Megszűnik az Ügyfélkapu
Vadászat
VADÁSZATI KULTÚRA: Kiskunhalason tartott előadást Fricska Imre
Fricska Imre világjáró vadász előadását hallhatta az, aki november 21-én ellátogatott Kiskunhalasra, a Művelődési Házba, ahol a Forrás-Új Tükör Klub szervezésében mutatkozhatott be a helyi, de a nagyvilágot bejárt vadász. Életéről, kalandjairól mesélt, akivel jóbarátja, Dr. Kellner Barna főorvos beszélgetett.
Kiskunhalason élénk kulturális élet rajzolódik ki és köszönhető ez a Forrás-Új Tükör Klubnak is, akik rendszeresen szerveznek elsősorban kulturális programokat, amelyeknek rendre a Művelődési Ház ad otthont. Aki nem tud részt venni, azok pedig a helyi, városi televízióból tájékozódhatnak. Az előadások tematikája változó, de a szervezők úgy gondolták, hogy a vadászat, mint helyi kulturális érték éppen olyan fontos, mint más művészeti területek, így kerülhetett sor arra, hogy Fricska Imrét is meghívták sorozatukba.
Ennél azonban kacifántosabban kerültem a színpadra – jegyezte meg Fricska Imre az Agro Jager News érdeklődésére. Jóbarátaimmal Hajósra látogattunk, ahol az egyik pincében odakerült mellém egy fiatalember, aki Székelyhidáról érkezett, s mi több annak a polgármestere. Beszélgettünk és az egyik jó komám közbevetette Afrikát. Meséltem, hogyne meséltem volna, hiszen tíz alkalommal jártam ott és jártam én még Oroszországban, Grönlandon. Újdonsült barátunk egyre jobban érdeklődött és megkérdezte, hogy merre lakom. Mikor kiderült, hogy Kiskunhalason, ami, ha úgy vesszük, útba esik hazafelé Székelyföldnek, akkor megkérdezte, hogy másnap megnézhetné-e a trófeákat. No, mondtam is neki, ennek aztán semmi akadálya nincsen.
Így másnap el is jött a kis családjával, vendégül láttam és abban maradtunk, hogy Béres Csabánál kiállítjuk, ott náluk Székelyföldön és hamarosan intézkedik. Napok teltek el, aztán egy kamion érkezett és két és fél hónapig láthatták Székelyföldön a trófeáimat. Még Böjthe Csaba atya gyerekei is láthatták, aminek nagyon örültem. Az egyik napon, ott kint egy kiskunhalasi vadász is megnézte, akinek a felesége odavalósi s mikor meglátta a fotómat, felkiáltott: a Fricska Imre az utcabelije! Azzal a lendülettel aztán, mikor hazajött, felvetette az ötletet, hogy legyen itthon is egy kiállítás vagy valamiféle program.
Én szerettem volna, hogy a világkiállítás program sorozatában itt „Halason” is legyen valami program, kiállítás, de sajnos nem találtunk támogatóra, de ennek ellenére, aki eljön, annak szívesen megmutatom, bemutatom a trófeáimat.
Most, a Forrás-Új Tükör Klub programján egy órás beszélgetéssel készültünk. Két kis videóval, amit magam vettem fel Namíbiában. Végül az egész este nem fért bele két órába sem. S az, hogy egyetlen egy hallgató sem hagyott ott bennünket, nagyon jól esett.
Én, 1946. október 22-én Kiskunfélegyházán születtem. 1950-ben költöztünk Kiskunhalasra. Apám áruházvezető volt, édesanyám varrónő. Nyolcan voltunk testvérek. Az általános iskolát és a gimnáziumot is „Halason” jártuk ki (Szerk.: A környékben, Bajától Szegedi a Kiskunságban így szokták emlegetni Kiskunhalast). Műbútor asztalosnak tanultam, de nagyon köhögtem és az orvos azt javasolta, hogy ha egy lehetőségem van, váltsak. Közben felvettek vadásznak és az igen jót tett nekem. 1975-ben aztán úgy határoztam, hogy hivatásos vadász leszek és Kiskunhalason, majd Balotaszálláson dolgoztam.
Végül a Kiskunsági Erdészeti és Fafeldolgozó gazdasághoz kerültem és onnan jöttem el nyugdíjba is. Összesen 37 évet voltam hivatásos vadász. Nem volt könnyű szakma, de egyértelműek voltak azok az idők. Ebből a szempontból könnyebb volt, mint manapság. Határozott irányok, feladatok és következetesség jellemezte a szakmát. A politikai és más célok nem írhatták felül a szakmai kérdéseket. Nem is egyeztethető össze az a vadgazdálkodásban és az erdészetben sem. Vadőrnek lenni egy nagyon szabad életet jelentett s ha sok mindenkivel is voltunk kapcsolatban, nem voltak kötöttségeink és nyugodtan mondhatom, hogy nem mentek tönkre az idegeink. Amikor meg összejött a tagság, azt a néhány vadászatot kibírta az ember, aztán újra csend és nyugalom ereszkedett az erdőre.
“Egyedüli szakma ez és a 365 napnak olyan pici része volt, hogy megérte, hiszen utána a világon senki sem zavarta az életünket.”
A vadászat, itt vidéken, érdekli az embereket és akik tanyán, vidéken élnek tudják, értik a jelentőségét. Összetett dolog a vadászat, sok mindenre hatással lehet egy jó társaság, egy-egy jó vadőr, erdész. Ezt csináltuk mi. Most egy új kiállítás lehetősége körvonalazódik és az egyeztetések zajlanak, miszerint elképzelhető, hogy amit bemutattunk Székelyföldön, azt a füzérradványi Károlyi kastélyban újra meg lehet tekinteni.
Ilyenekről és még sok minden másról is szó esett. Köszönöm a szervezőknek, a barátoknak és a családomnak, nővéreimnek a támogatást és a vadászbarátoknak, ismeretlen ismerősöknek, hogy felkerestek, ellátogattak november 21-én Kiskunhalasra – jól esett. Annyi mondhatok, hogy aki el szeretne jönni hozzám, szívesen látom, de a kisebb trófeáimmal, dikk-dikkemmel akár el is utazok és szívesen beszélgetek a fiatalokkal is. Keressenek bizalommal – zárta beszámolóját Fricska Imre.
Írta: Dr. Szilágyi Bay Péter LL.M. – lapigazgató
Fényképezte: Ocskó Imre Tamás
Vadászat
Vadászjegyváltás 2025/2025 évre
A digitális állampolgárság szerepe a vadászjegy érvényesítésében:
Az Országgyűlés a 2023. évi CIII törvény keretében elfogadta a digitális állampolgársági programot, amelynek elsődleges törekvése az állami szolgáltatások digitális térbe való költöztetése. A Vadászkamara online térben intézhető hatósági ügyeit is közvetlen befolyásolja a kormányzati rendszereket érintő változás.
Megszűnik az Ügyfélkapu, amely jelenleg az online vadászjegy érvényesítést és a vadászati engedély igényléséhez szükséges bejelentkezési felületet is biztosítja. A rendszert pont a vadászjegy érvényesítési dömping kezdetével, 2025. január 16-án vezetik ki, és ideiglenesen az Ügyfélkapu+ lesz használható helyette, de az is csak 2025. december 31-ig. Az Ügyfélkapu+ lényegében a kétlépcsős azonosítás bevezetése, ami a felületekre történő bejelentkezéshez egy megerősítést (QR-kód beolvasását vagy egy generált 6 jegyű kódot) kér az általunk választott háromféle hitelesítő alkalmazáson keresztül. Ennek beállítása csupán pár percet vesz igénybe, a felhasználó egy videóból is segítséget kaphat, amely elérhető ide kattintva.
A másik azonosítási lehetőség a Digitális Állampolgárság (DÁP) mobilalkalmazás, a jövőben kizárólag ezt az azonosítási módot tudjuk majd igénybe venni. Ez egy jóval összetettebb szolgáltatáscsomagot kínál, amelynek csupán egy eleme az e-azonosítás.
Az eSzemélyi igazolvánnyal rendelkezők kényelmesen, az applikáción keresztül is tudnak regisztrálni abban az esetben, ha az igazolványuk a személyigazolvány PIN kódjával aktiválásra került. Azok, akik 2021. június 23-a előtt kiállított okmánnyal rendelkeznek, a regisztrációt Kormányablakon keresztül tudják megtenni. Az ügyintézéshez külön ügymenetet biztosítanak: ha előzetesen letöltöttük az alkalmazást, az ügyintéző által kinyomtatott QR-kódot beolvasva tudjuk azonosítani magunkat a rendszerben, tehát maga az ügyintézés csak néhány percet vesz igénybe.
Az állami alkalmazás segítségével történő bejelentkezés során csupán QR-kód beolvasására van szükség, vagyis nem kell minden alkalommal megadnunk a felhasználónevünket és a jelszavunkat, majd pedig a külön applikációban generált hitelesítő kódot, mint az Ügyfélkapu+ esetében.
Jó tudni: egy mobileszköz csak egy profilt tud kezelni, és a DÁP mobilalkalmazást sem tudja az összes mobiltelefon használni (technikai feltételeknek megfelelő okos készülék kell hozzá). Érdemes tehát elsősorban a DÁP mobilapplikációt preferálni, hiszen hosszútávon az azonosítás ezen keresztül fog történni, és a bejelentkezés folyamata is egyszerűbb, mint az ideiglenes Ügyfélkapu+ esetében.
Az egyéb igénybe vehető szolgáltatásokról érdemes bővebben tájékozódni, azonban kiemelten fontos, hogy az új azonosítást a vadászoknak minél hamarabb célszerű megtenni annak érdekében, hogy a Vadászkamara által biztosított ügymenetek gördülékenységét – így elsősorban január 17-étől a vadászjegy érvényesítését – a kormányzati azonosítási szolgáltatások változása ne akassza meg.
Forrás: OMVK
KIADÓ egy 32 hektáros ipari terület Komádiban
Részletekért kattintson!
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
Kedves Vadásztársak! Tájékoztatjuk Önöket, hogy a 2025/2026-os év vadászjegy kiadásának rendje az elmúlt évek tapasztalatai alapján módosul. Nem írunk ki időpontot a társaságoknak, hanem előre egyeztetett időpontban fogadjuk képviselőiket. Időpontot egyeztetni a kamara elérhetőségein: veszprem@omvk.hu, 88/422-298 lehet.
Kérjük, hogy az aláírt, kitöltött biztosítási nyilatkozattal, adatlappal jöjjenek vadászjegyet érvényesíteni:
Sportvadász adategyeztetési lap
Hivatásos vadász adategyeztetési lap
Biztosítási nyilatkozat
A plasztik kártyát nem kell elhozni, de érdemes ellenőrizni, hogy megvan-e, pótlásra kamaránknál van lehetőség 12.500 Ft ellenében.
A vadászjegy ára nem változik: Vadászjegy: 25.000 Ft
Kamarai tagdíj: 4.000 Ft (a 70. életévet betöltött kamarai tagok mentesülnek)
Biztosítás 3.000 Ft
összesen: 32.000 Ft / 28.000 Ft
A Vadászjegy érvényesítése online is lehetséges, ennek menete: a https://ugyfelszolgalat.omvk.hu/ weboldal
A Belügyminisztérium igényeinek megfelelően Ügyfélkapu használata (ezt a fenti weblap automatikusan lehetővé teszi, csupán az ügyfélkapus felhasználónév és jelszó megadása szükséges. Fontos, hogy fizetés csak online – bankkártyával – történhet.
2025. január 16-ától megszűnik az ügyfélkapu, és ez az online vadászjegyérvényesítést is érinti! további segítség:
https://omvk.hu/hir/vadaszjegyvaltas-megszunik-az-ugyfelkapu
2025. január 01-tól 2025. február 28-ig egyénileg lehet a vadászjegyet érvényesíttetni a 2025/2026 vadászati évre.
Ügyfélfogadás ezen időszakban:
Hétfő-Csütörtök 8-15 óra,
Péntek 8-12 óra között
Kamarai honlapunkon naprakész információkat talál ügyfélfogadásunkról, rendezvényeinkről.
Üdvözlettel: A Veszprém Vármegyei Vadászkamara dolgozói
Forrás: Veszprém Vármegyei Vadászkamara
KIADÓ egy 32 hektáros ipari terület Komádiban
Részletekért kattintson!
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
Az Encsi Járási Ügyészség természetkárosítás bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat két férfival szemben. Az elkövetők 2023 áprilisában részt vettek a Svájcból hazánkba vándorolt, M237 -es jeladóval ellátott farkas elpusztításában és tetemének eltüntetésében.
A vádirat szerint 2023. április 1-én, délután, a egyik férfi az akkor 10 éves fia felügyeletét a másik vádlottra bízta azért, hogy vadászni menjenek Hidasnémeti település környékére. A vadászat megkezdése előtt a férfi ideiglenes használatra átadta a gyermekének a vadászlőfegyverét. Tette mindezt annak ellenére, hogy tudomása volt arról, hogy a másik férfi – csakúgy, mint a gyermek – lőfegyvertartási engedéllyel nem rendelkezik.
A gyermek Hidasnémeti külterületén – miután a vádlott átengedte részére a lövés lehetőségét – lelőtte a 250.000 forint természetvédelmi értéket képviselő, fokozottan védett állatot, amit a kilövés helyszínén hagytak.
Miután az apa értesült a történtekről, részt vett az állat tetemének felkutatásában, majd az elpusztult farkasról a 1.337.600 forint értékű jeladót levágta, és azt a tetemmel együtt az általa használt gépkocsi csomagterébe helyezte. Röviddel ezután a férfi a jeladót a Hernád folyóba dobta, majd az elpusztult állatot ismeretlen helyre szállította, amely azóta sem került elő.
A vádlott azzal, hogy a lőfegyverét használat céljából átadta részére, míg a másik férfi azzal, hogy a rábízott gyermek felügyeletére vonatkozó kötelességét súlyosan megszegte a kiskorú testi és erkölcsi fejlődését veszélyezette.
Az ügyészség a férfit természetkárosítás, lőfegyverrel visszaélés, kiskorú veszélyeztetése, valamint rongálás bűntettével, míg társát természetkárosítás és kiskorú veszélyeztetése bűntettével vádolja.
A gyermek életkorára tekintettel nem vonható felelősségre, az általa elkövetett cselekményért a vadászó vádlott közvetett tettesként felelhet.
Az ügyészség a jelenleg is bűnügyi felügyelet hatálya alatt álló vádlottakkal szemben börtönbüntetés és közügyektől eltiltás kiszabását indítványozta. Indítványt tett továbbá arra is, hogy a bíróság a vádlottakat határozott időre tiltsa el bármely olyan foglalkozástól, melynek keretében tizennyolcadik életévét be nem töltött személlyel kerülnének kapcsolatba, továbbá az apát vágleges hatállyal tiltsa el a vadászati foglalkozás gyakorlásától.
Forrás: Ügyészség