Vadászat
A vadászat célját szeretné megértetni könyvében a kaposvári tűzoltó
Három kötete jelent meg eddigi vadászélményeiről, amelyek őt magát is folyamatosan tanítják. Ezt az elsajátított tudást adja át az olvasóknak is, írjon akár vadászlapba vagy egy novelláskötetbe. A kaposvári Varga Csaba legújabb könyvében huszonkét történettel hozza közelebb a természetet, miközben testvérének is méltó emléket állít a sorok között.

Varga Csaba tizenöt éve, egy pálinkafőzés kapcsán kapott kedvet a vadászathoz. A kaposvári tűzoltónak az akkor már javában vadászó testvére vetette fel az ötletet egy hosszú, bensőséges beszélgetés során, amelyben a vadászvizsga is szóba került.
– A természetet, a vadvilágot korábban is szerettem, és a lőfegyverek világa sem állt távol tőlem – mesélte Varga Csaba. – Elég volt csupán egyszer „vizsgázott” vadászként kimennem az erdőbe, és azonnal megérintett. Nincs rá megfelelő kifejezés, hogy milyen érzés volt. Mindenből az első a legemlékezetesebb. Az első vadászatom is emlékezetessé vált, bár végig csendben maradt a puska. Nem ejtettem vadat, mégis nagyon sokat tanultam. Simon Pállal ültem egy magaslesen. Máig előttem van a kép, ahogy ráült a pelerinjére, pipára gyújtott, és a vadászat titkait elém tárta. Fontos kérdésekről, egyebek között etikáról, viselkedésről beszélgettünk. Amikor besötétedett, hazaballagtunk, mégsem voltam csalódott, hogy nem szólt aznap a puska, bár láttunk arra érdemes, elejthető vadat is – emlékezett vissza a vadász, aki először egy őzet hozott terítékre.
– Mély nyomot hagyott bennem, ahogy odaálltam a vad fölé, amelynek én vettem el az életét – mondta Varga Csaba. – Nyolc év után is megható, torokszorító érzés ez, annak ellenére, hogy tudom: a vadászatnak komoly állományszabályozó szerepe van, s szorosan összefügg az erdőgazdálkodással.
Amit csak lehetett, elolvasott a vadászatról, mielőtt maga is írni kezdett róla. 2012-ben jelent meg először cikke a Nimródban. A következő évben megnyerte a Magyar Vadászlap irodalmi pályázatát, majd állandó dobogós helyezettje lett a hasonló felhívásoknak. Előfordult, hogy egyszerre két vadászújság pályázatán is elhozta a legrangosabb elismerést. Egyre többet publikált, majd riporteri feladatokat is bíztak rá, amikor 2019-ben a Nimród állandó munkatársa lett.
– Nem csak saját történeteket írok – mondta. – Szívesen hallgatom meg vadásztársaim elbeszéléseit is, persze nem jellemző rám, hogy a magaslesen jegyzetelve, notesszel a kezemben ülnék. Nincs kedvenc történetem, bár egyik-másik közelebb áll a szívemhez. Az író mindig saját magának ír, majd elér egy pontra, amikor legalább egy hozzáértőnek megmutatja, mit vetett a papírra. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy több nem vadász olvasó is jelezte: a novelláim révén kezdi érteni a vadászat lényegét.
Vadászat
KITEKINTŐ (Németország): Új szakaszba lépett az ASP elleni védekezés Hessenben
Előrelépés történt Hessenben az afrikai sertéspestis (ASP) elleni védekezésben.
Előrelépés történt Hessenben az afrikai sertéspestis (ASP) elleni védekezésben. A 2024 júniusi kitörés óta a tartomány és az érintett járások következetesen kerítések építésével, intenzív tetemkeresésekkel és a vaddisznóállomány jelentős csökkentésével védekeznek. Most új szakasz következik: a zárlati övezetek részleges feloldása Dél-Hessenben.

A fénykép illusztráció. Fotó: Pixabay
Szigorú feltételek az enyhítésekhez
A pfungstadti és kiedrichi tájékoztató rendezvényeken Michael Ruhl államtitkár hangsúlyozta, hogy a csökkenő esetszámok ellenére sincs ok a megnyugvásra. „Az intézkedéseket következetesen folytatni kell” – mondta az ASP operatív törzs vezetője. Mintegy 400 vadászati, mezőgazdasági és önkormányzati szereplő vett részt a hatóságokkal folytatott egyeztetéseken.
A visszaminősítés szigorú uniós feltételekhez kötött: legalább tizenkét hónapon keresztül nem kerülhet elő új fertőzött vaddisznó. Ehhez kiterjedt tetemkeresésekre, dokumentált kilövésekre és közel nullára csökkentett vaddisznóállományra van szükség. Egyetlen új ASP-eset is jelentősen visszavetné a folyamatot.
Az első kérelmet már benyújtották: március végén a „Beta” nevű központi fertőzött terület és a hozzá kapcsolódó térségek részleges visszaminősítését kezdeményezték, amelyet az Európai Bizottság elfogadott. A döntés most a tagállamoknál van. Kedvező elbírálás esetén a Rheingau-Taunus járás egyes részei, valamint a környező területek ASP-mentesnek minősülhetnek.
A vadászok szerepe továbbra is kulcsfontosságú
Az eddigi intézkedések hatásosnak bizonyultak, azonban a központi fertőzött terület körüli kerítés továbbra is alapvető védelmi eszköz. A nyitva hagyott kapuk vagy a kerítés megrongálódása veszélyeztetik az eddig elért eredményeket. Ugyanilyen fontos az intenzív vadászat folytatása – különösen az úgynevezett „fehér zónákban”, ahol a vaddisznóállományt következetesen nullára kell csökkenteni.
Ruhl ezért ismét a vadászokhoz fordult: szerepük továbbra is nélkülözhetetlen. „Csak egy vaddisznómentes pufferzóna képes hatékonyan megszakítani a fertőzési láncokat.” Egyúttal köszönetet mondott a vadászok eddigi járványvédelmi munkájáért.
Forrás: Wild und Hund
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre

Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
Vadászat
“Elhatárolódnak a solymászok – KÖZLEMÉNY”
Közös közleményt adott ki a Magyar Solymász Egyesület, a Magyar Solymászatért Alapítvány és a MIRSA Solymász Egyesület.
A Magyar Solymász Egyesület, a Magyar Solymászatért Alapítvány és a MIRSA Solymász Egyesület részéről teljes mértékben elhatárolódunk és határozottan elítéljük azokat a cselekményeket, amelyek a közelmúltban váltak ismertté, és természetkárosítás, veszélyes állat tartásával kapcsolatos jogsértés, továbbá állatkínzás gyanúját vetik fel. Még ha az információk szerint a solymászathoz szükséges engedélyekkel rendelkezett a feltételezett elkövető, az érintett cselekményeket közösségünk értékeivel teljes mértékben összeegyeztethetetlennek tartjuk. Hangsúlyozzuk továbbá, hogy az elkövetők nem tagjai egyetlen solymász szervezetnek sem.

A fénykép illusztráció. Fotó: Pixabay
A Pest Vármegyei Főügyészség közleményében leírtak sem jogi, sem morális aspektusból nem tekinthetők vadászatnak, vagy solymászatnak.
A solymászat – jogi terminológia szerint ragadozó madárral folytatott vadászat – egy rendkívül szigorúan szabályozott, több vizsgához, illetve engedélyekhez kötött, évezredes hagyományokra épülő és azokat ápoló tevékenység, amely a természet mély ismeretén és feltétlen tiszteletén alapul. Nem véletlen, hogy 2013 óta a Hungarikumok Gyűjteményének is része, mint élő emberi örökség.
Közösségünk számos tagja vesz részt aktívan a ragadozómadarak védelmében, mentésében, valamint oktatási, ismeretterjesztési és szemléletformálási programok szervezésében.
Számunkra kiemelten fontos, hogyan gondolkodnak minderről az emberek.
Reméljük, hogy a közvélemény – amelynek felháborodását most maximálisan osztjuk – egyedi, elszigetelt esetek, rendellenességek alapján nem általánosít, és továbbra is a solymászat valódi értékei alapján alkot véleményt.
További nyilatkozat: Novák Csaba MSE elnök mse@solymaszat.hu +36 20 434 6370
Forrás: Magyar Solymász Egyesület
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre

Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
Vadászat
Szirti sassal vadászott a macskákra
A Gödöllői Járási Ügyészség számos bűncselekmény miatt vádat emelt két férfi ellen.
Szirtisassal macskákra vadásztak
A Gödöllői Járási Ügyészség vádat emelt egy férfival szemben, aki több macska pusztulását okozta, továbbá ő és társa engedély nélkül szereztek meg védett és veszélyes állatokat.

Fotó: Ügyészség
A vádirat szerint a férfi 2021 januárja és 2022 októbere között befogott két a szabadban élő vörös vércsét, továbbá egy ismeretlen személytől két szalagos álölyvet, míg a megvádolt társától egy veszélyesnek minősülő afrikai uhut vásárolt meg. A vádlott a madarak befogásához, megvásárlásához és tartásához nem rendelkezett a természetvédelmi hatóság engedélyével.
2021 augusztusában a férfi egy élve fogó csapdával befogott egy házi macskát, majd annak nyakát egy erővágóval elvágta úgy, hogy minderről videófelvételt készített.
2021 augusztusa és 2022 októbere között a férfi az engedéllyel tartott madarával, egy szirti sassal négy házi macskát fogatott el, amelyek a madár által okozta sérülések miatt elpusztultak. A macskák haláltusájáról a vádlott videófelvételeket készített.
A fenti időszakban a férfi tiltott módon vadászott úgy, hogy autóval közlekedett, melynek során Budapest X. kerületében az engedély nélkül tartott szalagos álölyvet a mozgó gépkocsiból vadászat céljából elengedte, azonban sikerrel nem járt.
A vádlott társa szintén a természetvédelmi hatóság engedélye nélkül szerzett be és tartott több madarat, amelyeket az ingatlanán lefoglaltak.
A Gödöllői Járási Ügyészség a két férfit természetkárosítás bűntettével és veszélyes állat tartásával kapcsolatos kötelezettség megszegésének vétségével, továbbá a macskákat elpusztító férfit még állatkínzás bűntettével és orvvadászat bűntettének kísérletével vádolja.
A vádlottak bűnösségéről a Gödöllői Járásbíróság fog dönteni.
A rendőrségi szemlefotón az engedéllyel tartott szirti sas látható.
Forrás: Ügyészség

