Vadászat
Lezajlott a hivatásos vadászok továbbképzése
BARANYA MEGYE | 2021. június 11-én, a Martonfai Vadász- és Ifjúsági Központ udvarán gyűltek össze Baranya megye hivatásos vadászai, hogy részt vegyenek a továbbképzésen.

A képzés témai az alábbiak voltak:
-
Mikor jár el jogszerűen a hivatásos vadász szolgálata ellátása során?
Előadó: dr. Visegrády Zoltán;
-
A vadgazdálkodás ökonómiai összefüggései
Előadó: Nyúl András;
-
Tájékoztató az ASP aktuális feladatairól
Előadó: dr. Monostori László.
A megjelenteket Radó Zoltán hivatásos vadász alelnök, majd Agyaki Gábor kamarai elnök köszöntötte, néhány mondatban összefoglalva az elmúlt időszak főbb történéseit, a kamara tevékenységét. Örömét fejezte ki, hogy a járványhelyzet végre lehetővé tette, hogy hosszú idő után újra együtt lehessenek a szakemberek.
A képzés során az előadók aktuális témákról tartottak színvonalas tájékoztatót. Dr. Visegrády Zoltán néhány konkrét jogeseten keresztül világított rá a hivatásos vadászok rendészeti feladatellátásának sajátosságaira, az intézkedések során betartandó legfontosabb szabályokra, és az ezekkel kapcsolatos bírói gyakorlat tapasztalataira.
Nyúl András a vadgazdálkodás szakemberek által talán kevésbé ismert gazdasági oldaláról tartott egy gondolatébresztő előadást, a gímszarvas és a vaddisznó példáin keresztül megvilágítva a vadászat költségeinek, bevételeinek alakulását.
Dr. Monostori László az ASP tanácsadói hálózat megyei koordinátora a vaddisznóállomány csökkentésének fontosságát hangsúlyozta, mint a járvány megfékezésének jelenleg egyetlen hatékony módját, ennek módszereiről és eredményeiről tartott rövid összefoglalót.
Az előadások szünetében Agyaki Gábor elnök, megyei kinológus, illetve Radó Zoltán hivatásos vadász alelnök hivatalosan is átadták a dr. Visegrády Zoltán által felajánlott drótszőrű német vizsla kölyköt. A vadászebre hivatásos vadászok jelentkezhetek, a szakemberek választása pedig Podolszki Csabára, a Hosszúhetény Környéki Földtulajdonosok Vadásztársasága Egyesület hivatásos vadászára esett.
Radó Zoltán hivatásos vadász alelnök szólt az idei év augusztusában Heves megyében megrendezendő hivatásos vadászok országos versenyének előkészületeiről is, bízva abban, hogy lesznek a megyénkből is olyan szakemberek, akik vállalják a megmérettetést, melyhez felajánlotta a kamara segítségét.
Az ebédet megelőzően Papp János András tájegységi fővadász szólt az egybegyűltekhez, megköszönve a Vadászati Világkiállítás előkészületeihez nyújtott segítséget, a hullajtottagancs-felajánlásokat és néhány szóban ismertette a kiállítás szervezésének aktualitásait.
omvk.hu/baranya
Vadászat
Dél felé terjed a járvány: Mogyoródon talált vaddisznókban mutatták ki az afrikai sertéspestis vírusát
Afrikai sertéspestis (ASP) vírusának jelenlétét mutatták ki két, Mogyoród térségében talált vaddisznóban.
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriumi vizsgálatai megerősítették az afrikai sertéspestis (ASP) vírus jelenlétét két, Mogyoród térségében talált vaddisznóban. A Pest vármegyei esetek miatt az országos főállatorvos szigorúan korlátozott területté nyilvánította az érintett vadgazdálkodási egységet, valamint további négy vadgazdálkodási egységet fertőzött területként sorolt be. Magyarország házisertés-állománya továbbra is mentes a betegségtől, ugyanakkor kiemelten fontos a fertőzés házi sertésekre történő átterjedésének megelőzése és a járványvédelmi előírások maradéktalan betartása az állattartók részéről.

Fotó: NÉBIH
A Nébih laboratóriuma május 18-án kimutatta az afrikai sertéspestis vírus jelenlétét a Pest vármegyei Mogyoród belterületén, az M3 autópálya északi oldalától mintegy 500-700 méterre talált vaddisznókból származó mintákban.
Az érintett egyedek közül az egyik elhullottan került elő, míg a másik gázolás következtében pusztult el. A laboratóriumi vizsgálatok mindkét esetben igazolták az afrikai sertéspestis jelenlétét. Az állatokat az ASP-vel már fertőzöttnek minősített terület kockázati kategóriájába tartozó, 572650 kódszámú vadgazdálkodási egységben találták meg. A legközelebbi eset légvonalban körülbelül 14 kilométerre található, ami a járvány terjedése szempontjából a szokásosnál nagyobb távolságot jelent.
A járványügyi helyzetre tekintettel az országos főállatorvos az 572650 kódszámú vadgazdálkodási egységet szigorúan korlátozott területté nyilvánította. Emellett további négy vadgazdálkodási egység került fertőzött területi besorolásba.

Ábra: NÉBIH
A hatóság felhívja a vadászatra jogosultak, az állattartók és a lakosság figyelmét a felelős magatartás fontosságára. Az elhullott vaddisznók vagy sertések észlelése esetén a haladéktalan bejelentésük, a mintavételi és hullakezelési előírások betartása, valamint a megfelelő higiéniai intézkedések alkalmazása elengedhetetlen a járvány terjedésének megelőzéséhez és a védekezési intézkedések hatékonyságának biztosításához.
A témában minden további hasznos információ elérhető a Nébih portálon: https://portal.nebih.gov.hu/afrikai-sertespestis
Forrás: NÉBIH
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre

Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
Vadászat
Dr. Bárándy Péter a Védegylet új elnöke
Az Országos Magyar Vadászati Védegylet május 20-án megtartott éves választmányi ülésén Dr. Bárándy Pétert választotta elnökévé.
A választásra az Országos Magyar Vadászati Védegylet május 20-án megtartott, éves választmányi ülésén került sor.

balról: Hrabovszki János alelnök, dr. Jámbor László alelnök, dr. Bárándy Péter elnök, Pechtol János ügyvezető elnök és Imre János, a Felügyelőbizottság elnöke
A korábbi igazságügyi miniszter és ügyvéd az egyetlen jelölt volt, a megjelent választmányi tagok egyhangú támogatásával vezetheti a szervezetet a következő négy évben.
Dr. Semjén Zsolt is lemondásról bővebben itt adtunk hírt.
Forrás: OMVV
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre

Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
Vadászat
Vadat és halat is lopott egy orvvadász
A Fonyódi Járási Ügyészség orvvadászat bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy ötvenes éveiben járó férfival szemben
A Fonyódi Járási Ügyészség orvvadászat bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy ötvenes éveiben járó férfival szemben. Az elkövető illegálisan kialakított etetőhelyen orvvadászott egy roncsautóból, míg a munkahelyéről értékes halakat lopott el.

Fotó: Ügyészség
A vádirat lényege szerint a férfi vadászként érvényes vadászjeggyel és fegyvertartási engedéllyel rendelkezett, illetőleg tagja volt egy dél-balatoni vadásztársaságnak is. Ennek ellenére a vádlott egy méhészetnek használt üzemi vadászterületen vadetető-helyet, úgynevezett „szórót” alakított ki azért, hogy a vadakat odacsalogassa. A férfi a helyszínen hagyott roncs autóból vadászlest alakított ki, ahová többször kiment azért, hogy lőfegyverével vadat ejtsen el. A vádlott ennek során két, egyenként kb. 50 kg-os vadmalacot lőtt ki, melyeket feldolgozott és elfogyasztott.
A vádlott emellett gépkocsivezetőként dolgozott egy tógazdaságban. 2023 decemberében azt kapta feladatul, hogy az egyik tóból lehalászott halakat szállítása át a teleltető tavakba. A férfi a szállítás során ellopott 9 darab, összesen 23,55 kilogramm tömegű és közel 180.000 forint értékű süllőt, amiket zsákban az általa használt teherautó vezetőfülkéjébe rejtett, azonban a sértett cég munkatársai ellenőrizték, így a kár végül megtérült.
Az ügyészség a Fonyódi Járásbíróságra benyújtott vádiratában a bűncselekmény elkövetését beismerő férfival szemben felfüggesztett börtönbüntetés, pénzbüntetés és foglalkozástól eltiltás kiszabására, illetőleg a vádlott pártfogó felügyeletének elrendelésére tett indítványt.
A fényképet a Fonyódi Rendőrkapitányság készítette a lesnek használt roncsautóról és az abban talált töltényhüvelyről.
Forrás: Ügyészség

