerre, Magyarország területén, a Zemplén-hegységben, a fényképen látható barnamedvét – tájékoztatta az Agro Jager Newst Dr. Fekésházy Szabolcs.

Barnamedve a Zemplén-ben 2024. május 7-én Fotó: Dr. Fekésházy Szabolcs / Hunter vadkamera

Az Agro Jager News olvasója számos alkalommal szerepelt már lapunk hasábjain és most egy rendkívüli képsorozatot juttatott el szerkesztőségünkbe. Amikor ellenőriztem a képeket, a szóróra kihelyezett kamera képeit, még nem gondoltam, hogy ilyen meglepetés ér.

Semmi különöset nem lehetett észrevenni a szórón. Szárazság van és nem is akartam összejárni a területet. Nem szokásunk és akkor minek is helyeztünk ki vadkamerát, ha ugyanúgy viselkedünk, mintha nem lenne éjjel-nappali szeme az embernek.

Ezek a vadkamerák, amelyet a Hunter Vadkamerák forgalmaznak, sok érdekességet megmutattak már nekünk, de most különös élményben volt részünk. Erre igazán nem számítottunk – mesélte a vadász.

Barnamedve a Zemplén-ben 2024. május 7-én Fotó: Dr. Fekésházy Szabolcs / Hunter vadkamera

Azt pontosan jól tudtuk, hogy járja a medve a területet, de most, hogy májusban is feltűnik és látszólag nyugodtan járkál, pihen, mindenképpen fontos tudatni, nemcsak a vadgazdálkodókkal, hanem mindenkivel, aki az erdőn jár.

Kövesse a Hunter vadkamerák oldalát a Facebookon is. Kattintson a képre!

A medve kiszámíthatatlan. Fokozott figyelemmel túrázzunk, szedjünk gombát, vadgyümölcsöt. Az eddig megszokott módon ma már nem járhatjuk a hegyeink sűrűségeit s ha voltak is, akik szabadon sétáltatták házi kedvenceiket, arra kérik őket a szakemberek, hogy a medve és a farkas miatt ezt ne tegyék.

Barnamedve a Zemplén-ben 2024. május 7-én Fotó: Dr. Fekésházy Szabolcs / Hunter vadkamera

A területre most még több kamerát helyeznek ki, amelyet Hunter Vadkamera támogat. A medve jelenlétére a Zemplénben folyamatosan számíthatunk, ezért érdemes az erdőben kirándulóknak, túrázóknak arról is tájékozódni, hogy miként kell viselkedni, ha medvével találkoznak. Fontos hangsúlyozni, ha véletlenül bocsot, vagy bocsot vezető medvét látunk, semmiféleképpen ne próbáljuk megközelíteni az állatokat. Ez a szabály továbbra is igaz a malacokat vezető kocára és esetlegesen a farkasra is – tájékoztatott Dr. Fekésházy Szabolcs a Zemplénből.

Írta: Dr. Szilágyi Bay Péter LL.M.
Fotó: Dr. Fekésházy Szabolcs

Tovább olvasom

Vadászat

Megint őzet gázoltak a 47-es főútvonalon

Published

on

Print Friendly, PDF & Email

Személyi sérülés nélkül járó közúti balesethez riasztották a Csorvási Vadásztársaság hivatásos vadászát, mert 2024. május 8-án, este, őzet gázoltak a 47-es főútvonalon Orosháza és Csorvás között – tudta meg az Agro Jager News.

Őzet gázoltak az E47-es főútvonalon. Fotó: Agro Jager News

Megint őzet gázoltak a 47-es főútvonalon az esti órákban. Az elmondások szerint egy tehergépkocsi haladt Békéscsaba irányából Szeged felé, amikor az útszegélyben hirtelen megiramodó őz, a teherautó oldalának csapódott – közvetlenül a pótkocsi kerekeinek szaladt. Az őzbak a helyszínen elpusztult.

A balesethez érkező következő autós a kanyarból lehúzta az elpusztult állatot és értesítette a helyi vadásztársaságot.

FRANCHI: hét év garanciával! A boltot a fényképre kattintva lehet elérni!

Hacsak nincs személyes kapcsolat, ismeretség, akkor sokszor nagyon nehezen lehet megtalálni, hogy egyes területek. mely vadásztársaságokhoz tartoznak. Ilyen esetekben a rendőrség tud segíteni, hiszen a baleset helyszínére riasztott járőr már tudja, hogy az illetékességi területén mely társaság gazdálkodik.

A csorvási baleset kapcsán is fontos megjegyezni, hogy az elütött, elgázolt vad továbbra is a vadásztársaságok tulajdonát képezi, ezért, ha a vadat felvesszük, azt az autóval elszállítjuk. megvalósul a lopás, esetlegesen az orvvadászat bűntette. Igazoltatás során ugyanis a rendőrség munkatársainak rögtön feltűnik, ha nincs a szállított vad csülkébe rögzített egyedi azonosító jel, azaz krotália.

FROMMER, Magyarország legnagyobb fegyverboltja!   Kattints a képre és keresd meg a hozzád legközelebb lévő vadászboltot és a szerződött fegyvermestereket!

A csorvási baleset is rávilágított arra, hogy a széles úttest, a széles tiszta útpadka, az Alföld sík, fedetlen útszakasza ellenére sem lehetett elkerülni a balesetet. Nincs idő arra, hogy a féltávolságon belül felugró, az úttestre kerülő állatokat kikerüljük. Fontos, hogy mindig az út- és látási viszonyoknak megfelelően közlekedjünk. Ilyen esetekben rendkívül fontos, hogy  az elkerülhetetlen ütközésig haladéktalanul csökkentsük a gépjármű sebességét.

Fiatal őzbak fekszik az E47-es főútvonalon. Elütötték. Fotó: Agro Jager News

A helyszínre riasztott hivatásos vadász röviden összefoglalta, hogy a fátlan térség ellenére sok őz léphet az útra. Csorváson jelenleg a vadkár elhárítási munkákat végzik a társaság munkatársai, hiszen sorolnak a kukoricák, a napraforgók és éppen a közelben dolgozott, amikor értesítették – ezért is tudott gyorsan a helyszínre sietni.

Kép és szöveg: Agro Jager News

Tovább olvasom

Vadászat

Lencsevégen az idei első szarvasborjú – GALÉRIÁVAL

Published

on

Print Friendly, PDF & Email

Elkezdődött a borjazás a gemenci szarvasok életében – számolt be az Agro Jager News megkeresésére Retkes Tamás, szekszárdi természetfotós, aki a napokban fényképezett borjas gímszarvas teheneket. Hatalmas élmény volt találkozni ezekkel az állatokkkal, mesélte lapuknak, miután a legújabb fotótúrájáról is megkaptuk a beszámolóját.

Lencsevégen az idei első szarvasborjú. Fotó: Retkes Tamás / Agro Jager News

Retkes Tamás élménybeszámolója

04:30-kor keltem, hogy napkelte előtt kiérjek. Még fent volt a hold, amit jól lehetett fotózni. Ködös-párás reggel fogadott, nagyon jó hangulatú fotókat lehetett készíteni reggel.

Irány Gemenc. Fotó: Retkes Tamás / Agro Jager News

Beljebb érve az erdőbe, egy tisztáson legelésztek a szarvasok. Itt sokáig tudtam őket fotózni, amíg szépen átsétáltak előttem, beljebb a sűrűbe.

Vaddisznók a szórón. Fotó: Retkes Tamás / Agro Jager News

Mentem tovább a megszokott utamon, benéztem egy másik tisztásra, ahol egy szóró is van, hogy esetleg van-e rajta valami. Pár disznó volt csak, én kismalacokat szerettem volna fotózni, de őket nem láttam, így lőttem pár képet a disznókról és mentem volna tovább, amikor egyszer csak, – ahogy a keresőben nézelődtem, – felbukkant egy kis fej.

Nyuszt szemez velem. Fotó: Retkes Tamás / Agro Jager News

Először azt hittem kisróka, de mikor ráélesítettem, akkor láttam, hogy egy nyuszt néz velem szembe – kíváncsian.

FRANCHI: hét év garanciával! A boltot a fényképre kattintva lehet elérni!

Sikerült róla pár fotót készítenem. A reggeliző helyemre érve – ez egy olyan hely, ahol négy nyiladékot belátok, tulajdonképpen egy kereszteződés – a szembe lévő nyiladékon egy tarvad lépett ki elém.

Gímszarvas aranysakállal a Gemencben. Fotó: Retkes Tamás / Agro Jager News

Lőttem róla is pár fotót, aztán átváltott előttem. Jobbra fordulva láttam, hogy több tarvad legelészik, elkezdtem őket is fotózni.

FROMMER, Magyarország legnagyobb fegyverboltja!   Kattints a képre és keresd meg a hozzád legközelebb lévő vadászboltot és a szerződött fegyvermestereket!

Több, mint egy órán át tudtam őket fotózni, nem vettek észre és a szelem is jó volt. Volt velük egy kis borjú is, nagyon szertelen volt, ahogy össze-vissza futkározott.

Az első szarvasvorjakat már vezetik a tehenek. Fotó: Retkes Tamás / Agro Jager News

Sikerült olyan jelenetet fotóznom, ahogy kétlábra állnak.

Az idei első szarvasborjú Gemencben. Fotó: Retkes Tamás / Agro Jager News

Visszafordulva a szembe lévő nyiladékra, láttam, hogy a távolból egy aranysakál közeledik felém, de sajnos bal oldalról ismét szarvasok váltottak ki, így a sakál jobb oldalra távozott.

Magányos aranysakál Gemencben. Fotó: Retkes Tamás / Agro Jager News

Miközben fotóztam a szarvasokat, reménykedtem, hogy a sakál visszajön. Szerencsém volt ismét, mert visszajött a sakál, ha csak egy kis időre is, jobbról átment előttem a nyiladékon és baloldalt eltűnt a sűrűben. Utána még jött pár tarvad, átváltottak előttem. Őket is lefotóztam, aztán tovább indultam.

Szarvasok váltanak át a nyiladékon. Fotó: Retkes Tamás / Agro Jager News

Felnézve az égre egy sast láttam, készítettem pár fotót róla, de nagyon magasan, messze volt. Már a visszafele vezető nyiladékon jöttem, amikor mellettem, egész közel kiugrott egy bika.

Barkás gímbika Gemencben. Fotó: Retkes Tamás / Agro Jager News

Egymásra néztünk, készítettem róla pár fotót és elinalt. Egy vizes rész mellett jöttem el, óvatosan kinéztem a vízre, de csak két hattyú úszott a vízen.

Rétisas köröz Gemenc felett. Fotó: Retkes Tamás / Agro Jager News

A további úton visszafelé sajnos már nem láttam semmit, sütött a nap, kezdett meleg lenni, 11:30 körül értem vissza az autómhoz. Örültem, hogy ilyen jó mozgás volt és hogy sok szép fotót készíthettem. Meg is köszöntem a Jóistennek!

Kattintson a képre és kövesse a természetfotóst a Facebookon is!

Hazaérve Nimród kisfiam nagy öleléssel, Kedvesem pedig egy csókkal és finom ebéddel várt.

Írta és fényképezte: Retkes Tamás

 

Tovább olvasom