Keressen minket

Vadászat

Így lehetsz vadászíjász

Közzétéve:

Feltöltő:

Október-november hónap a Vadász Blogon a vadászíjászat szellemében telik. Egy olyan vadászati formáéban, amit sokan nem ismernek, sokan félreértenek, miközben a vadászat talán legszebb, és legizgalmasabb formájáról beszélünk. Olyan ősi vadászati mód ez, ami a természetbe illeszkedés legelemibb, legnyersebb és legkalandosabb formáját testesíti meg, de a 21. század olyan modern köntösbe öltöztette, hogy azzal bármelyik fiatal vadász azonosulni tud. A vadászíjászat egy folyamat, aminek minden elemét, lépését élvezheti az ember, a vad elejtésének élménye pedig sokszorosa a lőfegyverhez képest. A mai cikkben lássuk hogyan tudsz ma Magyarországon íjjal vadászni legálisan és etikusan.

A íjas vadászat Magyarországon 1993 óta engedélyezett, Európában elsők közt fogadtuk be ezt a vadászati módot. Jóllehet hagyományos vadászati módként emlegetik itthon, de az íjászatban mára olyan modern technológia fejlődött ki, hogy azt némely esetben inkább lehet nevezni „elemi vadászati módnak”, mint hagyományosnak. Más mint az elöltöltőzés, és más mint a solymászat, utóbbinál elsősorban a madár vadászik, a vadász pedig együtt él és dolgozik vele. Az íjászat nem ilyen. Ez egyben technikai és ügyességi sport, és épp olyan szenvedély, mint a solymászat. Ennek ellenére a megítélése Magyarországon gyakorta még nem túl rózsás. Tapasztalataim alapján bár a törvény engedi, és a hazai vadászok döntő többségének is szimpatikus, de sokan – főleg az idősebb korosztály – ennek ellenére tart tőle. Ezen szeretne a Vadász Blog lehetőségeihez mérten változtatni: elmondani, megmutatni az élményt, eloszlatni a tévhiteket, és bevallani a hibákat. Tájékoztatást adni. Mindezt azért, hogy őszintén, tiszta lapokkal játsszunk, illetve azért, hogy a fiatal vadászgenerációnak ne tévhiteket adjanak tovább.

Törvényi és etikai feltételek

Vadászíjász úgy lehetsz, hogy teljesíted a törvényi és az etikai, morális követelményeket. Pont, mint a vadászat lőfegyveres formájában. A törvényi rész abból áll, hogy először is állami vadászvizsgát kell tenni. Ha csak íjjal szeretnél vadászni a későbbiekben, akkor a fegyveres lőgyakorlattal kapcsolatos része a vizsgának nem kötelező. Ha már megvan a vadászvizsgád, és kiváltottad az éves vadászjegyet, akkor kell még egy különbözeti vadászíjász vizsgát is tenned. Ezt évente kétszer szervezi Gödöllőn egy Ambrózy Árpád nevű, egyébként óriási vadászíjász-tapasztalattal, és rendkívüli vadász életúttal rendelkező úriember, aki vadászíjász berkekben nagy elismertségnek örvend. Nem csak a tapasztalata miatt, hanem azokért az erőfeszítésekért, amiket az elmúlt harminc évben társaival a magyar vadászíjászati kultúra és jogszabályi környezet kialakításért tett/tettek. Többek közt neki köszönhetjük, hogy ma íjjal is vadászhatunk Magyarországon. A vadászíjászvizsga európai színvonalú, akkreditált, a kiadott bizonyítványt a világ legtöbb országában elfogadják, miután egy nemzetközi vadászíjász szervezet áll mögötte.

A vizsgára Ambrózy Árpádnál, továbbá a Pest Megyei Vadászkamaránál kell jelentkezni. Mindkettő szükséges! Elérhetőségek a cikk végén!

A hivatalos kiegészítő íjászvizsga írásbeli, szóbeli és lövészet részekből tevődik össze. A lövészetre a felkészülést érdemes pár hónappal a vizsga előtt elkezdeni egyénileg, szintúgy az elméletire is. Az írásbeli és szóbeli vizsgára hivatalos tankönyvből lehet készülni, de emellett(!) ajánlom mindenkinek minimum a bejárós, de mindinkább a bentlakásos, 2,5 napos tanfolyamot, amit Árpád tart a hangulatos, erdei vadászházában Gödöllőn, a vizsga helyszínén. Amellett, hogy megtanítják az elméletet, és minden nap lehet vizsgakörülmények közt gyakorolni a hátsó kertben, marha jó buli, és rengeteg hasonszőrű embert lehet megismerni az ország minden részéről. Kár kihagyni! Nem mellékesen javaslom minden érdeklődőnek, hogy használja ki, amíg egy ilyen élő legenda köztünk van, és átadja a tudását az új generációnak!

Vadászat

Tavaszi színkavalkád az erdőszéleken – a fácánok dürgése

A közönséges fácán dürgéséről közölt cikket az Ipolyerdő Zrt.

Published

on

Kattintson a FROMMER feliratra és látogasson el a FROMMER Fegyverbolt honlapjára.

Ahogy a tavasz határozottabban bontakozik ki az Ipoly menti erdők és mezők világában, egy különösen látványos madárfaj kerül a figyelem középpontjába: a közönséges fácán.

Bár ezt az Ázsiából származó madarat elsősorban vadászatos szempontból ismerik, az április inkább a természet egyik legszínesebb jelenségéről szól: a dürgésről, azaz a párzásukról.

Udvarlás – Fotó: Ipolyerdő Zrt. – Vadfajok.hu

A fácánok dürgése a madárvilág egyik leglátványosabb udvarlási viselkedése, amely nálunk az áprilisi időszakban figyelhető meg.

A legismertebb fajuk a közönséges fácán (Phasianus colchicus).

A fácán őshazája a Kaukázustól az Amurig húzódik. Európába az ókorban telepítették be, és azóta a kontinens nagy részén elterjedt. Először a görögök hozták hazájukba a Kaukázus vidékéről, tőlük a rómaiak vették át udvaraik díszeként, majd telepítették a megszállt területekre tovább, Nyugat- és Északnyugat-Európába, valamint Angliába is.

A modern korban a fácán az egyik legfontosabb apróvad, tenyésztése az apróvad-gazdálkodás önálló szakterülete. Vadon élő populációi a vidék üde színfoltjai.

Mifelénk, nagyvadas vadászterületeken jellemzően nem vadászunk rájuk, csak gyönyörködünk bennük és az általuk produkált különleges jelenségekben.

A dürgésről

A kakasok ilyenkor territóriumot foglalnak, és igyekeznek minél több tojót maguk köré gyűjteni. A domináns egyedek előnyben vannak: erőteljesebb megjelenésük és kitartóbb viselkedésük növeli esélyeiket a szaporodásra. A tojók ezzel szemben jóval rejtettebb életmódot folytatnak – barnás, mintázott tollazatuk kiváló álcát biztosít számukra a fűben és cserjésekben.

A dürgő kakasok szinte folyamatos „szolgálatban” állnak.

Feltűnő, fémesen csillogó tollazatuk – zöldes fej, vörös arcbőr, rézbarna és arany árnyalatok – nem csupán esztétikai élményt nyújt, hanem fontos szerepet játszik a tojók figyelmének felkeltésében.

A dürgő fácánkakas rendkívül feltűnően viselkedik: tollazatát felborzolja, hogy nagyobbnak és erőteljesebbnek tűnjön. Szárnyait leereszti és kissé széttárja, farktollait legyezőszerűen kinyitja, közben jellegzetes, rekedt „kakaskukorékolás-szerű” hangot ad – amely a szárnycsapkodással együtt akár több száz méterről is hallható.

Köröz a tojó körül, gyakran féloldalasan mutatva magát Ez a vizuális bemutató a tojó figyelmének felkeltésére szolgál. Néha felugrik a levegőbe, majd visszaérkezve folytatja a bemutatót. Ezek a hangok egyszerre szolgálnak területjelzésre és a rivális hímek elriasztására.

Hajnalban, kora reggel a legaktívabbak – mezőkön, erdőszéleken, mezőgazdasági területeken.

A dürgésnek több fontos funkciója van:

  • Párválasztás: a tojó a legerősebb, leglátványosabb hímet választja
  • Rangharc: a kakasok egymással is versengenek, harcolnak
  • Territóriumvédelem: a hím jelzi, hogy az adott terület foglalt

A sikeres dürgés után a tojó elfogadja a hímet, és megtörténik a párzás.

A dürgés nemcsak a szaporodás része, hanem egy komplex viselkedési forma, amelyben a látvány, a hang és az erőfitogtatás egyszerre játszik szerepet.

Élettani szempontból ez az időszak komoly igénybevételt jelent a kakasok számára.

A folyamatos aktivitás, a vetélytársakkal való összecsapások és az állandó készenlét jelentős energiát emészt fel. Ez az időszak egyben a természetes kiválasztódás fontos színtere is: csak a legerősebb és legegészségesebb egyedek képesek sikeresen részt venni a szaporodásban. A fácán jelenléte így nemcsak biológiai érdekesség, hanem „üdítő színfolt” is a tájban.

Az erdőszélek, mezőgazdasági területek és cserjések mozaikos élőhelyein élő madár jól alkalmazkodott az ember által alakított környezethez. Gyakran megfigyelhető utak mentén, réteken vagy akár települések közelében, ahol jellegzetes mozgása és rikoltása könnyen felismerhetővé teszi.

A tavaszi időszak kiváló alkalom arra, hogy egy séta során ne csak a rügyfakadást és a virágzó aljnövényzetet figyeljük meg, hanem meghalljuk és megpillantsuk ezt a különleges madarat is.

A fácánok dürgése a természet körforgásának fontos része: látványos és hangos emlékeztető arra, hogy az élővilág ilyenkor van igazán „életben”.

Forrás: Ipolyerdő Zrt. 

Kattintson a FROMMER feliratra és látogasson el a FROMMER Fegyverbolt honlapjára.

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?

Küldje el az info@agrojager.hu címre
Agro Jager News
Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

Tovább olvasom

Vadászat

KITEKINTŐ (Lengyelország): Medvetámadásban halt meg egy nő Płonna közelében

Tragikus medvetámadás történt Lengyelország délkeleti részén:

Published

on

Kattintson a FROMMER feliratra és látogasson el a FROMMER Fegyverbolt honlapjára.

Tragikus medvetámadás történt Lengyelország délkeleti részén: egy 58 éves nő életét vesztette egy eldugott erdőterületen, a Kárpátok előterében fekvő Płonna település közelében.

A rzeszówi Regionális Környezetvédelmi Igazgatóság tájékoztatása szerint a támadás mintegy 1,5 kilométerre történt az erdő belsejében, egy ritkán látogatott területen, amely a barnamedvék rendszeres tartózkodási helyének számít.

A fénykép illusztráció. Fotó: Pixabay

A nő információk szerint hullajtott agancsokat gyűjtött, amikor a támadás érte. Fia a segítségére sietett, és még segélyhívást is indított, azonban a nő röviddel később belehalt sérüléseibe.

A baleset idején erős szél fújt, ami feltételezhetően rontotta a medve érzékelését, így egy hirtelen, váratlan találkozás alakulhatott ki.

A hatóságok hangsúlyozták, hogy korábban nem érkezett kérelem problémás medvék elriasztására vagy eltávolítására.

A Kárpátok előterében a barnamedve-állományt mintegy 300 egyedre becsülik, ugyanakkor a szakemberek szerint az adatok bizonytalanok. A barnamedve alapvetően kerüli az embert, a támadások általában váratlan találkozások során történnek.

Forrás: DjZ

Kattintson a FROMMER feliratra és látogasson el a FROMMER Fegyverbolt honlapjára.

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?

Küldje el az info@agrojager.hu címre
Agro Jager News
Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

Tovább olvasom

Vadászat

KITEKINTŐ (Németország): Új szakaszba lépett az ASP elleni védekezés Hessenben

Előrelépés történt Hessenben az afrikai sertéspestis (ASP) elleni védekezésben.

Published

on

Kattintson a FROMMER feliratra és látogasson el a FROMMER Fegyverbolt honlapjára.

Előrelépés történt Hessenben az afrikai sertéspestis (ASP) elleni védekezésben. A 2024 júniusi kitörés óta a tartomány és az érintett járások következetesen kerítések építésével, intenzív tetemkeresésekkel és a vaddisznóállomány jelentős csökkentésével védekeznek. Most új szakasz következik: a zárlati övezetek részleges feloldása Dél-Hessenben.

A fénykép illusztráció. Fotó: Pixabay

Szigorú feltételek az enyhítésekhez

A pfungstadti és kiedrichi tájékoztató rendezvényeken Michael Ruhl államtitkár hangsúlyozta, hogy a csökkenő esetszámok ellenére sincs ok a megnyugvásra. „Az intézkedéseket következetesen folytatni kell” – mondta az ASP operatív törzs vezetője. Mintegy 400 vadászati, mezőgazdasági és önkormányzati szereplő vett részt a hatóságokkal folytatott egyeztetéseken.

A visszaminősítés szigorú uniós feltételekhez kötött: legalább tizenkét hónapon keresztül nem kerülhet elő új fertőzött vaddisznó. Ehhez kiterjedt tetemkeresésekre, dokumentált kilövésekre és közel nullára csökkentett vaddisznóállományra van szükség. Egyetlen új ASP-eset is jelentősen visszavetné a folyamatot.

Az első kérelmet már benyújtották: március végén a „Beta” nevű központi fertőzött terület és a hozzá kapcsolódó térségek részleges visszaminősítését kezdeményezték, amelyet az Európai Bizottság elfogadott. A döntés most a tagállamoknál van. Kedvező elbírálás esetén a Rheingau-Taunus járás egyes részei, valamint a környező területek ASP-mentesnek minősülhetnek.

A vadászok szerepe továbbra is kulcsfontosságú

Az eddigi intézkedések hatásosnak bizonyultak, azonban a központi fertőzött terület körüli kerítés továbbra is alapvető védelmi eszköz. A nyitva hagyott kapuk vagy a kerítés megrongálódása veszélyeztetik az eddig elért eredményeket. Ugyanilyen fontos az intenzív vadászat folytatása – különösen az úgynevezett „fehér zónákban”, ahol a vaddisznóállományt következetesen nullára kell csökkenteni.

Ruhl ezért ismét a vadászokhoz fordult: szerepük továbbra is nélkülözhetetlen. „Csak egy vaddisznómentes pufferzóna képes hatékonyan megszakítani a fertőzési láncokat.” Egyúttal köszönetet mondott a vadászok eddigi járványvédelmi munkájáért.

Forrás: Wild und Hund

Kattintson a FROMMER feliratra és látogasson el a FROMMER Fegyverbolt honlapjára.

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Agro Jager News
Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

Tovább olvasom