Keressen minket

Tudomány

Magyarországi erdészeti tájai – teljessé vált a könyvsorozat

Teljessé vált Magyarország erdészeti tájait bemutató kiadvány

Közzétéve:

A Magyarország erdészeti tájait bemutató kiadvány V. és VI., a Nyugat-Dunántúl és a Dél-Dunántúl erdészeti tájcsoportokat bemutató köteteinek megjelenésével immár teljessé vált az a hatkötetes könyvsorozat, aminek a következő évtizedekben biztosan ott van a helye minden erdész szakember könyvespolcán.

Fotó: Vérteserdő Zrt.

2012-ben kezdődött meg a Magyarország erdészeti tájai című hatkötetes szakmai kiadványsorozat elkészítése, mely – kétkötetenként – magában foglalta a kéziratok megírását, a kiadványszerkesztést és a nyomdai kivitelezést. A munkák dr. Führer Ernő főszerkesztő irányítása, az erdészeti hatóság mindenkori szervezete (Nébih, majd az NFK) felügyelete és az Agrárminisztérium támogatása mellett zajlottak.

A kiadványsorozat 2017-ben megjelent Nagyalföld és Északi-középhegység, majd a 2019-es Dunántúli-középhegység és Kisalföld köteteit – a sorozat lezárásaként – követték most a Nyugat-Magyarországról és a Dél-Magyarországról szóló kötetek. A hat kötet összesen 4064 oldalon keresztül mutatja be a hazai erdészeti tájbeosztásnak megfelelően az erdészeti tájcsoportokat, tájakat, tájrészleteket.

FROMMER, Magyarország legnagyobb fegyverboltja!   Kattints a képre és keresd meg a hozzád legközelebb lévő vadászboltot és a szerződött fegyvermestereket!

Magyarország erdészeti tájai kiadvány egy átfogó – összevetésre is alkalmas – pillanatképet ad a magyar erdőkről és erdőgazdálkodásról az erdészeti tudományok, az oktatás és a gyakorlat, valamint az igazgatás szakembereiből létrejött szerzői közösség munkája eredményeként.

Az elmúlt 12 évben 106 szakember vett részt szerzőként a kéziratok elkészítésében, munkájukat közel 80 fő segítette az alapadatok előállításával, a kiadvány szerkesztésével, grafikai kivitelezésével, nyelvi és tartalmi lektorálásával. Kitűnő és lelkiismeretes munkát végeztek, köszönet érte!

Fotó: Vérteserdő Zrt.

Ajánljuk a két újabb kötetet – s természetesen a teljes kiadványsorozatot – mindazoknak, kiket érdekel, hogy a magyar erdészet az elmúlt ötven évben honnan hova jutott el, melyek az ágazat legfontosabb jellemzői és aktuális folyamatai a kétezres évek elején.

A kiadványok terjesztését a Nemzeti Földügyi Központ Erdészeti Főosztálya végzi.

Forrás: Vérteserdő Zrt.

Tudomány

A Svájci Szövetségi Kutatóintézet nemzetközi kutatásába kapcsolódott be a Bakonyerdő Zrt.

A Bakonyerdő több, mint egy éve csatlakozott a My Garden Of Trees projekthez, mely egy önkéntes részvételen alapuló kutatási projekt az éghajlatváltozáshoz alkalmazkodni képes európai erdőkért.

Published

on

KIADÓ egy 32 hektáros ipari terület Komádiban

Részletekért kattintson!

A Bakonyerdő több, mint egy éve csatlakozott a My Garden Of Trees projekthez, mely egy önkéntes részvételen alapuló kutatási projekt az éghajlatváltozáshoz alkalmazkodni képes európai erdőkért. Az első megfigyelési év eredményei láthatóak a grafikonon, mely a 2024-ben különböző származási helyekről elültetett magok csírázását és a csemeték túlélését mutatja a kísérleti parcelláinkban.

Forrás: Bakonyerdő Zrt.

Az erdészek évszázadok óta végeznek származásvizsgálatokat, melyek során különböző eredetű magok növekedését hasonlítják össze ugyanazon az élőhelyen. Ilyen származási kísérletet, a Svájci Szövetségi Kutatóintézet nemzetközi kutatását indítottuk el három bakonyi helyszínen, a Farkasgyepűi Erdészet Forrasztókői Egzótakertjében és a Bakonybéli Erdészet Kőris-hegyi és Kék-hegyi erdőrészleteiben.

Forrás: Bakonyerdő Zrt.

A mikrokertekbe közönséges jegenyefenyő (Abies alba), kaukázusi jegenyefenyő (Abies nordmanniana), Borisz-király jegenyefenyő (Abies borisii-regis), közönséges bükk (Fagus sylvatica) és keleti bükk (Fagus sylvatica subsp. orientalis) magokat vetettük el, melyek 13 ország 23 különböző régiójából származnak.

Erdészek dolgoznak a Bakonyerdő Zrt. területein. Forrás: Bakonyerdő Zrt.

A My Garden Of Trees projekt több száz kisméretű származásvizsgálatból, úgynevezett mikrokertekből álló hálózatot hoz létre szerte Európában. Ennek előnye, hogy a különböző genetikai eredetű származások sokféle kombinációban vizsgálhatók eltérő környezeti feltételek mellett. Nyomon követhető, hogy a fák milyen mértékben képesek alkalmazkodni az eredeti termőhelyüktől eltérő körülményekhez. A projekt résztvevői öt évig kísérik figyelemmel a csemeték fejlődését, ez a kutatás tehát elsősorban a korai életszakasz túlélési és növekedési tulajdonságainak megfigyelésére, elemzésére összpontosít.

A My Garden Of Trees projekt több száz kisméretű származásvizsgálatból, úgynevezett mikrokertekből álló hálózatot hoz létre szerte Európában. Forrás: Bakonyerdő Zrt.

Ha a projekt során végzett megfigyelések azt támasztják alá, hogy ezeknek a rokonfajoknak jobb a csírázása és a fejlődése, az erdészek fontolóra vehetik a behozatalukat, mely az úgynevezett támogatott fajvándorlás.

Bakonyerdő Zrt.

 

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre

Agro Jager News

Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

Tovább olvasom

Mezőgazdaság

Digitalizált szakirodalom segíti az erdészeti kutatásokat

Több évszázad erdészeti szakirodalmát digitalizálták

Published

on

Több évszázad erdészeti szakirodalmának anyaga a fenntarthatósági gondolatkör kialakulásának lenyomata, amely ma már digitális formátumban mindenki számára elérhető – mondta Zambó Péter, az Agrárminisztérium erdőkért és földügyekért felelős államtitkára Budapesten, szerdán, a Wagner Károly Digitális Szakkönyvtár projekt bemutató rendezvényén. A 2007 óta tartó digitalizációs program eredménye nemzetközi összehasonlításban is jelentős, 1500 dokumentum mintegy háromszázezer oldalnyi anyagával az egyik legnagyobb magyar nyelvű adatbázist jelenti.

Fotó: AM

Az államtitkár kiemelte, a 18. századra visszanyúló erdészeti szakirodalom tudásanyaga felbecsülhetetlen értéket képvisel, az Országos Erdészeti Egyesület Wagner Károly Erdészeti Szakkönyvtárában őrzött könyvek a gyakorlati fenntarthatóság több évszázados szakmai történetéről szólnak.

Hozzátette, az erdőkezelés 1700-as években megalapozott hagyománya a fenntarthatóság és a zöldvagyon-kezelés fogalmain keresztül kapcsolódik a ma emberéhez. Magyarország jelenleg mintegy 2,3 millió hektárnyi erdőterülete nem létezne anélkül a szakismeret és tradíció nélkül, amelynek tudásanyagát és emlékeit az ágazati szakkönyvtárban őrzött könyvek és folyóiratok tartalmazzák – emelte ki Zambó Péter. Hazánknak azért lehet erdővagyona, mert a magyar erdészek évszázadok óta fenntartható módon kezelik ezt a nemzeti természeti erőforrást. Amikor a trianoni diktátum elvitte tőlünk a legértékesebb részeit, szakértelemmel, erkölcsi kitartással és szakmai összefogással száz év alatt megdupláztuk az ország erdővel borított területeinek arányát – húzta alá.

Zambó Péter elmondta, az erdészeti szakirodalom tudásanyaga a digitalizáció segítségével szabadon elérhetővé és feldolgozhatóvá vált, immár 300 ezer oldal terjedelemben, amely egyben a mesterséges intelligencia számára is hatalmas adatbázist jelent. A projekt az Agrárminisztérium támogatásával a Wagner Károly Alapítvány digitalizációs programja keretében valósult meg.

Tovább olvasom

Tudomány

KONFERENCIA: Ember-vadvilág konfliktusok Magyarországon – ITT regisztrálj

Published

on


A Debreceni Egyetem MÉK Természetvédelmi Állattani és Vadgazdálkodási Tanszék és az MTA Agrártudományi Szakbizottsága – A Magyar Tudomány Ünnepi sorozatához csatlakozva – szeretettel invitál minden kedves érdeklődőt az ‘Ember-vadvilág konfliktusok Magyarországon’ elnevezésű minikonferencia & kerekasztal-beszélgetésre 2024. november 30-án szombaton Debrecenben, a Magyar Tudományos Akadémia Debreceni Területi Bizottságának székházában – tájékoztatta az Agro Jager Newst, Dr. Kövér László PhD, a Debreceni Egyetem MÉK Természetvédelmi Állattani és Vadgazdálkodási Tanszék munkatársa.

Farkas a hollandiai Dierenpark Amersfoortban. Fotó: Mariëlle van Uitert / WWF

A rendezvényen az ember-vadvilág konfliktus témakörben dolgozó hazai szakemberek közérthető előadások formájában ismertetnek sokakat érintő és érdeklő témákat. Az esemény nyitott minden érdeklődő számára, külön szeretettel várjuk a helyi lakosságot. A konferencia szervezőinek nem titkolt célja a hiteles ismeretterjesztés és szemléletformálás. Az előadásokat követően, kerekasztal-beszélgetés kereti között a közönségnek lehetősége lesz a kérdéseiket feltenni, tapasztalataikat megosztani.

Kattintson a fényképre és csatlakozzon a Facebookon is!

A rendezvény ingyenes, de egy kétperces regisztrációt kérünk szépen. Kattintson az alábbi képre!

Regisztráljon most és vegyen részt a konferencián! Kattintson a képre!

PROGRAM:

Délelőtti szekció:

09:00-09:10 Megnyitó és bevezető
Stündl László és Kövér László, Debreceni Egyetem
09:10-09:35 Nemszeretem gerinctelenek
Váradi Zoltán, Természettár
09:35-10:00 Csípőszúnyogok és a bennük rejlő veszélyek
Klein Ágnes, HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont
10:00-10:25 A szőnyeg széléről – varjúszemmel a 3. háború küszöbén
Solt Szabolcs, Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület
10:25-10:50 Denevérekkel kapcsolatos konfliktushelyzetek és kezelésük
Boldogh Sándor András, Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság
10:50-11:05 Kávészünet
11:05-12:00 Kerekasztal-beszélgetés a délelőtti szekció előadóival
12:00-13:30 Ebédszünet

Dr. Németh Attila, a Debreceni Egyetem munkatársa is előadást tart a debreceni konferencián. Fotó: DE MÉK

Délutáni szekció:

13:30-13:55 Együtt élünk vagy együtt létezünk a vadvilággal a
városban?
Heltai Miklós, Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem
13:55-14:20 A láthatatlan probléma – Egy különös rágcsáló
felbukkanása lakott területeken
Németh Attila, Debreceni Egyetem
14:20-14:45 Egy ökoszisztéma-mérnökkel való egymás mellett
élés lehetőségei és kihívásai
Juhász Erika, HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont
14:45-15:10 Nagyragadozókhoz kapcsolódó ember-vadvilág
konfliktusok Magyarországon
Sütő Dávid, WWF
15:10-15:25 Kávészünet
15:25-16:30 Kerekasztal-beszélgetés a délutáni szekció
előadóival

Kapcsolat: Dr. Kövér László (koverl@agr.unideb.hu)

További információért kattintson az alábbi képre és tekintse meg a konferencia weboldalát!

Támogatók

A rendezvény média megjelenését a 25 éves Agro Jager News,

Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálja támogatja!

Agro Jager News

Tovább olvasom