Keressen minket

Vadászat

Vadászünnep Sümegen – testnek és léleknek

Vadászünnep tartottak Sümegen

Közzétéve:

Jól döntöttek azok, akik július 27-én a kánikula elől nem a Balaton-partján, hanem a sümegi püspöki palota parkjában kerestek menedéket. A hagyományos Szent Jakab-napi rendezvények között mindenki találhatott kedvére valót: fajsúlyosabb programot és önfeledt szórakozást, szakmai előadást és népi játékokat egyaránt.

Szentmise Szent Euszták tiszteletére. Fotó: OMVK

Szent Euszták szentmisére gyülekező híveket Keresztes János, az Országos Agarász Egyesület elnöke köszöntötte a Hét vezér téren, külön megköszönve, hogy prof. dr. Sugár László, prof. dr. Faragó Sándor,Pap Gyula vármegyei vadászkamarai elnök, a borrendek, a solymászok, a vizslások és az erdélyi kopós szervezetek is megtisztelték részvételükkel az eseményt, valamint a kürtösöknek azt, hogy hangszereikkel hozzájárulnak a szertartás vadásziasabbá tételéhez.

Nagy József főesperes-kanonok és Tömördi Viktor, a ferences kegytemplom igazgatója által celebrált vadászmise prédikációjában a vonatkozó evangéliumi szakaszhoz, pontosabban a csodálatos kenyérszaporítás témájához és az alkalomhoz illően a teremtett világ észszerű használatáról, a természeti erőforrások nem erőszakos leigázás módján, de tisztelettel, óvó és gondoskodó módon történő uralásáról, valamint test és lélek egyensúlyáról esett szó.

FRANCHI: hét év garanciával! A boltot a fényképre kattintva lehet elérni!

Wallendums Péter, a Magyar Vadászlap főszerkesztője az alábbi Márai-idézettel vezette fel köszöntőjét:

„Nem igaz, hogy a vadász a zsákmányért öl. Soha nem ölt csak a zsákmányért, talán még az őskorban sem, mikor ez volt számára a táplálékszerzés kevés lehetőségeinek egyik módja. Mindig szertartás volt a vadászat körül, törzsi és vallásos szertartás. A jó vadász mindig a törzs elsője volt, tehát kissé pap is. Mindez persze elhalványodott az időben. De a szertartások bizonyos sápadt vonatkozásban megmaradtak.” (A gyertyák csonkig égnek)

Wallendums Péter a gondolatokból kiindulva nyújtott áttekintést a vadászat és a vallás kapcsolatrendszeréről, egymásra hatásáról az őskortól napjainkig, köszönetét fejezve ki az agarász egyesület felé, amiért igyekeznek újra elterjeszteni és megerősíteni a Hubertus-kultusz által háttérbe szorult Szent Euszták tiszteletét.

Az ünnepi köszöntő elhangzását követően az Országos Agarász Egyesület kitüntetést adományozott dr. Bende Attila, a Soproni Egyetem adjunktusa, dr. Császár Zoltán, a Pro Civitate Dei Egyesület elnöke és Wallendums Péter főszerkesztő részére.

A püspöki palota parkjának közvetlen szomszédságában álló Kisfaludy-emlékházban folytatódott a program, ahol a vadászat művészeti és tudományos vonatkozásban is témát szolgáltatott. Egyrészt a Kőhalmy Tamás és Fábri-Hatvani Fanni képeiből összeállított tárlat gyönyörködtette az érdeklődőket, másrészt prof. dr. Sugár László az őz természetrajza és dr. Bende Attila a mezei nyúl szaporodásbiológiája témájában megtartott, tömör, lényegre törő, gyakorlati szemléletű előadásai szolgáltattak beszédtémát a nap későbbi részére.

prof. dr. Sugár László előadása. Fotó: OMVK

Az előadásokat követően került sor a Bende Attila, Döbrösy Szabolcs és Imrei Ferenc munkájának köszönhetően, az Agrárminisztérium és a Hungarikum Bizottság támogatásával megjelent „A főváros agarász vőlegénye” című könyv bemutatójára, amely a közismert városgazda Podmaniczky Frigyes életét és munkásságát az agarászat tükrében tárja fel és vizsgálja. A könyv szabadon elérhető az alábbi hivatkozásra kattintva:

A főváros agarász vőlegénye | Országos Agarász Egyesület (oae.hu)

Az idő már délutánba hajolt, amikor a színpadon felharsantak a Bakony Vadászkürt Egylet tagjai által megszólaltatott vadászkürtök. Az ünneplőket a város nevében köszöntő Németh Zoltán Sándor, Sümeg város alpolgármestere és a Navrasics Tibor területfejlesztési miniszet üdvözletét tolmácsoló Czunyiné dr. Bertalan Judit kormánybiztos, a rendezvény védnöke után Pap Gyula, a Veszprém Vármegyei Vadászkamara elnöke üdvözölte a látogatókat a kamara elnöksége nevében. Mint felidézte: húsz évvel ezelőtt, amikor útjára indult e rendezvény, kevesen fogadtak volna rá, hogy ennyi ideig kitart a szervezők lendülete. Ahhoz, hogy ez mégis így alakuljon komoly elköteleződésre volt szükség a város, a vadászok, és az állami erdőgazdaságok részéről. Pap Gyula úr köszönetét fejezte ki mindazok felé, akik elhivatottságuk és munkájuk révén hozzájárultak ahhoz, hogy a Szent Jakab Napok rendezvénysorozat évről-évre látogatók sokaságát vonzza Sümegre.

A vadásznapok mindenkor jó alkalmat szolgáltatnak arra, hogy a kivételes teljesítményt nyújtó vadászok munkáját nagyobb nyilvánosság előtt is méltathassuk. Ezúttal Dobrovits Zsolt vadásztársunk vehette át a Hubertus-kereszt ezüst fokozatát. Dobrovits Zsolt 1996-ban tette le az állami vadászvizsgát. 1997-től 2007-ig a Kígyósmenti vadásztársaság tagja volt, ahol már kezdetekben is nagymértékben kivette részét a munkából, szervezésből.

Dobrovits Zsolt vadásztársunk átveszi a Hubertus-kereszt ezüst fokozatát. Fotó: OMVK

A lőfegyverek mellett érdeklődést mutatott az ősi vadászati formák felé is, így 2000-ben Gödöllőn íjász vadász vizsgát tett. Mindkét szenvedélyének azóta is hódol. Mivel mindig is fontos volt számára, hogy a következő generációval is megismertesse és megszerettesse a lövészetet, ezért elvállalta, hogy lövészetvezető lesz 2013-tól, Ajkán az ATTE lőtéren.

Emellett családja körében is eredményesen sikerült megszerettetnie a vadászatot, hiszen fia, lánya is vadászvizsgát tett illetve unokáit is a természet szeretetére neveli.

Tagságát szüneteltette egy darabig, viszont segítségére így is számíthattak a környékbeli vadásztársaságok.

A Sümegi Kinizsi Vadásztársaságnál idéntől lett pártoló tag, viszont már régóta részt vesz a társaság életében. A vadkárelhárító vadászatokon és a vadföldek elmunkálásánál példamutató tevékenységet folytat. Vadászatán egyértelműen megmutatkozik, hogy etikus, hiszen tiszteli, szereti, óvja a természetet és a vadat.

A tagok összekovácsolását fontosnak tartja, így bármilyen program lebonyolításában, szervezésében részt vesz, illetve szívesen hozzájárul a rendezvény fényének emeléséhez íjász, lövész bemutatóval.

A Sümegi Kinizsi Vadásztársaság büszke arra, hogy Dobrovits Zsolt pártoló tagja a társaságnak és segíti annak működését és eredményességét.

Dobrovits Zsolt vadásztársunknak gratulálunk, további eredményes munkát kívánva neki!

Gazdára talál a főzőverseny fődíja. Fotó: OMVK

A 15 főzőcsapat reggel 10 órától dolgozott azon, hogy jóllakassa a vendégsereget és lenyűgözze az ítészeket. A zsűri feladatait ellátó prof. Faragó Sándor, dr. Bende Attila és Remete József alkotta triumvirátus III. díjjal jutalmazta a Sümegi Kinizsi Vadásztársaság szarvas-steakjét, ezüstérmet ért a Bakter Brothers vaddisznópörköltje, a képzeletbeli dobogó legfelső fokára pedig a Nagyvázsonyi Kinizsi Vadásztársaság főzőcsapata állhatott, ők egyedülállóan különleges csokoládés-chilis-aszaltszilvás pörköltjükkel érdemelték ki a győzelmet.

Legközelebb 2024. szeptember 1-én (vasárnap), a hagyományos csehbányai évadnyitó Szent Hubertus szentmisén találkozhatnak a vármegye vadászai.

Forrás: OMVK

Vadászat

Vadászjegyváltás 2025/2025 évre

A digitális állampolgárság szerepe a vadászjegy érvényesítésében:

Published

on

Megszűnik az Ügyfélkapu

Az Országgyűlés a 2023. évi CIII törvény keretében elfogadta a digitális állampolgársági programot, amelynek elsődleges törekvése az állami szolgáltatások digitális térbe való költöztetése. A Vadászkamara online térben intézhető hatósági ügyeit is közvetlen befolyásolja a kormányzati rendszereket érintő változás.

Az ábra illusztráció. Forrás: Agro Jager News

Megszűnik az Ügyfélkapu, amely jelenleg az online vadászjegy érvényesítést és a vadászati engedély igényléséhez szükséges bejelentkezési felületet is biztosítja. A rendszert pont a vadászjegy érvényesítési dömping kezdetével, 2025. január 16-án vezetik ki, és ideiglenesen az Ügyfélkapu+ lesz használható helyette, de az is csak 2025. december 31-ig. Az Ügyfélkapu+ lényegében a kétlépcsős azonosítás bevezetése, ami a felületekre történő bejelentkezéshez egy megerősítést (QR-kód beolvasását vagy egy generált 6 jegyű kódot) kér az általunk választott háromféle hitelesítő alkalmazáson keresztül. Ennek beállítása csupán pár percet vesz igénybe, a felhasználó egy videóból is segítséget kaphat, amely elérhető ide kattintva.

A másik azonosítási lehetőség a Digitális Állampolgárság (DÁP) mobilalkalmazás, a jövőben kizárólag ezt az azonosítási módot tudjuk majd igénybe venni. Ez egy jóval összetettebb szolgáltatáscsomagot kínál, amelynek csupán egy eleme az e-azonosítás.

Az eSzemélyi igazolvánnyal rendelkezők kényelmesen, az applikáción keresztül is tudnak regisztrálni abban az esetben, ha az igazolványuk a személyigazolvány PIN kódjával aktiválásra került. Azok, akik 2021. június 23-a előtt kiállított okmánnyal rendelkeznek, a regisztrációt Kormányablakon keresztül tudják megtenni. Az ügyintézéshez külön ügymenetet biztosítanak: ha előzetesen letöltöttük az alkalmazást, az ügyintéző által kinyomtatott QR-kódot beolvasva tudjuk azonosítani magunkat a rendszerben, tehát maga az ügyintézés csak néhány percet vesz igénybe.

Az állami alkalmazás segítségével történő bejelentkezés során csupán QR-kód beolvasására van szükség, vagyis nem kell minden alkalommal megadnunk a felhasználónevünket és a jelszavunkat, majd pedig a külön applikációban generált hitelesítő kódot, mint az Ügyfélkapu+ esetében.

Jó tudni: egy mobileszköz csak egy profilt tud kezelni, és a DÁP mobilalkalmazást sem tudja az összes mobiltelefon használni (technikai feltételeknek megfelelő okos készülék kell hozzá). Érdemes tehát elsősorban a DÁP mobilapplikációt preferálni, hiszen hosszútávon az azonosítás ezen keresztül fog történni, és a bejelentkezés folyamata is egyszerűbb, mint az ideiglenes Ügyfélkapu+ esetében.

Az egyéb igénybe vehető szolgáltatásokról érdemes bővebben tájékozódni, azonban kiemelten fontos, hogy az új azonosítást a vadászoknak minél hamarabb célszerű megtenni annak érdekében, hogy a Vadászkamara által biztosított ügymenetek gördülékenységét – így elsősorban január 17-étől a vadászjegy érvényesítését – a kormányzati azonosítási szolgáltatások változása ne akassza meg.

Forrás: OMVK

KIADÓ egy 32 hektáros ipari terület Komádiban

Részletekért kattintson!

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre

Agro Jager News

Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

Tovább olvasom

Vadászat

Vadászjegy érvényesítés 2025/26

Vadászjegyet érvényesítés a 2025/2026 vadászati évre:

Published

on

Kedves Vadásztársak! Tájékoztatjuk Önöket, hogy a 2025/2026-os év vadászjegy kiadásának rendje az elmúlt évek tapasztalatai alapján módosul. Nem írunk ki időpontot a társaságoknak, hanem előre egyeztetett időpontban fogadjuk képviselőiket. Időpontot egyeztetni a kamara elérhetőségein: veszprem@omvk.hu, 88/422-298 lehet.

Fotó: Agro Jager News

Kérjük, hogy az aláírt, kitöltött biztosítási nyilatkozattal, adatlappal jöjjenek vadászjegyet érvényesíteni:

Sportvadász adategyeztetési lap
Hivatásos vadász adategyeztetési lap
Biztosítási nyilatkozat

A plasztik kártyát nem kell elhozni, de érdemes ellenőrizni, hogy megvan-e, pótlásra kamaránknál van lehetőség 12.500 Ft ellenében.

A vadászjegy ára nem változik: Vadászjegy: 25.000 Ft

Kamarai tagdíj:  4.000 Ft (a 70. életévet betöltött kamarai tagok mentesülnek)
Biztosítás 3.000 Ft
összesen: 32.000 Ft / 28.000 Ft

A Vadászjegy érvényesítése online is lehetséges, ennek menete: a https://ugyfelszolgalat.omvk.hu/ weboldal

A Belügyminisztérium igényeinek megfelelően Ügyfélkapu használata (ezt a fenti weblap automatikusan lehetővé teszi, csupán az ügyfélkapus felhasználónév és jelszó megadása szükséges. Fontos, hogy fizetés csak online – bankkártyával – történhet.

2025. január 16-ától megszűnik az ügyfélkapu, és ez az online vadászjegyérvényesítést is érinti! további segítség:

https://omvk.hu/hir/vadaszjegyvaltas-megszunik-az-ugyfelkapu

2025. január 01-tól 2025. február 28-ig egyénileg lehet a vadászjegyet érvényesíttetni a 2025/2026 vadászati évre.

Ügyfélfogadás ezen időszakban:

Hétfő-Csütörtök 8-15 óra,
Péntek 8-12 óra között

Kamarai honlapunkon naprakész információkat talál ügyfélfogadásunkról, rendezvényeinkről.

Üdvözlettel: A Veszprém Vármegyei Vadászkamara dolgozói

Forrás: Veszprém Vármegyei Vadászkamara

 

KIADÓ egy 32 hektáros ipari terület Komádiban

Részletekért kattintson!

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre

Agro Jager News

Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

Tovább olvasom

Vadászat

Kilőtték a svájci farkast

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség sajtóközleménye:

Published

on

Az Encsi Járási Ügyészség természetkárosítás bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat két férfival szemben. Az elkövetők 2023 áprilisában részt vettek a Svájcból hazánkba vándorolt, M237 -es jeladóval ellátott  farkas elpusztításában és tetemének eltüntetésében.

Fotó: Rendőrség

A vádirat szerint 2023. április 1-én, délután, a egyik férfi az akkor 10 éves fia felügyeletét a másik vádlottra bízta azért, hogy vadászni menjenek Hidasnémeti település környékére. A vadászat megkezdése előtt a férfi ideiglenes használatra átadta a gyermekének a vadászlőfegyverét. Tette mindezt annak ellenére, hogy tudomása volt arról, hogy a másik férfi – csakúgy, mint a gyermek – lőfegyvertartási engedéllyel nem rendelkezik.

A gyermek Hidasnémeti külterületén – miután a vádlott átengedte részére a lövés lehetőségét – lelőtte a 250.000 forint természetvédelmi értéket képviselő, fokozottan védett állatot, amit a kilövés helyszínén hagytak.

Miután az apa értesült a történtekről, részt vett az állat tetemének felkutatásában, majd az elpusztult farkasról a 1.337.600 forint értékű jeladót levágta, és azt a tetemmel együtt az általa használt gépkocsi csomagterébe helyezte. Röviddel ezután a férfi a jeladót a Hernád folyóba dobta, majd az elpusztult állatot  ismeretlen helyre szállította, amely azóta sem került elő.

A vádlott azzal, hogy a lőfegyverét használat céljából átadta részére, míg a másik férfi azzal, hogy a rábízott gyermek felügyeletére vonatkozó kötelességét súlyosan megszegte a kiskorú testi és erkölcsi fejlődését veszélyezette.

Az ügyészség a férfit természetkárosítás, lőfegyverrel visszaélés, kiskorú veszélyeztetése, valamint rongálás bűntettével, míg társát természetkárosítás és kiskorú veszélyeztetése bűntettével vádolja.

A gyermek életkorára tekintettel nem vonható felelősségre, az általa elkövetett cselekményért a vadászó vádlott közvetett tettesként felelhet.

Az ügyészség a jelenleg is bűnügyi felügyelet hatálya alatt álló vádlottakkal szemben börtönbüntetés és közügyektől eltiltás kiszabását indítványozta. Indítványt tett továbbá arra is, hogy a bíróság a vádlottakat határozott időre tiltsa el bármely olyan foglalkozástól, melynek keretében tizennyolcadik életévét be nem töltött személlyel kerülnének kapcsolatba, továbbá az apát vágleges hatállyal tiltsa el a vadászati foglalkozás gyakorlásától.

Forrás: Ügyészség

KIADÓ egy 32 hektáros ipari terület Komádiban

Részletekért kattintson!

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre

Agro Jager News

Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

Tovább olvasom