Vadászat
Karakas István: A hivatásos vadász feladatai – MÁRCIUS
Karakas István 1944. március 15. Nagymágocson született, majd gyerekkorát Kunszentmártonban töltötte. Apja fogságba került a háborúban, kilenc évesen ismerhette meg. Egész életében rajongott a természetért és erdész szeretett volna lenni.
Karakas István 1944. március 15. Nagymágocson született, majd gyerekkorát Kunszentmártonban töltötte. Apja fogságba került a háborúban, kilenc évesen ismerhette meg. Egész életében rajongott a természetért és erdész szeretett volna lenni. Persze, ahogy szokott lenni, nem vették fel. Ez azonban nem szegte kedvét és előbb Szarvason öntözési- és meliorizációs szakon végzett, majd a Debreceni Agrártudományi Egyetemen folytathatta az egyetemi tanulmányait. A későbbiekben megszerezte a Soproni Egyetem kiegészítő szakán az erdőkezelői felsőfokú képesítést és tovább folytatta a tanulmányait a Gödöllői Agrártudományi Egyetem vadgazdálkodási szakán. Fővadász megannyi helyen, vadgazdaságvezető – Szenes István fővadász meghívására – a Szarvasi Bemutató Gazdaságban, majd nevéhez köthető a Várerdei Vadaskert kialakítása. Bélmegyerben, egészen 78 éves koráig dolgozott. 2024. március 15-én tölti a 80. életévét.

Fényképezte: Retkes Tamás természetfotós
Munkája mellett oktatási intézmények sorában tanított: Csongrádon, a Bársony István Technikumban, Gyöngyösön, a Károly Róbert Főiskolán. Szarvason volt idő, amikor éves szinten, irányítása alatt, 80 000 fácánt és további 30 000 vadrécét neveltek. Különleges körülmények között, szabadon nevelték a fácánt, amelyet később hálókkal fogtak vissza és az élő fácánt exportálták főleg Olaszországba és Franciaországba. A Várerdei Vadaskert kialakítása után, nyugdíjazását követően sem tétlenkedett és Bélmegyerbe kapott meghívást, ahol egészen 78 éves koráig dolgozott. Irányította a vadtenyésztést és évente ismét 20-30 000 fácánt neveltek fel.
FROMMER, Magyarország legnagyobb fegyverboltja! Kattints a képre és keresd meg a hozzád legközelebb lévő vadászboltot és a szerződött fegyvermestereket!
Karakas István, avagy, ahogy a szakmában ismerik „Pista bácsi”, most sem tétlenkedik és eljuttatta az Agro Jager szerkesztőségébe, hogy mi is a feladata egy hivatásos vadásznak. Azzal a megjegyzéssel, hogy okuljon belőle az is, aki csak sportvadászként vagy laikusként figyeli a vadászokat, de zsinórmértéke legyen a mostani hivatásos vadászoknak is.
FRANCHI: hét év garanciával! A boltot a fényképre kattintva lehet elérni!
Március
Kiürült a vadászház, a puskák bekerültek a szekrényekbe és a szerencsésebbeket még le is ápolták. Elcsendesedik az erdő és a vad is jobban csak fekszik, keveset mozog, csak az etetők környékén nagyobb a mozgás. Hullik az agancsa a gímszarvasnak s ha csendesebb az idő, a hóvirág után már az ibolya is nyílik. Szemlátomást bokrosodik a gabona s ha a nyúl ki is látszik belőle, biztosak lehetünk benne, hogy az első szaporulat már ott rejtezik a sorok között. Jó orrú vizslánk talán meglelheti, de inkább a dúvadra figyeljünk, mert a macska, a kóbor kutya sok kárt tehet. A dúvad visszaszorításában pótolhatatlan hetek előtt állunk. A határban már nagy a mozgás és nemcsak a mezőgazdasági területeken indulnak el a gépek, az első magágykészítések, a műtrágyaszórások, hanem érkeznek az első madárcsapatok s téli vendégeink úgy hagynak itt bennünket, mintha sose jártak volna erre. Pedig a kert alatt hányszor töltötték a délutánokat vadlibák zajos csapatai. Akik a határba indulnak, vagy onnan jönnek, váltsunk velük néhány szót: mit láttak, merre jártak, mert sok érdekességet tudhat a mezei ember. Hiszen nem érhetünk oda területünk minden zugába s ha egy új kotorékot ásnák a rókák, az sokszor messziről világít, mert hát a róka is okos állat s tudja, hogy egy-egy homokkúp mégiscsak másabb, mint a vizes, fekete, ragadós föld. Megfordult az idő. A böjti szelekkel megérkeznek apró récéink is, megelevenednek a vizek a rétekben. Minden élőlény, madár, állat igyekszik, hogy fészket rakjon, az utódnevelés sürgető parancsa érkezik a szelekkel. Ha reggelente még csípős is az idő, azért már közeleg a virágillatú tavasz…
Dr. Szilágyi Bay Péter LL.M.
“Az egyes feladatokat csak címszavakban fogalmaztam meg, mert azok jelentését a szakembereknek ismerniük kell!”
Karakas István
Karakas István: A hivatásos vadász márciusi feladatai
- A vadállomány folyamatos, állandó megfigyelése, számlálása, feljegyzések készítése.
- Etetések folytatása.
- Vadkár elhárítások végzése, felkészülés a soron következő ilyen feladatokra!
- Vetések következnek, talaj előkészítés, vadföldeken is.
- Orvvadászatok megakadályozása (hurkolás).
- Kóbor kutyák, macskák folyamatos féken tartása.
- Ónos esős időszakok következhetnek (orvvadászat).
- A fácán volierekben tovább végezzük a munkálatokat, javítások, felújítások kellő időben történő befejezése érdekében.
- A kezdődő madár vonulások megfigyelése, feljegyzések készítése.
- A vadgazdálkodási jelentés benyújtása, határideje március 20.
- Adminisztráció.
Borítókép és illusztráció: Retkes Tamás természetfotós
Vadászat
KITEKINTŐ: Románia – Orvvadászat gyanúja merült fel a sportvadász egyesület vezetője ellen
Orvvadászat gyanúja miatt indított nyomozást az Arad Megyei Rendőr-főkapitányság
Rendőrségi ellenőrzés során vaddisznóhúst találtak abban az autóban, amelyben Nicolae Deme, az Arad Megyei Vadász- és Sporthorgász Egyesület (AJVPS) igazgatója is utazott – erősítette meg az Arad Megyei Rendőr-főkapitányság.
A kisjenői rendőrök a DN 79A jelzésű országúton, Nagypél térségében állítottak meg egy járművet, amelyben egy 65 éves sofőr és egy 68 éves utas (utóbbi az AJVPS vezetője) tartózkodott. A jármű átvizsgálásakor két vaddisznótól származó hús került elő, amelyet a hatóságok lefoglaltak és a megyei állategészségügyi igazgatósághoz szállítottak vizsgálatra.

A fénykép illusztráció. Fotó: Orbán Orsolya – Krónika
A rendőrség közlése szerint a hús eredetét elemzik, és az eredmények függvényében döntenek a szükséges jogi lépésekről. Deme megerősítette, hogy a hús a járműben volt, de tagadta, hogy bármilyen vadászaton részt vett volna.
„A hús egy magyarországi, Balaton környéki vadásztársaságtól származik. Látogatóban voltunk, és a sofőrt megkérték, hogy hazafelé vigye el a húst egy békési személynek. Mivel nem találtunk senkit otthon, visszajöttünk Romániába, ahol a rendőrök megállítottak. A hús szállítási dokumentumai a sofőr nevére szóltak. Nem vadásztunk, és nem volt nálunk fegyver” – mondta az AJVPS igazgatója.
A rendőrség egyelőre nem közölte, milyen bűncselekmény gyanújával folyik az eljárás. Nicolae Deme 36 éve vezeti az AJVPS-t, előtte tíz évig vadászati technikusként dolgozott – összesen 46 éves szakmai múlttal rendelkezik a szervezetben.
Forrás: Pataky Lehel Zsolt – Krónika
Fotó: Orbán Orsolya – Krónika
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre

Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
Vadászat
Emléktáblát avattak és hármas jubileumot ünnepeltek a MATE gödöllői campusán
Szolgálatteljesítés közben elhunyt erdészekre és vadászati szakemberekre emlékeztek a MATE-n
Ünnepélyes szakmai nap keretében emlékeztek meg a szolgálatteljesítés közben elhunyt erdészeti és vadászati alkalmazottakról május 28-án, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) Vadgazdálkodási és Természetvédelmi Intézetében. A rendezvény egy 1940-ben indított kezdeményezést élesztett újjá a MATE, a Magyar Elöltöltő Fegyveres Lövészek Szövetsége, az Országos Magyar Vadászati Védegylet, az Országos Magyar Vadászkamara, valamint a Vadász Könyvklub Egyesület összefogásával.

Fotó: MATE
A szakmai napot Dr. Gyuricza Csaba, a MATE rektora nyitotta meg, aki ünnepi beszédében kiemelte, hogy a rendezvény az emlékezés mellett fontos mérföldkő is, hiszen ritka pillanatként három jelentős szakmai jubileum találkozott a teremben: a Vadbiológiai és Vadgazdálkodási Tanszék fennállásának 50., a vadászati törvény hatályba lépésének 30., valamint a Vadgazdálkodási és Természetvédelmi Intézet (és egyben a MATE) megalapításának 5. évfordulója. Hangsúlyozta, hogy a természet gondozása nem puszta foglalkozás, hanem elhivatottság és igazi küldetés. Beszédében párhuzamot vont a harctéri és a természetvédelmi szolgálat során tanúsított hősiesség között, rámutatva, hogy a hősi halál lényege a kötelességteljesítés – az a pillanat, amikor valaki a saját biztonságát és életét háttérbe helyezi egy magasztosabb cél érdekében. Megemlékezett azokról a vadőrökről, erdészekről és természetvédelmi szakemberekről, akik az elmúlt évtizedekben az orvvadászokkal való konfrontációk során vagy a mindennapi nehéz terepi munka közben áldozták életüket a természet rendjének megőrzéséért.
Gyuricza Csaba felidézte a gödöllői vadbiológiai kutatások 50 éves múltját is, amely egy olyan korban indult el, amikor a természettudomány még kevésbé volt jelen a közgondolkodásban. Kiemelte, hogy a tanszék megalakulása paradigmaváltást hozott a hazai vadgazdálkodásban, tudományos alapokra helyezve azt az olyan kihívásokkal szemben, mint az intenzív mezőgazdaság vagy az élőhelyek pusztulása. A 30 évvel ezelőtt elfogadott, 1996. évi vadászati törvény kapcsán elmondta: a jogszabály egy mély etikai értékrendet közvetített, amely kimondta, hogy a vad a természeti környezet elválaszthatatlan része, és a hozzá való viszonyunk nem lehet kizárólag haszonelvű. Végezetül az 5 éve alapított Vadgazdálkodási és Természetvédelmi Intézet munkáját méltatta, amely sikeresen ötvözi a nemzetközi szintű kutatásokat a gyakorlati szakképzéssel és a közösségépítéssel.
A megnyitót követően Pólik Sándor vadgazda mérnök mesterszakos hallgató ismertette a nap folyamán felavatott emléktábla történetét. Ezt követően Dr. Csányi Sándor tanszékvezető tekintett vissza a gödöllői vadbiológiai oktatás és kutatás fél évszázados történetére. A 30 éves vadászati törvény jelentőségét és hatásait Kovács Ferenc, az Agrárminisztérium Vadgazdálkodási Főosztályának vezetője elemezte, míg az elmúlt 5 év eredményeit és a jövő feladatait Prof. Dr. Heltai Miklós intézetigazgató mutatta be a hallgatóságnak.
A szakmai nap zárásaként a résztvevők ünnepélyes keretek között felavatták és megkoszorúzták a szolgálatteljesítés közben elhunyt szakemberek emléktábláját, méltó emléket állítva a természet mártírjainak.
Forrás: MATE
Vadászat
FEGYVERMESTER: Bemutatkozik a Franchi Momentum – 1 MOA pontosság
A Franchi Momentum könnyű, ergonomikus és pontos vadászpuska, 1 MOA pontossággaranciával, hidegen kovácsolt csővel, állítható elsütőszerkezettel és TSA visszarúgás-csökkentő agytalppal.
A modern vadászfegyverek világában egyre nagyobb szerepet kap a pontosság, a gyors kezelhetőség, az ergonomikus kialakítás és a kényelmes használat. A Franchi Momentum pontosan ezekre az igényekre ad választ: könnyű, gyorsan vállba emelhető, stabilan kezelhető vadászpuska, amely a gyártó ígérete szerint prémium minőségű gyári lőszerrel használva 1 MOA pontosságra képes.

Dr. Albert Attila, a FROMMER Fegyverbolt kereskedelmi igazgatója egy Franchi Momentum fegyverrel. Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter / Agro Jager
A Momentum azoknak a vadászoknak készült, akik megbízható, modern felépítésű, jól kiegyensúlyozott golyós puskát keresnek, legyen szó lesvadászatról, cserkelésről vagy akár hosszabb terepi használatról.
Hidegen kovácsolt cső és 1 MOA pontosság
A Franchi Momentum egyik legfontosabb műszaki eleme a hidegen kovácsolt króm-molibdén acélcső, amelyet szabadon lengő kialakítással készítettek. Ez a megoldás hozzájárul a jobb pontossághoz, mivel a cső lövés közben nem érintkezik közvetlenül az agyazással, így kedvezőbb rezgési tulajdonságokat biztosít – mutatja be Dr. Albert Attila kereskedelmi igazgató Budapesten.
A gyártó prémium minőségű gyári lőszer használata mellett 1 MOA pontosságot garantál, ami kifejezetten erős érv azok számára, akik nagy hangsúlyt fektetnek a pontos lövésekre.
A cső végén 5/8×24 méretű menet található, recézett menetvédővel. Erre csőszájfék vagy – a vonatkozó jogszabályok betartása mellett – hangtompító is felszerelhető. A fegyverhez jelen ajánlatban ajándék csőszájfék is jár. A fegyverhez elsősorban a 6000 lövést is elviselő svéd, Aim Sport termékeint ajánlják.

A fegyverhez ajándék csőszájféket ad a gyár. Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter / Agro Jager
Gyors ismétlés 60 fokos zárnyitással
A Momentum zárdugattyúja három reteszelőszemölcsös kialakítást kapott, ennek köszönhetően a zár mindössze 60 fokos úton mozog. Ez gyorsabb ismétlést tesz lehetővé, különösen akkor, amikor második lövésre van szükség.
A hornyolt, krómozott zárdugattyú nemcsak esztétikus, hanem a megbízható és simább működést is segíti. A gyors zárkezelés különösen hasznos lehet hajtásban, vadkárelhárítás során vagy olyan helyzetekben, amikor a vadászati szituáció gyors döntést kíván.

Cerakote Bronz szinezettel a FRANCHI Momentum.
Evolved Ergonom-X agyazás – kényelmesebb fegyverkezelés
A Franchi Momentum újratervezett Evolved Ergonom-X agyazással készül, amelynek célja, hogy különböző lőhelyzetekben is stabil és kényelmes fogást biztosítson. Az ergonomikus kialakítás előnye cserkelésnél, lesen ülve, illetve lőbotról történő lövésnél is érezhető.
Az agyazás Hunter Gray, vagyis homokbarna árnyalatú, amely visszafogott, terephez illő megjelenést ad a fegyvernek. A cső és a tok cerakote bronz felületkezelést kapott, amely modern külsőt és tartósabb felületvédelmet biztosít.
TSA agytalp: kevesebb érezhető visszarúgás
A Momentum egyik kiemelt kényelmi eleme a TSA agytalp, amely akár 50 százalékkal is csökkentheti az érezhető visszarúgást. Ez nemcsak kellemesebb lövésélményt ad, hanem segítheti a gyorsabb ismétlő lövéseket is.
A visszarúgás mérséklése különösen fontos lehet nagyobb kaliberek esetén, illetve azoknak a vadászoknak, akik sokat gyakorolnak lőtéren, vagy hosszabb vadászati napokon használják a fegyvert.
Relia Trigger – állítható, tiszta sütésű elsütőszerkezet
A Franchi Momentum Relia Trigger elsütőszerkezete egylépcsős kialakítású, sütési ereje pedig 2 és 4 font, vagyis körülbelül 0,9–1,8 kilogramm között állítható.
A tiszta, határozott sütés fontos szerepet játszik a pontos lövés leadásában. Egy jól beállított elsütőszerkezet csökkentheti a lövés közbeni bemozdulás esélyét, ami különösen nagyobb távolságon válik jelentőssé.

A Franchi hadipuskák gyártásával indult, amely ma már a Benelli gyár égisze alatt ma már polgári célra gyárt. Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter / Agro Jager
Könnyű, jól hordozható vadászpuska
A Momentum tömege mindössze kb. 2,86 kilogramm, teljes hossza pedig körülbelül 107,3 centiméter. A 22 colos, vagyis nagyjából 56 centiméteres csőhossz jó kompromisszumot kínál a kezelhetőség és a ballisztikai teljesítmény között.
A fegyver belső táras, lehajtható tárfenéklemezzel rendelkezik, tárkapacitása 4 lőszer. Az agyazáson beépített szíjkengyel-rögzítési pontok, valamint előfúrt bipod-, illetve lőbotrögzítési pont is található.

A .308Win. kaliber világszerte népszerű töltet. Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter / Agro Jager
Fontos megjegyezni, hogy a Picatinny sín nem tartozék, de az üzletben készletről azonnal megvásárolható.
Főbb műszaki adatok
| Tulajdonság | Adat |
|---|---|
| Modell | Franchi Momentum |
| Cső | Hidegen kovácsolt króm-molibdén acél |
| Felületkezelés | Cerakote bronz |
| Agyazás | Evolved Ergonom-X, Hunter Gray |
| Pontosság | 1 MOA prémium gyári lőszerrel |
| Elsütőszerkezet | Relia Trigger, állítható |
| Sütési erő | 2–4 font / kb. 0,9–1,8 kg |
| Zár | Három reteszelőszemölcsös, 60 fokos zárnyitás |
| Csőszájmenet | 5/8×24, menetvédővel |
| Tár | Belső tár, lehajtható tárfenéklemez |
| Tárkapacitás | 4 lőszer |
| Huzagemelkedés | 1:11″ |
| Csőhossz | 22″ / kb. 56 cm |
| Teljes hossz | 42,25″ / kb. 107,3 cm |
| Húzáshossz | 14″ / kb. 35,6 cm |
| Súly | 6 font 5 uncia / kb. 2,86 kg |
| Tartozék | Ajándék csőszájfék |
| Picatinny sín | Nem tartozék |
Összegzés
A Franchi Momentum egy modern szemléletű, könnyű és pontos vadászpuska, amely a gyakorlatias megoldásokat ötvözi a kényelmes használattal. A hidegen kovácsolt, szabadon lengő cső, az 1 MOA pontossággarancia, a 60 fokos zárnyitás, az állítható Relia Trigger elsütőszerkezet és a TSA visszarúgás-csökkentő agytalp mind azt szolgálják, hogy a vadász magabiztosan, pontosan és kényelmesen használhassa a fegyvert.

Tekintse meg a fegyvert a FROMMER Fegyverbolt budapesti üzletében, a Szenes Iván téren! Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter / Agro Jager
A Momentum azoknak lehet jó választás, akik egy megbízható, könnyű, gyorsan kezelhető és korszerű golyós vadászpuskát keresnek, amely lőtéren és vadászaton egyaránt megállja a helyét.
Dr. Szilágyi Bay Péter LL.M.
lapigazgató
![]()
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre

Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131






