Keressen minket

Vadászat

Ismerd meg a Vadászokat ifjúsági tábor Kaposváron – GALÉRIÁVAL

Vadász gyerektábort szerveztek Kaposváron

Közzétéve:

Gyermekzsivaj verte fel a Kaposvár melletti Zaranyi erdő csendjét két héten át – idei évben debütált először „élesben” a Vadászszövetség kezelésében lévő Páll Endre Ifjúsági Oktató Központ, ahol júliusban két egyhetes, ott alvós tábort szerveztek az Ismerd meg a Vadászokat Ifjúsági Program keretén belül.

Fotó: OMVK

A Kamarával és a Vadászszövetséggel kötött példás együttműködés értelmében a gyerekek a MH Lahner György 2. Ellátóezredtől kapott, és az udvaron az ezred által felépített katonai sátrakban laktak és tábori ágyakon aludtak, amely végtelen izgalommal töltötte el őket már a táborra való készülődés ideje alatt is. A Zaranyi erdőben lévő oktatóbázis kis házában ugyanakkor egy szoba is rendelkezésére áll a nevelők részére.

 

Az Országos Magyar Vadászkamara a hivatásos, valamint a sportvadászok önkormányzattal rendelkező, közfeladatokat, továbbá általános szakmai érdekképviseleti feladatokat is ellátó köztestülete, (Ábra: OMVK)

A tábor lényege és szellemisége a természet szeretetére, annak mennél jobban való megismerésére épül, olyan gyermekek részére is, akiknek nem feltétlenül voltak eddig ilyen ismeretei, de nyitottak a tágabb környezetükre. A gyermekek tábori felügyeletét pedagógusok látták el éjjel nappal, akik konzekvensen vallják a természetközeli gondolkodás eszméjét. Papp Marianna táborvezető elmondta, hogy az egyhetes itt tartózkodás „kütyümentes”, vagyis sem telefon, sem egyéb multimédiás szórakoztatóeszköz nem hozható az erdőbe, hiszen a pedagógiai cél pontosan ezzel vág egybe: a gyermekeket legalább kis időre felszabadítani ezen eszközök fogságából.A szakmai programokat a Vadászkamara és a Vadászszövetség biztosította úgy, hogy minden napra jusson valami felejthetetlen élmény a táborozóknak. Mindkét turnusban volt a tábor területén interaktív solymász és vadászkutyás bemutató, ahol a hagyományos vadászati módok mellett a vadászkutyák tartását, kiképzésének mozzanatait ismerhették meg a gyerekek, ez utóbbiban részt is vehettek. Voltak hagyományőrző betyár és huszár programok is, itt az iskolában tanult toborzó és huszárnóták ismerete a tanítók lelkiismeretességét jelezték vissza. A 18. Hadkiegészítő és Toborzó Iroda kollégái parádés honvédelmi bemutatót tartottak az érdeklődőknek, ahol az élethű fegyverekkel történő air soft lövészet mellett a katonák kihangsúlyozták a természet szeretetét, a haza védelmét, az egészséges életmódot és a biztonságos fegyverkezelést is.

Fotó: OMVK

Két-két napon a résztvevők kirándulásra is indultak a pedagógusok vezetésével. Egyik nap Bőszénfára, a szarvasfarmra mentek, ahol a vadasparkban és az állatsimogatóban megismerkedhettek a hazai nagyvadfajokkal és még egy traktoros szarvas-megfigyelő túrára is elvitték őket. Az aznapi menü – stílszerűen – a fiatalság igényeihez és a trendekhez is igazodva szarvasburger volt.

A másik kirándulás Kaposvár belvárosába vezetett, ahol a Kamara által létrehozott és a Megyei Múzeumok Igazgatóságával közösen üzemeltetett „Somogyország vadászati kincsei” kiállítást tekintették meg a gyerekek múzeumpedagógiai foglalkozás keretében, amely programot élmény/lézerlövészettel zártak.

Keresőtávcsövek és hőkamerák széles választéka, a budapesti FROMMER Fegyverboltban. Kattints a képre!

A táborban és a közeli, erdőszéli étteremben a gyermekek részére ötszöri étkezést biztosítottak a szervezők, és két este maguk készítették el a vacsorájukat, amely fagyűjtéssel kezdődött az erdőben. A táborvezető szerint a tűzgyújtás volt az egyik legnagyobb élmény a gyerekeknek, hiszen legtöbben szabad tüzet – nem grillsütőt – még nem láttak, nem gyújtottak, a tábortűz közösséget kovácsoló ereje vitathatatlan. Szerinte az életre nevelés a mai világban mindennél fontosabb. Ahhoz, hogy a gyermekek önállóan feltalálják majd magukat a való világban, már most el kell kezdeni a felkészítést, amelyet az iskola és az otthon falai között nem mindenki kap meg.

Fotó: OMVK

A táborok záró akkordja mindkét esetben esti retro disco volt, ahol a Zaranyi erdőt búcsúzóul a gyermekek vidám éneke töltötte meg.

Köszönjük a pedagógusok áldozatos munkáját, valamint az MH Lahner György 2. Ellátóezred és a 18. Hadkiegészítő és Toborzó Iroda támogatását, közreműködésükkel huszonöt, 7 és 12 év közötti gyermeknek szerezhettünk felejthetetlen élményt a két hét alatt.

Jövőre is várjuk a táborozókat a Zaranyi erdőbe a Páll Endre Ifjúsági Oktató Központba, ahol az ottalvós turnusokon kívül napközi jellegű foglalkozásokat is indítunk. Ezzel kapcsolatos információ a www.omvk-somogy.hu címen kérhető.  (A táborokról még bővebben itt https://www.facebook.com/siofokon.taborok)

Forrás: Dr. Kemenszky Péter – OMVK

Vadászat

Sakálok támadtak éjszaka a Kinneretnél: 11 embert vittek kórházba

Sakálok támadtak nyaralókra Izraelben: 11 ember sérült meg

Published

on

Kattintson és látogasson el a FROMMER Fegyverbolt honlapjára.

Izraelinfo: Tizenegy embert, köztük három gyereket láttak el kórházban, miután sakálok támadtak nyaralókra a Kinneretnél, a Duga strand környékén péntek éjjel. A sérültek könnyebb harapásos és karmolásos sérüléseket szenvedtek, valamennyien megkapták a szükséges oltásokat, és többségüket hazaengedték. Egy beteget további megfigyelésre bent tartottak.

Fotó: Izraelinfo

Az Izraelinfo.com nonprofit, független, magyar nyelvű hírmagazin Izraelből. Eredeti híreket, kritikus elemzéseket és véleménycikkeket közöl.

A Magen David Adom mentőszolgálat hajnali 2:52-kor kapott bejelentést arról, hogy több embert valószínűleg sakálok haraptak meg a Kinneret partján. A mentők első ellátásban részesítették a sérülteket, majd többeket a porijai Északi Egészségügyi Központba szállítottak.

Az első vizsgálatok szerint a sakálok feltehetően élelem után kutatva jutottak be a sátorozók területére. A hatóságok szerint az állatok valószínűleg megérezték a sátrak környékén hozzáférhetően hagyott étel szagát, ezért közelítették meg az éjszakázókat. A pánikban több nyaraló megsérült, a helyszínre érkező parti felügyelők és rendőrök végül elűzték az állatokat a strand területéről.

Az egyik legsúlyosabbnak tűnő eset egy 12 éves kislányt érintett. Családja szerint a gyerek az éjszaka közepén arra ébredt, hogy egy állat van a sátorban. A sötétben először azt hitte, hogy a család kutyája, majd a sakál az arcán sebesítette meg. Nagymamája az izraeli médiának azt mondta: az egész családi nyaralás néhány perc alatt rémálommá vált. A kislányt ellátták, varratokat kapott, és veszettség elleni megelőző kezelést kezdtek nála.

A történtek után az Egészségügy Minisztérium és a Természetvédelmi és Nemzeti Parkok Hatósága arra figyelmeztette a lakosságot, hogy a támadó állatok közül legalább egy veszettséggel fertőzött lehetett. A gyanús állatot a figyelmeztetés kiadásáig nem fogták be. A minisztérium közölte: aki vadállattal érintkezett, harapást vagy karmolást szenvedett, azonnal forduljon orvoshoz, mert a veszettség veszélyes és kezelés nélkül halálos betegség.

A hatóságok azt kérik a kirándulóktól és kempingezőktől, hogy ne etessenek vadállatokat, ne hagyjanak ételt vagy szemetet a természetben, még lezárt zacskóban sem, és az éjszakai táborhelyeken az élelmiszert lehetőleg zárt autóban tárolják. A háziállatok tulajdonosait arra is emlékeztették, hogy kutyáikat és macskáikat a törvény szerint be kell oltatni veszettség ellen.

Yossi Naba, a Kinneret Városok Szövetségének elnöke súlyosnak nevezte az esetet, és sürgős intézkedéseket kért a Természetvédelmi és Nemzeti Parkok Hatóságától, valamint az állategészségügyi szolgálatoktól. Szerinte a nyári szezonban éjszakai járőrökre van szükség a strandokon, hogy hasonló eset ne ismétlődhessen meg.

A Kinneret környéke nyáron Izrael egyik legnépszerűbb belföldi üdülőhelye, a hétvégi eset azonban elég kellemetlen emlékeztető arra, hogy a természetben a „csak egy szendvicset hagytunk kint” mondat néha egészen rossz véget ér.

Forrás: Frank Péter – Izraelinfo

Az Izraelinfo.com nonprofit, független, magyar nyelvű hírmagazin Izraelből. Eredeti híreket, kritikus elemzéseket és véleménycikkeket közöl.

Tovább olvasom

Vadászat

29. alkalommal találkoztak a vadászok Balatonfűzfőn

2026. június 13-án a balatonfűzfői Jáger Lősport és Szabadidőközpont adott otthont a XXIX. Veszprém Vármegyei Vadászkamarai Nagydíjnak

Published

on

Kattintson és látogasson el a FROMMER Fegyverbolt honlapjára.

2026. június 13-án a balatonfűzfői Jáger Lősport és Szabadidőközpont adott otthont a XXIX. Veszprém Vármegyei Vadászkamarai Nagydíjnak, amely immár közel három évtizede jelenti a vármegye vadászainak egyik legfontosabb lövészeti találkozóját. A korongvadász versenyre ezúttal 49 induló nevezett, akik egyéniben és csapatban is összemérhették felkészültségüket.

Fotó: Szegedi László – OMVK

A rendezvény ünnepélyes megnyitóján a Bakony Vadászkürt Egyesület tagjai a hagyományokhoz híven „Gyülekező” kürtszignállal köszöntötték a résztvevőket. Ezt követően Pap Gyula, a Veszprém Vármegyei Vadászkamara elnöke üdvözölte a megjelenteket. Köszöntőjében felidézte, hogy a mostani már a huszonkilencedik alkalommal megrendezett nagydíj, és örömmel állapította meg, hogy olyan vadásztársak is jelen voltak, akik az első versenyen is rajthoz álltak. Beszédében kitért arra is, hogy az elmúlt évtizedek alatt természetes generációváltás zajlott le nemcsak a versenyzők, hanem a lőtér munkatársai között is. Elismerően szólt a létesítményben megvalósult fejlesztésekről, majd eredményes és sportszerű versenyzést kívánt valamennyi résztvevőnek.

A megnyitót követően a szervezők ismertették a technikai tudnivalókat, kiosztották a rajtszámokat, valamint külön hangsúlyt fektettek a biztonsági előírások betartására. A versenyzők ezt követően foglalták el helyüket a pályákon, ahol kezdetét vette a megmérettetés.

Fotó: Szegedi László – OMVK

A verseny során számos kiváló sorozat született. A jól sikerült találatokat gyakran taps és biztatás kísérte, de a koronglövészet természetéhez híven akadtak bosszantó hibák és kihagyott lehetőségek is. A sportszerű légkör azonban végig megmaradt, a résztvevők pedig ismét bizonyították, hogy a koronglövészet nem csupán verseny, hanem közösségi élmény is.

Eredmények

Férfi egyéni

  1. Siffer Géza – 47 találat
  2. Hüll László – 45 találat
  3. Kokojev Vitalij – 44+1 találat (szétlövés után)

Női egyéni

  1. Hettyei Emőke – 45 találat
  2. Hettyei Anita – 39 találat
  3. Hettyei Bianka – 29 találat

Csapatverseny

  1. Bakonyerdő Zrt. „A” csapata – 121 találat
  2. Tési Fennsík Vadásztársaság – 119 találat
  3. Noszlopi Vadásztársaság – 118 találat

Különdíj
Csobánc Vadásztársaság – 124 találat

Az eredményhirdetésen a legeredményesebb egyéni és csapatversenyzők vehették át díjaikat csatári Lászlótól, a lőtér tulajdonosától és Pap Gyula vadászkamarai elnöktől, majd kötetlen beszélgetés mellett zárult a nap. A résztvevők ellátásáról a hagyományoknak megfelelően a tavalyi év győztes csapata gondoskodott, míg az italokat a Veszprém Vármegyei Vadászkamara biztosította.

Fotó: Szegedi László – OMVK

A jó hangulatú rendezvény végén már a jövő évi jubileumi találkozó került szóba: a XXX. Veszprém Vármegyei Vadászkamarai Nagydíjon a vendéglátás feladata a különdíjas eredményt elérő Csobánc Vadásztársaságra vár majd.

A huszonkilencedik nagydíj ismét bebizonyította, hogy a lövészeti felkészültség fejlesztése, a biztonságos fegyverkezelés és a vadászközösség összetartozásának erősítése kéz a kézben jár. A résztvevők egyhangú véleménye szerint kiváló hangulatú, emlékezetes napot tölthettek együtt Balatonfűzfőn, amely méltó előfutára volt a jövő évi jubileumi, harmincadik versenynek.

Fotó: Szegedi László

Forrás: -PS- OMVK

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Agro Jager News
Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

Tovább olvasom

Vadászat

Hivatásos vadászok regionális válogató versenye

A Vas megyei Kemenesmagasiban rendezték Vas-Zala-Somogy hivatásos vadászainak válogató versenyét az idén először,

Published

on

Kattintson és látogasson el a FROMMER Fegyverbolt honlapjára.

A Vas megyei Kemenesmagasiban rendezték Vas-Zala-Somogy hivatásos vadászainak válogató versenyét az idén először, regionális jelleggel. A verseny célja a három legjobb jáger kiválasztása egy nívós válogató keretében, ahol a megyék legjobbjai képviselik majd a Területi Szervezetüket júliusban, az országos megmérettetésen.

Fotó: OMVK

20 versenyző indult összesen a versenyszámokban, úgy, mint korong- és golyóslövészet, trófeabírálat, sebzési jelek vizsgálata, teszt és növényfelismerés.
A somogyi kamarai delegáció hat versenyzőből és a korábbi helyi versenyek bíráiból állt.

Versenyzőink közül Rózsa Martin, Boda Csaba és Beda János lettek az I-III. helyezettek, míg Rózsa Martin az összesített versenyben előkelő ezüstérmes helyet vívott ki, így ő képviseli Somogyot a főversenyen. Igazán jó hangulatú és színvonalas versenyt raktak össze a helyiek, külön köszönet Kenesei István titkár kollégának!

Jövőre Somogyon a sor a rendezést illetően, és bár magasra került a léc, szeretettel várjuk a vasi és zalai hivatásos vadászokat egy hasonlóan jól szervezett versenyen!

Forrás: Dr. Kemenszky Péter – OMVK

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Agro Jager News
Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

Tovább olvasom