Mezőgazdaság
Debreceni Egyetem agrárkarának jubileumait ünnepelték Debrecenben
2021. szeptember 2-án, a Debreceni Egyetem Böszörményi úti campusán, az egyetem oktatói, dolgozói és a rendezvényre meghívott vendégek, az agrárkar jubileumait ünnepelték.


A Debreceni Egyetem címere (Ábra: DE)
A Kar, egyetemi karrá válásának 50. évfordulóját a koronavírus-járvány miatt csak 2021. szeptember 2-án rendezték meg Debrecenben, egyben megünnepelték a Debreceni Egyetem Kerpely Kálmán Doktori Iskola alapításának 20. évfordulóját is.
Dr. Stündl László, a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar dékánja az ünnepi tanácskozáson köszöntötte az oktatókat és a vendégeket, az iskola korábbi diákjait, doktoranduszait, valamint a kar öt professzor emeritusát is.
Dr. Harsányi Endre, a Debreceni Egyetem tudományos rektorhelyettese összefoglalta, hogy a nemcsak a régióban, hanem Kárpát-medencében is fontos szerepet tölt be az oktatási műhely. Az egyetem közép-, és hosszútávú startégiája az agrárdigitalizáció elősegítése, a mezőgazdasági high-tech alkalmazása. Éppen ezért, az agrárműszaki képzéseket tovább fejlesztik és bővítik, – amely a kar egyik fontos tudományterülete, – úgy, hogy az itt tanuló és abszolváló diákok képesek legyenek alkalmazkodni a 21. század piaci igényeihez. A képzés Debrecenben azért kimagasló, mert multidiszciplináris alapokon nyugszik, amely meghatározó a tudástranszfer átadásban. Az észak-kelet magyarországi régióban, stabil alapokra helyezi az itt tanuló diákok számára a pályakezdést.

A Kar jelenlegi vezetése külön köszöntötte a professzor emeritus oktatóit, akik még most is aktívan hozzájárulnak a tudományos munkák szervezésében (Kép: Dr. Szilágyi Gergely – Agro Jager News)
Dr. Stündl László, a DE-MÉK dékánja előadásában összefoglalta a kar történelmét, a dereceni agrár-felsőoktatás 50 évét . A Böszörmányi úti campus főépületét, 1942-ben adták át. A kar teljes területe megközelítőleg 20 hektáron terül el és Debrecen szívében 1953-ig, a Debreceni Magyar Királyi Középfokú Gazdasági Tanintézet (ma: Debreceni Egyetem Balásházy János Gyakorló Technikum) épületeként szolgált. A főbejárat domborművét Liszkay-Kováts Zoltán szobrászművész készítette. A főépületet 1956-ban bővítették, majd ezt követően született meg a sportpálya ötlete és 1964-ben pedig, a diákotthont, az éttermet és a központi kazánházat adták át, a ma is látható szoborparkkal.

Dr. Stündl László, a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar dékánja előadás közben (Kép: Dr. Szilágyi Gergely – Agro Jager News)
Megyeri Barna, aki a Kar szimbólumát, a Bika női akttal – Európa elrablása című szobrot tervezte, Munkácsy-díjat kapott 1965-ben. A diákság, és az akkori tanárok nagy örömére 1963/1964-es tanévben adták az Arany Sándor Diákapartmant, amelyet akkor tanári társasházaknak építettek fel. 1976-ban csatlakozott a karhoz a Karcagi Talajművelési Kutató Intézet (2021-ig). 1981 június 8-án, a DATE diákotthona felvette a Veres Péter nevet. 1987-ben csatlakozott a hódmezővásárhelyi Állattenyésztési Főiskolai Kar a Debreceni Egyetemhez, ahová a 2000-es évekig tartozott. 1992-ben a Nyíregyházi Kutatóintézet csatlakozott. 2009-ben átadták az műfüves pályákat, megépült a Mag-Ház, a Műszaki Agrár Szaktanácsadási Központja pedig 2011-ben került átadásra. Számos sportlétesítmény is született: 2019-ben átadták a Teknős teniszcsarnokot, majd 2019-ben az Élelmiszeripari Innovációs központot, majd 2020-ban a Kísérleti Üvegházat.

Az Agrár Múzeumot ünnepélyes átadta Szolláth Tibor és Dr. Stündl László (Kép: Dr. Szilágyi Gergely – Agro Jager News)
A kor követelményeihez igazodva, az egyetem kiemelt feladata, a Tisza-vízgyűjtőjének agrárkutatása és a vidékfejlesztés elősegítése, amely déltől, egészen Észak-Magyarország területéig terjed. Az elmúlt 50 év teljesítménye egy olyan örökség, amit a mostani generációnak kell tovább vinnie – zárta beszámolóját a dékán.
A tanácskozás további részében Babinszky László, Csapó János, Kátai János, Kövics György, és Nagy János professzor emeritus oktatók előadásaikban szemléltették pályafutásuk kiemelkedő eredményeit, amelyekkel öregbítették a Debreceni Egyetem agrárkarának jó hírnevét. Az ünnepélyes tanácskozás végén Dr. Stündl László és Szolláth Tibor átadták az Agrár Múzeumot, ahol olyan ritkaságok tekinthetők meg, mint például egy 1886-ból származó növénypreparátum, vagy egy éppen egy gőzgép.
Írta: Dr. Szilágyi Gergely
Mezőgazdaság
Országszerte megkezdődtek a tavaszi trágyázási munkák
Országszerte megindult a szervestrágya, hígtrágya és szennyvíziszap kijuttatása a földterületekre
A tavaszi mezőgazdasági munkák kezdetével országszerte megindult a szervestrágya, hígtrágya és szennyvíziszap kijuttatása a földterületekre. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felhívja a figyelmet, hogy a munkálatok miatt több helyen átmeneti, intenzív szaghatásra kell számítani, amely legfeljebb néhány napig tarthat. A tevékenység a talaj tápanyag-utánpótlását és a termőföldek termékenységének megőrzését szolgálja.

Fotó: NÉBIH
A tavaszi mezőgazdasági munkák megkezdésével országszerte megindul a szervestrágya, hígtrágya és szennyvíziszap mezőgazdasági területeken történő kijuttatása. A tevékenység a talaj tápanyag-utánpótlásának fontos része, amely hozzájárul a termőföldjeink, mint természeti kincsünk termékenységének fenntartásához és a fenntartható mezőgazdasághoz. Ugyanakkor a hígtrágya kijuttatása átmeneti, helyenként intenzív szaghatással járhat, amely a környező lakosság számára kellemetlenséget okozhat.
A gazdálkodók a vonatkozó jogszabályok és szakmai előírások betartásával végzik a munkálatokat, beleértve a kijuttatás idejét, módját és mennyiségét. A szaghatás időszakos, jellemzően néhány órától legfeljebb néhány napig tart az adott területen és az időjárási körülmények (szélirány és hőmérséklet) jelentősen befolyásolják annak érzékelhetőségét.
A gazdálkodók tevékenysége közérdeket szolgál, ezért a Nébih a lakosság megértését és türelmét kéri. A hatóság a jogszerűséget folyamatosan ellenőrzi, szükség esetén intézkedik.
Forrás: NÉBIH
Mezőgazdaság
Ha Ön Vixerant kíván alkalmazni a 2026. évi AÖP keretében, akkor ez a változás érdekelheti
A Nemzeti Irányító Hatóság változtatást vezetett be a Vixeran felhasználásában.
A Vixeran készítmény a 2025. évben a Nemzeti Irányító Hatóság AÖP támogatásra vonatkozó közleményének kondicionáló szerekre vonatkozó listájában szerepelt, ebben az évben a készítmény a Talaj- és növénykondicionáló szerek, nitrogénmegkötő készítmények alkalmazása gyakorlatban kerülhetett elfogadásra.

Ábra: Facebook
A 2026. évben a Vixeran átkerült a Mikrobiológiai készítmények alkalmazása gyakorlatban elfogadható szerek közé. Ennek eredményeképpen a készítmény a 17/2024. (IV.9.) AM rendelet (AÖP rendelet) 16. § (1) bekezdésének értelmében a megfelelő növény (főnövény, másodvetés, ősszel vetett következő évi főnövény) vetése előtt, vetésével egy menetben vagy betakarítása/beforgatása után vált alkalmazhatóvá, tehát álló kultúrában nem alkalmazható. A Nemzeti Kifizető Ügynökség ennek megfelelően készítette el a 2026. évre vonatkozó Egységes kérelem beadó felületét.
A Nemzeti Irányító Hatóság úgy döntött, hogy a készítmény visszakerül a kondicionáló szerek közé.
Az erre vonatkozó közlemény módosítás az alábbi linken érhető el:
https://kap.gov.hu/kozlemeny/2026-04-23/kap-nemzeti-iranyito-hatosag-582026.-szamu-kozlemenye-kap-nemzeti-iranyito
A Nemzeti Kifizető Ügynökség az IH közlemény módosítása alapján módosította az Egységes kérelem beadó felületet.
Felhívjuk a gazdálkodók figyelmét arra, hogy a készítmény kijuttatásokra vonatkozó tényleges dátumok bejelentési határideje 30 nap, melyet az alapkérelem benyújtására nyitva álló időszakban, 2026. június 9. napjáig nem ellenőrzünk, mivel a gazdálkodó alapkérelmének azt a bizonylatot tekintjük, amely a benyújtási határidő lejártáig utolsóként kerül beküldésre.
Forrás: MVH
Mezőgazdaság
Újabb rovarölő szerek kaptak engedélyt az amerikai szőlőkabóca elleni védekezésben
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) bővítette az amerikai szőlőkabóca elleni védekezésre engedélyezett készítmények körét
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) bővítette az amerikai szőlőkabóca elleni védekezésre engedélyezett készítmények körét: további hat készítmény engedélyét kiterjesztette a szőlő aranyszínű sárgaság (FD) elleni védekezésre. Emellett négy készítmény az idei évre szükséghelyzeti engedélyt kapott.

Fotó: NÉBIH
A hatóság kiterjesztette hat készítmény engedélyokiratát szőlőkabóca károsítóra, az Agrokén, Nevikén, Nevikén Extra, és Olajos Rézkén a tojás alak elleni védekezésre, illetve a Sumi Alfa 5 EC és Sumi Alfa 5 EW (származtatott: Sumicidin 5 EW) a lárva és imágó elleni védekezésre.
A fentiekkel együtt már 21 db készítmény és ezeknek 19 db származtatott, illetve 5 db párhuzamos engedéllyel rendelkező változata alkalmazható.
Továbbá az idei évre négy szükséghelyzeti engedélyt adtak ki, az ökológiai termesztésben is felhasználható NeemAzal-T/S, Aza és Pyregard készítményekre, illetve a Carnadine (származtatott: Roslix, Silentium; párhuzamos: Carnadine, Carnadine 200, Roslix) rovarölő permetezőszerre. Ez összesen 9 készítmény szükséghelyzeti felhasználását jelenti.
Pyregard
A Pyregard rovarölő szer felhasználható 2026. március 16-tól 2026. július 13-ig szőlőben amerikai szőlőkabóca ellen növényvizsgálat alapján a lárvák és a kifejlett alak ellen maximum 2 alkalommal 0,75 l/ha dózisban 500-1000 l/ha permetlével kijuttatva.
NeemAzal-T/S
A NeemAzal-T/S rovarölő szer felhasználható 2026. május 11-től 2026. szeptember 7-ig szőlő kultúrában amerikai szőlőkabóca ellen maximum 2 alkalommal 3,0 l/ha dózisban, 400-800 l/ha permetlé mennyiséggel kijuttatva.
Aza
Az Aza rovarölő szer felhasználható 2026. május 11-től 2026. szeptember 7-ig szőlő (borszőlő, csemegeszőlő, alany- és törzsültetvény, szőlőiskola) kultúrában maximum 2 alkalommal amerikai szőlőkabóca ellen 3 l/ha dózisban 150-500 l/ha permetlé mennyiséggel kijuttatva.
Carnadine
A Carnadine (származtatott: Roslix, Silentium; párhuzamos: Carnadine, Carnadine 200, Roslix) rovarölő szer felhasználható 2026. április 21-től 2026. augusztus 18-ig szőlő kultúrában legfeljebb egy alkalommal amerikai szőlőkabóca ellen a tömeges lárvakelés időszakában, virágzás előtt a fürtkezdemények növekedésétől a virágzat kifejlődéséig, valamint a bogyókötődés kezdetétől zsendülésig, 0,175 l/ha dózisban 500-1000 permetlé mennyiséggel kijuttatva.
A szőlőkabóca elleni védekezésben jelenleg összesen 54 készítmény alkalmazható, melyek közül 14 ökológiai gazdálkodásban is felhasználható.
Az amerikai szőlőkabóca elleni, engedéllyel rendelkező készítmények összefoglaló táblázata az alábbiakban elérhető: https://portal.nebih.gov.hu/documents/10182/1504431079/Engedelyezett+rovarolo+szerek.pdf/ff46090e-f6b0-45e7-0845-1383a899b3e2?t=1750927468584
Az amerikai szőlő aranyszínű sárgasága betegséggel kapcsolatos további tudnivalókról a Nébih portálon tájékozódhatnak: https://portal.nebih.gov.hu/amerikai-szolokaboca
Forrás: NÉBIH























































































