Vadászat
Füzesgyarmati vadászat – GALÉRIÁVAL
A Magyar Solymász Egyesület tagjai Füzesgyarmaton vadásztak
A Magyar Solymász Egyesület tagjai Füzesgyarmaton vadásztak 2023. november 24 – 26-a között. Bató Miklós beszámolt az egyesület tagjainak vadászati élményeiről:
E település névének hallatán, minden solymász szíve hevesebben dobog, mint a múltban így most a jelenben is, hisz több évtizede járunk vissza e vadgazdag vadászterületekre. Lelki szemeink előtt már látjuk a vadban bővelkedő takarásmentes szántóföldeket, vadászcsizmákat hívogató gyepeket, az izgalmas, egyben látványos héja engedéseket, a magasan szárnyaló, eget hasító sólyomröptéket, a sikeres fogásokat és a vadban gazdag terítéket.
Nagy örömömre szolgált, és ezúton is tiszteletem minden solymásztársam felé, hogy már a szervezésem kezdeti fázisában és még az utolsó napokban is, nagyon sokan jelentkeztetek, mind solymászként madárral, mind solymászat iránt érdeklődőként és kísérőként a füzesgyarmati vadászatra. Ezzel jelezvén, hogy igen is van jövője a solymászatnak, a közösség teremtő erejének.
Mindannyiónk nevében mondhatom, hogy köszönetünket fejezzük ki a Füzesgyarmati Vadásztársaságnak, azon belül is Takács Attila fővadásznak, hogy fogadtak bennünket és bizalmukkal megtisztelték az Egyesületünket. Attila, a vadászatot megelőző eligazításon is jelezte, hogy szívügyének tekinti ő és a vadásztársasága is, a hagyományőrző vadászati módot, a solymászatot. Mint elmondta, az elkövetkezendő években továbbra is szívesen visszavárják és látják solymászainkat.
Az időjárás annak ellenére, hogy csapadékos hétvégét jósoltak, kegyeibe fogadott bennünket. A csapadék ugyan elmaradt, viszont mindhárom napunkon gyönyörű szép napos, de annál csípősebb és szelesebb időben vadászhattunk. Így legalább az áthűlt solymászoknak a vadászatok befejeztével, érdemes volt a meleg termálvízben áztatnia magát, utána pedig, a szállás közvetlen közelében levő étteremben, a finom vacsorát elfogyasztani, majd késő estig a szállás társalgójában beszélgetni, élményeket feleleveníteni, nevetni.
A jó hangulatú vadászatot kíváncsian váró, mindenkit körbekínálgatós batyus reggelik után, mindhárom nap a vadászat két csoportban történt. Egy vegyes (8 héja, 4 harris és jómagam a 1 sassal) a másik csoportban a sólymok vettek részt 9 sólyommal.
Pár gondolat a vegyes csoport vadászatáról, mint résztvevő. Mint az elmúlt vadászatokon is tapasztalható volt, itt is nagyon jól felkészített és eredményes solymászmadarakat és a madarak munkáját segítő vadászkutyákat láthattunk. Részben a szeles időjárásnak is köszönhetően, gyönyörű szép, látványos pedzésekkel és fogásokkal tették élménygazdaggá és emlékezetessé a 3 napot. Elsősorban mezei nyúl volt a vegyes csoport zsákmánya. A novembervégi erős, edzett mezei nyulakból, nagyon sok solymásztársam a napi egy mezei nyulat terítékre is hozta.
Stella-Baráth Rita, mint a sólymos csoport résztvevője a vadászatukról így nyilatkozott:
Az első vadásznapon sólymaink minden erőfeszítése ellenére, csak Puskás László tojója volt sikeres, de a többi madár sem szégyenkezhet a teljesítménye miatt.
Győrffy-Villám Andrásnak ezúton is köszönjük a kutyás keresést, és a Pataki család kutyája is immár rutinosan kereste és állta a vadat, mindannyiunk nagy örömére. A hétvége rendhagyó volt, mert Huti is velünk tartott az új kiskutyája miatt, így kedvet kapott a sólymozáshoz, a roppant jó társaság miatt. Csapatunk este fáradtan tért vissza a szállásra, ahol nagyon ízletes vacsorát fogyaszthattunk el.
Másnap újult erővel és nagy reményekkel felvértezve indultunk ki a területre. Elsőként Egyed Pista saját tenyésztésű tojója zsákmányolt, majd Alin is remekelt. A nap további részében Huti volt sikeres héjájával. A megbeszéltek szerint mentünk, ha spontán kelés van, akkor Huti enged, ha állás van, akkor a soron következő sólymos engedi fel madarát. Mindenki nagyszerű élményekkel teli napot zárt, amit az est folyamán újra fel is idéztünk.
A harmadik reggel a vadásztársaságnak hála, két csoportra tudunk osztódni, mert aznap 10 sólyomnak kellett lehetőséget biztosítani, ami az előző két nap tapasztalatai alapján igencsak nagy kihívás volt. Mindkét csoport jó hangulatú nagyszerű vadászatokkal zárta a hétvégét. A három napos vadászat eredményeként 27 db mezei nyúl, és 9 db fácán került terítékre.
Ezúton szeretném megköszönni minden solymásztársamnak a részvételt. Szerintem élményekben gazdag vadászaton vehettünk részt. A nagy létszám ellenére családias hangulatban telt el a hétvége, mindenki jól érezte magát. Remélem az elkövetkező vadászatokon is ilyen szép létszámmal veszünk részt.
Írta: Bató Miki – Magyar Solymász Egyesület
Fénykép: Fördős Zsolt
Vadászat
Valaczkai Erzsébet festőművész kiállítása
Megnyílt Valaczkai Erzsébet festőművész kiállítása Orosházán
Megnyílt Valaczkai Erzsébet festőművész kiállítása Orosházán, a Nagy Gyula Területi Múzeumban.
A Békés vármegyei kötődésű grafikus-festőestőművész „Erdőn-mezőn járva” elnevezésű tárlatát Zuberecz Tibor, Békés vármegye fővadásza nyitotta meg.Valaczkai Erzsébet vadászfestői tevékenységét a szakmai közönség is ismeri és elismeri.
Eddigi munkásságát a Hubertus Kereszt arany fokozatával, a VKE Arany-ecset díjával, Magyar Vadászatért Érdeméremmel, dr. Egyed István emlékplakettel, Nimród-díjjal, valamint Magyar Arany
Érdemkereszttel ismerték el.
A művész 1958-ban, Orosházán született, gyermekkorát a pusztaföldvári tanyavilágban élte, 1982
óta Heves megyében, egy festői környezetű falucskában, Tarnaleleszen él.
Itt ismerkedett meg az erdő élővilágával. Rendszeresen járja az erdőt, a mezőt, valamint több mint két évtizede aktívan foglalkozik vadászattal is.
Az átélt élményeket rajzain és festményein jeleníti meg. Kedvenc témái a madarak, a nagyvadak és
a famatuzsálemek. Példaképei között említi Csergezán Pált és Rein Poortveliet, akik egyéni és
életszerű módon örökítették meg a természet érdekes és szép pillanatait.
Forrás: OMVK
Valaczkai Erzsébet festőművészről további információ itt érhető el
***
A kiállítás június 16-ig tekinthető meg a Nagy Gyula Területi Múzeumban
Vadászat
Megnyílt a Bakony Vadjai és Élővilága Kiállítás
Megnyitotta kapuit a Bakony Vadjai és Élővilága Kiállítás.
Igazán különleges tárlatnak ad otthon a mesebeli környezetben álló csopaki Plul-malom épülete. A Bakony Vadjai és Élővilága Kiállításnak köszönhetően bárki bepillantást nyerhet a hazánk ékszerdobozának is mondható bakonyi és Balaton-felvidéki táj faunájába.
A II. Balaton Vadgasztro Fesztivál keretein belül, május 18-án a Bakony Vadászkürt Egylet közreműködésével megnyitotta kapuit az 1910-ben épült Plul-malomban található Bakony Vadjai és Élővilága Kiállítás. Az Országos Magyar Vadászkamara Veszprém Vármegyei Területi Szervezetének, azon belül is Baracskay Lajos titkárnak köszönhetően számos kiállítási tárgyat, illetve vadpreparátumot sikerült kiállítani az épületben, és csodálatos diorámákba helyezni azokat. A látogatók testközelből csodálhatják meg a vadállatokat. A cél, hogy a vendégek a jövőben közelebbről megismerkedjenek az erdei növényekkel, gombákkal is. Vadász Oszkár, a Balaton Vadgasztro Fesztivál alapítója, illetve a kiállítást üzemeltető Magyar Vadért és Vadászati Kultúráért Alapítvány kurátora szerint az itt látottak után a vendégek sokkal otthonosabban mozognak majd az erdőben, és a gyerekekben korán kialakul a természet iránti tisztelet.
A helyszínre látogatott Kontrát Károly országgyűlési képviselő is, aki elmondta, már többször volt szerencséje megtekinteni ezt a gyönyörű helyszínt, és élvezni a csodálatos klímát. – Annak idején biztattam Ambrus Tibor polgármester urat, hogy gyarapodjanak, és vásárolják meg a malom körül elhelyezkedő területet. A vadászok társadalmi szerepvállalása miatt is nagyon fontos, hogy a civil társadalommal jó kapcsolatban legyenek. Ez a bemutatóhely ezt is szolgálja. Magam is szeretem a természet, falun nőttem fel. Az apám gazdaember volt, és amikor szénát kaszált az árokparton, már tudta, hol fészkelnek a foglyok, fürjek, fácánok, letakarta a fészkeiket, vigyázott rájuk, hogy kikeljenek az utódok. Bízom abban, hogy ez a kiállítás is hozzájárul azoknak a céloknak a megvalósításához, amelyet mind az önkormányzat, mind az alapítvány és a vadászkamara kitűzött – tette hozzá.
Vadászat
Bakonybéli vadőr lett a vármegye legjobbja
Hüll László, a Bakonyerdő Zrt. Bakonybéli Erdészetének hivatásos vadásza érte el a legmagasabb pontszámot Veszprém vármegyében
Hüll László, a Bakonyerdő Zrt. Bakonybéli Erdészetének hivatásos vadásza érte el a legmagasabb pontszámot a szakma megyei versenyén, így ő képviselheti régiónkat az országos megmérettetésen Chernelházadamonyán június 18-19-én.
Immár harmadik alkalommal adott otthont a gyenesdiási Természet Háza Látogatóközpont a hivatásos vadászok vármegyei versenyének. – Nagy öröm számunkra, hogy ismét mi lehetünk a házigazdái ennek a neves rendezvénynek. Számunkra komoly elismerés, hogy újra és újra alkalmasnak találtok bennünket arra, hogy nálunk folyjon ez az esemény – mondta el köszöntőbeszédében a Bakonyerdő Zrt. turisztikai főelőadója, a Festetics Imre Élményközpont vezetője. Gerencsér Zoltán rámutatott, a 2024-es év újabb nagy kihívások elé állította a hivatásos vadász szakmát.
Mint fogalmazott, soha nem volt még ekkora szükség a hivatásos vadászok felkészültségére, tudására, hiszen folyamatosan változnak a törvényi szabályozások, a vadgazdálkodási előírások, a kilövési tervek, illetve új vadászati eszközöket vezetnek be. – Egy ilyen megmérettetésen nincsenek vesztesek, csak nyertesek. Mindenki, aki részt vesz ezen a versenyen, gazdagodik valamivel – tette hozzá.
Pap Gyula, az Országos Magyar Vadászkamara Veszprém Vármegyei Területi Szervezetének elnöke elismerését fejezte ki a megjelentek létszámát illetően. A szakmai megmérettetésen induló 15 fővel ugyanis vármegyénkben önálló versenyt indíthattak, míg más megyék arra kényszerülnek, hogy összefogva szervezzék meg az eseményt. – A hivatásos vadászok versenye nem csupán egy színvonalas rendezvény, hanem egy komoly szakmai összejövetel is. A kamara szeretné kifejezni megbecsülését a jelentkezők felé azáltal, hogy az első díjazottat 300 000, a másodikat 200 000, a harmadik helyezettet pedig 100 000 forintos vásárlási utalvánnyal jutalmazza, melyet a sümegi Lutra Vadászboltban válthatnak be – hangsúlyozta Pap Gyula. A dobogósok mellett minden résztvevőnek kedveskedett a kamara egy üveg borral, a Lutra Vadászbolt képviseletében pedig Hettyei Emőke ajándékcsomagokat adott át. Emellett a szerencsés indulók vadászati lehetőséget is nyerhettek, melyeket a Bakonyerdő Zrt., a Verga Zrt., illetve a vadászkamara ajánlott fel.
Korn Ignác, az Országos Magyar Vadászkamara Veszprém Vármegyei Területi Szervezete Hivatásos Vadász Osztályának alelnöke ismertette a verseny menetét. Elmondta, igyekeztek úgy összeállítani az egyes versenyszámokat, hogy azok harmonizáljanak az országos rendezvénnyel. Kitért arra is, hogy az ilyen jellegű szakmai megmérettetések azért fontosak, mert erre készülve a kollégák frissítik szakmai tudásokat, ami elengedhetetlen az állandóan változó jogszabályi környezetben.
A 15 résztvevőnek először 100 tesztkérdésre kellett választ adnia. A szakmai kérdések egyaránt érintették az vadismeretet, a lövészeti tudást, illetve a csapdázási módszereket, de otthon kellett lenniük a hatályos jogszabályokat és a vadászirodalmat illetően is. Ezt követte a 20 kérdést feltevő interaktív videosorozat. A minifilmek különféle, előre nem kiszámítható kérdésekkel zárultak, így a hivatásos vadászoknak minden apró részletre koncentrálniuk kellett, megadva a helyes választ a kiosztott bírálati lapokon.
Ez után növény-, majd állatfelismerés következett, és külön pontot kaphattak azok, akik a vadászkürtszignálokat is felismerték. A tantermi feladatok után a versenyzők a gyenesdiási BEFAG Sportlőtérre mentek, ahol 5 különböző helyszínen zajlottak a versenyek egy időben. Keczeli Zoltán lőtérvezető irányításával a futóvadlövészet (50 m távolságból .22 LR fegyverrel) mellett koronglövészetben is teljesíteniük kellett, és természetesen nem maradhatott el a tájegységi fővadászok irányítása alatt zajló növény- és vadászkutyafajták felismerése, valamint a trófeabírálat sem.
A képzeletbeli dobogó legfelső fokára idén Hüll László, a Bakonyerdő Zrt. Bakonybéli Erdészetének hivatásos vadásza állhatott. A második helyezett Rózsahegyi Bence, a Verga Zrt. Zirci Erdészetének hivatásos vadásza, a harmadik pedig Obermayer Attila, a Verga Zrt. Kab-hegyi Erdészetének hivatásos vadásza lett.
Szívből gratulálunk a díjazottaknak!
Írta és fényképezte: Mizsei Bernadett – OMVK