Keressen minket

Vadászat

M5 TV – Trófeaszemle és Hubertus mise Uzsán – 2020. november 21-i adás

Közzétéve:

Feltöltő:

Vadászat

Elhunyt Soós János nyugalmazott pagonyvezető főerdész

Elhunyt Soós János nyugalmazott pagonyvezető főerdész, aki 46 éven át dolgozott a Szombathelyi Erdészeti Zrt.-nél.

Published

on

🖤Elment egy erdész – Elhunyt Soós János nyugalmazott pagonyvezető főerdész. 46 évig volt társaságunk munkatársa. Családjának köszönhetően gyermekkora szorosan összefonódott az erdővel. Már a legelső évektől magába szívta a természet iránti szeretetet, amely egész életét végig kísérte.

Fotó: Szombathelyi Erdészeti Zrt.

Szinte természetes volt, hogy tanulmányait a soproni erdészeti technikumban folytatja, hiszen a természet iránti szeretet és az erdőhöz való kötődése már gyermekként kijelölte életének irányát. 1977-ben – a technikum elvégzése után – pályafutását a szentgotthárdi „kis” erdészetnél kezdte, majd a kondorfai erdészkerületben beosztott erdészként a nagyobb fakitermelésekkel, faanyag szállításokkal járó feladatokat végezte. 1981 augusztusában bevonult, katonaságának ideje alatt átszervezték a vállalatot. A sok kis erdészetből 4 főmérnökség alakult. A Szentgotthárdi Főmérnökségen 5 pagonyt alakítottak ki. Leszerelése után a Farkasfai pagony kerületvezető erdészévé nevezték ki. Évente 20-25 ezer m3 vastagfa termelést vezényelt le, és emellett irányította az erdőművelési feladatokat.

Kiváló szervezőkészsége, pontos munkavégzése eredményeként 1989-ben a Szakonyfalui pagony vezető főerdészének nevezték ki. Tevékeny részt vállalt a vadgazdálkodásban és a vadásztatásban. Nagy gondot fordított a pagonyban a társaság lóállományára, munkaidőtől függetlenül intézte a szénabetakarítást, -betárolást.
Pagonyvezető főerdészként munkáját — a termeléstől a tisztításon és ápoláson át a vadászatokig — odaadással és szakértelemmel végezte. Történetei életre keltették a múltat, s öröm volt hallgatni őket: egyszerre tanítottak és felvidítottak mindenkit, aki mellette dolgozhatott.

Kollégái szerették és nagyra becsülték, mert mindig lehetett rá számítani – legyen szó munkáról, tanácsról vagy emberi szóról. A fiatalokat támogatta, bátorította, és örömmel adta át tudását. Élete munkája nemcsak az általa ápolt erdőkben él tovább, hanem azokban is, akik tőle tanulhattak…
Példaértékű tevékenységét erdészeti társaságunk 2023 decemberében Arany Erdészcsillag kitüntetéssel ismerte el. Hosszú, szakmai sikerekben gazdag pályafutását követően 2024 elején vonult nyugdíjba, pagonyvezető főerdészként. 2025. október 20-án tragikus hirtelenséggel ragadta el a halál. Az általa ültetett, nevelt, szeretett erdőket ma már felülről figyeli. Emlékét megőrizzük.

Isten veled Janibá…

Forrás: Szombathelyi Erdészeti Zrt.

Tovább olvasom

Vadászat

Dámbika trófeaszemle történelmi környezetben

A Vérteserdő Zrt. dámbika-trófeaszemlét szervezett.

Published

on

 Kattints a képre és csatlkozz a WILD Hungary csoporthoz!

A Vérteserdő Zrt. Síkvidéki Erdészeti Igazgatósága 2025. november 10-én rendezte meg a Császár-Kisbér vadászterület 2025/2026-os vadászati évben elejtett dámbikák trófeaszemléjét, egyúttal szakmai napot is tartva a Kisbéri Helytörténeti Múzeum, azaz a Kiskastély udvarán. A 19. század elején Batthyány Antal József által emelt épület az elmúlt években megújult. Eredetileg kertész-, majd ménesparancsnoki lakásként funkcionált, a második világháború után orvosok otthona lett, végül 2000 óta ad helyet a helytörténeti kiállításnak.

Fotó: Vérteserdő Zrt.

A találkozót a Vérteserdő Zrt. kürtegyüttese nyitotta meg. Ezt követően Laki Balázs erdészet igazgató ismertette a mintegy 4.200 hektáros vadászterület őszi adatait. Tájékoztatása szerint a barcogás október első napjaiban kezdődött és november első hetén zárult, a bikák jelentős részét éppen a fő barcogási időszakban, október 18. és 28. között ejtették el. A 34 terítékre hozott bika trófeája közül 3 bronz-, 9 ezüst- és 9 aranyérmes minősítést kapott, ami jól mutatja a helyi dámállomány minőségét. Az elejtett állatok kora 3 és 10 év között mozgott. A legnagyobb trófea tömegű bika 5,10 kg-ot nyomott, a legnagyobb nemzetközi bírálati pontszám: 200,95 CIC pont.

Fotó: Vérteserdő Zrt.

A szemlén a szomszédos, dámvaddal gazdálkodó vadászatra jogosultak is beszámoltak tapasztalataikról. Papp Sándor, a Feketevízi Vadásztársaság hivatásos vadásza kiemelte, hogy többek között az időjárási viszonyok is késleltették a barcogás kezdetét, területükön 23 bika esett el a párzás időszakában. Nagy Richárd a Bakony-Vad Vadásztársaság részéről 29 bikáról számolt be, míg Lődi Balázs a Hang-kút Vadásztársaságtól 23 bírált bika adatait ismertette, jelezve, hogy a zömében 8 év feletti egyedek közül 9 példánynál tapasztaltak agancs deformitást.

A vadászati hatóságot Molnár László, a Komárom-Esztergom Vármegyei Kormányhivatal Földművelésügyi Osztályának vezetője képviselte, aki a vármegyei dámgazdálkodási statisztikákat és a tájegységi előírásokat tekintette át. Beszámolt arról, hogy a vármegyében eddig 180 dámtrófeát bíráltak, melyek 48%-a érmes minősítést kapott. Az átlagos trófeasúly 2 és 3 kg között alakult, az átlagos életkor pedig 4-6 év volt. Kiemelte az agancstő megbetegedések arányának növekedését az elmúlt évekhez képest.

Fotó: Vérteserdő Zrt.

A szakmai program részeként Dr. Tari Tamás, a Soproni Egyetem docense bemutatta a fogcsiszolat vizsgálat alapjain nyugvó kormeghatározás elvét, folyamatát és az eredményeket. Az érdeklődőknek lehetőségük nyílt a fogcsiszolatok mikroszkópos vizsgálatára is. A 2024. évben elejtett dámbikák teljeskörűen átestek ezen a vizsgálaton, az eredményeket pedig összevetették a trófeabírálatok során kapott, valamint a hivatásos vadászok által az elejtést követően megállapított koradatokkal.

Fotó: Vérteserdő Zrt.

A 2024.évben elejtett 36 dámbika fogcsiszolatos korbecslése változó mértékű eltérést mutat a bikák egyéb módon becsült korához képest. A kor nagyobb pontossággal történő meghatározásához további vizsgálatok szükségesek. A rendezvény a trófeák közös szemlézésével, baráti beszélgetésekkel, majd a kürtösök szignáljával zárult. A kiállítást ezt követően a nagyközönség is megtekinthette.

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Agro Jager News
Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

Tovább olvasom

Vadászat

Jelenleg 1636 farkas él Németországban

Published

on

 Kattints a képre és csatlkozz a WILD Hungary csoporthoz!

A legtöbb farkasterritórium Alsó-Szászországban található (63), ezt követi Brandenburg 60 territóriummal. Szászország 46-ot, Szász-Anhalt 38-at, Mecklenburg–Elő-Pomeránia pedig 34-et tart nyilván. A farkasok Németországban – a Saar-vidék kivételével – gyakorlatilag országszerte előfordulnak.

A fénykép illusztráció. Fotó: Pirsch

Jelenleg összesen 1636 farkas él Németországban (2025. november 10-i állapot). Közülük 544 egyedet biztosan felnőttként azonosítottak. 62 állatról nem lehetett egyértelműen megállapítani, hogy felnőtt vagy már le nem vedlett, fiatal, subadult példány.

Emellett 769 kölyök (első éves farkas) és 183 egyéves példány (második éves korosztály) került kimutatásra. 34 egyednél nem lehetett eldönteni, hogy kölyök vagy egyéves, további 44 esetében pedig egyáltalán nem volt megállapítható a kor – áll a DBBW közleményében.

Csökkent az elhullott farkasok száma

A kimutatások szerint a 2024/2025-ös monitoringévben 163 elhullott farkast regisztráltak. Az előző évben még 193 példány pusztult el.

A leggyakoribb halálok továbbra is a közúti gázolás: 124 farkas így pusztult el.
16 farkast illegálisan öltek meg, míg az előző évben ez a szám 13 volt.

A Német Vadászszövetség szerint ennél jóval több farkas él az országban

A Német Vadászszövetség (DJV) a DBBW adataihoz képest lényegesen magasabb állományt feltételez.

„Németországban 2025 nyara óta legalább 2000 farkas él. Csak Brandenburgban több farkas él, mint egész Svédországban – pedig az tizenötször nagyobb területű” – közölte a DJV.

A szövetség üdvözli a farkas, vadászati jog alá sorolását:

„A DJV támogatja a farkas felvételét a vadászati jogszabályba. A koalíciós megállapodás gyors végrehajtása a DJV és az egész vidéki térség egyik legfontosabb elvárása. A jogalkotónak most arról kell gondoskodnia, hogy a farkas jövőbeni elejtése és szabályozása jogilag egyértelműen, a Szövetségi Vadászati Törvény alapján legyen biztosított. Minden más megoldás nem felel meg a vidéki közösségek helyzetének és elvárásainak” – tette hozzá a szövetség.

Forrás: Pirsch

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Agro Jager News
Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

 

Tovább olvasom