Az ünnepek utáni áldatlan állapot  emésztőrendszerünkben, sokszor újévi fogadalmakra inti az embert, megfogad nagy diétákat, szinte már hihetetlennek tűnő dolgokat, de egyben másról is szól a január… ez az időszak a vége a tarvadazásnak és egyben a disznóhajtásoknak is. Odakint havazik. Ritka pillanat mostanában, ahogy vörösen pislákoló kandallónkkal szemben ülök ebben a cudar, egyre feledésbe merülő időben, s a pattogó izzó fahasábokat nézve elmerengek. Így jut eszembe, habár már lassan csak foszlányokban, mi is történt 2024 januárjában, mikor is keresztkomám meghívására ellátogattam Téglásra és a böszörményi határba.

A hajnali kelés, a fagyos reggel, a reggeli szellő hamar piros arcú kisdeddé varázsolta arcomat, fantasztikus ilyenkor a természetben kint lenni, a páncéllá keményedett földön masírozni, nézni a vetéseken a futkározó nyulakat, néha lencsevégre kapni a lapuló fácánt, megfigyelni a havon koslató rókát. Az erdő is más arcát mutatja ilyenkor. A nyáron áthatolhatatlan sűrű, betekintést enged magába, a termések hiánya a földön is rudlikba koncentrálja a vadat. A természet pedig végzi évezredes szelekcióját, a gyengéket kisöpri a csapatból, ezzel kedvezve a kisragadozók jövő évi szaporulatának. Most mi is ezt végezzük. Egy hasmenős suta ezen vadászélményem hőn óhajtott vágya, melyet Micu komámmal közösen karöltve próbáltunk puskavégre kapni. A helyi vadászmester útbaigazítása szerint elindultunk, vittünk lespárnát és botot is, mert nálunk mindig a helyzet mutatja, hogy éppen milyen lesz az a vadászati mód, ami majd meghozhatja a várva várt sikert..no, már ha Diana is a kegyeibe fogad minket.

A területet autóval jártuk be. Már kilométernyi távolságra felfedeztünk kér nagyobb rudlit, melyeket viszont a terület változatossága és a legjobb takarás miatt, ezután gyalog közelítettünk meg. Tényleg olyan volt, mint ahogy keresztkomám leírta. Volt ott nádas, mező, szegélyező fasorok és már többször vadászott, rutinos öreg őzek is. Messziről kiszúrtak minket és rögvest két fasorral, három táblával odébb voltak, mindig olyan kirafináltan, hogy vagy a tábla közepén, vagy valamelyik fasorba beállva, vagy rossz széllel álltak. Hát ez nem lesz egyszerű. Végül úgy döntöttünk, visszamegyünk a kocsihoz és kerülünk egyet, majd pedig messzebb leállunk vele és egész messziről felgyalogolva felgallyazunk ez egyik közeli lesre, ami egy lucernaföld szélén állt, közvetlenül egy nádas mellett. A tarvadak is ebbe az irányba indultak, majd csak összetalálkozunk valamikor, ha az égiek is így akarják. Ahogyan a dűlőúton haladtunk, felfigyeltünk az emberi gyarlóság újabb fantazmagóriájára. Valaki nagyon lusta volt, mert a szemetét szétszórva hagyta a dűlő szélén. Közös megegyezéssel arra jutottunk, hogy hazafelé felszedjük, úgy is elfér majd a platón.

Amíg ezen bosszankodtunk, meg is érkeztünk majdcsak a kiindulási pontra. A motor leállt, “Ekkor még a kis IZH 18-asommal tarvadaztam”, puska a vállra, bot a kézbe, lespárna a hónunk alá és már baktattunk is gyalogosan előre magunkba szíva a hűsítő levegőt. Halkan beszélgettünk: Van úgy, hogy az ember ilyenkor önti ki a lelkét a barátjának. Megnyílik az ember szíve és csak úgy árad belőle a szó.. mi is rég nem láttuk egymást, csak sztoriztunk és sztoriztunk. Semmi mozgás nem volt a területen, minden csendes. Néha-néha egy- egy szarkát hallottunk és a fák ágairól lepottyanó hó hozott változást az idilli téli tájba. Pár perc múlva elértük a lest, melyre, mint két kövér pulykakakas – a sétától lefőve  – felgallyaztunk. Na, ezután volt is ficergés, meg didergés az első félórában, amíg a testünk melege meg nem szikkasztotta rajtunk az ünneplős gúnyát. Ahogy telt az idő, egyszer csak megjelentek a tábla túloldalát szegélyező fasor tövében az őzek. Csak a számuk nem stimmelt.

-Ez nem az a csapat? -kérdeztem Lacit.

-Nem tudom Biga, de ott az a hajlat lehet letakarja a többit, csak menjél le nézd meg őket. – válaszolta.

Kereső híján, a céltávcsövemmel kerestem a beteg sutát, de nem találtam. Vártuk, hogy közelebb jöjjenek, de nem hogy nem jöttek, hanem még le is feküdtek. Idegörlő idő következett. Majd másfél óra várakozás és már didergés után megszólaltam:

– Na jöjjön a Fishing @ Hunting forgatás .. lemászok rájuk cserkelek.

De mielőtt nekikezdtem volna a lekászálódásnak, kiürítettem puskámat, “az ördög nem alszik” elvét követve. Később kiderült, jól tettem, mert az utolsó lépcsőfokot elnézve, akkorát dübbentem hátra a gazba, mint egy varangyosbéka, amit a cipővel arrébb rugnak és hasrafordul.

– A forgatás elkezdődött …-szólalt meg irónikus gúnnyal barátom. No, de ha már forgatás, meg ha már Rambó módjára összesároztam magam, elindultam terepkúszásban, görnyedten, mint egy sóbányász, hogy a cirka 5-600 méteres távot 2-re csökkentsem. Még mindig megvan az emlék, ahogy Micu röhögött elfojtva, hogy majd megpukkadt a nevetéstől. Na, komoly kis tarvadazás – gondoltam. Eljövök, szétfagyok, összetöröm magam, utána meg még másszak a sáros hóban. Ez meg csak dajdajozik itt nekem..Isteni szerencse kell, ha akarok is valamit… Lassan haladtam előre, az idő csak telt és telt. Egynek örültem, hogy őzeink, mint akik belefagytak a lucernába, olyan csendesen kérődztek előttem. Kb. 300 méterre jártam, mikor az egyikük kiszúrt. Felállt, de csak nézett, mert emberi alakomat nem tudta kivenni, csak egy nagy zöldesbarna sáros csomót látott bennem. Így hát továbbhaladtam szakadatlanul előre. Sejtettem, hogy most már nyert ügyem van, mert a jeges szellő folyamatosan az arcomba fújt.

Végre elértem a domb tetejét és tádámm: ott voltak valamennyien az aljban. Egy gazos, befagyott szíkfoltban, megvolt már mind, csak azt nem leltem egyenlőre, akit én kerestem. Ekkor a távolság már mintegy 80 méterre zsugorodott, mikor a távolban megszólalt egy hang :

–  Lőjed már! Mire vársz?? Na, vajon ki lehetett?

Pontosan ez segített, mert a csapat erre a hangra egymás után emelkedett fel és figyelni kezdett a les felé. Meg is láttam, akit kerestem. Céltávcsövem tüskéje a suta szívén, de mikor elhúztam volna az elsütőt, hirtelen elindultak. Hirtelen füttyel megállítottam őket. Szerencsére pont addig vártak, amig lövésem eldördült, élesen belevágva a téli táj idillikus csendjébe. Tarvadam kétlábra ágaskodott, majd hátraborulva terült el és helyben maradt. A tarvadcsapat elrobogott, csak hárman maradtunk: tarvadunk, Micu, én.

Ekkor felemelkedtem a fagyos talajról, felvettem havas kabátomat, melyet az előrenyomulás közben vettem le és tettem puskám alá lőpárna gyanánt, megráztam majd a vállamra terítettem. Levett kalappal álltam elejtett sutám előtt, mert nem semmi vadászélményt ajándékozott ma nekem. Hamarosan megérkezett Micu barátom is, aki kitörő örömmel gratulált. Elmodta, hogy tényleg olyan élmény volt végignézni, mintha egy filmforgatáson a kamerás szemszögéből nézte volna egyenes adásban a történteket, majd büszkén adta át a töretet és a közeli csutkaföldről utolsó falatnak egy tengericsutkát helyezett sutám szájába. Így lett a csutkás a kis szépséges sutám, no de, hogy is a guminő? Hamarosan meg is kapjuk kérdésemre a választ, mert hazafelé kocsikázva eszünkbe jutott, hogy a szemét még ott vár minket a szomszéd dűlőn. El is értük a tett színhelyét. Kiszálltunk, majd egy termetes kukazsákot ragadva felkerekedtünk a rendrakáshoz, de ami akkor fogadott minket, az mindkettőnket meglepett…

– Ni, mán, te Biga! Há, mi ez? – néz rám rám Micu a zsákmányt felfedezve…

– Bakker… most szivatsz – válaszolom neki. Majd, hogy méltán bizonygassa igazát, felemelte a szép rózsás s..gű guminőt.

Na, mondanom sem kell, ettől olyan nevetésben törtünk ki, hogy azt szerintem még Dorogon is hallották. De az én Laci komám még erre is rátromfolt egyet.

– Höhőőőőő!! Új asszony! Elviszem a juhásznak!

Ettől aztán most már mindketten majd kipukkadtunk, szakadtunk a nevetéstől, majd a prédát kukazsákba helyezve, hazaindultunk.. Útközben végig sztorizgattunk, majd ismét megkaptam Micu komámtól.

-Na, Biga! Megigértem, teljesítettem, egy újabb felejthetetlen közös kaland..

– Jajaj  – válaszoltam neveteve” -Csutkás suta guminővel.

Így zárult emlékezetes tarvadvadászatom, vendégségben a keresztkomámnál. Tarvadamból valami emlékezetest szerettem volna készíteni, így húsvéti sonka készült belőle, mely átadásakor ismét felevenítettük elejtésének élményét, mely egy életre szólt.

Írta és fényképezte: Garabuczi Zoltán

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre

Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

Forrás: AKI

KIADÓ egy 32 hektáros ipari terület Komádiban

Részletekért kattintson!

Úgy gondoltam, hogy dámborjúra indulok vadászni – kezdte Figura Ákos, mikor lapunk, az Agro Jager News élményei miatt kereste fel az ismert utánkeresőt. Azon a héten már decembert írtunk és a Galgamenti Vadásztársaság területén, Bercel magasságában vettem a vállamra a puskát. Tehettem, mert hivatásos vadász is vagyok a területen, másrészt a vezetőség bizalma töretlen irányomban – folytatta a nem mindennapi történetét.

Figura Ákos két kutyája már csak a feltört vadat érték be. Fotó: Figura Ákos

Vadászni indultam, cserkeltem. Lőhettem volna bármi mást is, de az is benne volt, hogy „csak” kint vagyok. Csak a szándék volt meg bennem, s ha nem is cél nélkül, de kint voltam az erdőn és az már önmagában is nagyon jól szokott lenni.

Sokat dolgoztam ebben az évben, hiszen a karácsony előtt időszak nem a pihenésről szól, de valahogy mégiscsak csendesebb időszak ez mindannyiunknak.

Szóval tarvadazni indultam és amint cserkelek a téli erdőben, hirtelen megpillantottam egy dámborjút. Egy lábas erdőben állt és sikerült megközelítettem. A .30-06 Blaser fegyverem volt nálam és igazán nem állt messzire: 80 méterre lehetett tőlem.

Lőbotról vettem célba és a találatot is jól jelezte. Ám picit úgy éreztem, hogy belehúztam a lövésbe, ami gyorsan be is igazolódott, mert nyomban felugrott. Úgy 150 méterre megállt, de nem tudtam újra rálőni s ahogy figyeltem, öt-hat perc múlva lefeküdt.

Amikor tanácsot szoktam adni, mindig elmondom, hogy ilyenkor ne is menjünk oda. Persze én meg elindultam és mikor már majdnem elértem, akkor felugrott és elszaladt.

A szakember szerint ennyi húst képtelen az aranysakál elfogyasztani, másrészt nem is látnak a vadászok. Fotó: Figura Ákos

Megjelöltem a helyet és csak sóhajtoztam…

A leggyakoribb, hogy a sikertelen munkák legtöbbje a saját lövéseimből adódnak – korholtam magam, de sokkal nem voltam előrébb és lassan rám is esteledett…

Azon elmélkedtem, mivel mást nem tehettem, hogy pont azokat a hibákat követtem el, amiket szoktam tanácsolni, hogy lehetőleg kerüljük el. Ne megyünk oda és én meg nem vártam. Jó félórát várni kellett volna, morfondíroztam. Persze láttam, hogy elesett és én meg rámentem rögtön. Borítékolható volt, hogy felkeltem: be is jött.

Dühöngtem. Mérges voltam, főleg magamra, mert végiggondoltam, hogy mit hibáztam és miközben kiértem az autóig, megterveztem a holnap reggelt.

Bennem volt az is, hogy reggelre jól elintéztem a saját programomat, ami most mindenek elé került. Sajnáltam a vadat is és meglehetősen sok érzés kavargott bennem.

Hóolvadásos időszak és miközben az északi oldalban még fagyott. A déli oldalon olvadt, a legtöbb helyre így nem tudtam bemenni. Az elugráshoz érve Tapi és Rubi gyorsan felvették a nyomot és gyerünk!

Nagyon jól dolgoztak, bár lassabban mentek, mint általában.

Miközben a vér is egyre kevesebb volt. Egy-egy cseppet találtam és egy 5-600 méter vezetékmunka után végül meglelték a dermedt vadat.

Nagy meglepetésemre azonban, csak a bőre várt ránk: mindenhonnan lerágták az éjjel a húst a csontokról.

A területen négy év alatt kilenc sakált ejtettek el, hallani sem halljuk őket, így nagy eséllyel szürke farkas törhette fel a vadat, meg ennyi húst a sakál nem tud befalni. A szomszédban több helyen láttak már farkast.

Tudjuk jól, hogy itt van a farkas. Azt is tudjuk, mikor jön, hiszen látjuk, mikor etetünk, kint áll 40-50 szarvas a réteken. Egyszerűen olyan mennyiségben, amit egy-egy terület nyilvánvalóan nem bírna el. Majd egy héten keresztül nem látunk egy szarvast sem. Ilyenkor szoktunk találni megevett vadat. Dámot és gímet egyaránt. Persze, hajtja, űzi, zavarja a vadat. Nincs pihenője, nem fekszik nappal, ahogy szokott. Fél az erdő s arról meg ne is beszéljünk, hogy ilyenkor is enni kell a szarvasnak. Hatalmas vadkárokkal kell számolnia mindenkinek. Mindenki felteszi a kérdést, hogy ez kinek jó?

A nyílt legelőkre lenyomja a vadat a farkas. Nappal, fényes nappal látjuk a vadat, ami nem azért bújik elő, mert annyi van, hogy nem bírja az erdő, hanem mert odabent van a farkas. Mióta van hőkameránk, belátjuk a területet. Akkora rudlikat terel össze és menekül előle minden élő, hogy egyszerűen kiürülnek az erdők.

Rubi és Tapi az átlagosnál óvatosabban, lassabn indultak el a csapán, amelynek a végén már csak a feltört, megevett dámborjút találták meg. Fotó: Figura Ákos

Volt alkalom, hogy gazdák szóltak, hogy három német juhász eszik egy szarvast. Mire kiértem, persze nem voltak ott, de senki sem kereste a kutyáit a környékben.

Vidéken, kint a határban, a hegyen, másként vélekednek az emberek, mert aki egyszer is látta, hogy öl a farkas, az félni fog tőle. Fél a farkastól minden jószág és fél az erdő. Fertelmes munkát végez és rettenetesen sokat szenved a vad, mire elpusztul, mert a lábát, ágyékát kezdik ki és elevenen kezdik megenni…

Tudjuk jól, hogy eljön az a pillanat is, mikor a kutyáim a farkast is ott találják a csapák végén és abban is mindenki biztos, lehet a vérebektől nem hátrál meg a farkas, miközben fal.

Nemcsak az én, de a többi vérebes kutyája is nagy értékű. Csak mi, éves szinten, 150-200 vadat hozunk terítékre, ami csak a hús vonatkozásában is jelentős árbevétel a társaságoknak. Óriási károkat szenved el a vadállomány és a farkastól retteg az erdő – zárta beszámolóját Figura Ákos vérebes utánkereső.

Figura Ákos elbeszélése nyomán írta: Dr. Szilágyi Bay Péter LL.M.
Fotó: Figura Ákos

Bajban van, elveszett a vadja?
Hívja Figura Ákos vérebes utánkeresőt vagy kövesse munkáit a Facebookon!
Kattintson ide!
Tel.: +36 30 485 99 22

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre

Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131