Vadászat
Karakas István: Gondolatok napjaink vadgazdálkodásáról
Karakas István 1944. március 15. Nagymágocson született, majd gyerekkorát Kunszentmártonban töltötte. Apja fogságba került a háborúban, kilenc évesen ismerhette meg. Egész életében rajongott a természetért és erdész szeretett volna lenni. Persze, ahogy szokott lenni, nem vették fel. Ez azonban nem szegte kedvét és előbb Szarvason öntözési- és meliorizációs szakon végzett, majd a Debreceni Agrártudományi Egyetemen folytathatta az egyetemi tanulmányait. A későbbiekben megszerezte a Soproni Egyetem kiegészítő szakán az erdőkezelői felsőfokú képesítést és tovább folytatta a tanulmányait a Gödöllői Agrártudományi Egyetem vadgazdálkodási szakán. Fővadász megannyi helyen, vadgazdaságvezető – Szenes István fővadász meghívására – a Szarvasi Bemutató Gazdaságban, majd nevéhez köthető a Várerdei Vadaskert kialakítása. Bélmegyerben, egészen 78 éves koráig dolgozott. 2024. március 15-én töltötte a 80. életévét.
„Alapos önvizsgálatra van szükség, annak kapcsán pedig szemléletbéli változásoknak – paradigmaváltásnak – kell bekövetkezni”
Amikor valaki kezébe vesz egy valamilyen írást, és azt lapozgatja mindenképpen felmerül benne a kérdés, mi motiválta az írás szerzőjét gondolatainak megfogalmazására?
A válasz: a természettudományos törvényszerűségek parancsolta regulák, a jogszabályok és egyéb szabályzatok, az állampolgári kötelesség, az etikai törvények, az, hogy a társadalom tükrében miképpen jelenik meg a vadászatról és a vadászokról kialakult kép. Egy bizonyos értékrend, az, hogy „házon belül” mi önmagunkat, hogyan ítéljük meg. Ez a kép, ha nem egészen makulátlan, akkor ezen nem háborogni, méltatlankodni kell, hanem meg kell változtatni.
Általánosságban pedig a jobbítás szándéka volt a motiváló.
I.
A szóbeszéd és legendák helyett tények
Visszatekintést kell tenni, részben azért, hogy meghatározható legyen a kiindulópont. Másrészt azért, mert úgy gondolom, hogy a mai vadászok igen nagy többsége nem ismeri ezt az utat, amelyen eljutottunk napjainkig. Ez az időszak mintegy hat évtized, ami hát több mint egy fél évszázad. Ez idő alatt figyelemmel kísértem a történéseket, azokról feljegyzéseket is készítettem, amelyeket rendre igénybe is veszek.
Elsőként az jutott eszembe, hogy nem csak az élőhelyi viszonyokban, hanem a vadászok táborába tartozó emberek magatartásában, viselkedésében, szokásaiban is változások következtek be. Ezeket a változásokat a vadállomány mennyiségi és szerkezeti viszonyaiban bekövetkezett változások idézték elő döntően. Ki kell hangsúlyozni, hogy döntően.
Ha végig kísérjük ezt az utat, akkor azt látjuk:
1945-1950-es években a vadászterületek vadeltartó képessége 90-100 %-os volt.
Ezt mondhatjuk élőhelyi félkultúr állapotnak.
- Az élőhely szinte természetes ökoszisztémát alkotott.
- A vadfajok eloszlása kedvező volt
- A ragadozók megléte az ökoszisztémát szabályozta.
- Mondhatjuk, hogy az élőhelyek önszabályozó rendszert alkottak.
- Ez az időszak a vadászati igényeket teljesen kielégítette.
- A nagy vad az erdősült területeken, az apróvad a mezőgazdasági területeken élt dominálóan .
1950-1965 közötti időszakban
a természetes vadeltartó képesség még mindig 80-90 %-os volt.
- A II. világháború hatása, következményei, a tulajdonviszonyok változása, így a földtulajdon viszonyokban is jelentős változások következtek be.
- Erre az időszakra tehető, hogy a vad állami tulajdonba került.
- Jól látható, hogy élőhelyi differenciálódás következett be.
- Szembetűnő a vadállomány regenerálódása.
- A mezőgazdasági tevékenység kezdetlegesnek tekinthető, a gépesítettség foka alacsony.
- Ekkor jelentős mesterséges fácánnevelés és kibocsátás kezdődött.
1970-1980 közötti időszakban a vadeltartó képesség már csak 40-60 %-os volt. Voltak területek az ország több pontján, ahol ennél is rosszabb, 20-25 %-os.
- Szembetűnő a vadállomány ugrásszerű növekedése. Erre az időszakra tehető az erdei és mezőgazdasági vadkárok megjelenése és folyamatos növekedése.
- Ekkor már jól látható az apróvad állomány folyamatos degradációja, ennek következtében a vadállomány szerkezetének átalakulása egyértelművé vált.
- A fácánállomány szembetűnő növekedése látható ebben az időszakban. Ez egyértelműen a mesterséges nevelés és kibocsátás következménye.
- Azt az időszakot jellemzi a mezőgazdaság szerkezeti átalakulása, amely további markáns változásokat idézett elő, melyek között azonban némileg fellelhetők pozitív hatást kiváltóak is.
- Ettől az időszaktól ismét újabb erőteljes csökkenés látható mindhárom apróvad fajnál.
- A fogolyállomány szinte teljesen összeomlott!
- A mezei nyúl állomány folyamatosan és drasztikusan csökkent.
Vitathatatlan, hogy az élőhelyi adottságok döntő faktorjai a vadállománnyal való gazdálkodásnak. Ezért leszögezhető, hogy az agrárium bőségesen kiveszi a részét a kedvezőtlen környezeti hatások bekövetkeztéből.
Az intenzív gazdálkodási struktúra, az alkalmazott termesztés technológiák és a vele járó precíziós eszközök alkalmazásának a következménye, az élőhelyi adottságok romlása, ezek azonban folyamatosan bővülnek és egyre inkább fokozódnak. Az előzőekben tárgyaltak számadatokkal bizonyítottak. Ugyanakkor megállapítható az is, hogy a mezőgazdasági területek művelési ágaiban drasztikus változás nem következett be. A szántóföldi területek kismértékű csökkenése párosult az erdőterületek kismértékű növekedésével és a kivett területek növekedésével, ami az urbanizáció (a települések, utak, vasutak, autópályák) következménye.
Evidens tehát, hogy más okai vannak a változásoknak. Ha az előbbieket alaposan átgondolva tanulmányozzuk, látható, hogy benne rejlik a „recept” is, a követendő út. Az agrárium szereplőinek sokkal visszafogottabban, mértéktartóbban kell terhelniük az élőhelyünket. A kialakult helyzetből adódik, hogy „néhányat vissza kellene lépnünk a jövőbe”.
II.
A vadgazdálkodás
A társadalom többségének – de sok vadásznak is – a vadgazdálkodás azt jelenti, hogy a vadat sütve- főzve meg lehet enni. A bérvadászoknak a vadászatot el lehet adni. Az élő vadat (mezei nyúl, fácán) el lehet adni, ajándékba lehet adni. Szociális célokra ajándékozni lehet, tehát így lehet a vaddal gazdálkodni. Az én olvasatimban nem csupán ezt jelenti. A vadgazdálkodás jelenti a vadállomány és élőhelyének védelmét, fejlesztését, gondozását, ápolását, őrzését.
Jelenti a rendszer állomány szabályozását, úgy mennyiségi, mint minőségi tekintetben. Jelenti a biológiai sokszínűség – biodiverzitás – megőrzését, fenntartását. Jelenti tehát a természeti erőforrásokkal való gazdálkodást.
A vadgazdálkodás magas szintű felkészültségen alapuló szakmai munka, amely az ökoszisztémában zajlik. Ezt pedig csak előre tervezetten lehet végezni, még mielőtt jóvátehetetlen, visszafordíthatatlan folyamatokat indítanánk el.
III.
A vadászat
A vadászat az ember ősi ösztönéből táplálkozó tevékenység. A vadászat a szabadidő eltöltés egyik formája, amely szórakozás, pihenés, kikapcsolódás formájában jelenik meg a mai vadász életében. Gróf Széchenyi Zsigmond örök érvényű gondolatai szerint „ A vadászat, vadűzés és erdőzúgás – de több erdőzúgás ” . Ennél kifejezőbbet nemigen lehet találni.
Napjaink embere azért megy ki a városi környezetből a szabad természetbe, hogy időlegesen legalább szabaduljon a mindennapok rohanó, zaklatott, feszített forgatagából. Ennek során a természet ölelésében, gondolataiban elmélyülve, feltöltődhet, felüdülhet, megpihenhet, mentálisan regenerálódhat. Szívet, lelket gyönyörködtető környezetben töltheti szabad idejét, ezáltal megszabadulhat a mindennapok nyomasztó gondolataitól.
A vadászat az ünnep!
Amit a természet templomában, erdőn, mezőn élünk meg, magányunkban vagy meghitt baráti társaságban. A vadászat szól a – közvetve ugyan – a kultúránkról, a borainkról, a lovainkról, a hagyományainkról, a kutyáinkról. A vadászat megvalósítja a vadállomány szabályozásának szakmai szempontok szerinti végrehajtását is. Ez tulajdonképpen egy szelekciós tevékenység.
Ez a szakmai munka egy vagy több ökoszisztémában zajlik. Ezeknek az ökoszisztémáknak az önszabályozó rendszere már nem, legalábbis nagyon korlátozottan működik, az embernek, – a vadásznak – kell szabályoznia. Szabályozni pedig csak az tudja, aki a rendszer működését alaposan ismeri. Kimondhatjuk, hogy bizonyos tekintetben a vadászat tehát a vadgazdálkodás része.
Ha egy esztendő során a munkafolyamatok összességét a ráfordított idő arányában vizsgáljuk, akkor azt látjuk, hogy maga a vadászat mintegy 30%-ot tesz ki csupán. Tehát 70%-át a vadgazdálkodás egyéb teendői alkotják.
A vadászokról:
A vadászok – mint minden más embercsoportban is így van – sokfélék.
Van aki a természet szeretete, tisztelete, a szórakozás, a pihenés, a kikapcsolódás kedvéért megy vadászni.
Van, aki a társaság miatt, a közösen elfogyasztott ebéd vagy vacsora és az azt követő poharazgatás kedvéért megy vadászni.
Van, akinek ez egyszerűen státuszszimbólum, amit előfordul, hogy a dicsekvés szintjére silányítanak le.
Kézdivásárhelyi Benkő Pál írja: „Az igaz vadász több embertársainál, mert vadászerények ékesítik.”
Hogy mik is ezek a vadászerények? Hogy milyen az a vadász, akiről ezt bátran elmondhatjuk?
Az igaz vadász törvénytisztelő, igazmondó, nem irigy, nem kapzsi.
Az igaz vadászt a természet, a vad iránti alázat, tisztelet jellemzi.
Az igaz vadász szerénységével, szaktudásával, vadászias öltözködésével, handabandázás mentes viselkedésével tűnik ki embertársai közül.
Én e tekintetben kettő csoportra osztom a vadászok táborába tartozó társaimat.
Az egyik csoportban vannak a vadászok, a másikban pedig vannak emberek, akiknek van puskája.
Ki melyik csoportba tartozónak vallja magát, azt mindenki döntse el.
Ha arra gondolok, hogy a városi vadász azért megy ki a természetbe, hogy ott önfeledten pihenhessen, maga mögött hagyva otthonában, munkahelyén az elektronikus „munkaeszközeit”, akkor egy kissé elbizonytalanodok. Azért, mert különösen az elmúlt néhány esztendőben azt tapasztalom, hogy „a puska fordítva sült el ”!
Ugyanis nem, hogy otthon hagyták volna ezeket az „általuk nélkülözhetetlennek ítélt kellékeket”, hanem magukkal hozzák a vadászatra, a leshelyre, a lőállásokra. Ott, aztán mintegy „helyszíni tudósító”, folyamatosan telefonálnak, esetleg ezt még kiegészítik hangos átkiabálással barátaiknak a szomszédos lőállásokra, „jópofa” megjegyzések kíséretében. Jó, tudom, tudom megváltozott a világ. Na, de ha ilyen irányba, akkor ez baj.
IV.
Az ökológia a vadgazdálkodás alapja
Mindenki előtt világos, – legyen az vadász vagy gazdálkodó földtulajdonos vagy amatőr érdeklődő, szimpatizáns – hogy az élőhelyi viszonyok döntő jelentőségűek. Az ökológia – ismeretterjesztés szintjére leegyszerűsítve – környezetbiológiát jelent, alapja a kémia, fizika, biológia, matematika. Az élőlény és környezete szoros kölcsönhatás rendszert hoz létre és tart fenn. Alapegysége az ökoszisztéma.
Az ökológia ezeket az összefüggéseket vizsgálja, kutatja. Az élőlény is hat a környezetére és fordítva is így van, a környezet is hatással van az élőlényekre. Ebben a folyamatban állandó változások zajlanak. A változásokra az élőlények „mint egy lakmuszpapír” reagálnak, jelzéseket adnak. A tudomány ezeket ökológiai indikátoroknak – bioindikátoroknak – nevezi.
Az élőlények külön-külön nem vehetők ki abból az ökoszisztémából, amelyben élnek, ennél fogva a megoldás, az ökológiai indikátorokra alapozott vadgazdálkodás lehet. Nyilvánvaló, hogy a vadállomány fenntartásának az alapja a megfelelő táplálékbázis, a búvóhely, a nyugalom és a víz megléte. A kérdés középpontjában az élőhely, vadállomány és a vadgazdálkodás áll, nem pedig a vadászat.
Az élőhelyi adottságok ugrásszerű és folyamatos változásának következményei vannak. Ennek a kérdésnek a megoldása napjaink égető problémájává vált. Bizonyítható, hogy a vadászterületek többségén rendelkezésre álló természetes táplálékbázis nem elegendő. Azt a vadgazdának természetközeli megoldásokkal ki kell egészíteni.
Ehhez kiindulópontként el kell végezni a vadállomány elfogadható pontosságú számba vételezését, melynek direkt és indirekt módszerei vannak. Ezek után már számításokkal megállapítható a kérdéses vadászterület vadeltartó képessége, illetve a vadászterület vadtűrő képessége. Hangsúlyozom, hogy számításokkal.
A tevékenység már empirikus módszerekkel nem végezhető!
Napjainkban már nem elegendő például a hagyományos vadetetés, az eddigi nap mint nap tapasztalható gyakorlat nem folytatható. Be kell látni, hogy ezt a szakmai munkát már régóta nem lehet vélekedésekre, saccolásra, tippelésre, szakmai hitekre, hiedelmekre alapozni. Meggyőződésem, hogy nagyon alapos önvizsgálatra van szükség, melynek kapcsán szemléletbéli változásnak – paradigma váltásnak – kell bekövetkezni úgy az agrárium szereplői, mint a vadgazdálkodók körében.
Tudomásul kell venni azt is, hogy – nagyon helyesen – a vad az állam tulajdona, nem pedig a vadászoké, nem is a földtulajdonosoké, de még csak nem is a vadásztársaságoké! Nekem is, mint állampolgárnak, a villamosvezetőnek, a fogtechnikusnak, a bolti eladónak is van pl. 0,1 db őzünk, valamennyi dámvadunk és így tovább. Ez azonban „nem csak úgy van”.
Ezt az állapotot az élőhelyi környezet tartja fenn! Ezt a tőkét kapja meg a vadgazdálkodó működtetésre. Ennek a tőkének van mennyisége. Van szerkezete – faj, ivararány, korosztály viszonyok. Van értéke, ami egy-egy vadászterület vonatkozásában több száz millió forintot jelent.
Önvizsgálatra van szükség azért is, mert fenntartás nélkül el kell fogadni, hogy a vadállomány, más élőlényekkel együtt – nemzeti kincs – a természetes életközösségek része! A mező-és erdőgazdasági területeken megjelenésük természetes és nem rendellenes!
Ezeknek a fajoknak ez az élőhelyük, itt rejtőzködnek, védekeznek, menekülnek, táplálkoznak, szaporodnak, ivadékaikat gondozzák, nevelik. Az élőlények és környezetük rendszerelméleti alapon működik és ökoszisztémákat alkot. Ezek az ökoszisztémák természettudományos törvényszerűségek alapján működnek, akár akarjuk, akár nem!
Ezeket nem lehet „megerőszakolni” büntetlenül. A természetet nem leigázni kell, hanem vele együttműködve, párbeszédet folytatva kell tevékenykednünk. A megoldás a tudományos ismeretek felhasználásával a tervszerű élőhely gazdálkodás és fejlesztés a járható út. Tehát, az ökológia alapja a kémia, a fizika, a biológia és a matematika.
Ijedtségre azonban semmi ok, mert ez nem azt jelenti, hogy kémikusnak, fizikusnak, biológusnak, matematikusnak kell lenni. Azt viszont jelenti, hogy alapismereti szinten jól tájékozottnak kell lenni.
Jól képzett, elkötelezett, alapos ökológiai ismeretekkel és gyakorlati tapasztalatokkal rendelkező szakemberekre van szükség.
Ezek a feltételek biztos, hogy maradéktalanul megvannak?
Ahol nincsenek meg, a feladat tehát adott, meg kell teremteni ezeket a feltételeket haladéktalanul. Pl. önképzéssel vagy a témában alapos ismeretekkel és tapasztalatokkal rendelkező szakértő bevonásával. Félre kell tenni a hiúságot és ezt a „bizonyos mellényt” újra kell gombolni.
Az ökoszisztémákat, ha vizsgáljuk, akkor azt látjuk, hogy az agrárium ökoszisztémái szinte mind kivétel nélkül mesterséges ökoszisztéma, aminek önszabályozó mechanizmusa már nem, vagy csak nagyon korlátozottan működik. Minimálisra csökkent a fajszám, ugyanakkor drasztikusan megnőtt az egyedszám. Felvetődik a kérdés, hogy az agrártevékenység hogyan felel meg a biodiverzitás megőrzésének, fejlesztésének, fenntartásának, mint alapelvnek.
Egyértelmű ma már, hogy az ilyen ökoszisztémák nyújtotta élőhelyi adottságokhoz a nagyvad fajok jól alkalmazkodtak, – talán az őz kissé kilóg a sorból. Ezek a nagyvad fajok az intenzíven művelt mezőgazdasági területektől az erdei ökoszisztémákig szinte mindenütt megtalálhatók. Egészen más a helyzet azonban az apróvad fajok esetében. Ezeknek az apróvad fajoknak vagy megvan, vagy hiányzik a biológiai szükségletüknek megfelelő élőhely az ökoszisztémában, – ez tehát számukra a létüket jelenti.
Az élőhelyek javítására történtek ugyan szigetszerűen nagyon erőtlen, szerény próbálkozások az elmúlt három évtizedben! Ezek azonban nem eredményeztek áttörést, érzékelhető javulást az élőhelyi adottságokban. Ezáltal tehát inkább pótcselekvéssé, látszattevékenységgé silányultak.
Világos, hogy a mezőgazdasági rendszerek – az alkalmazott technológiáikkal – a maguk precíziós eszközeivel nem képesek alkalmazkodni a vadállomány és környezetének létéhez és igényeihez.
A megoldás csak az lehet, hogy az elsődleges termelő – az agrárium – és a vadgazda a vadászterületének csak egy bizonyos részén akár a vetés szerkezet kisebb mértékű átalakításával, környezetbarát-vadgazdálkodásbarát tevékenységgel hasznosított tömböt, tömböket hoz létre. Ezek természetvédelmi, biodiverzitás megőrzési, fenntartási szempontokat is megvalósítanak.
Az alapos önvizsgálatra azért is szükség van, mert a vadgazdálkodás szakmai színvonalának lényeges változtatása halaszthatatlan feladat. A tájegységi tervezési rendszer és az erre épülő vadgazdálkodási üzemterv csak kereteket biztosít a vadgazdálkodási egységeknek tevékenységük és kötelezettségeik szerinti szakmai munka meghatározását illetően.
Másrészről az a tény, hogy húsz évre szól a vadászterületek haszonbérlete, a kettő együtt már megfelelően stabil alapot ad a tartamos vadgazdálkodás folytatásához. A vadgazdálkodás nem nélkülözheti a tervszerűséget. Mint ahogy van országos vadgazdálkodási stratégiai terv is, ugyanúgy a vadászterületeknek is rendelkezniük kell ilyen tervvel.
Ennek alapja egy részleteiben is átgondolt, alaposan megtervezett cselekvési program, -Vadgazdálkodási Stratégiai Terv – ami ugyancsak legalább húsz évre szól. Tulajdonképpen ennek – kvázi „egy évre eső része” – szolgáltatja majd az éves vadgazdálkodási terveket. Különben a tevékenység ötletszerű, csapongó, „mondvacsinált” , az események után kullogó „ látszattevékenységgé” válik. Ennek hiányában az „alkalmazkodó vadgazdálkodás” sem valósítható meg jól.
A Vadgazdálkodási Stratégiai Tervnek tartalmi elemei vannak:
- Első egy élőhelygazdálkodási és fejlesztési terv. Részletesen kidolgozva, nem általánosságokat tartalmazóan.
- Másodsorban gím, – dám, – őz, – mezei nyúl, – fácán, – fogoly stb. gazdálkodási terv.
- Harmadsorban tartalmi eleme a zárttéri vadtartás tervei (vadaskert, apróvad nevelő és tároló volierek, stb.)
- A negyedik tartalmi elem az állomány hasznosítási arányának, minőségének értékeléseinek adatai.
- Az ötödik tartalmi elem a keletkezett vadkárok adatai (mit, mennyit, mikor, hol?)
Ezeket alaposan át kell gondolni és ezek után lehet elkészíteni a terv részleteit. Ennek szakaszai – lépései – vannak.
Alapját a rendszeresen, folyamatosan gyűjtött, dokumentált adatok adják. Az így gyűjtött adatokat fel kell dolgozni, értékelni kell. Fontos a tapasztalt, látott, mért változások helyes megítélése. Ez jelenti az ökológiai szemléletű vadgazdálkodás alapját. Ehhez tehát tényadatokra van szükség. Ezeknek bizonyíthatóan, kellően dokumentáltnak, feldolgozhatónak és értékelhetőnek kell lenniük.
Ezeket a lépéseket nem lehet megkerülni, átlépni. A tapasztalatom, hogy ezeknek a nélkülözhetetlen adatoknak – ami szerény mértékű ugyan – annak is a valóságtartalma erősen megkérdőjelezhető! Ezt különösen azért is mondom, mert általam is ismert azoknak általánosan elterjedt gyakorlata.
Ezek az ökológiai indikátorok meglehetősen sokfélék, amelyek ezeket a mérhető adatokat szolgáltatják. Ezeket nem lehet a terepjáró szélvédőjén keresztül – különösen menetközben nem – megszerezni. A vadőröknek sokkal több időt kell tölteni a vadászterületen – a munkaidejük legnagyobb részét – mert ezeket az információkat csak ott lehet megszerezni.
A vadgazdálkodókkal szemben kötelező elvárás, hogy megfelelő mennyiségű és minőségű adatokkal rendelkezzenek. Ez teszi lehetővé a vadállomány és környezetének állapot-értékelését.
Tehát ha a vadgazda ezeket az adatokat évek során folyamatosan gyűjti, azokat feldolgozza, majd rendszeresen értékeli, néhány év után megbízhatóan látja a tevékenységének hatásait és következményeit. Ennek megfelelően erre építi fel a tevékenységének gyakorlati megvalósítását.
Ezek elvégzéséhez szükséges, alapos szakmai tudás, következetesség, elkötelezettség, kitartás, amelyhez cselekvő szándék párosul. Megjegyzem, hogy a következetesség és a nem elégséges szakmai tudás kibékíthetetlen ellenségek.
Következtetések, megállapítások:
Tapasztalatom szerint az elmúlt 3-4 évtizedben ezek rendre elmaradtak. Az adatok dokumentált gyűjtése el sem kezdődött. Ebből törvényszerűen következik, hogy a folytatás sem „sikerülhetett túl jól”. Ez oda vezet, hogy a feldolgozásuk sem történhet meg. Pedig feldolgozásból lenne látható azonban, hogy „kilóg a lóláb” – ami talán inkább egy egész ménes?
Ennek az egyik – talán a legfontosabb oka – a vadászati hatósági ellenőrzések, számonkérések és felelősségre vonások tartós hiánya. Ezeknek az adatoknak pedig a vadászati hatóságnak is a birtokában kell legyenek. Ezek alapján lehet eldönteni, hogy például az éves tervet elfogadja-e vagy nem fogadja el és visszaadja átdolgozásra. Tapasztalataimra alapozva megjegyzem, hogy a terv átdolgozása (módosítása) nem a vadászati hatóság feladata. A Vadászati Hatóság a szakmaiság első számú, legfontosabb őre.
Végre el kellene jutni a kiindulópontra, nevezetesen, hogy megtörténjen a vadállomány létszámának az elfogadható pontosságú megállapítása. El kell végezni terepi megfigyelésekkel az éves szaporulat mértékét (pl. egy fácántyúk mennyi csibét, egy őzsuta mennyi gidát vezet és ezeket dokumentálni szükséges)
Folyamatosan és állandóan mérni szükséges a vadállományban bekövetkezett veszteségeket (különösen betakarítások során) és ezeket dokumentálni kell. Ezeknek a feladatoknak a döntő részét a hivatásos vadászoknak kell elvégezniük. A hivatásos vadász helyett én ugyan szívesebben használom a vadőr elnevezést. Véleményem szerint a vadőr nem hivatászszerűen vadászik, hanem elsősorban a vadállomány gondozója, ápolója, kezelője, őre, elsődleges védelmezője. Leszögezhető tehát, hogy a vadőr nélkülözhetetlen szereplője a rendszernek.
Ha az országos statisztikai adatokból indulunk ki, azt látjuk, hogy megyénkét 70 vadászterület van átlagosan. Ebből következik, hogy 70 stratégiai tervnek, – benne – 70 gím, dám, őz, mezei nyúl, fácán, fogoly gazdálkodási tervnek kellene lennie. Sehogyansem akar bekövetkezni a paradigmaváltás. Én inkább azt tapasztalom, hogy a vadgazdálkodók masszívan tartják magukat a „jól bevált szokásaikhoz”, amelyből hosszú idő óta nem is látszik, hogy akarnának engedni.
A vadgazdálkodók szintjén nem érzékelhető, hogy a stratégiai gondolkodás megvalósulna. A vad védelméről, a vadgazdálkodásról és a vadászatról szóló törvényünk – nemzetközi viszonylatban is – kiemelkedően jónak tekinthető.
Ezzel azonban a kérdés nincs elintézve, mert vannak kapcsolódó jogszabályok. Ezek például az erdőkről és az erdőgazdálkodásról, a termőföldről, a környezet és természetvédelemről, az állattenyésztésről, az állatok védelméről szóló törvényeink, amelyek együttesen adják a szakmai munka jogszabályi kereteit. A problémát azonban az abban foglaltak betartásában és betartatásában látom.
Ha egy sorrendet alakítok ki a tevékenységeket illetően, akkor azt látom, hogy a kívánatos sorrend:
- Élőhelygazdálkodás – vadállomány, – gazdasági szempontok, – vadászat.
- Ezzel szemben, azonban amit tapasztalok, hogy a sorrend az alábbi lesz:
- Vadászat, – gazdasági szempontok, – vadállomány, – élőhelygazdálkodás.
Ez arra mutat rá, hogy a rendszer erősen vadászat centrikussá vált.
Megszámlálhatatlan szakmai kutatási eredmény, szakmai publikáció, szakirodalom, szakdolgozat, különböző szakmai fórumok sokasága zajlik folyamatosan – nagyon helyesen. Ezek hatását azonban nem látom a mindennapjainkban megjelenni. A paradigma váltásra azért is halaszthatatlanul van szükség, mert a tudomány az kiszámítható, a különböző érdekkapcsolatok által vezérelt érzelmek pedig nem.
A szerény mértékű és minőségű információkat, ha értékeljük, számtalan ellentmondás látható, ami arra enged következtetni, hogy ezek az adatok bemondás alapján keletkezhettek, nem pedig mérésből, számlálásból származnak. Ami miatt törvényszerűen ócska, „hajánál fogva előrángatott” nyakatekert magyarázkodások következnek. (Ha egyáltalán valaki kérdéseket tenne fel, amire választ vár?)
A kérdés kezelését illetően a tárgyilagosság kedvéért azt is meg kell jegyezni, hogy a különböző szintű oktatásokban és vizsgáztatásban résztvevőknek is megvan a maguk sara (használható tudás).
Néhány gondolat intelemként:
Az előhely gazdálkodás tekintetében nem szabad eljutni addig, hogy „büszkén” kijelenthessük, hogy „végre sikerült kiiktatnunk a természet zavaró hatását”. Régi mondás, hogy minden elkövetet hibának „meg van a maga ideológiája”. A kis problémákat, ha nem kezeljük, egyre nagyobbakká válnak.
A keletkezett hibát egy másik hibával nem lehet kijavítani. Ezeket a sorokat olvasva, olyan érzése támad az embernek, hogy mintha nem az a baj, hogy a hiba bekövetkezett, hanem ha ez kiderül.
Ha abból a nézőpontból teszem fel a kérdést a hivatásos vadászok vajon elvégzik-e a tanult szakmájuk szerinti szakmai feladataikat, a válaszom egyértelműen, nem. Miért nem? Ennek több oka is van. Tapasztalatom szerint az egyik legfőbb okát abban látom, hogy a szakszemélyzet nagyon sok esetben nem azt végzi, ami a feladata lenne.
itt folytatom…
Írta: Karakas István
Révész Zsolt, a Csíkvölgyi Wass Albert Vadásztársaság területén egyéni vadászaton vett részt. Élményeiről beszámolt lapunknak:
Hát röviden, kissé hihetetlen, ahogy történt. Kiültem a múlt héten a társaság egyik szórós lesére. Általában az autó kesztyűtartójába több doboz cigi is szokott lenni, de ez most nem így volt. 21 óra körül jöttem le a lesről és akkor szembesültem azzal, hogy nincs egy szál cigarettám sem. Akkor pakoltam és mentem a közeli városba vásárolni.
Ahogy visszaértem a területre, a földes út kezdete után, 50 méterre megálltam és gondoltam elszívok egy cigit, ott, ahol egy gazos rész van. Kiszálltam a kocsiból és még a cigarettát meg sem tudtam gyújtani, már kamerán láttam, hogy tőlem nem messze turkálgat. Hátsó ajtó kinyit, lőbot felállít. Belenézek a kamerába, még mindig ott van. Oké. Majd puska betölt.
Útjára engedtem a lövedéket. A kan súlya, megközelítőleg 180 kilogramm lehetett. A hatósági bírálat bronzéremmel jutalmazta a trófeát.
Írta és fényképezte: Révész Zsolt
Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36 70 330 91 31
Az Országgyűlés a 2023. évi CIII törvény keretében elfogadta a digitális állampolgársági programot, amelynek elsődleges törekvése az állami szolgáltatások digitális térbe való költöztetése. A Vadászkamara online térben intézhető hatósági ügyeit is közvetlen befolyásolja a kormányzati rendszereket érintő változás.
Megszűnik az Ügyfélkapu, amely jelenleg az online vadászjegy érvényesítést és a vadászati engedély igényléséhez szükséges bejelentkezési felületet is biztosítja. A rendszert pont a vadászjegy érvényesítési dömping kezdetével, 2025. január 16-án vezetik ki, és ideiglenesen az Ügyfélkapu+ lesz használható helyette, de az is csak 2025. december 31-ig. Az Ügyfélkapu+ lényegében a kétlépcsős azonosítás bevezetése, ami a felületekre történő bejelentkezéshez egy megerősítést (QR-kód beolvasását vagy egy generált 6 jegyű kódot) kér az általunk választott háromféle hitelesítő alkalmazáson keresztül. Ennek beállítása csupán pár percet vesz igénybe, a felhasználó egy videóból is segítséget kaphat, amely elérhető ide kattintva.
A másik azonosítási lehetőség a Digitális Állampolgárság (DÁP) mobilalkalmazás, a jövőben kizárólag ezt az azonosítási módot tudjuk majd igénybe venni. Ez egy jóval összetettebb szolgáltatáscsomagot kínál, amelynek csupán egy eleme az e-azonosítás.
Az eSzemélyi igazolvánnyal rendelkezők kényelmesen, az applikáción keresztül is tudnak regisztrálni abban az esetben, ha az igazolványuk a személyigazolvány PIN kódjával aktiválásra került. Azok, akik 2021. június 23-a előtt kiállított okmánnyal rendelkeznek, a regisztrációt Kormányablakon keresztül tudják megtenni. Az ügyintézéshez külön ügymenetet biztosítanak: ha előzetesen letöltöttük az alkalmazást, az ügyintéző által kinyomtatott QR-kódot beolvasva tudjuk azonosítani magunkat a rendszerben, tehát maga az ügyintézés csak néhány percet vesz igénybe.
Az állami alkalmazás segítségével történő bejelentkezés során csupán QR-kód beolvasására van szükség, vagyis nem kell minden alkalommal megadnunk a felhasználónevünket és a jelszavunkat, majd pedig a külön applikációban generált hitelesítő kódot, mint az Ügyfélkapu+ esetében.
Jó tudni: egy mobileszköz csak egy profilt tud kezelni, és a DÁP mobilalkalmazást sem tudja az összes mobiltelefon használni (technikai feltételeknek megfelelő okos készülék kell hozzá). Érdemes tehát elsősorban a DÁP mobilapplikációt preferálni, hiszen hosszútávon az azonosítás ezen keresztül fog történni, és a bejelentkezés folyamata is egyszerűbb, mint az ideiglenes Ügyfélkapu+ esetében.
Az egyéb igénybe vehető szolgáltatásokról érdemes bővebben tájékozódni, azonban kiemelten fontos, hogy az új azonosítást a vadászoknak minél hamarabb célszerű megtenni annak érdekében, hogy a Vadászkamara által biztosított ügymenetek gördülékenységét – így elsősorban január 17-étől a vadászjegy érvényesítését – a kormányzati azonosítási szolgáltatások változása ne akassza meg.
Forrás: OMVK
Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36 70 330 91 31
Természetvédelem
Egy őshonos rágcsáló új térhódítása – Az eurázsiai hód a Dunakanyarban és az Ipoly völgyében
Az Ipolyerdő Zrt. cikket közölt az eurázsiai hód térhódításáról
Aki a Börzsöny lábainál járja a Dunába, illetve az Ipolyba torkolló patakok völgyeit, egyre gyakrabban találkozhat körberágva kidöntött fatörzsekkel, faanyagból eszkábált gát-építményekkel, felduzzasztott tavacskákkal. Egyre többen tudják, hogy ezek a jelenségek a térségünkben is újra terjeszkedő, őshonos nagyrágcsáló fajunk, az eurázsiai hód (Castor fiber) élettevékenységének nyomai.
Hódunk megtelepedésének jelei már nem csak erdőn-mezőn, hanem a folyóközeli települések patakparti kertjeiben is tapasztalhatók, ahol a gyümölcsfák megrágásával, a vízfolyások átrendezésével komoly károkat okoz. Egy hazánkból százötven éve kipusztított, a környezetét alakítani képes állatfaj visszatérésének vagyunk tanúi. Ám ez egészen más környezetben zajlik, mint ami a vidéket a történelmi időkben jellemezte. A hód néhai élőhelyeinek nagy részét belakta, vagy intenzíven műveli az ember, állományait pedig már nem, vagy alig korlátozzák nagyragadozók.
Elsőre örvedetes, hogy egy nagytestű őshonos fajt újra üdvözölhetünk a faunánkban, amely tájformáló tevékenységével értékes vizet tart vissza, és fokozza a biológiai sokféleséget. A számára alkalmas élőhelyeken terjeszkedve azonban, egy határon túl már nemcsak vízügyi, erdő- és mezőgazdasági problémákat vet fel, hanem akár természetvédelmi kérdéseket is.
Ezért, a hódok szakmai és társadalmi megítélése ellentmondásossá vált. A dilemmák feloldásához számos ágazat együttműködésére van szükség, egészen a jogalkotásig. Most ott tartunk, hogy a szakterületek párbeszéde megkezdődött. A hód-ügyben cikkek jelennek meg, konferenciák szerveződtek. Ezek eddig a tényeket tárták fel, különböző nézőpontokból.
A konfliktusok feloldását szolgáló tennivalók pontosítása azonban még a szakemberekre vár. Cikkünk ezzel a háttérrel kíván figyelmet irányítani a hód és az ember kapcsolatára. Hódunk ismételt hazai megjelenése az ezredforduló környékére tehető, annak minden kedvező és kedvezőtlen hatásával együtt.
A fajról általánosságban
Az eurázsiai hód (Castor fiber) a földrész legnagyobb termetű rágcsálója, a hódfélék családjának egyetlen őshonos képviselője. Hossza a jellegzetes, lapos és pikkelyes farkával együtt 100-120 cm, tömege meghaladhatja a 30 kg-ot. A nemek között csak méretükben van látható különbség.
Bundája sötétbarna, a fiataloké világosabb. Mellső, rövidebb lábait kézszerűen használja, hátulsó lábainak ujjai között úszóhártya feszül. Hátsó lábujjainak egyikén speciális karom fejlődött. Faroktő-mirigyeinek váladékát, a hódpézsmát ezzel keni szét, hogy a bundáját vízhatlanná tegye.
15 percig is kibírja a víz alatt, levegővétel nélkül.
Hallása és szaglása fejlett, látása nem túl jó. Kizárólag növényeket fogyaszt. Tavasszal, nyáron inkább vízinövényekkel, lágyszárúakkal táplálkozik, télen pedig a fák kérgét, hajtásait rágja a folyamatosan növő metszőfogaival. Főként a puhafákat (pl. fűzfélék, nyárfák) kedveli.
Méretes fákat is képes körberágva kidönteni, hogy azok zsengébb ág- és kéregrészeit, rügyeit, leveleit elfogyassza, illetve a törzset, a vastagabb ágakat gátépítéshez használja fel.
Illatanyagai a kommunikációt és territóriumának jelölését szolgálják.
Hódunk monogám, a párok életük végéig kitartanak egymás mellett. Párzási időszakuk a hímek illatkibocsátásával kezdődik, januártól márciusig tart.
Mintegy 110 napos vemhesség után, egy-két utód születik május-júniusban. A kölykök a 2-3 éves korukig szülőkkel maradnak – így többgenerációs családok élnek együtt.
A nőstények a szaporulat gondozásáért, a hímek inkább a védelemért és az élelemért felelnek.
A fiatalok önállósodva, a szülőhelyüktől 10-20 km távolságban foglalnak új szállást és telepszenek le, vízpartok, mocsarak mellett. Családonként egy átlagosan 1-2 km hosszú partszakaszt, vagy néhány hektáros területet foglalnak el – ezt a territóriumot védik a fajtársakkal szemben. Mivel veszély esetén vízbe merülnek, a parttól csupán 20-50 méteres sávban mozognak, leginkább éjszaka.
Az eurázsiai hód ritkán épít várat, inkább partfalba ásott, akár 10 méter hosszúságú üregekben lakik.
A vízszintet faágakból és szerves hulladékból épített gátakkal megemelve biztosítja, hogy a kotorék bejárata a víz alatt maradjon. Kedvelt élőhelyei a legalább két méter magas, meredek falú partszakaszok. Lassú folyású vizek puhafás, cserjés környezetét keresi.
A hód nem alszik téli álmot. A természetben 15-20 évig is elélhet.
A hód a Kárpát-medencében is elterjedt volt – de a kártétele miatt, valamint prémjéért, pézsmájáért (illatanyagát, a kasztóreumot a parfümipar használta), és a húsáért intenzíven vadászták.
Főként emiatt, a 19. század közepére gyakorlatilag kipusztult.
Legközelebb az ezredforduló előtt, az ausztriai, Duna-melléki telepítésből származó hódok bukkantak fel a Szigetközben. Elterjesztésüket a Hortobágyi Nemzeti Park karolta fel. A WWF 1996-2008 között folytatott visszatelepítési programjában, hód-kihelyezések történtek a Hanságban, Gemencen, a Tisza és Dráva partjain. Mára már az összes folyónk mellett találkozunk a nyomaival, valamint országszerte előfordulnak hódok a kisebb tavakon, patakokon is.
Természetes ellenségei, a nagyragadozók (például a farkas) ritkák. Ugyan a terjedőben lévő aranysakál a hódot is prédának tekinti, de az állományait nálunk nem veszélyezteti.
A faj igen alkalmazkodóképes, urbanizációra is hajlamos. Már a fővárosban is megvetette a lábát – a Duna partszakaszain és a Dunába folyó patakok mentén. Becsült hazai egyedszáma már jelentősen meghaladja a tízezret. További terjedése – a még szabad élőhelyek elfoglalásáig – biztosra vehető.
A hód az EU-ban Natura 2000 jelölőfaj, az Élőhelyvédelmi Irányelv és a Berni Egyezmény hatálya alatt. Magyarországon ezen felül is védett, természetvédelmi értéke 50 ezer forint.
A hód megítélésének különböző szempontjai
A hódot „ökoszisztéma-mérnöknek” szokták nevezni. Az ember után ő az egyik legjelentősebb faj, amely befolyásolja a tájat, ahol él. Az életmódja jelentős hatásokat gyakorol a környezetére.
Ezek a hatások lehetnek támogató, közömbös vagy akadályozó jellegűek – attól függően, hogy éppen milyen szempontból nézzük őket. Tehát minden szempontból fontos figyelemmel kísérni az eurázsiai hód populációinak alakulását és körülményeit.
A közelmúltban két, országos szinten szervezett konferencia is foglalkozott a hód elterjedésével és az ebből fakadó konfliktusokkal.
Ökológiai szempontú megítélése
A hód visszatelepítését az egyik legsikeresebb természetvédelmi akciónak tartják Európa-szerte.
A több évtizedes program számos országot érintett. Indító hatására a korábban néhány ezresre becsült, szigetszerű állományai milliós egyedszámú populációvá fejlődtek a földrészünkön.
A klímaváltozás problémái különös jelentőséget adnak a természetes vizek visszatartásának, a biológiai sokféleség fokozásának és a szén-dioxid megkötésének.
A hód újbóli megjelenése önmagában is növeli a biodiverzitást, gátépítő tevékenységével pedig értékes vizek elfolyását képes lassítani. Vizes élőhelyeket képez, amivel más fajoknak is teret biztosít, gazdagítva az ökoszisztémát. Vízinövények, halak, kétéltűek, madarak, rovarok, rákok és egyéb gerinctelenek tömegei találhatnak így új életterekre. A hódok olyan sekély és fával teli tavacskák, vizes élőhelyek létrehozásában jeleskednek, amelyekkel nélkülük nem találkoznánk.
A visszatartott vizek jó hatással vannak a termőhelyekre, a talaj- és a légnedvességre is.
A gátakban és a hódvárakban hosszú időre felhalmozott, holt faanyag természetes szénraktár.
A hód partközeli növényzetre gyakorolt hatásának megítélése már természetvédelmi szempontból sem egységes. Egyes tapasztalatok szerint, az általa okozott bolygatások inkább az őshonos fajok térfoglalását segítik elő, míg más megfigyelések az invazívok terjedésének fokozódó kockázatát látják.
Természetvédelmi megítélésének az eredője azért még mindig pozitív.
Műszaki és gazdasági szempontú megítélése
Noha a természetes vízvisszatartás napjaink aktuális kérdése, műszaki és gazdasági irányból mégis kritikusan értékelik a hódok terjedését – amivel arányosan növekszik táj-átalakító szerepük jelentősége.
„A védett állatok fákat döntenek ki, töltéseket fúrnak meg, patakokat duzzasztanak vissza, amivel az árvízvédelemben, a termő- és lakóterületeken is károkat okoznak. Csak a vízügynek évi százmilliós plusz költséget kell kiköhögni miattuk. Településvezetők, vízügyesek, gazdálkodók, biológusok sürgetik a megoldást, ami lehet gyérítés, hódmenedzserek munkába állítása és „no hód-zónák” kialakítása is” – idéz egy tanulmányból az egyik hetilap.
Igen: az árterek modern hasznosítása miatt, e hatások egy része ember-vadvilág konfliktushoz vezet.
A hód rágása, kotorékásása, vár- és gátépítése egyaránt ellentétek forrása, továbbá a hódüregek nagy károkat okoznak a vízügyi létesítményekben. A töltésekben ásott vájatok felszámolása, az ismételt ásás megakadályozása a vízügyi igazgatóságokat többletfeladatokkal és költségekkel terheli.
A hódgátak befolyásolják az árhullámok levonulását és a vizek szétterülését a tájban. Elbontásukat az ország számos területén, rendszeresen kérelmezi a vízügy a természetvédelmi hatóságnál.
Az építmények problémákat okozhatnak beépített, mélyfekvésű területeken, vagy hídlábaknál is.
A hódgátak okozta elöntés esélyét és mértékét szintezéssel, vagy domborzati modellel lehet értékelni.
Erdőgazdasági jelentőségük érdemben nem a börzsönyihez hasonló hegyvidéki erdőkben van, hanem az ártéri és galériaerdőket kezelő gazdálkodókat érinti. Napjaink felszaporodott hódállománya az ilyen adottságú faállományokban, évente már sok százmilliós nagyságrendű rágáskárokat okoz.
Az ember közelségét megszokni képes hód belterületi kártétele pedig külön téma is lehetne, ahol az állatok járat- és üregásása a föld alatti közműveket is meggyengítheti.
Ugyanakkor, a települések között létrejött gátrendszerek a víz meglassításával, oldalirányú kivezetésével fékezhetik az árhullámok levonulását, csökkentve az árvízcsúcsokat. E rágcsálók tevékenységének pozitív hozadéka, hogy a mederduzzasztással és a medren kívüli elárasztással szerepet kapnak vízkészleteink megőrzésében, az aszályok mérséklésében. Ezért olyan stratégiát kell kialakítani, melyben nemcsak kockázatként tekintünk építményeikre, hanem azok árvíz mérséklő és vízmegtartást támogató szerepét is figyelembe vesszük.
A hódkár szemmel látható nyomai
A konfliktusok kezelése
Legutóbb egy idén nyáron megvalósult konferencia nyitott párbeszédet a hód általi vízvisszatartás jelentőségéről, és a hódhatások kezelésére kifejlesztett gyakorlatok alkalmazási lehetőségeiről.
Érdemi egyetértés itt még nem alakult ki, de biztató a megindult információ- és tapasztalatcsere.
Külföldi tapasztalatok azt mutatják, hogy a hódgátak elbontása, az állatok áttelepítése, vagy hagyományos kerítések építése sem kínál hosszútávú megoldást a konfliktushelyzetekre. Ausztriában és Szlovéniában azonban már alkalmaznak a hódok távoltartására és a „várak” vízszintjének szabályozásra valóban alkalmas, nálunk is adaptálható műszaki eszközöket.
A hódállomány túlszaporodása a vadászat eszközének bevetését is szükségessé teheti. Egyes országrészekben ott tartunk, hogy több száz hód gyérítési célú elejtésére kérnek és kapnak természetvédelmi hatósági engedélyt vízügyi és gazdálkodó szervezetek.
A konferencia témája volt a patakok árterén, részben a hód-tevékenység révén kialakuló, időszakosan vízzel borított területek (nedves rétek és mocsarak) megőrzése, amely nemcsak vízgazdálkodási és természetvédelmi, hanem mezőgazdasági kérdés is. Az EU már támogatja a vízzel borított területek megtartását, ami a hóddal összefüggő konfliktusok kezelésének is fontos pénzügyi eszközévé válhat.
Patak-ártereken a helyi adottságoknak megfelelőbb tájhasználat – tehát intenzív szántóföldi művelés helyett gyepgazdálkodás, a legmélyebb területeken pedig felhagyás – ösztönzésével, támogatásával az ember-hód konfliktusok, így a szükséges beavatkozások száma csökkenthető lehet.
A konferencián számos hazai és külföldi szakember adott elő, és a végén mindenki levonhatta a saját következtetését. A közös nevezők megtalálása érdekében, a párbeszédnek folytatódnia kell!
Dióhéjban
Nagyon kisarkítva: a hód hazai térnyerését a természetvédők, ökológusok hatalmas szakmai sikerként értékelik, s kiállnak a faj további védelme mellett. A műszaki és gazdasági érdekek képviselői leginkább a faj károkozását szenvedik el, és a következményekkel nem számoló, azokért helytállni képtelen – ezért felelőtlen kezdeményezésnek tartják a visszatelepítését.
Szerencsére egyre többen képviselik, fogadják el az ember és a hód együttélésének természetességét.
Ám ahhoz, hogy ezt ne terheljék konfliktusok, meg kell teremteni hozzá a megfelelő kereteket és tompítani az érintettek ellenérdekeltségét. A folyamat egyik része lehet a hódok legális távoltartása a legérzékenyebb területektől, a másik pedig a jelenlétüket elviselők támogatása, korrekt kártalanítása.
Legelőször pedig, széles körben kell terjeszteni a hódokkal kapcsolatos tudásanyagot!
Sokat tehetünk a hódokért már csak azzal is, hogy megismerjük őket – és nem csupán egy óriási rágcsálót látunk bennük, hanem egy fontos jószágot, amely alakítja és gazdagítja a környezetünket.
E gondolathoz csatlakozik Antoine de Saint-Exupéry bölcsessége is, A kis herceg című művéből:
„Te egyszer s mindenkorra felelős lettél azért, amit megszelídítettél.”
Hódok az irodalomban
Másfél évszázadon át nem éltek hódok Magyarországon – mégis sokunk gyerekkori fantáziavilágának váltak a részeivé. Generációk olvasmányélménye volt a skót származású, majd Kanadában „indiánná vált” szerző, Szürke Bagoly (Grey Owl) ifjúsági regénye, a Két kicsi hód. Noha a könyv hősei nem eurázsiai, hanem kanadai hódok, különleges életük titkaiba a magyar olvasók is betekinthettek…
Az egyik magyar kiadás címlapja
Két kicsi hód – hangoskönyv: https://youtube.com/watch?v=VkkoSIHHs0c&si=oLVDJkJNDYe6-v03
Forrás: Ipoly Erdő Zrt.
Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36 70 330 91 31