Keressen minket

Horgászat

Egy kezdő harcsahorgász tapasztalatai Hortobágyról

Közzétéve:

Szabó Marcell szenvedélyes horgász, gyerekkorában nagyapja tanította meg a halak tiszteletére és a horgászatra. Ősi mesterség ez. Ma sincs ez másképpen, valaki szereti a halat megfogni és mások enni is kedvelik az egyébként rendkívül egészséges halhúst. Marcell inkább kifogni szereti a halakat, de időnként barátaival az itteni tájra jellemző, Hajdú-Bihar megyei halászlevet is szívesen megfőzi.

Marcell legújabb szürkeharcsája az Ohati III-as tóból, ami Hortobágy szívében helyezkedik el. A képen látható hal 110 centiméter hosszú, és körülbelül 12 kg nyomott (Kép: Szabó Marcell)

E nemes rekreációs pihenés hazánkban egyre nagyobb réteget vonz a vízpart mellé, így van ez Marcell életében is, aki ha teheti, szenvedélyének hódol. Nagypapája megtanította a legfontosabb erényt – amit egy horgász megtanulhat fiatalon, – türelemmel kell várni és sokszor viselni a hal nélküli órákat, bármiféle kapás nélkül.

Egy szép ponty (Kép: Szabó Marcell)

A fiatal horgász alapjában véve békés halakra specializálódott, de olykor szerencséje is adódik más halakkal is. A horgászat azért különleges, mert valamire várunk – mint az életünkben oly sok mindenre, – majd hirtelen a sors fordít egyet az életünkön és  csodákat is megtapasztalhatunk. A horgászatban is meg kell mindenért szenvedni, csak a szerencsések fáraszthatnak azonnal rekord közeli halakat itt Hortobágyon is.

Nemrégiben jóbarátja, Gyarmati Attila meghívására kilátogattak a Ohati III-as tóhoz, amely Debrecen és Tiszafüred között helyezkedik el. Ez a különleges vidék a Hortobágyi Nemzeti Park szívében helyezkedik el, ahol a természetvédelem kiemelt fontosságú. A Hortobágyi Halgazdaság Zrt. által kezelt vízterület az országosan elismert horgászvizek közé tartozik,  profi és hobbi horgászok számára egyaránt kedvelt, és akár 100 órát is lehet itt horgászni. A tipikus alföldi táj képet mutatja a vidék, a szikes talajú, mesterségesen kialakított tavakban, jelentős mennyiségű halállomány él. A tó és környéke amellett hogy védett, a Világörökség része is, amelyet minden horgásznak maximálisan tiszteletben kell tartania, ha idejön horgászni – mesélte el lapunknak Szabó Marcell. A tórendszer mérete egészen különleges, mivel a Bemutató Központtal együtt a nyolc-tóból álló horgászható vizek mérete, 350 hektárt tesz ki.

Egyik kedvenc hala az amur a fiatal horgásznak (Kép: Szabó Marcell)

Marcell barátjával történő horgászata során előre lefoglalta a helyét az Ohati III-as tavon, ahol a jól bevált technológiát használta – azaz a bojlis felszerelését. A horgászat megkezdése előtt 10 méteres sávon alapozó etetést végzett, magkeverékkel dúsított etetőanyagával. Az itteni horgászok leginkább a parttól a 100-120 méteres távolságban keresik a nagytestű pontyokat. Hogy miért pont ott? Marcell mosolyog, mert az Ohati III-as tavon van egy meder, ahol már megtanultuk, ott kell keressük a halat – a kapás esélye ott jóval nagyobb, mint máshol. Az etetést követően 30 perc múlva egy ponty érkezett. Marcell megfigyelése szerint nem kell túl bonyolítani a horgászatot és nagyon drága etetőanyagokat használni. Öröm volt a 3,6 méter hosszú, három librás bottal megfogni a termetes pontyot, ami vadtigrisizű lebegő popup-ra érkezett.

A fárasztás hosszú időszaka, amikor egy horgász a damil terhelhetőségét becsüli és az esélyeit (Kép: Szabó Marcell)

Majd hosszú csönd után, délután fél négy magasságában, hirtelen óriási kapást észlelt. A swinger mozdult, és “folyt le” a damil az orsóról. A kapás meglepetést okozott, mert a gyakorlott békés halas horgász érezte, most mást akasztott meg, mint szokott. A jellegzetesen oldalazó ponty viselkedése helyett, a hal azonnal elindult a tó belseje felé. A nem szokványos viselkedés miatt amurra gondolt, de mégis más volt a hal viselkedése az akasztást követően. 20 perc kőkemény fárasztás után, vigyázva a damil épségére, egyre közelebb került a titokzatos hal, majd közelebb csalva a parthoz, hirtelen megvillant a harcsákra jellemző erős fekete szín. A két horgász, miután megpipáltatta a harcsát, megszákolták: 110 centiméter hosszú és körülbelül 12 kilogramm súlyú volt. A pontos mérést a hal védelme miatt csak becsülni tudták. Köztudott, hogy a szürke harcsa májusban ívik, ezért a horogszabadítást követően, hazánk legnagyobbikára növő, ragadozó halunk folytathatta az útját a hortobágyi szikes talajokon kialakított halastóban.

Kezd sötétedni, a szürke harcsák lassan portyára indulnak (Kép: Szabó Marcell)

Marcell a barátjával 2019. nyarán fogott már egy kapitális 70 kilogrammos szürke harcsát. Ennek ellenére még úgy érzi, hogy még sokat kell tanulnia azért, hogy az igazán profi bajszos horgászok szűk táborához csatlakozhasson.

Nem számítottak rá, de Gyarmati Attilával már sikerült hatalmas szürkeharcsát is megszákolniuk ketten – fényes nappal (Kép: Szabó Marcell)

Az eddigi  tapasztalataira támaszkodva, véleménye szerint mindenképpen vízközt kell keressük a harcsákat. A kishalak nem szeretik a sötét mélységet, amiben bármi meglapulhat, és inkább a felmelegedő felső vízi világban élik mindennapos veszélyes életüket. Pontosan ezért, a csalit érdemes vízközt felkínálni a szürke harcsáknak. A legfontosabb tényező a sikeres fogáshoz, a szürke harcsa-állomány helyzetének pontos kiismerése. Ha tudunk, kérdezzünk meg segítő szándékú embereket, hol lehetnek ilyen fészkek. Ha ilyen ember nincs a közelben, akkor érdemes egy úszós bottal mélyedéseket keresni az ember számára láthatatlan vízi világban. Ha van mélyedés vagy egy gödör, nagy eséllyel van trónoló kiskirálya is, aki várja a naplementét, mint oly sok éjszakai ragadozó. A harcsa mindig árnyékos vagy mély vízben pihen, aki a fény legkisebb villanását sem tűri el maga körül. Ha éjszaka horgászunk mindenképpen kerüljük a fény használatát. Ha megtaláltuk a helyet, már csak a szerencsénken múlik, hogy milyen éhes hallal hoz össze bennünket a sors. Ha tehetjük, próbálkozzunk gilisztával, nadállyal vagy kishallal, a lehető legegyszerűbb szerelékkel. A szürkeharcsa valamilyen ismeretlen érzékszervét bevetve a fonott zsinórral ellátott csalit – ha teheti, elkerüli – összegezte megfigyeléseit a miskolci születésű horgász.

Marcell eddigi kompetenciái szerint, ha szürke harcsára fáj valakinek a foga – érdemes ellátogatni Hortobágyra, mivel az országban kiemelkedő szürke harcsa állományát vigyázzák a halőrök, a természetvédelmi oltalom alatt álló, Hortobágyi Nemzeti Park területén.

Írta: Dr. Szilágyi Gergely

Horgászat

„Ilyen nincs és mégis van!” – rekordponty Csepelen

Published

on

Krikkó Ádám a Duna csepeli szakaszán keszegezés közben egy hatalmas pontyot akasztott. Élményeiről beszámolt lapunknak: Vasárnap úgy gondoltam, nem árt egy kis agyfertőtlenítő peca, így hajnalban kimentem a csepeli részre. Fél hat felé érkeztem, és az első szabad helyre be is ültem.

Fotó: Krikkó Ádám – Agro Jager News

Gyors kajakeverés egy keszeges pecához: semmi bonyodalom, egy egyszerű keszeges etető, és csonti bele. Botok elő, sima, egyszerű MH feeder, mert a dobótáv kell a nagyobb keszegekhez. Jöhet a bevetés. Csalinak 4-5 csonti ment fel és egy pici lebegő pellet, mert az már bevált.

Hét óráig csak maszatolós kapások voltak, majd végre jött egy kicsit komolyabb. Gondoltam, na végre megvan az első, bár ez sem lesz nagy. A bevágás pillanatában megjött a „mintha egy betontuskót akasztottam volna” érzés – csak ez mozgott. 🙂

Azt sejtettem, hogy 10 kg feletti, mert nem rázta a fejét, hanem ha megindult valamerre, akkor konokul tolta az irányt. Közben azon gondolkodtam, hogy ezt hogyan fogom kiemelni egyedül, amikor nagy merítő nincs is nálam, csak egy 50×50×60-as méretű… És vajon a szerelék kibírja?

0,16-os fluorocarbon előke volt fent. Folyamatosan az járt a fejemben, hogy ez könnyen elszakadhat, ha erőltetem. Az első 20 percben sokat nem irányítottam, csak hagytam úszni, finoman visszafogva, és amikor hagyott egy kis szünetet, akkor próbáltam közelebb csempészni. Így sikerült kb. 15 méterre húzni, nagyjából 50-60 méterről, és éreztem, hogy fárad.

Na, ekkor jött a második, hevesebb roham a nádasok felé. Először a jobb oldali nádast vette célba. Tudtam, hogy onnan nem tudom kifordítani, ezért megnyitottam a féket: hadd menjen. Abban a pillanatban visszaindult középre, de még ekkor sem nagyon tudtam megállítani a finom szerelék miatt, csak lassítani. Az ellenállást érezve egy szép nagy körben a bal oldali nádas felé tört ki. Újra engedtem neki, ő pedig megint a nyílt víz felé vette az irányt.

Közben éreztem, hogy végre ismét közelebb tudom csempészni. Ezt a nádas–nyílt víz játékot még kétszer eljátszottuk, mire végre előttem volt 6-7 méterre…

Ekkor láttam meg a hátát egy fordulásnál, és örültem, hogy barna nadrág van rajtam. 😃

Fotó: Krikkó Ádám – Agro Jager News

Tudatosult bennem, hogy ezt egyedül, kis merítővel esélytelen kiemelni. Közben próbáltam segítséget szerezni telefonon vagy bárhogy, de nem jártam sikerrel. Szerencsére ekkor ért mögém egy fiatal horgász pár, én pedig azonnal lecsaptam a lehetőségre: hátha van náluk nagy merítő. Nem volt, viszont készségesen rögtön jöttek segíteni.

A hal még próbált néha kitörni, de már 3-4 méteres kirohanások után sikerült lassan meríthető távba hozni. Itt kezdődött az igazi zsonglőrködés: vajon hogyan fogjuk fejjel belebuktatni a kicsi merítőbe? Végül sikerült.

Ott, a part szélén állva esett le igazán: ez a meccs papíron majdnem elment. És mégis nálam volt! Külön köszönet és hála az ifjú párnak a segítségért!

Jött a gyors mérlegelés és mérés: az eredmény 20,45 kg és 82 cm. Láttam, de nehéz volt elhinni, hogy ott állok a parton, és azt látom, amit látok. Egy örök klasszikus jutott eszembe: „Ilyen nincs, és mégis van!” – Török László / Magyar Rádió, 1988.

Pár fotó után jött a következő nehéz feladat: hogyan tesszük vissza a csúszós köveken? De ezt is sikeresen megoldottuk.

Jobb ajándék nem is lehetett volna a közelgő gyereknapra, mint a saját rekord megdöntése, ami eddig 11,75 kg volt. Hogy majdnem a duplája lett, az már csak a pont volt az i-re.

Fotó: Krikkó Ádám – Agro Jager News

Igazából innentől úgy voltam vele, hogy amit lehetett, kihoztam a napból. Akár haza is mehetnék, de eleve a víz látványa miatt mentem ki. A foglalkozás elérte célját: ez a negyven perc teljesen kitakarította az agyam.

Ilyen egy jó „peca”!

Írta és fényképezte: Krikkó Ádám

Van egy szép élménye?

Küldje el az info@agrojager.hu címre
Agro Jager News
Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

Tovább olvasom

Horgászat

Ezekkel mindig történik valami Diósjenőn

Pálinkás Viktor és barátai harcsára horgásztak Diósjenőn

Published

on

Pálinkás Viktor élménybeszámolója:

Onnan indul a történet, hogy 2025-ben, Diósjenő taván, a II. Baráti Harcsafogó Versenyen, Viktor és Moxi tórekordot állítottak fel, és a tavat feljegyezték a MOHOSZ ranglistájára is, a kifogott 94,5 kilogrammos harcsájukkal.

Fotó: Pálinkás Viktor – Agro Jager News

Idén a csapat címvédőként érkezett Diósjenőre, és már az öltözetükön is látszott, hogy kemény úriemberek szállnak újra versenybe a tavon.

Az első éjszaka csendesen telt, de a hajnal hangosra sikeredett… A kapásjelző először megcsippant, majd a ráható erő visításra kényszerítette! Mint mindig, Dodi ért elsőként a botokhoz, és határozott bevágással jelezte a halnak, hogy a kemények csapatához érkezett. Itt hozzátenném: Dodi technikáját tanítani lehetne. Folyamatos, egyenletes halvezetés — nem sokan tudják utánozni. A csapat a stégen várta a bajszos vendéget. A stég körüli kis csatát ismét a kemények nyerték. Mikor a hal a stégre került, a barátok összenéztek, és hangosan elhangzott a csapat neve:

NEM MI VÓTUNK!!!

Négy nap leforgása alatt temérdek élmény, nevetés és sztori került elő, az utolsó napon pedig kiderült, hogy a csapat háza táján még egy deci tej is elfogyott… Senki sem vállalta magára.

Lehet, hogy azzal festették fehérre az utolsó halukat? Az történt, hogy az utolsó éjjel a brigád aludt, csak Moxi volt talpon, és ekkor jött az idei év különdíja… Amikor a harcsa betépte a szakító segéddamilt, Moxi Dodit megelőzve bevágott a halnak — ez is különdíjat érdemelne. Szép lassan jött kifelé a hal, néha kissé nehezen is. Mint később kiderült, mindkét horog akadt, ezért volt nehézkes a fárasztás.

Fotó: Pálinkás Viktor – Agro Jager News

A csapat ismét a stégen állt, és nem maradhatott el a felkiáltás:

NEM MI VÓTUNK!!!

A gyönyörű hal egy albínóharcsa volt. A csodálatos tavon élmény a horgászat, ezek a baráti találkozók pedig folyamatos mosolygós koccintásokkal telnek. A főszervező, Zsolna Mihály évről évre színvonalasabb baráti találkozókat szervez a horgászegyesület segítségével. Székely Mihály, a horgászegyesület elnöke mindig kedves szavakkal és mosollyal az arcán fogadja a harcsahorgászokat.

Fotó: Pálinkás Viktor – Agro Jager News

Délelőtt kezdődött az eredményhirdetés, és a horgászegyesület ismét kitett magáért, mert üres hassal senkit nem engedett haza: egy finom étellel kedveskedtek a résztvevőknek. Köszönünk mindent, Diósjenő, jövőre támadunk…

Ui.: Mikor távoztak az autók, és elérték az erdő szélét, Diósjenő kedves lakossága már csak annyit hallott, hogy négy öblös hang azt kiáltja:

NEM MI VÓTUNK!

Rögtön összenéztek, és sorolták:

DODI, VIKTOR, SÜNI, MOXI…

Írta és fényképezte: Pálinkás Viktor

Van egy szép élménye?

Küldje el az info@agrojager.hu címre
Agro Jager News
Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

Tovább olvasom

Horgászat

Rekord pontyok a Pilismaróti öbölből

Pécz József élménybeszámolója a Pilismaróti-öbölből:

Published

on

Kattintson és látogasson el a FROMMER Fegyverbolt honlapjára.

A közösségi médián keresztül ismertem meg Pécz Józsefet, aki szabadidejének nagy részét rendkívül eredményesen tölti a Pilismaróti-öbölben. Köztudott, hogy az egyik legeredményesebb horgász, aki képes nagyobbnál nagyobb pontyokat kifogni. Sikereiről és tapasztalatairól kérdezte lapunk:

– Körülbelül 4-5 évvel ezelőtt kezdtem el ismét komolyabban horgászni. Horgászengedéllyel 1986 óta rendelkezem. Senkinek sem kell bemutatni, milyen drámai változásokat okozott a koronavírus egyik pillanatról a másikra. 2019 decemberében, a kínai Vuhan városában tört ki a vírus. Akkor még hihetetlennek hangzott, hogy kis hazánkat is eléri. 2020 márciusában igazolták az első esetet Magyarországon. A hatóságok ezt követően lezárták a határokat, és hirtelen a családom élete is teljesen megváltozott. Minden felborult egyik pillanatról a másikra.

Megközelítőleg húsz évig roncsderbiztem, ekkor azonban ezt is elengedtem. Egy korszak lezárult. Ekkor döntöttem úgy, hogy ismét elkezdek horgászni. A közösségi médiában láttam, mekkora halakat lehet fogni a Pilismaróti-öbölben. Mivel a nyári családi nyaralás elérhetetlenné vált, a feleségemmel úgy döntöttünk, hogy vásárolunk egy lakókocsit, amellyel bármennyi időt a vízpart mellett tölthetünk. Az első próbánk során szinte azonnal sikerült megszákolni egy 11 kilogrammos amurt, amelyet több hasonló súlyú hal követett.

Ekkor kezdődött el az igazi nagy szenvedély. A bojlis horgászat lett a nagy szerelem. Szerencsére a feleségem mindig toleráns volt velem, így a horgászattal kapcsolatban is megértő maradt. Nem titok, hogy az elmúlt évben körülbelül 150 alkalommal voltam kint horgászni, időjárástól függetlenül. Legyen bármilyen cudar is az idő, akár még a téli hónapokban is.

A napi tapasztalatok aztán elkezdtek kombinálódni a megfigyelésekkel, az információcserével és a folyamatos tanulással. A horgászat is egy gyorsan változó „tudománnyá” vált, amelyben nagyon gyorsan le lehet maradni, mert közben a halak viselkedése is változik. Újabbnál újabb tippek és trükkök jelennek meg, a nagy fogások pedig a siker egyik ismérvei.

A megcélzott nagy halakhoz minden szükséges felszerelést lépésről lépésre beszereztem. 3,75 librás botokkal és 130 grammos ólmokkal horgászom, Korda Krank horgokkal, amelyek az egyik legjobbak a kavicsos aljzaton. A körülmények miatt érdemes két-három horgászat után cserélni a horgokat, mert az élük gyorsan tompulhat. Folyamatosan tanulok másoktól. Az elmúlt időszakban már én is klippelem a horgokat, nem kötöm őket saját kezűleg.

Az elmúlt években komoly gyakorlati tapasztalatokat szereztem a bojlik terén is. Mindent kipróbáltam, időt és pénzt nem kímélve. Végül Jankovics Krisztián termékei mellett maradtam, amelyeket az egyik legjobbnak tartok a vadvízi horgászatokhoz. A halak viselkedése nagyban függ a víz hőmérsékletétől. Minél melegebb a víz, annál jobban szeretik a pontyok az édes ízű csalikat. A mangós, cseresznyés és szilvás ízekkel szinte mindig eredményt tudok elérni. Míg pontyot szinte bármikor horogra lehet csalni, az amur csak 14 fokos vízhőmérséklet felett aktivizálódik. A fűzött tigrismogyoró az egyik kedvenc csalijuk.

Ezzel szemben a téli időszakban a kisebb bojlik működnek jobban. Szinte minden esetben 13–30 milliméteres bojlikat kínálok fel. A több kapás érdekében etetőhajót is alkalmazok. A nagyobb halak már sokat megéltek, sok horgásszal találkoztak. Saját tapasztalatból tudom, hogy a tökéletes formájú bojlikat a kapitális halak gyakran elkerülik. Éppen ezért mindig megfaragom őket kocka vagy trapéz alakúra. Dőlőbóját használok, előtte pedig kitapogatom a medret. A meder ismerete nélkülözhetetlen. Közismert, hogy a ponty mély iszapba nem szívesen megy bele. Emellett a nagy halaknak már nincs igazán félnivalójuk, ezért sokszor külön, magányosan járnak.

A nagy fogás mindig hatalmas örömöt okoz, ilyenkor egy szivart szoktam meggyújtani a parton. Természetesen minden fogást megörökítek, videókat is készítek. Ezt követően a helyi horgászrend szabályait betartva minden esetben visszaengedem a halakat. Tavaly összesen 17 szivar fogyott el. Több olyan eset is volt, amikor a kifogott hal mérete még engem is meglepett.

Az egyéni rekordom 23, illetve 27 kilogramm volt, amelyekhez különleges történet is kapcsolódik. Karácsony előtt mindig adakozni szoktam. Minden évben december 26-tól szilveszterig kint ülök a parton és folyamatosan horgászom. Mindig akad olyan horgászfelszerelésem, amelyet már nem használok, kidobni viszont soha nem szerettem semmit, ezért ezeket rendszeresen felajánlom másoknak. 2024-ben a közösségi médiában kerestem meg a pilismaróti közösséget, ahol egy kisebb ajándékcsomagot ajánlottam fel egy olyan fiatal horgásznak, aki anyagi okok miatt nem tud megfelelő felszerelést vásárolni. Egyetlen édesanya jelentkezett, akinek a kisfia szeretett volna horgászni.

A találkozót a parton beszéltük meg, ahová néhány déli gyümölcsöt is összekészítettem az ifjú horgásznak. Miután átadtam neki mindent, a kisfiú egy pillanatra megállt, és azt kívánta nekem, hogy fogjam ki életem legnagyobb halát. Ez december 20-án történt, ami nem éppen a rekordfogások optimális időszaka. Nem sokkal később érkezett meg a 23 kilogrammos ponty. Akkor sajnos segítség nélkül kellett megszákolnom ezt az óriási halat. Bár nem voltak ideálisak a körülmények, a fogás után be is mentem a vízbe, hogy segítsek a halnak az elúszásban. Mindketten elfáradtunk – talán ő egy kicsivel jobban, mint én.

Egy évvel később megismétlődött a történelem, ugyanott, ugyanazokkal a szereplőkkel. A kisfiú ismét jó szerencsét kívánt nekem, ezt követően pedig megfogtam életem legnagyobb pontyát, amely elérte a 27 kilogrammot. Örömömben sírva fakadtam. Soha nem gondoltam volna, hogy a Pilismaróti-öböl megajándékozhat ekkora hallal.

Azért, hogy másnak is legyen hasonló élménye, én is felkaroltam egy körülbelül 15 éves fiút, akinek lépésről lépésre próbálom átadni a tudásomat, ahogyan annak idején nekem is segítettek mások gyerekkoromban. Mindenkinek csak azt tudom javasolni, hogy menjen ki horgászni, amennyit csak tud, mert előbb-utóbb megérkeznek a szebbnél szebb halak is. A fogás nélküli napok pedig a vadvízi horgászat természetes részei. A víz próbára teszi a horgászokat. Akik türelmesek és kitartóak, azok akár kapitális halakat is foghatnak a Pilismaróti-öbölben.

Írta: Dr. Szilágyi Gergely

Van egy szép élménye?

Küldje el az info@agrojager.hu címre
Agro Jager News
Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

Tovább olvasom