Keressen minket

Vadászat

Jágó utánkeresése

Közzétéve:

Ajkán élek, a vadászattal kisgyerekkoromban ismerkedtem meg. Mindig csodáltam a vadászkutyákat és vezetőiket, ezért elhatároztam, amit lehetőségem lesz, magam is vadászebbel fogom járni az erdőt. Elsőként egy szálkás tacskó lett a társam, nagyon jó kutya, az utánkeresésről nagyon sokat tanultam tőle.

Fotó: Szabó Márk – Agro Jager News

Nagyvadas területre kerülvén, a nagy számú elejtés és az intenzív vendégvadászat miatt, úgy döntöttem, belevágok a nagybetűs utánkeresésbe, méghozzá egy kan hannoveri vérebbel az oldalamon. Egy nyugodt, higgadt vérmérsékletű kutyát szerettem volna, ezért esett erre a fajtára a választásom. Egész kis korától komoly munkát végeztünk, kezdve a fegyelmi és műcsapákkal való feladatokkal.

FRANCHI: hét év garanciával! A boltot a fényképre kattintva lehet elérni!

Már nagyon fiatal korában megmutatkozott, a műcsapák kidolgozása alatt, hogy nagyon ígéretes kutyussal hozott össze a sors. Sorban jöttek az eredmények: az első rövid dermedtre vezetések, majd az első hajsza is. Jágó egy éves korára, a vadászat, azaz az utánkeresés, a sebzett vad megtalálásának szenvedélyes megszállottja lett. És hát elérkezett az az időszak, amit talán minden vérebvezető életében a legizgalmasabb, az első szeptember – a kutyájával.

Fotó: Szabó Márk – Agro Jager News

Kollégáknak jeleztem, hogy a kutyám véleményem szerint felkészült akár komoly gímbika utánkereséshez is, így ha sebzés történik, bizalommal kereshetnek. Nem is kellett sokat várnunk, szeptember 4-én este, csörgött is a telefon. Azonnal éreztem, hogy ez most nem élménybeszámolo lesz. Vadőr barátom hívott, hogy több lövést tett a vendég egy nagy, kilenc kilogramm körüli gímbikára, amely többször elesett, azonban erőre kapva, mégis sebzetten elhagyta a helyszínt.

Fotó: Szabó Márk – Agro Jager News

Másnap reggel kilenckor találkoztunk a helyszínen: megbeszélés, találgatás, szokásos dolgok megtörténtek, majd Jágót megitattam, felcsatoltam nyaklójára a vezetéket és megkapta azt a bizonyos “Keresd” vezényszót. Az első pár száz métert nagyon lassan, nehezen tettük meg. Vélhetően, az első lövés a nyakát érte a bikának, csak miután ki tisztult a tudata, utána jelentkezett az erőteljes stressz-szag, amely letapasztja a vérebek orrát a földhöz.

Ha vadászruházat, akkor -> EWIDENT

Egy nem túl széles erdőrészből, egy patakot keresztezve, egy nagy betárcsázott földre értünk. Itt egy sebállást fedeztünk fel, vélhetően megállt tájékozódni a bika. Ezt, a megállás helyen lévő nagyobb mennyiségű, csöpögő vér mutatta. Ezt követően nagyon hosszan haladtunk keresztül a földön, a bika nagy nyoma és a vércseppek végig jelezték, hogy jó nyomon járunk. A nagyon nagy hőség miatt, ötszáz méterenként megálltunk itatni és mosdatni a kutyát,  nehogy túlhevüljön. Hál’ isten, beértünk egy akácosba, ahol már árnyékban tudtuk folytatni a munkát. Az egyre erősődő vérnyomok és a kutyám egyre intenzívebb viselkedése miatt, a rövid csövű 9,3x62es fegyveremet a vállamról a jobb kezembe vettem, bal kezembe pedig a feszülő vezetéket tartottam.

Fotó: Szabó Márk – Agro Jager News

Ekkor már kétezer métert tettünk meg, éreztem, hogy már nem lehet messze. Ezután pár lépésre, meg is pillantottam az első sebágyat, sok vérrel. Jágó zakatoló orral vitt tovább a csapán, már én is és vadőr barátom is, szemmel kerestük a bikát.  Itt kell legyen előttünk, most már! Ekkor hirtelen erős koronaágakat láttam kikandikálni a szederből. Pár lépés után a dermedt bika mellett álltunk. Letérdeltem a kutyám mellé és csak öleltem. Mondtam neki: megcsináltuk, de inkább megcsináltad, Jágó! Hamar meg is érkezett az elejtő, nagy örömmel vette birtokba a gyönyörű, hatalmas gímbikáját. A gím trófeája 9,9 kg – aranyérmes. Összmunkánk:  2440 méter,  13 órás csapán!

Köszönjük a bizalmat, tisztelet a vadnak!

Írta és fényképezte: Szabó Márk

Segítségre van szüksége?

Szabó Márk vérebes utánkereső: +36 70 51 18 877

***

A cikk teljes tartalma (szöveg és kép) a linkre mutató hiperhivatkozással, és ugyanazon cím feltüntetésével felhasználható, bárki számára előzetes engedélykérés nélkül is.

Hirdetni szeretne? Írjon nekünk: marketing@agrojager.hu

Vadászat

Vadászjegyváltás 2025/2025 évre

A digitális állampolgárság szerepe a vadászjegy érvényesítésében:

Published

on

Megszűnik az Ügyfélkapu

Az Országgyűlés a 2023. évi CIII törvény keretében elfogadta a digitális állampolgársági programot, amelynek elsődleges törekvése az állami szolgáltatások digitális térbe való költöztetése. A Vadászkamara online térben intézhető hatósági ügyeit is közvetlen befolyásolja a kormányzati rendszereket érintő változás.

Az ábra illusztráció. Forrás: Agro Jager News

Megszűnik az Ügyfélkapu, amely jelenleg az online vadászjegy érvényesítést és a vadászati engedély igényléséhez szükséges bejelentkezési felületet is biztosítja. A rendszert pont a vadászjegy érvényesítési dömping kezdetével, 2025. január 16-án vezetik ki, és ideiglenesen az Ügyfélkapu+ lesz használható helyette, de az is csak 2025. december 31-ig. Az Ügyfélkapu+ lényegében a kétlépcsős azonosítás bevezetése, ami a felületekre történő bejelentkezéshez egy megerősítést (QR-kód beolvasását vagy egy generált 6 jegyű kódot) kér az általunk választott háromféle hitelesítő alkalmazáson keresztül. Ennek beállítása csupán pár percet vesz igénybe, a felhasználó egy videóból is segítséget kaphat, amely elérhető ide kattintva.

A másik azonosítási lehetőség a Digitális Állampolgárság (DÁP) mobilalkalmazás, a jövőben kizárólag ezt az azonosítási módot tudjuk majd igénybe venni. Ez egy jóval összetettebb szolgáltatáscsomagot kínál, amelynek csupán egy eleme az e-azonosítás.

Az eSzemélyi igazolvánnyal rendelkezők kényelmesen, az applikáción keresztül is tudnak regisztrálni abban az esetben, ha az igazolványuk a személyigazolvány PIN kódjával aktiválásra került. Azok, akik 2021. június 23-a előtt kiállított okmánnyal rendelkeznek, a regisztrációt Kormányablakon keresztül tudják megtenni. Az ügyintézéshez külön ügymenetet biztosítanak: ha előzetesen letöltöttük az alkalmazást, az ügyintéző által kinyomtatott QR-kódot beolvasva tudjuk azonosítani magunkat a rendszerben, tehát maga az ügyintézés csak néhány percet vesz igénybe.

Az állami alkalmazás segítségével történő bejelentkezés során csupán QR-kód beolvasására van szükség, vagyis nem kell minden alkalommal megadnunk a felhasználónevünket és a jelszavunkat, majd pedig a külön applikációban generált hitelesítő kódot, mint az Ügyfélkapu+ esetében.

Jó tudni: egy mobileszköz csak egy profilt tud kezelni, és a DÁP mobilalkalmazást sem tudja az összes mobiltelefon használni (technikai feltételeknek megfelelő okos készülék kell hozzá). Érdemes tehát elsősorban a DÁP mobilapplikációt preferálni, hiszen hosszútávon az azonosítás ezen keresztül fog történni, és a bejelentkezés folyamata is egyszerűbb, mint az ideiglenes Ügyfélkapu+ esetében.

Az egyéb igénybe vehető szolgáltatásokról érdemes bővebben tájékozódni, azonban kiemelten fontos, hogy az új azonosítást a vadászoknak minél hamarabb célszerű megtenni annak érdekében, hogy a Vadászkamara által biztosított ügymenetek gördülékenységét – így elsősorban január 17-étől a vadászjegy érvényesítését – a kormányzati azonosítási szolgáltatások változása ne akassza meg.

Forrás: OMVK

KIADÓ egy 32 hektáros ipari terület Komádiban

Részletekért kattintson!

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre

Agro Jager News

Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

Tovább olvasom

Vadászat

Vadászjegy érvényesítés 2025/26

Vadászjegyet érvényesítés a 2025/2026 vadászati évre:

Published

on

Kedves Vadásztársak! Tájékoztatjuk Önöket, hogy a 2025/2026-os év vadászjegy kiadásának rendje az elmúlt évek tapasztalatai alapján módosul. Nem írunk ki időpontot a társaságoknak, hanem előre egyeztetett időpontban fogadjuk képviselőiket. Időpontot egyeztetni a kamara elérhetőségein: veszprem@omvk.hu, 88/422-298 lehet.

Fotó: Agro Jager News

Kérjük, hogy az aláírt, kitöltött biztosítási nyilatkozattal, adatlappal jöjjenek vadászjegyet érvényesíteni:

Sportvadász adategyeztetési lap
Hivatásos vadász adategyeztetési lap
Biztosítási nyilatkozat

A plasztik kártyát nem kell elhozni, de érdemes ellenőrizni, hogy megvan-e, pótlásra kamaránknál van lehetőség 12.500 Ft ellenében.

A vadászjegy ára nem változik: Vadászjegy: 25.000 Ft

Kamarai tagdíj:  4.000 Ft (a 70. életévet betöltött kamarai tagok mentesülnek)
Biztosítás 3.000 Ft
összesen: 32.000 Ft / 28.000 Ft

A Vadászjegy érvényesítése online is lehetséges, ennek menete: a https://ugyfelszolgalat.omvk.hu/ weboldal

A Belügyminisztérium igényeinek megfelelően Ügyfélkapu használata (ezt a fenti weblap automatikusan lehetővé teszi, csupán az ügyfélkapus felhasználónév és jelszó megadása szükséges. Fontos, hogy fizetés csak online – bankkártyával – történhet.

2025. január 16-ától megszűnik az ügyfélkapu, és ez az online vadászjegyérvényesítést is érinti! további segítség:

https://omvk.hu/hir/vadaszjegyvaltas-megszunik-az-ugyfelkapu

2025. január 01-tól 2025. február 28-ig egyénileg lehet a vadászjegyet érvényesíttetni a 2025/2026 vadászati évre.

Ügyfélfogadás ezen időszakban:

Hétfő-Csütörtök 8-15 óra,
Péntek 8-12 óra között

Kamarai honlapunkon naprakész információkat talál ügyfélfogadásunkról, rendezvényeinkről.

Üdvözlettel: A Veszprém Vármegyei Vadászkamara dolgozói

Forrás: Veszprém Vármegyei Vadászkamara

 

KIADÓ egy 32 hektáros ipari terület Komádiban

Részletekért kattintson!

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre

Agro Jager News

Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

Tovább olvasom

Vadászat

Kilőtték a svájci farkast

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség sajtóközleménye:

Published

on

Az Encsi Járási Ügyészség természetkárosítás bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat két férfival szemben. Az elkövetők 2023 áprilisában részt vettek a Svájcból hazánkba vándorolt, M237 -es jeladóval ellátott  farkas elpusztításában és tetemének eltüntetésében.

Fotó: Rendőrség

A vádirat szerint 2023. április 1-én, délután, a egyik férfi az akkor 10 éves fia felügyeletét a másik vádlottra bízta azért, hogy vadászni menjenek Hidasnémeti település környékére. A vadászat megkezdése előtt a férfi ideiglenes használatra átadta a gyermekének a vadászlőfegyverét. Tette mindezt annak ellenére, hogy tudomása volt arról, hogy a másik férfi – csakúgy, mint a gyermek – lőfegyvertartási engedéllyel nem rendelkezik.

A gyermek Hidasnémeti külterületén – miután a vádlott átengedte részére a lövés lehetőségét – lelőtte a 250.000 forint természetvédelmi értéket képviselő, fokozottan védett állatot, amit a kilövés helyszínén hagytak.

Miután az apa értesült a történtekről, részt vett az állat tetemének felkutatásában, majd az elpusztult farkasról a 1.337.600 forint értékű jeladót levágta, és azt a tetemmel együtt az általa használt gépkocsi csomagterébe helyezte. Röviddel ezután a férfi a jeladót a Hernád folyóba dobta, majd az elpusztult állatot  ismeretlen helyre szállította, amely azóta sem került elő.

A vádlott azzal, hogy a lőfegyverét használat céljából átadta részére, míg a másik férfi azzal, hogy a rábízott gyermek felügyeletére vonatkozó kötelességét súlyosan megszegte a kiskorú testi és erkölcsi fejlődését veszélyezette.

Az ügyészség a férfit természetkárosítás, lőfegyverrel visszaélés, kiskorú veszélyeztetése, valamint rongálás bűntettével, míg társát természetkárosítás és kiskorú veszélyeztetése bűntettével vádolja.

A gyermek életkorára tekintettel nem vonható felelősségre, az általa elkövetett cselekményért a vadászó vádlott közvetett tettesként felelhet.

Az ügyészség a jelenleg is bűnügyi felügyelet hatálya alatt álló vádlottakkal szemben börtönbüntetés és közügyektől eltiltás kiszabását indítványozta. Indítványt tett továbbá arra is, hogy a bíróság a vádlottakat határozott időre tiltsa el bármely olyan foglalkozástól, melynek keretében tizennyolcadik életévét be nem töltött személlyel kerülnének kapcsolatba, továbbá az apát vágleges hatállyal tiltsa el a vadászati foglalkozás gyakorlásától.

Forrás: Ügyészség

KIADÓ egy 32 hektáros ipari terület Komádiban

Részletekért kattintson!

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre

Agro Jager News

Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

Tovább olvasom