Megszűnik az Ügyfélkapu
Vadászat
Elsőre aranyérmes vaddisznó
Tavaly februárban sikeres vadász vizsgát tettem, de még nem voltam vadásztársaság tagja. Augusztus elején vásároltam meg első vadászfegyveremet, amikor jó barátom, Szaniszló Máté, a Várdombi Hubertus Vadásztársaság elnöke, meghívott a Domján nevezetű területre, vendégként, vaddisznóvadászatra. Az első vaddisznóm elejtésére esti és hajnali vadászatot is szerveztünk.
Este, a lesen ülve, hallottam a kukoricásban a vaddisznók mozgását, de látni nem láttam őket. Nagy volt az izgalom, de sajnos lövésre nem került sor. Aztán másnap hajnalban ismét megpróbáltuk. Barátom tanácsára ugyanarra a lesre ültem ki, ahol előző este hallottuk a disznók mozgását, csörtetését.
Egy dologra hívta fel a figyelmemet: nehogy véletlen kocát lőjek le! Én magabiztosan azt kérdeztem tőle: mi lesz akkor, ha esetleg egy nagyon nagy disznó érkezik?
Lőjed azt is nyugodtan, hiszen az első vadad lesz!! – nyugtatott meg.
Még sötét volt, amikor ismét felültem a lesre. Néhány perc elteltével már hallottam is, hogy valami nagyon töri a kukoricát. Legnagyobb meglepetésemre azonban nem disznó volt, hanem két gímszarvasbika reggelizett. Kicsivel később kezdett hajnalodni, világosodni, amikor ismét intenzív törést, zajt hallottam a kukoricásból.
A les kb. öt méterre volt a kukorica szélétől, s mikor odapillantottam, szembenézett velem egy nagy disznó. Sajnos ő is észrevett és visszalépett a kukorica közé. Nagy izgalom fogott el, remegett a gyomrom, talán a kezem is, amikor azt hallottam, hogy tőlem jobbra, felfelé szalad el. Na, – gondoltam magamban, ma már ezzel a disznóval nem beszélünk. Szerencse, hogy nem hallotta a gondolataimat, mert kb. 2 perc múlva kilépett a sorok közül és megállt az út közepén.
Felvettem a puskámat, célra tartottam, de lövést nem tudtam tenni rá, mert ismét előrébb szaladt. Szerencsémre megállt az erdő szélén és akkor szembesültem vele, hogy ez bizony nem kis disznó.
Gondolkodóba estem: lőjek vagy nem? Az volt a szerencsém, hogy megkérdeztem Mátét, hogy mit tegyek akkor, ha nagy disznót küld hozzám Diana és ő egyértelműen a lövésre biztatott. Így aztán elengedtem a lövést. Egyértelműen hallottam a becsapódást. A vaddisznó összerogyott, de kb. öt másodperc múlva felállt és egy füves, erdős részbe bement, ahol hamar elcsendesedett.
Ekkor csörgött a telefonom és egy másik barátom, Hudák Dennis hívott, akik szintén kint volt a területen.
Megvan? – kérdezte, mert ő is hallotta a lövést és a becsapódást. Az események hatása alatt őszintén válaszoltam: nem tudom, most akarok lemenni megnézni, mert beljebb szaladt a fák közé.
Újra töltöttem a fegyveremet és lemásztam a lesről. Odamentem a lövés helyéhez, de semmi vért nem találtam. Ekkor már én telefonáltam a barátomnak és tájékoztattam, semmi jele nincs a találatnak. Megnyugtatott, hogy egyértelműen hallotta a becsapódást, várjam meg és együtt megkeressük a disznót.
Meglehetősen idegesen sétáltam az erdő szélén, várva a barátomat, amikor egy fenyőfa alatt, kb. húsz méterre eldőlve, megláttam a vaddisznómat.
Nagyon nagy öröm fogott el, újra hívtam a barátomat, hogy megtaláltam. Az első izgalmamban még azt sem láttam meg, hogy mekkora agyara van. Amikor megérkezett és mutattam neki a zsákmányomat az első kérdése az volt:
– Mit lőttél? Szamarat?? Jobban megnézve, valóban szép, méretes fülű egyedet sikerült elejtenem. A barátom egyből azt is mondta, hogy ez bizony méretes agyarú vaddisznó. Mindenki gratulált, majd annak rendje, módja szerint tisztességesen fel is avattak.
Senkinek nem kívánok nagyobb örömet, mint ami engem ért az első önálló vadászatom során, s az, hogy a vadkan aranyérmes minősítést kapott, a ráadás volt. A kaliber az 308- as, a távcső pedig akkor még egy busshnel 6×48 as volt. Nagyon hálás vagyok a barátaimnak, hogy ilyen soha el nem feledhető élményhez juttattak.
Írta és fényképezte: Bakos László
***
A cikk teljes tartalma (szöveg és kép) a linkre mutató hiperhivatkozással, és ugyanazon cím feltüntetésével felhasználható, bárki számára előzetes engedélykérés nélkül is.
Hirdetni szeretne? Írjon nekünk: marketing@agrojager.hu
Vadászat
Vadászjegyváltás 2025/2025 évre
A digitális állampolgárság szerepe a vadászjegy érvényesítésében:
Az Országgyűlés a 2023. évi CIII törvény keretében elfogadta a digitális állampolgársági programot, amelynek elsődleges törekvése az állami szolgáltatások digitális térbe való költöztetése. A Vadászkamara online térben intézhető hatósági ügyeit is közvetlen befolyásolja a kormányzati rendszereket érintő változás.
Megszűnik az Ügyfélkapu, amely jelenleg az online vadászjegy érvényesítést és a vadászati engedély igényléséhez szükséges bejelentkezési felületet is biztosítja. A rendszert pont a vadászjegy érvényesítési dömping kezdetével, 2025. január 16-án vezetik ki, és ideiglenesen az Ügyfélkapu+ lesz használható helyette, de az is csak 2025. december 31-ig. Az Ügyfélkapu+ lényegében a kétlépcsős azonosítás bevezetése, ami a felületekre történő bejelentkezéshez egy megerősítést (QR-kód beolvasását vagy egy generált 6 jegyű kódot) kér az általunk választott háromféle hitelesítő alkalmazáson keresztül. Ennek beállítása csupán pár percet vesz igénybe, a felhasználó egy videóból is segítséget kaphat, amely elérhető ide kattintva.
A másik azonosítási lehetőség a Digitális Állampolgárság (DÁP) mobilalkalmazás, a jövőben kizárólag ezt az azonosítási módot tudjuk majd igénybe venni. Ez egy jóval összetettebb szolgáltatáscsomagot kínál, amelynek csupán egy eleme az e-azonosítás.
Az eSzemélyi igazolvánnyal rendelkezők kényelmesen, az applikáción keresztül is tudnak regisztrálni abban az esetben, ha az igazolványuk a személyigazolvány PIN kódjával aktiválásra került. Azok, akik 2021. június 23-a előtt kiállított okmánnyal rendelkeznek, a regisztrációt Kormányablakon keresztül tudják megtenni. Az ügyintézéshez külön ügymenetet biztosítanak: ha előzetesen letöltöttük az alkalmazást, az ügyintéző által kinyomtatott QR-kódot beolvasva tudjuk azonosítani magunkat a rendszerben, tehát maga az ügyintézés csak néhány percet vesz igénybe.
Az állami alkalmazás segítségével történő bejelentkezés során csupán QR-kód beolvasására van szükség, vagyis nem kell minden alkalommal megadnunk a felhasználónevünket és a jelszavunkat, majd pedig a külön applikációban generált hitelesítő kódot, mint az Ügyfélkapu+ esetében.
Jó tudni: egy mobileszköz csak egy profilt tud kezelni, és a DÁP mobilalkalmazást sem tudja az összes mobiltelefon használni (technikai feltételeknek megfelelő okos készülék kell hozzá). Érdemes tehát elsősorban a DÁP mobilapplikációt preferálni, hiszen hosszútávon az azonosítás ezen keresztül fog történni, és a bejelentkezés folyamata is egyszerűbb, mint az ideiglenes Ügyfélkapu+ esetében.
Az egyéb igénybe vehető szolgáltatásokról érdemes bővebben tájékozódni, azonban kiemelten fontos, hogy az új azonosítást a vadászoknak minél hamarabb célszerű megtenni annak érdekében, hogy a Vadászkamara által biztosított ügymenetek gördülékenységét – így elsősorban január 17-étől a vadászjegy érvényesítését – a kormányzati azonosítási szolgáltatások változása ne akassza meg.
Forrás: OMVK
KIADÓ egy 32 hektáros ipari terület Komádiban
Részletekért kattintson!
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
Kedves Vadásztársak! Tájékoztatjuk Önöket, hogy a 2025/2026-os év vadászjegy kiadásának rendje az elmúlt évek tapasztalatai alapján módosul. Nem írunk ki időpontot a társaságoknak, hanem előre egyeztetett időpontban fogadjuk képviselőiket. Időpontot egyeztetni a kamara elérhetőségein: veszprem@omvk.hu, 88/422-298 lehet.
Kérjük, hogy az aláírt, kitöltött biztosítási nyilatkozattal, adatlappal jöjjenek vadászjegyet érvényesíteni:
Sportvadász adategyeztetési lap
Hivatásos vadász adategyeztetési lap
Biztosítási nyilatkozat
A plasztik kártyát nem kell elhozni, de érdemes ellenőrizni, hogy megvan-e, pótlásra kamaránknál van lehetőség 12.500 Ft ellenében.
A vadászjegy ára nem változik: Vadászjegy: 25.000 Ft
Kamarai tagdíj: 4.000 Ft (a 70. életévet betöltött kamarai tagok mentesülnek)
Biztosítás 3.000 Ft
összesen: 32.000 Ft / 28.000 Ft
A Vadászjegy érvényesítése online is lehetséges, ennek menete: a https://ugyfelszolgalat.omvk.hu/ weboldal
A Belügyminisztérium igényeinek megfelelően Ügyfélkapu használata (ezt a fenti weblap automatikusan lehetővé teszi, csupán az ügyfélkapus felhasználónév és jelszó megadása szükséges. Fontos, hogy fizetés csak online – bankkártyával – történhet.
2025. január 16-ától megszűnik az ügyfélkapu, és ez az online vadászjegyérvényesítést is érinti! további segítség:
https://omvk.hu/hir/vadaszjegyvaltas-megszunik-az-ugyfelkapu
2025. január 01-tól 2025. február 28-ig egyénileg lehet a vadászjegyet érvényesíttetni a 2025/2026 vadászati évre.
Ügyfélfogadás ezen időszakban:
Hétfő-Csütörtök 8-15 óra,
Péntek 8-12 óra között
Kamarai honlapunkon naprakész információkat talál ügyfélfogadásunkról, rendezvényeinkről.
Üdvözlettel: A Veszprém Vármegyei Vadászkamara dolgozói
Forrás: Veszprém Vármegyei Vadászkamara
KIADÓ egy 32 hektáros ipari terület Komádiban
Részletekért kattintson!
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
Az Encsi Járási Ügyészség természetkárosítás bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat két férfival szemben. Az elkövetők 2023 áprilisában részt vettek a Svájcból hazánkba vándorolt, M237 -es jeladóval ellátott farkas elpusztításában és tetemének eltüntetésében.
A vádirat szerint 2023. április 1-én, délután, a egyik férfi az akkor 10 éves fia felügyeletét a másik vádlottra bízta azért, hogy vadászni menjenek Hidasnémeti település környékére. A vadászat megkezdése előtt a férfi ideiglenes használatra átadta a gyermekének a vadászlőfegyverét. Tette mindezt annak ellenére, hogy tudomása volt arról, hogy a másik férfi – csakúgy, mint a gyermek – lőfegyvertartási engedéllyel nem rendelkezik.
A gyermek Hidasnémeti külterületén – miután a vádlott átengedte részére a lövés lehetőségét – lelőtte a 250.000 forint természetvédelmi értéket képviselő, fokozottan védett állatot, amit a kilövés helyszínén hagytak.
Miután az apa értesült a történtekről, részt vett az állat tetemének felkutatásában, majd az elpusztult farkasról a 1.337.600 forint értékű jeladót levágta, és azt a tetemmel együtt az általa használt gépkocsi csomagterébe helyezte. Röviddel ezután a férfi a jeladót a Hernád folyóba dobta, majd az elpusztult állatot ismeretlen helyre szállította, amely azóta sem került elő.
A vádlott azzal, hogy a lőfegyverét használat céljából átadta részére, míg a másik férfi azzal, hogy a rábízott gyermek felügyeletére vonatkozó kötelességét súlyosan megszegte a kiskorú testi és erkölcsi fejlődését veszélyezette.
Az ügyészség a férfit természetkárosítás, lőfegyverrel visszaélés, kiskorú veszélyeztetése, valamint rongálás bűntettével, míg társát természetkárosítás és kiskorú veszélyeztetése bűntettével vádolja.
A gyermek életkorára tekintettel nem vonható felelősségre, az általa elkövetett cselekményért a vadászó vádlott közvetett tettesként felelhet.
Az ügyészség a jelenleg is bűnügyi felügyelet hatálya alatt álló vádlottakkal szemben börtönbüntetés és közügyektől eltiltás kiszabását indítványozta. Indítványt tett továbbá arra is, hogy a bíróság a vádlottakat határozott időre tiltsa el bármely olyan foglalkozástól, melynek keretében tizennyolcadik életévét be nem töltött személlyel kerülnének kapcsolatba, továbbá az apát vágleges hatállyal tiltsa el a vadászati foglalkozás gyakorlásától.
Forrás: Ügyészség