Vadászat
Vadászmise a horvátzsidányi erdőben kürtszóval
VAS MEGYE | A Gyülekező a vadászathoz kürtszignállal és harangszóval kezdődött a vadászmise a Peruska Mária emlék- és zarándokhelyen a helyi egyházközség, a vadász- és az erdészeti társaságok szervezésében vasárnap.

Dumovits István (jobbról) és dr. Anton Kolic celebrálták a misét, a Peruska Mária kórus énekelt
– 1982 óta minden évben találkoznak ezen a zarándokhelyen a vadászok és erdészek. Tavaly, amikor úgy nézett ki a pandémia miatt, hogy nem tudjuk megtartani a misét, a vadászok azt mondták: Atya, ha csak öten leszünk is, tartsuk meg! Az idén könnyebb volt a szervezés, és ismét megemlékezhetünk az elhunyt és élő vadászokról, erdészekről – mondta Dumovits István plébániai kormányzó a szertartáson, ahol dr. Anton Kolic nyugalmazott plébános volt a másik celebráns, és a horvátzsidányi Peruska Mária Kórus énekelt.
A szertartáson részt vett Király Lajos, a Répcevölgye VT elnöke – aki köszöntőjében külön üdvözölte Tiborcz Ibolyát, a Vas Megyei Kormányhivatal osztályvezetőjét és a megyei vadászkamara tagjait –, eljött a misére Nagy László, az Őriszentpéteri VT elnöke, Parlag István, a sopronhorpácsi Nimród VT elnöke, valamint Varga Aladár kinológus. A tanítás úgy szólt, hogy ma is bátran feltehetjük a kérdést, ki az, akinek még a szél és a tenger is engedelmeskedik?
A történet szerint, amikor Jézus bárkával kelt át a tengeren, és magával vitte a tanítványait, szélvihar kerekedett, a hullámok csapkodtak, a bárka már majdnem megtelt vízzel, és Jézus egy vánkoson aludt. Felkeltették, hogy miért nem törődik azzal, hogy odavesznek. Jézus ráparancsolt a szélre, hogy álljon meg, a tengerre, hogy ne háborogjon tovább, a tanítványokat pedig arra intette, hogy ne féljenek. – Boldog az az ember, aki szívében zarándokútra indul – idézte a zsoltárt Dumovits István plébános.
– Úton lenni manapság megszokott helyzet, hiszen folyton utazunk. Zarándoklaton lenni különleges, mert nemcsak a kitűzött földrajzi cél felé, hanem befelé, a lelkünkbe is vezet. Kimozdulunk megszokott környezetünkből, és átállunk a hajszolt közegből a lélek ritmusára. Meg kell tanulni elhallgatni, csendben figyelni önmagunkra, hogy megkapjuk ezen a kegyhelyen azt az élményt, ami a befelé vezető úton Isten hullámhosszára hangol.
A vadászmisének része volt egy elmélkedés is, amelynek tárgya a vadászat volt. Dumovits István arról beszélt: az ember alakíthatja a környezetét úgy is, hogy lerabolja, úgy is, hogy szolgálja. A természet a vad számára élőhely, az ember számára életfeltétel. Az igazi vadász nemcsak csodálja, hanem ismeri és védi is a környezetet, az állatokat és a növényeket; egyedeket ejt, de a fajokat oltalmazza. A szentmise után Dumovits István atya megáldotta a gépjárműveket, és az elhunyt vadásztársakért imádkoztak az emlékfánál, ahol ismét a Vas Megyei Vadászkürt Együttes működött közre.
vaol.hu
Vadászat
Kiemelkedő OSZTV eredmény!
Újabb rangos elismerést szerzett a szegedi Kiss Ferenc Erdészeti Technikum egy tanulója

Tanulj Szegeden erdészeti és földmérési ismereteket. Felnőttkézésben (25 év felett) akár két év alatt megszerezheted a képesítést. Részletekért kattints a képre!
Nagy örömünkre szolgál megosztani a hírt, hogy az Országos Szakmai Tanulmányi Versenyen Erdésztechnikus / Erdőgazdálkodás szakmairányon Parrag Levente 13. évfolyamos tanulónk 2. helyezést ért el.

Svéda Gergely igazgatóhelyettes-úr gratulál Parrag Levente 13. évfolyamos tanulónak. Fotó: Alföldi ASzC Kiss Ferenc Erdészeti Technikum
Az ünnepélyes eredményhirdetésre, és a díjak átadására a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara záróünnepségén pénteken került sor Budapesten. Büszkék vagyunk Leventére, aki ebben az évben nemcsak az OSZTV-n remekelt, hanem 5 éves kiemelkedő tanulmányi tevékenységének elismeréséül kiérdemelte a Kiss Ferenc-díjat is.
A díj iskolánk legmagasabb szintű díja, melyet az a diák kaphat meg, aki magatartása, szorgalma, többéves kiemelkedő iskolai eredménye és szakmai munkássága révén példaként állítható a tanuló ifjúság elé.
Gratulálunk ehhez a díjhoz is, és köszönjük mindenkinek, aki bármilyen mértékben és módon hozzájárult az eredményekhez, különösen Svéda Gergely igazgatóhelyettes-úrnak és a felkészítésben résztvevő többi kollégáknak!
Vadászat
KITEKINTŐ (NÉMETORSZÁG): Azonosították az első aranysakál territóriumot
Aranysakálokat figyeltek meg Észak-Németországban.
Schleswig-Holstein tartományban először sikerült aranysakál-territóriumot azonosítani. A Plön járás területén két egyed jelenlétét is egyértelműen igazolták. A tartományi vadászszövetség szakmailag jelentősnek minősítette az észlelést.
A Landesjagdverband Schleswig-Holstein ügyvezetője, Marcus Böhmer így nyilatkozott:
„Az aranysakál kisebb, mint a farkas, félénkebb, mint sokan gondolják, és Schleswig-Holstein számára ez az aranysakálpár figyelemre méltó faunisztikai bizonyíték. Most az a feladat, hogy terjedését szakszerűen dokumentáljuk, és fejlődését folyamatosan nyomon kövessük.”

A fénykép illusztráció. Fotó: Kurfis Ilona amatőr természetfotós – Agro Jager News
Hangfelvételek igazolják a jelenlétet
A jelenlétet beszámolók szerint a fajra jellemző vonyítás alapján sikerült igazolni. Mintegy két hét alatt összesen kilenc hangfelvételt rögzítettek, amelyeken egyértelműen két egyed hallható. Ezek a felvételek a C1 kategóriába sorolt, megbízható bizonyítéknak számítanak.
A pontos helyszínt nem hozzák nyilvánosságra
Az aranysakálok viszonylag kis, körülbelül 2–10 négyzetkilométeres territóriumokat foglalnak el. Ugyanakkor az állatok az Landesamt für Umwelt szerint érzékenyen reagálnak a zavarásra, ezért a hatóság egyelőre nem hozza nyilvánosságra a pontos lelőhelyet.
Új ragadozó faj Németországban
Az aranysakál megjelenésében és méretében a farkas és a róka között helyezkedik el. Jellegzetes a sárgásszürke bundája, amely helyenként vöröses árnyalatú. Az állat rendkívül alkalmazkodóképes: táplálékát többek között madarak, hüllők és kétéltűek alkotják – ezek közül számos faj Németországban veszélyeztetett. Ugyanakkor vadon élő és haszonállatokat is elejthet. Többnyire kisebb családi csoportokban vagy párban él.
Jelentős megfigyelés a vadgazdálkodás számára
A vadászszövetség szerint az eset kiemelt jelentőséggel bír a vadgazdálkodás, a természetvédelem és a monitoring szempontjából. Az újonnan megjelenő fajokat – mint most az aranysakált – időben fel kell mérni és szakszerűen értékelni, hogy a változások megbízhatóan követhetők legyenek.
A szervezet úgy látja, hogy ez az eset fontos jelzés a vadállomány-megfigyelés további erősítésére. Csak megfelelő adatok birtokában lehet az élővilágban zajló új folyamatokat objektíven értékelni.
Korábban Schleswig-Holsteinben már történt egy figyelemfelkeltő eset: egy aranysakál Sylt szigetén több tucat haszonállatot ejtett el, azonban az az egyed azóta sem került elő.
Forrás: Jäger
Küldje el az info@agrojager.hu címre

Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
Vadászat
KITEKINTŐ (Németország): Lezárult a módosítás: a farkas is szerepel a vadászati törvényben
A farkas bekerült Szász-Anhalt tartományi vadászati törvényébe
Befejeződött a vadászati törvény módosítása Szász-Anhalt tartományban. A tartományi vadászszövetség ezt mérföldkőnek nevezi. De mik a legfontosabb eredmények?
A Szász-Anhalt Tartományi Vadászszövetség beszámolt a vadászati törvény módosításáról. A szövetség Instagram-oldala szerint a folyamat lezárult – és valódi mérföldkőnek számít. A módosítás azért különleges, mert „minden fontos kérdés megoldódott a tárgyalóasztalnál, konstruktív párbeszéd során”.

Fotó: Pixabay
A vadászszövetség kifejezetten pozitívan értékeli a változtatásokat, és hangsúlyozza, hogy ezek az eredmények „egyáltalán nem magától értetődők”.
Szász-Anhalt vadászati törvénye: farkas, jogbiztonság és további változások
Melyek a legfontosabb eredmények, és milyen változások várnak a vadászokra?
Az egyik legfontosabb pont, hogy a farkas mostantól hivatalosan is bekerült a tartományi vadászati törvénybe. Ez a kérdés különösen nagy figyelmet kapott, miután a farkas védettségi szintjét csökkentették.
Emellett több más fontos változás is történt:
- Javulhat a mezőgazdasági vadkárok megelőzése.
- Újraszabályozták a határon átnyúló sebzett vad keresését (utánkeresést), és elismerik más tartományokból érkező vérebvezetőket is.
- Egyértelműbb jogi kereteket kaptak a hajtóvadászatok (különösen a „stöberjagd”), így nagyobb jogbiztonság jön létre.
Egy korábban sok vitát kiváltó kérdést is rendeztek: különböző szervezetek közbelépésének köszönhetően a macskákra vonatkozó vadászati védelem továbbra is gyakorlatban alkalmazható marad.
Emellett az utolsó pillanatban bekerült a törvénybe az etetőautomaták (vadcsalogató berendezések) használatának szabályozása is.
A vadászszövetség dicséri a módosítást
A Szász-Anhalt Tartományi Vadászszövetség szerint „minden kulcskérdésben aktívan részt vettek a tárgyalásokban, közvetítettek, és olyan megoldásokat értek el, amelyek jelentősen javítják a vadászat gyakorlati feltételeit és növelik a jogbiztonságot”.
A szövetség ezért köszönetet mondott a kormányzó pártoknak, a minisztériumoknak, valamint a tartományban működő szakmai szervezeteknek is az együttműködésért.
Forrás: Jäger











