A kérdés megválaszolásához először saját vadászénemhez fordulok, ami mögött negyvennégy év területes vadásztársasági tagság áll, legalább ezer vadászattal eltöltött nap tapasztalatával. Ennek egyötöde társasvadászat, négyötöde egyéni cserkelés vagy lesvadászat. Több százszor éjszakáztam kint egyedül, magaslesen, szalmakazalon vagy az erdei avarban, pokrócba burkolózva.

Fiatal anyamedve (a szerző felvétele)

Ami számomra fontos volt és maradt a mai napig, az a JELENLÉT, csupa nagybetűvel. Az elmagyarázhatatlan beleolvadás a környezetbe, nem látványban, hanem teljes létezésemben. Olyan éberség, amikor az ember nem figyel, hanem lát, nem szagol, mégis érti a szagok információját, nem hallgatózik, csak örömmel nyugtázza a fák, a bokrok, az erdei, mezei állatok, madarak és a bogárvilág hangüzeneteit. Ezek a természetbe merülések ősi teljességélményt jelentenek.

Az idő intenzív megélését, az állandóság kitapintását a folyamatos változás ütőerein.

És az ölőszerszám, a puska, mit keres a válladon? – kérdezheti joggal a városi, civilizált ember.

A puska az útlevél, hogy kiléphessek a lakott területek biztonságos tereiből, letérhessek a térképeken feltüntetett utakról, ösvényekről, és szigorú, rendszerszemléletű szabályok keretei között – először a vadászházban elhelyezett beírókönyvben számkóddal vagy helynévvel legalizáljam a kintlétet – lefoglaljam az adott területrészt.

A puska (vagy az erre specializált vadásztársaságoknál az íj) a vadász kezében azért is kell, hogy a kötelezően előírt felesleget, ha mód van rá, szelektíven elejtse, kiemelje az erdőből és a megművelt földekről, továbbá az értékes vadhúst előkészítve (kizsigerelve) beszállítsa a kijelölt hűtőkamrába. Ez nem humánus, és nem esztétikus művelet. Maga a természet sem humánus.

Ami a vadászatot humanizálja, az a szigorú keretrendszer, amely a legapróbb részletekig szabályozza azt.

Az egyensúlyteremtés áldozatokkal jár. Valamennyi növényevőnek megvannak a természetes ragadozói, és ez az ellentétpár a fajok fejlődésének a motorja. Az ember mindenevő, a majmokhoz, a medvefélékhez, a disznófélékhez és a rágcsálókhoz hasonlóan. A macskafélék, farkasfélék (kutyafélék) húsevők, a vadászat legnagyobb mesterei. Vannak dögevők is, a hiénák kiváló szaglásukkal, a keselyűk kivételes látásukkal vásárolják meg a már megölt élelmet a természet nagy bevásárlórendszerében. Persze a mindenevők valamennyi faja szívesen fogyasztja a húst, sőt legtöbbjük az öléstől sem riad vissza egy-egy könnyen elérhető préda esetében.

„A gyógyítást a természet jobban elvégzi (elvégezné), mint az ember” – írja Krómer István. Szép, idealista gondolat, a valóság viszont ezt időnként cáfolja. Kilenc éve Erdélyben, a Maros megyei Havad Pro Diana Vadásztársaságának külső tagja vagyok. A vadászterület 7500 hektár, a Kis-Küküllővel párhuzamos, 500–650 méter magas, kilenc falut érintő domblánc. A dombtetőket keskenyebb és szélesebb erdők borítják. A terület 45 százaléka erdő, 35 százaléka legelő, kaszáló, 20 százaléka gyümölcsös vagy szántóföld. A lakosság többsége idős ember, aki a saját parcelláin gazdálkodik. A vadállomány jó minőségű, stabil létszámú őzből, vaddisznóból és növekvő számú gímszarvasból áll.

Az állomány szabályozását folyamatosan segíti néhány farkas, az Abod környéki északkeleti sarokban meg-megjelenik a hiúz, és a 90-es évek óta egyre szaporodnak a medvék. 2000-től a vadásztársaság egy-két, 2015-ben már három medvekilövési engedélyt kapott, de a következő évtől a bukaresti természetvédő lobbi elérte, hogy megszűnjön a medve vadászata. Az eredmény: a medveállomány robbanásszerűen növekszik.

Az erdők birtokbavétele után, a gazdag élelemforrásért rákaptak a könnyen elérhető domboldali gyümölcsösökre, gátlástalanul tönkreteszik a külső zöldségeskerteket, kisparcellás ültetvényeket. A területünk közvetlen közelében már két halálos medvetámadás is történt. Így érthető, hogy a helybeli emberek elhagyják a több mint fél évezredes életterüket, beszorulnak a faluba,

megszűnik az állattartás, az önellátásuk, és a védelemre nagyon is rászoruló, kiegyensúlyozott kultúrtáj eltűnik.

Összegzésképp: a vadászat teremtésvédelem is. A vadőrök (hivatásos vadászok) nagy része szereti, érti és védi az ökoszisztéma maradékait, amit még nem teljesen hódított el az ember a természetes körforgásból. A sportvadászok mindegyike befizeti az éves tagdíját, részt vesz a vadállomány egyensúlyban tartásában, hazavihet évente egy-két süldőt vagy borjút, néhány fácánt a családi konyhára, kisebbik része azonban „igazvadász” is, aki átéli az ősi hívást, a teljesség megélésének szépségét, felelősségét, viszonzásul adja fizikai állóképességét, fáradságát, fázását, szabálykövetését, önkorlátozását.

A vadászat gazdálkodás. A természetvédelem is gazdálkodás. A mezőgazdaság és az erdőművelés is jó esetben gazdálkodás. Ez a közös fogalom jól körülhatárolható tartalmat jelöl: a gazdálkodó a kitermelt eredmény mellett felelősséggel tartozik az élő vagyon szakszerű kezeléséért és fenntartásáért.

• Tovább a teljes cikkre (orszagut.com)