Keressen minket

Hubert

MESE: 22. rész – Erdélyi sómanók vadásznak a kastélyban

Közzétéve:

Print Friendly, PDF & Email

Nagyon nehezen csendesedett el a kastély. Miután megérkeztek Sófalváról a rég nem látott barátok, a sómanók kompániája – rögtön a terített asztal mellé ültek. Malvinka ugyancsak bízott benne, hogy nem tartanak ki sokáig, hátha fáradtak lesznek. Ám a nagy utazás, a rég nem látott barátok miatt, se az sófalviaknak, se pedig a kastélylakóknak nem akaródzott lefeküdni. Mi mást csináltak volna, mint daloltak. Mikor a sófalviak kifogytak, Arthur zendített rá, mikor meg Arthurék csendesedtek el, akkor meg azok kontráztak: hogy nem úgy van az, tudunk még mi mást is! Elég az hozzá, hogy Malvinka egyszer félálomban még hallotta: “Hál’ istennek, megfordult a világ, zöld ablakban, piros-fehér virág”, majd jött Csaba királyfi. Azután minden bizonnyal a csillagösvényre lépett az összes, mert egy-egy horkolást leszámítva azért csak elcsendesedett a kastély.

Malvinka a fekete rigó trillázására ébredt. A zsalugáteres ablakok között besurrant a fény és a hófehér, csipkés függönyön, ahogy megtört a hajnali napsugár, az egész szobát bearanyozta. Varázslatos tavaszi reggel fogadta és olyan nagy csend honolt a kastélyban, hogy Malvinka nyugodalmában egy hatalmasat sóhajtott és a paplanra, kívülre rátette a kezét. Nézte a fényeket, amik a zsalugáteren átszüremkedve, csíkokat vetettek a falra. Kicsit hallgatódzott, de különös csend volt az egész kastélyban. Talán egy kis szöszmötölést mintha hallott volna, de úgy volt vele, hogy biztos Ottokár lehet. Mire ráeszmélt, hogy a kutya bizonyosan nem lehet itt, akkor jött rá, hogy ezek bizony nem mentek el hajnalban szalonkázni, mert az ablaküvegeket is megrengette a basszus-bariton összhangzat: „Gábor Áron rézágyúja fel van virágozva….”!

  • Drága Jóistenem! – mondta szinte kétségbeesve az ágyában, de akkorra már rázendített a többi is, hiszen március 15-ére ébredtek s azt méltó módon meg kell ünnepelni.
  • Ezek tévedésben vannak! Az én konyhám nem a Pilvax kávéház!!

Ránéz az órájára, a nagy felhúzós faliórára, az még a hatot se ütötte el.

  • Ennyit a hétórás reggeliről… – sóhajtott.

Kint a konyhában, már a harmadik Kossuth nótát kezdték, amiben már Arthur is éppen olyan elánnal énekelt, mint a többi, mert tisztában volt vele, hogy Gábor Áron rézágyúja után, hamarosan az ő nyakában is virágok lesznek s ha már lúd, akkor legyen kövér. A sófalvaiakat bizonyosan nem fogja elcsendesíteni és inkább ő is énekel. Részben nekik is igazuk volt, de az biztos, hogy azok nem állították vissza az órát! Malvinkáék meg újfent eltévesztettek nekik szólni, hogy itt Geszten, Sófalvához képest, egy órával később van.

Na, a sófalvaiak meg úgy voltak véle, hogy ők bizonyosan nem késnek el a reggeliről, meg különben is őket aztán ne ébresztgesse senki, mert nem aludni jöttek, hanem vadászni!

  • Arthurkám! Pihenni tudunk mi otthon is! – mondja egy igen magas, szikár, nagy bajuszú.
  • Ha az asszony hagy! – teszi hozzá a másik!

Na, kipukkant mindegyik. Harsány kacagás, mikor Malvinka mindet leülteti, mert reggelizni kell!

Sokat nem kellett készülni Malvinkának, mert a kamrában minden előkészítve várta. Ilyenkor Arthurra egyáltalán nem lehetett számítani, de Hubert sokat segített. Hiszen gyorsan kiderült, hogy a sófalviak egy órával hamarabb keltek, de már a nagy bögrékben kiöntötték a teákat s a pirítósok pillanatok alatt megbarnultak. Geszten szokás volt régen is és ma is, hogy ilyentájt sütnek a tükörtojás mellé, füstölt szalonnát, kolbászt. Kóstolóként megvágták a kuláréba töltött szalámit, meg hagyott Malvinka egy füstölt disznósajtot is, ami egy kicsit csípősre sikeredett. De ették azért! A sófalviak szeretik a fejes, hordós káposztát, azt most széles csíkokra vágva kínálták. Volt ott aztán vadvirágos pusztai méz, sárgabarack lekvár, ami azért mégiscsak valami, mert mostanában gyakran lefagy, meg Erdélyben a magasabb részeken meg sem terem. Arthur kapott meggylekvárt, amit azért a többi is megkóstolt, mert hát meg kell azt is. Arthur mindig is kicsit urizált és mondja is neki Mihály barátja: nagyon főúri lettél, firma! Persze sok szó nem esik, mind elcsendesedett. Ettek, reggeliztek szépen.

Kinek, kinek saját bicskája van, attól nehezen válik meg s a kitett késeket nem igen használják. Ebben természetesen Arthur volt a ludas, mert a sófalviak nagyon tudnak ám viselkedni, de úgy voltak vele, ha Arthurnak lehet, sőt még mondta is, akkor legyen úgy, hát igazából nem akarják ők megsérteni a háziakat és nem is fogják.

Malvinka nézte őket. Szépen, komótosan reggelizett mind. Takarosan megfésülködve, megberetválkozva, szép fehér ingben volt mindegyik. Élére vasalva, úgy vették elő a hosszú út után is az ünnepi ingeket, mintha éppen most vasalták volna ki. Na, ezeket sem ők hajtogatták össze! – mosolyodott el magában és a nagy pultra nézett, mert hát nem jöttek üres kézzel az biztos. Szépen csomagolt, címeres erdélyi só, darabos is, tört is, aztán fenyőszirup, fakanalak, egyik szebb, mint a másik. Aztán ott volt egy szépen hímzett terítő, Arthurnak egy nagy erdélyi, faragott térkép, amiben az összes régi vármegyét mind kifaragták. A főbb nagyvárosok neveit meg, mélyen belevésték a keményfába. Olyan tölgylapot vágattak a gatterossal, hogy egész Erdély úgy ráfért: még a városok nevei is akkora betűkkel voltak ráírva, hogy az is el tudja olvasni, akinek szemüveg kell!

  • Látja Malvinka? Az ott az 1000 éves határ! – mutat a térképre a legidősebb!

Aztán csend. Ropogtatják a szalonnabőrét, mert azt szépen, meg lehet ropogtatni!

  • Ezt a disznót ki perzselte? – szólal meg az egyik.
  • Ki perzselte volna? Hát én perzseltem. – mondja Arthur.
  • Erőst jó.
  • Na, akkor legközelebb elhívlak benneteket a disznóvágásra, hogy megtanuljátok ti is – viccelődött Arthur, amire az addig csendben, a tányérjukat nézők mind felkacagott egyszerre.
  • Előbb kell ahhoz neked felkelni, Arthur!
  • Az biztos. Legalább egy órával – emeli fel az ujját a magasba.

Kétséget kizáróan ezek mind bemennek a faluba az ünnepségre. Azért is vannak felöltözve, hiszen március 15-e van.

A sófalvi férfiak viselete ingből, mellényből, harisnyából, zekéből, kalapból és csizmából áll. A férfi inge len vagy kendervászonból készült. Nadrágja, amit harisnyának mondanak, ványolt nyersfehér gyapjúszövet. Erre került a fekete zsinórozás. Télen durva posztóból készült zekét hordtak, melyeket szintén zsinóroztak A székely harisnyához zsinórszegésű, félkemény szárú fekete csizma illik és sima kézelős, csukott gallérú hófehér vászon- vagy gyolcsing. Az ingre fekete mellényt öltenek. Szokásos főrevaló télen, a betúrt tetejű, fekete báránybőr sapka.

A fekete bársony díszítésű ünnepi zekéken virított a kokárda, de nem ám kicsi, hanem igen, igen nagyok, hogy lássa mindenki, hogy a március 15-e kinek fontos. Arthur és Hubert is zsinóros fekete Bocskait öltött, kopogtak a ragyogóra fényesített fekete bőrcsizmák. Malvinkának megmelegedett a szíve, ahogy a gangos, ünneplőbe öltözött csapatra nézett.

  • Na, ti márciusi ifjak!! Nem hoztok szégyent ránk a faluban.

Így vonultak aztán el mindannyian a templomba az ünnepi istentiszteletre. Nem hangoskodtak, de rendesen kihúzva magukat. Szépen, nem sietve, de azért tempósan eltűntek a falu felé vezető keskeny járdán.

A kastély most már valóban elcsendesedett. Malvinka kisepregetett, aztán kiszellőztetett. Sok dolga nem volt, mert ezek a sófalviak igen takaros, rendes népek és a szobáikban minden éppen úgy beágyaztak, mint ahogy az este megjöttek. Szemét, piszok nem volt sehol, arra nagyon ügyeltek. Legelébb a fácánokat tette oda főni, de nem igen ment el mellőle, amíg az fel nem főtt, mert azt csak azután lehet magára hagyni, mikor gyöngyözni kezd. Azután egy ceruzányi lángon csak főni kell neki, míg meg nem puhul a hús. A zöldséget nem szabad sajnálni belőle: így hamar került bele répa, petrezselyem, zeller, karalábé, krumpli, egy fej vöröshagyma, egy gerezd fokhagyma, azután szemes bors, vagy 20 szem, só, szerecsendió virágja és néhány szárított, csöves fűszerpaprika. A petrezselyem zöldje összekötve és egyéb dolog ezzel azután nem volt.

Köretnek gombóta, ami régi, tésztából készült pásztorétel, azt főzi most. Itt tanulta már Geszten Malvinka és ezt a sófalviak nem ismerték, ellenben nagyon szokták szeretni. Abból is látszik, ha jut, akkor szoktak volt kérni, márpedig mindig van bőven belőle. Ahhoz aztán sült csirke lesz, még van egy nagy ötliteres téli, kovászos uborka, amit pont erre az alkalomra spórolt meg Malvinka. A kis üvegházban már van friss zöld kapor s mi más sülne még, mint kapros túrós lepény. Felsorolni is sok volt, úgy, hogy a pudingról, meg még a befőttekről nem is beszéltünk!

Egy jó idő múlva aztán nyílik az ajtó és Hubert érkezik. Malvinka már tudja, hogy bizonyosan meglátogatták az egységet és megálltak az ünnepség után beszélgetni a kocsmárossal, ahol azért a falu még mindig össze szokott gyűlni. Egy jó háromcentes még jól is esik nekik ebéd előtt, de tudva levő, hogy Hubert nem igen szereti. No meg pipázni is fognak s ha valamit igazán utál akkor az bizonyosan az. Így hát arra gondolt, hogy besegít Malvinkának teríteni, meg egyáltalán hátha van valami, amivel nem boldogul.

Bent a nagy, hosszú asztalra terítettek. Elfértek volna a konyhában is, meg az is nagyon széles és amiatt, hogy a nagy ablakai a kastély belső udvarára néznek, szereti mindenki. Aki vendégségbe jön, jobb szeretne kint ülni, ott beszélgetni. Malvinka annyira nem is, de Arthur gyakran hajlik rá. Ott ég a tűz, meleg a sparhelt és azért a lobogó láng másmilyen meleget ad, mint egyébként bármi más. Hideg már nincs, de még jól esik a tűz odabent és a kandallóban is lobog egy kicsit a láng. Na, nem annyira, hogy szellőztetni is kelljen, csak tettek rá, hogy égjen az is.

A hősök aztán hazatértek. Persze a késő estig tartó dalolás, az előző napi kimerítő hosszú utazás, a levegőváltozás és a megannyi élmény, a kiadós ebéd elálmosította őket és tudták, ha estefelé szeretnének szalonkázni, no meg este ultizni, akkor pihenni is kell. Nagyon nem kellett nógatni őket és a szálfa sófalviakat az aranylóan sárga, sok zöldséggel, hússal megrakott fácánleves ledöntötte. Egyik, másik annyira eltelt már a levessel is, hogy éppen csak megkóstolták a második fogást, de a pudingra már nem került sor. Tudta azt Malvinka, hogy a kapros-túrós lepény, majd délután lesz az igazi. Teljesen felesleges lett volna azt is megsütni, hiszen már egyik sem volt éhes. Kidőlt a csapat. Arthur bácsi, mint házigazda próbálta magát tartani, de a kandalló előtt a nagy hintaszékben sose maradt még ébren és ez most sem változott. Pedig sorolta ezt, meg ezt és azt is, meg azt is meg kell még csinálnia, de Malvinka nem szólt egy szót sem és ahogy Arthur nézte a tüzet, pár pillanat múlva már csendesen szuszogott.

Malvinka a biztonság kedvéért megőrizte a Bodor-kisháztól hazahozott szalonkákat és azok takarosan kiolvadva már ott sorakoztak a konyhában, mert megeshet, hogy nem lőnek az este. A szalonkavadászat ugyanis kiszámíthatatlan. A konyhaablakon besütött a tavaszi nap és a kastély udvarán a tavasz első virágai díszlettek, amelyeket már járták az első vadméhek. Erre itt balkéznek, a bársonyos árvacsalán már-már rózsaszínre festette a gyepet. Mindenfelé, erdők alján, útszéleken ilyenkor már virít. Máskülönben gyógynövénynek is fel lehet használni, de az első nektárt, ha kevés is, ez a kis gyenge, picike gyomnövény adja a rovaroknak. A gabona között is feltűnik, aztán onnan, ahogy szárba szökken a búza – eltűnik. Ebből gyűjteni is szokott Malvinka, mert reuma ellen, lázra kifejezetten jó.

A bársonyos árvacsalán az egyik legkorábban virágzó gyom- és gyógynövényünk. Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter

Onnét feljebb már fehérszínű virágokban akad meg az ember szeme, de kicsikék, csak arra lesz figyelmes az ember, hogy valami fehérlik. Mikor közelebb megy, alig-alig veszi észre, hogy bizony a pásztortáska apró, kis virágai azok. Gyepeken, de főleg öreg, foltosodó lucernásokban üti fel a fejét és bizony, az első kaszálásig rettentően el tud uralkodni. Különféle anyagok vannak benne, de Malvinka vérzéscsillapításra gyűjti. Máskülönben meg lehet enni is. Aztán itt, jobb felől, meg a pitypang sárgállik. Egy-két hete már virágzik, de jobban most kezdi bontogatni a szirmait s azok, amelyek közte fehérek, már be is érlelték a magjaikat. Gyorsan elvirágzik és gondolt is egyet Malvinka, hogy egy kis kosárkányit szed belőle, mert egyáltalán nincs már pitypangméze a kamrában. Teája jó a fáradt ízületekre, és így tavasszal, a sok téli lakoma után, Arthurnak is elég gyakran kell ilyen teát innia, ami ellen szegény Arthur bácsi rendre ellenkezik is. Ám ha egyszer Malvinka, a régi öreg gyógyfüves fejébe vesz valamit, azt Arthur, biztos, hogy nem tudja kiverni se!

A pásztortáska a kiöregedő lucernások gyomnövénye, szintén korán virágzik Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter

Mikor Arthur megébredt, a konyhában nagy rudakban, a kapros-túrós lepény már szépen felsodorva pihent és még egy kicsit kelesztette is Malvinka. A sütő már forró volt és csodálkozott rajta Arthur, hogy merre lehet Malvinka. Éppen már azon volt, hogy kinyitja az ablakot, hogy kicsit kicsapassa a meleget, amikor egy kis szakajtóval megjelent Malvinka, benne a sárga pitypangokkal. Úgy érezte, amikor Arthur a nagy konyhaablak kilincse felé nyúlt, hogy menten megfordul vele a világ.

  • Ki ne merje nyitni az uraság az ablakot, mert, ha a tésztám megfázik! – emelte fel a hangját Malvinka. Vendégek ide vagy oda, de a tészta nem mehet tönkre.

Arthur szinte megmerevedett, mondhatnánk úgy is, hogy kővé dermedt, úgy megrémült! Szinte kezében maradt a kilincs, mikor megszólal jó barátja.

  • Na, ezért aztán Sófalván sem jár dicséret Arthurkám!
  • Na látod Arthur – folytatta Malvinka – Sófalván tudják, hogy kell viselkedni a konyhában, úgy, hogy most tessék nyomban kivonulni!

Az sófalviak csak mosolyogták Arthurt, az egyik erre pedrette a bajuszát, a másik arra és arra gondoltak, hogy Arthurnak sincs könnyebb dolga, mint nékik. Bizony, ami igaz, az igaz, hogy kelt tészta úgy látszik itt is és őnáluk is fázós, még ha egy órával előrébb is vannak…

Arthur szeretett volna mondani valamit, de meglátta a szalonkákat, meg ugyan szerette ő is a kapros-túrós lepényt is. Azt is tudta, hogy jó előre készült már Malvinka, hiszen a kis üvegházban a kaprot már mikor el kellett neki vetni, hogy az is legyen, mire jönnek a nagy barátok. És na, végül is igaza van, mert csak szégyen az, ha rossz, lapos lesz a lepény… Nincs is annál rosszabb, ha valami lehetne jó is, szép is, de lapos marad az egész…

A nappaliban Hubert éppen a kandallóba rakta a fát, mikor szépen lassan mindenki előkerült és csakhamar megsült a lepény is. A kenyértészta illata a friss kaporral összekeveredve, kiszökött a kastélyból, került egyet és a restaurátorok, aki benéztek a kastélyba, megállapították, hogy ez nagyon különös egy hely, mert itt mindig olyan szagokat, illatokat hoz a szél, amivel sehol másutt nem találkoztak eddig. Délutánonként, a boltban szokták is mesélni a helyieknek, aki hallgatnak ilyenkor, hiszen csak ők tudják, hogy a kastély különös titkokat őriz ma is s aki oda rossz szándékkal megy, az bizony pórul jár. Beszélték ezt szerte a faluban, de még a környékben is tudták körbe Zsadánynak, Okánynak és persze a Nagyorosi-pusztán is…

A lepény tenyérnyi széles, hosszú rudakban volt felcsavarva és közte sok túróval, kaporral és persze rendesen, pergelt zsírral megkenve. Az a valódi. Mindenkinek annyi jutott, amennyit csak szeretett volna venni. Nem úgy volt, mint szegény helyen: megkezdték a harmadik tepsit is. Élén Arthurral, mert hát ez volt a kedvence és biztatta is a sófalviakat, hogy vegyék, mert, ha nem, akkor ő vendégek ide vagy oda, – és tudom Malvinka, hogy udvariatlanság, – de meg fogom enni mindet. Persze ez képtelenség lett volna, mert a negyedik tepsivel érkezett Malvinka,  miközben már az esti szalonkázást beszélték…

  • Messzire nem megyünk, csak a kastély körüli erdőben állunk le.

A sófalviak csak hallgatták. Tavaly is ott vadásztak és ha idén is olyan lesz a húzás, akkor nem fognak csalódni. Egyébként sem azért jöttek, de ha egy-két szalonka azért akadna, ki ne örülne annak? Sorsot húztak. Összesen nyolc standot állítottak fel, nyolc helyen lehetett jól lőni a szalonkát.

Arthur nyolc pálcikát vágott és egy mindig hosszabb volt a másiknál. Aki a legtávolabb áll, annál a leghosszabb pálcika lesz. Aki a négyest, ötöst húzza, az lesz a derekában, ott a legöregebb fák állnak és ott a legjobb az esély.

  • Annak idején ott vadásztunk minden reggel és minden este a gróffal.

Elfordult, kezébe, markába vette mindet s mikor visszafordult, olyan egyforma volt mind, hogy azt nem lehetett megmondani, hogy melyik a rövidebb, melyik a hosszabb? A biztonság kedvéért, hogy igazságos is legyen, „fair play”, ahogy mondja az angol, így szólt:
– Ami marad, az lesz az én helyem és az utolsó előtti, aki húzhat, az Hubert lesz.

Így biztosak voltak benne, hogy semmi csalás nem eshetik. Persze ismerte mind Arthurt, de úgy tűnt, hogy most ebben semmi csalás nem eshetik. Nem tévedtek semmit. Arthur ilyen esetben sose engedte volna meg, hogy ne a szerencse döntsön. Anélkül nem ér semmit a vadászat s a biztos terítéknél nincs visszataszítóbb egy erdésznek. Akkor inkább ki se megy. Olyan dolgot becsületes vadász nem vesz a kezébe, amiért nem küzdött meg, amit adnak. Arról meg nem is beszélve, hogy érdem nélkül?  A semmiért? Aki ilyet tenne, avagy előfordul, hogy tesz is, jobb ha nem megy vadászni se többet, mert előtte jár az ilyen embernek a múltja. Gyorsabban jár a híre maga előtt, mint a legsebesebb madár…Ha becstelen módon meg is kaparintotta, amit kiszemelt, akkor sokkal jobban teszi, ha hazaoldalog vele és otthon, egyedül örül neki. Nem dicsekszik és megmarad magának. De az ilyenfajta nem bírja. Dicsekszik…

Az sófalviak közül legelébb Dénes lép ki. Ha nótára kell fogni, ha nem is sokkal, de talán gondolatban elébb van, mint a többi. Ha meg kell indulni, akkor nem szokta noszogatni a többit. Megyen előre s aki véle megy, annak örül, de ha nem megy utána senki, akkor is megy, mert hát eldöntötte. Mit gondolnának őróla, ha csak úgy meggondolná magát. Olyan meg nincs.

Szóval kihúz egyet. A többi nézi, vajon a leghosszabb volt-e vagy a legrövidebb, de annyira meg hosszú, hogy ne a legkisebb legyen. Arthur szorítja, de olyan ábrázatot vág, mintha kettőig se tudna számolni. Majd a végén sorba rakják. Aztán a következő jön és végül egy marad a kezében, de az olyan hosszú, hogy most látszik csak igazán, hogy éppen kilógott a tenyeréből.

  • Erőst jó! Így legalább mindenkit le tudok állítani oda, ahová én gondoltam.

Dénes húzta a legrövidebbet. Szinte itt állna meg a kastély sarkán, miközben Hubert meg a derekában állna. Arthur rezzenéstelen arccal hallgatja.

  • Dénes bátyám! Ha nem sértem meg, de cseréljünk.
  • Nem cserélünk fiam. Ezt húztam. Ideállok.

Igen nehezen lehetett rábírni, de csak kötélnek állott, de megjegyezte, hogy akkor viszont, mikor legközelebb jönnek Sófalvára minden úgy lesz, ahogy majd ő akarja.

  • Dénes bátyám, ha ilyen üzleteket ajánl, máskor is cserélünk! – a sófalviak amit megígértek, az bizonyos, hogy úgy is lesz s az efféle udvariasságot rettentően értékelték is.

Mindenki visszavonult s jó tíz perc múlva már kint álltak az udvaron. Malvinka kinyitotta az az ablakot, éppen ki akart szellőztetni, amikor Arthur bácsi meglengeti a kalapját!

  • Isten véled drága Malvinkám! Isten véled! – nevették, de azért Malvinka kicsit belepirult. Ekkor azonban még nem sötétedett, de késő délutánra járt már az idő.

Amarra egy-egy fűzfa már zöldell, a vizek mentén megpattantak a rügyek és a kellemes kora tavaszi délutánon az erdőben is megindultak a méhek. A kastély öreg gyepén, a rengeteg gyomnövény apró, kicsi virágai színesítették az udvart és a gang előtt, a terasz előtt a grófné nárciszai, tulipánjai még mindig megmutatták magukat. Egy némelyik már bimbós volt, de ahhoz melegebb kell legyen az idő, hogy ki is nyíljanak. A kökények rügyei is majd kicsattannak. Miközben Sófalván még csúszkálni lehet, addig idelent már valóságos tavasz fogadta a vendégeket. Egy-egy helyen már a vakond is mozgott és esténként már a sün is portyára indul. Ahol se gyep, de lomb sincs, ott jól látszik, hogy az éjjelente megannyi giliszta tekergőzik a talajon. Nyoma van, mert kitúrják a járatokból a földet. Amelyik meg elalszik és csak félig húzza be magát a járatba a rigók, meg mindenféle madarak kirángatják őket és megeszik. Persze a lomb alatt még inkább nyüzsög az élet, de azt nem szoktuk forgatni. Majd a madár, különösen az erdei szalonka megteszi. Melegszik az idő.

Malvinka nem tétlenkedett és a szalonkákat jól bedörzsölte sóval, borssal és vékony füstölt szalonna csíkokba tekerte. A belsejébe is tett, de oda vöröshagyma és egy gerezd fokhagyma is jutott. Mikor megfűszerezte, akkor zsineggel összekötözte és sorba, egymás mellé tette. Mikor mind a hat ott volt, akkor a forró sütőbe betolta és mikor hallotta, hogy átforrósodott, akkor a legkisebb lángon továbbsütötte. A szívet, a májat aprókockára vágta és a szalonka beleit is belevagdalta. Vajon hagymát, petrezselymet fonnyasztott, aztán rátette az apróra vágott belsőséget. Úgy párolta meg, majd kissé zsírjára sütötte. A reggeli után, a zsemlékből vékony szeleteket vágott, aztán azokat félretette, mikor bejönnek ezzel kezdenek majd!

Köretként móringot gondolt ki és mivel volt még petrezselyem zöldje, hát már pucolta is a hagymát. Azt ledinsztelte az apróra vágott petrezselyemmel és végül fűszerpaprikát szórt rá s az egészet ráöntötte a főtt krumplira. Sózta, kevés borsot is hintett még rá és tessék-lássék összekavarta, törte, de nem annyira, mint a pürét. Mikor megvolt, betette a lerbe, hogy ne hűljön el. Desszertnek vízen gőzölt pudinggal, befőttel készült s aztán mit fognak még kérni, enni, inni az ultizáshoz, azt majd eldöntik, mert jóformán szinte minden volt a kamrában…

Arthurék eközben már régen kiértek és legelébb Hubert állt le. Nem is bánta ezt sem ő, sem Arthur, hiszen, ha bárki idegen odatévedne, akkor Hubert eldöntheti, hogy maradhatnak-e vagy inkább vegyék be magukat a sűrűbe. Most elég nagy a forgalom, de hogy március 15-e van, hát nincs bent a kastélyban senki, csak az öreg őr, akinek már az apja is itt dolgozott a grófnál. Neki nem kell bemutatni, hogy mi is történik és kik is laknak a kastély titkos, felfedezetlen részeiben. Máskülönben mindenki tudja, de senki nem beszél róla. Ha valamelyik gyerek beteg, Malvinka mindig előkerül s ha egy-egy gyerek emlékezne is rá, a felnőttek azt szokták mondani, hogy lázas voltál, félrebeszéltél. Csak hát felnő a gyerek, s mikor annak is családja lesz, Malvinka ott is elő, elő szokott fordulni és hozza a gyógynövényeit. Nahát! Tudtam én – mondta legutóbb is egy fiatal anyuka, amire csak Malvinka mosolygott…

Hubert után jó harminc méterenként egy-egy vadász állt le. Kiszámolhatjuk, hogy jó negyedkilométerre állt meg Arthur, aki egész délután a szalonkapatronjával volt elfoglalva, de még az! Még bemutatót is tartott. Mókáztak, nevették, de azért egyet-egyet elfogadtak a barátok is. Kíváncsiak is voltak, meg Arthur komolyan annyit mesélt a négyrekeszes patronról, hogy kíváncsiságból is elfogadták.

  • Hubert majd tölt. Nagyon érti. Vigyétek csak nyugodtan!

Hubert meg csak leste! Még hogy ő! Majd mindenki! De nem szólt semmit.

Aztán előbb az egyik, majd a másik csillag jelent meg az égen. Ott voltak azok addig is, csak a nap fénye erősebb volt. Az erdő az alkonyatban szinte megmozdult. A vén tölgyek göcsörtös ágain különös állatok bújtak elő. Hosszú farkukkal csak úgy egyensúlyoztak és az egyik olyan közel került Huberthez, hogy fekete gombszemét teljesen jól látta. Ugráltak. Olyanok voltak, mint egy-egy egér, csak a farkuk hosszabb is, szőrösebb is volt. Rügyeket kerestek s ahogy sötétedett, egyre több bújt elő.

Amott beljebb egy puska elszólta magát. Nem Arthuré, mert az igen jól ismeri. Talán elejtettek egy szalonkát, de a lövésre a kis szőrös, mogyorós pelék eltűntek. Lehet, hogy ott voltak még, de az ereszkedő sötétség miatt már nem lehetett őket megpillantani. A tavalyi avarról, amit szárazra fújt a szél, is zörgés hallik és Hubert nem bírt magával. Vállára vette a puskát és a lőállásából három lépést tett, hogy megnézze, mi lehet az? Ahogy lehajol, korrogva egy szalonkapár vágódik el felette. Kissé szomorúan nézi, de hogy alacsony is volt, gyorsan is húzott a pár, szóval biztos nem találtam volna el – nyugtatta meg végül magát.

Aztán egy-egy duplázás, egyes lövések, némi beszéd, ami kihallik, mert biztos keresnek valamit. Sokat nem tévedett, mikor egy lapos lövés üti meg a fülét. Na! Ezt biztos, hogy nem szalonkára adták le! Fülelt! Hallja is Dénes bácsi hangját!

  • Pista! Ez bizony sakál volt…

Sakál – súgta maga előtt Hubert még egyszer…Skú megint itt jár…

Lassan kisétált mindenki. Botladozni nem kellett a sötétségben, mert egy fogassal, a gyantéi erdésszel elhúzatta a nyiladékot Arthur bácsi, ahogy kell. Szépen, persze lóval, ne verje fel a gép az erdőt.

  • Tán elhúzattad?
  • Valamelyik nap, hogy könnyebben legyünk. Meg van itt egy öreg bak, tavaly is ügyesebb volt. Ha van időnk, akkor takarítgatjuk a cserkelő utakat.

mondja kifelé Arthur. Mikor odaérnek Déneshez, kiderül, hogy egy sakál is eltévesztette a lépést. Nem is igazán értik…

Nem szokás teli kiabálni ilyenkor az erdőt. Majd a vadászat végén kiderül. Manapság szokássá vált, hogy mindenki kiabál: mi volt, mi volt? Majd kiderül a végén, de a sakál, azért megcsiklandozta a gondolataikat.

Arthur végig hallgatja Dénes elbeszélését és nem zárja ki, sőt.

  • Nagyon sötét van. Biztos vagy benne, hogy elugrott?

Csend.

  • Menjünk vissza!

Sokat nem teketóriáznak. Ha van valami a manóra veszélyes itt, az a sakál, de a sófalviaknál van még medve, farkas s feljebb hiúz is lehet. Csak a sakállal az a baj, hogy annyira nem fél az embertől. Jobban bevárja. Tanakodnak.

  • Aprószemű söréted van neked is?
  • Nekem van posta! – veti közbe Hubert.
  • Mennyi?
  • Hat töltény!
  • Az elég lesz. Adjál kettőt Dénes bátyádnak, kettőt nekem. Kettő neked maradjon és menjünk vissza.

Sokat nem időznek, a hét szalonkát a többiekkel ott hagyják, akikkel úgy beszélik meg, hogy felsétálnak a kastélyig. Persze azok meg sem mozdulnak, mert ez most itt komoly dolog. Éjjel, sötétben, sebzett sakált keresni.

Jó száz métert gyalogolnak vissza. Keresni nem kell, hogy hol állt Dénes, mert a stand nádja szépen, takarosan ott áll, rajta a szám.

  • Itt álltam. Arról jött s ott lőttem meg.

Hamar ott vannak a rálövésnél, látszik is, ahogy elugrott. Az aprószemű söréttel határeset, bár éppen arrébb, ott is feküdhet. Elindulnak a nyomon, ami csakhamar egy elhanyagolt, olajfás, kökényes sűrűbe vezet, aminek a középen gödrök, nád és járhatatlan sűrű fogadja őket. Valami épület lehetett ott. Oda, bemenni a romokhoz, csak napvilágon lehet, mert a törmelékek között olyan rejtekek vannak, hogy nem véletlenül húzódott az oda be.

  • Forduljunk vissza! Majd holnap!

Egyik se ellenkezett Arthurral. Egy ilyen termetes sakált puskavégre keríteni, ami ráadásul még sebzett is lehet, bár vért nem találtak, túl kockázatos. Úgy meg még inkább, hogy vannak ott téglák, nád és kutya nélkül, minden nélkül, még pórul járnának.

A kastély udvarán szépen terítéket készítettek. A madarak a jobb oldalukra kerültek és még tüzet is gyújtottak. Mikor Hubert elfújta a kürtöt egyszer csak eltűnt, de senki nem vette észre. Arthur megkérte, hogy az éjjeliőrrel üzenje meg a gyantéi erdésznek, hogy reggelre jöjjön fel egy-két favágóval, hogy meghajtsák a sűrűt. Ki kell füstölni innét a sakált. Az öreg éjjeliőr kint állt az éjszakában. Látta a tüzet, látta a lángnyelveket táncolni a kastély udvarán és nem a régi vadászatok jutottak eszébe, hanem mikor ideért a front és szétszórták a kastélyt az idegenek. Tüzet gyújtottak s amit csak tudtak, elvittek. A nagy máglyán mennyi könyvet elégettek. Borzalom. A sok szép könyv, a puskák, kések, mind odalettek…minden. Csak a kincs, vajon az merre lehet, mert annak a nyomára nem akadt senki…A sötétben aztán majdnem megijedt, mert már rosszul is látott és a tűz lobogó fénye elvette a figyelmét.

  • Jóska bácsi! Arthur bácsikám arra kéri, hogy üzenje meg a szokott módon, hogy reggelre jöjjenek fel Gyantéról a favágók, mert egy sebzett sakál van a sűrűben. Nem volna jó, ha valakit megmarna itt az építkezésen.

Még egy kicsit beszélgettek. Az öreg éjjeli őr nem volt beszédes, de mindent tudott itt a kastély körül, meg a faluban is. Azt Hubert nem akarta megkérdezni, hogyan tudja meg a gyantéi erdész, hogy jönni kell, de abban biztos volt, hogy nem tud olyan korán kijönni az udvarra, hogy azok ne lennének már itt…

Mire visszaért, addigra már mindenki az asztalnál ült és miután megmosta a kezét, leült a többiek közé. Elég volt csak Arthurra ránéznie, az tudta, hogy minden pontosan úgy lesz, ahogy eltervezték. Igaz, szalonkázni akartak, de a sakálhajtás felcsigázta a vendégeket is. Mivel még nem fialtak le a sakálok se, így szívesebben puskavégre kapja bárki. Aztán, mikor fiai vannak, jóérzésű erdész, vadőr nem puskázza meg. Ki tudja? Ha kölykei vannak s azok meg csak várnák, várnák az anyjukat. Na nem, azt azért, nem!

Malvinka mestere a konyhának és mindent úgy időzített, hogy forró is, finom is, mégsem puha, mégsem főzte túl. Egészen addig szinte csend is volt, míg a pudingra nem került a sor, aztán jöttek a történetek sorban.

  • Csak jó ez a patron, de nem gyenge egy kicsit?
  • Lehet, de ezt a sörétet a nagyobb töltet szétspriccolja. A négy rekeszest így viszi a legszebben, így terít a legjobban úgy 30-35 méteren.
  • Arthurkám! Aztán ezt, hogy vizsgáltátok meg?
  • Nagy csomagoló papírra lőttünk. Arra rajzoltunk egy nagy kört, abban még egyet és az egészbe még egy keresztet is rajzoltunk, de hogy is volt az a sakál? – kérdezett vissza.
  • Én nem is értem. Három vagy négy szalonka már akkora tényleg esett. Egyet lőttem én, mellettem is, balról is, jobbról is esett. Akkor látom, hogy megiramodik valami. Mikor felismertem, hogy sakál, már szólt is a puska. Csak hát az aprószemű sörét…

Eközben Hubert segített a tányérokat leszedni és csakhamar előkerült a kártya. Nem mindenki akart játszani, mert valaki a kandalló elé telepedett le, Hubert jött ment, mert ő töltögetett aztán, csak elindult a parti. Egyszer aztán Malvinka köszönt el, majd szépen lassan fogyott a csapat. Hubert se bírta sokáig s legvégül Arthur, Etre és Dénes maradt.

Forgatták még a lapokat, aztán az egyik számolás után nem járt körbe a pakli. Komoly dolgok kerültek elő, amit se levélben se máshogy nem lehetett megbeszélni. Még a sakáloknál is komolyabb, mert olyan dolgok kezdtek kialakulni, amit már régen nem láttak a manók. A világ egyik fele a tudásban hitt, míg a másik fele abban, hogy munka és tanulás nélkül is lehet előrébb jutni s ezzel egyelőre nem tudtak mit kezdeni. Jaj, de furcsán járnak a kártyalapok – mondta Arthur és úgy döntöttek, hogy inkább lefekszenek, hiszen holnap nyomára kell bukkanni a sebzett sakálnak…

 

Március 22-én folytatjuk….

 

Dr. Szilágyi Bay Péter LL.M.

Hubert

Ajánlott olvasmány lett Hubert, a vadászmanó

Print Friendly, PDF & Email

A végéhez közeledik a tanév és lassan befejeződik a Hubert, a vadászmanó című kötethez kapcsolódó rendhagyó irodalmi órák sorozata, amelyet a Béke Utcai Általános Iskolában szerveztek meg a 2023/2024-es tanévben Szegeden – erről Dr. Szilágyi Bay Péter író, a Hubert ifjúsági regények megálmodója számolt be.

Published

on

Print Friendly, PDF & Email

A végéhez közeledik a tanév és lassan befejeződik a Hubert, a vadászmanó című kötethez kapcsolódó rendhagyó irodalmi órák sorozata, amelyet a Béke Utcai Általános Iskolában szerveztek meg a 2023/2024-es tanévben Szegeden – erről Dr. Szilágyi Bay Péter író, a Hubert ifjúsági regények megálmodója számolt be.

A Béke Utcai Általános Iskola 2/B osztálya. Az első sorban jobbról, Dr. Szilágyi Bay Péter író német vizslájával, Ottokárral és a család kedvencével Gusztávval, a tacskóval. Mellette jobbról, vadászbarátja, Kalcsevics Csaba világ-és európa bajnok birkózó, aki Molly hívónevű magyar vizslájával egész évben, ingyenesen segítette a programot.

A 2023/2024-es tanévben a szegedi Béke Utcai Általános Iskolában két negyedik osztályban, választható olvasmánynak javasolták a „Hubert, a vadászmanó” című ifjúsági regényt, ami óriási megtiszteltetés, hiszen a kiválasztása előtt alig két évvel jelent meg. Ezek után további alsótagozatos osztályok is érdeklődtek a könyv iránt, így került arra sor, hogy a szerző és vadásztársai, Ottokár, a német vizsla és Gusztáv, a törpe fekete tacskó rendhagyó irodalom órát tartottak az iskolában.

„Természetesen igent mondtunk, – tájékoztatott a szerző -, hiszen a Béke Utcai Általános Iskola két negyedikes osztálya egész évi rendhagyó órái után hatalmas kihívásnak számít, hogy második osztályos gyerekekkel is beszélgessünk. Ilyen kicsi gyerekekkel már találkoztunk a Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár Francia utcai Fiókkönyvtárában, ahol a Rókus II. Általános Iskola másodikosaival találkoztunk és olvastunk közösen részleteket a könyvből. Míg a negyedikesek már komoly szakmai kérdéseket tesznek fel és ez a korosztály már meglehetősen kritikus szemmel tekint a világra, azért a legkisebbeket sem szabad figyelmen kívül hagyni és a miértekre nekik is válaszokat kell adni.

Az ember természetétől fogva vadászik és az ember társa, – még ha az egy kedvtelésből tartott városi kutya is, az ösztöneit nem tudja letagadni. Séták alkalmával láthatjuk, hogy a kis társállat is megkergeti a galambokat, megugatja a macskákat.

Bemutató a Honvéd téren. Vadat áll Ottokár, a német vizsla.

A városban, ha nyitott szemmel járunk, észrevesszük, hogy madarak fészkelnek a fákon, hogy megannyi cserjét, fákat gondoznak a városi emberek is és még egy olyan forgalmas parkban is, mint a szegedi Honvéd tér, megfigyelhetjük a vadonélő állatokat. Sőt sokkal közelebbről is tanulmányozhatjuk őket, mivel a városban élő állatok hozzászoktak az ember jelenlétéhez. Láthatjuk, hogy a köztéri kutak víztócsái mennyire fontosak a városainkat elfoglaló, urbanizálódott állatoknak és a vízhez érkező madarak példáján keresztül könnyen megértik a kicsik, mit jelent, mennyire fontos a víz.

Az ifjúsági sorozatban Hubert alakja ezt a korosztályt varázsolja el, akik szeretik a környezetüket megfigyelni. A gyerekek a vadászmanóval azonosulhatnak és még azok a gyerekek is felfigyelnek a kalandjaira, akiknek nincs lehetősége a városi környezet miatt annyit a szabadban lenni, mint egy vidéken élő gyereknek. A kicsik olvasás közben megtalálják a vadászmanóban azt, amiben szimpatizálnak vele, hiszen valaki a madarak iránt rajong, van, aki evezni szeret, vagy éppen érdeklődik a főzés iránt. Komoly kérdéseket vetnek fel Hubert választásai. A jó és a rossz, az élet, a természet megbecsülése, a gyengék megsegítése, mind karakteres válaszokat vár a gyerekektől.

Dr. Szilágyi Bay Péter kiemelte, hogy mindazokat a fogásokat, ami a csúzli készítéshez kell, vagy ahhoz, miként kell főzni, gyógynövényeket gyűjteni, összeszedte. Jól ismer és kipróbált mindent, ami a könyvekben szerepel. Általános iskolás éveit ugyan Szeged belvárosában, az akkori Juhász Gyula Tanárképző Főiskola 1.sz. Gyakorló Általános Iskolájában töltötte, miközben nagyszülei, különösen anyai nagyanyja, a körösnagyharsányi származású, szigorú, de gyerekszerető nagymamája mellett megismerhette, mit is jelent a vidéki lét egy városi gyerek életében.

Hubert Kiskundorozsmán

Megjelent a Hubert, a vadászmanó c. folytatása, a Hubert Kiskundorozsmán c. ifjúsági regény. A képre kattintva lehet megrendelni.

Játszani minden gyerek szeret, de egy vidéki gyerek sokkal közelebb kerül a természethez és azt sokkal könnyebben értheti meg. Tanulás nélkül azonban nem lehet beilleszkedni, nem lehet segítséget nyújtani és mai szóhasználattal élve, fenntartani a környezetünket. Ahhoz, hogy megértsük a körülöttünk lévő természetet, jó segítséget nyújt Hubert, a vadászmanó alakja, aki nemcsak a falu ügyes-bajos dolgait simítja el, hanem mindig segít a bajba jutott állatoknak is.

A kötetekben minden egyes esetben élesen elkülönül a jó és a rossz és Hubert alakjával azt is megérthetjük, hogy nincs alku: a rosszal nem lehet alkudozni, a rossz mellé nem lehet beállni. Akkor sem, ha az pillanatnyilag nyerő pozícióban van, mert az egyetemes emberi értékek, a becsület, a tisztesség, a kitartó munka, a példamutató élet, a végén mindig győzedelmeskedik. A kötetben fejezetről fejezetre együtt járják Huberttel a legkisebbek Peszere-puszta vadregényes tájait, a szíki pusztát, a tavakat, a Fekete Hántás komor erdőrengetegét, megismerik Hubert faluvégi öreg házát is, valamint az ott élő állatokat.

A sorozat folytatásaként már megjelent a Hubert Kiskundorozsmán c. könyv, amelyben már feltűnik Ottokár, a német vizsla is, akinek a segítségével kalandos úton mentik meg a bajba került gyerekeket a település körüli tűzvészből.

„Az irodalmi órák alatt minden alkalommal elkísér bennünket Ottokár, a német vizsla is – folytatta az író. A kutya maximális pontszámmal teljesítette a Vadászati Alkalmassági Vizsgát, fegyelmezett és pontosan teljesíti az utasításokat. Kiképzése során – a vadászati feladatain túl – felkészítettem arra is, hogy bemutassa a gyerekeknek, milyen szerepe van a munkakutyáknak és a vadászkutyáknak a mai felgyorsult világban. Például a vadászkutyákat bevetik drogkeresésre, de az eltűnt személyek felkutatása, katasztrófák után a túlélők megtalálásához is szükség van a különleges képességű, kifinomult a szaglású munkakutyákra. Ottokár lelkesen keresi elő az iskolaudvaron, vagy a parkban a gyerekek által eldugott plüssjátékokat, lobogó fülekkel vesz részt az élőnyúl-befogásban és töretlenül tűri a sok kis kéz simogatását. Gusztáv, a tacsi már egy más jellem. Nem marad el a barátjától, kis kurta lábával folyamatosan követi, de simogatni nem hagyja magát.

A városi ivókutakon keresztül is megértették a kicsik, hogy minden állat számára milyen fontos a víz. A képen Dr. Szilágyi Bay Péter író és kutyái Ottokár, a német vizsla és Gusztáv a fekete színű tacskó.

Dr. Szilágyi Bay Péter hangsúlyozta, hogy nem az a cél, hogy még több vadász legyen, hanem az, hogy a társadalom egyensúlyban maradjon, hogy a természetvédelem és a vadgazdálkodás egymás lehetőségeit kihasználva szélesedjen, de ne váljon sem egyik, sem a másik irány szélsőségessé. Ehhez azonban olyan felkészült pedagógusokra van szükség, akik felvállalják a gyerekek érdeklődésével együtt járó többletfeladatokat, hogy másokkal szemben elfogadó, magával szemben kritikus, visszafogott felnőtteket neveljenek. Mint ahogy teszik ezt a Béke utcai Általános Iskolában. A tanári kar mellé felzárkózott egy együttműködő, támogató szülői közösség is, akik hozzájárulnak a közös célok megvalósításához.

Dr. Szilágyi Bay Péter bejelentette azt is, hogy az utolsó simításokat végzik a Kastélylakók című újabb köteten, amely a sorozat harmadik részeként érkezik meg. A kötetben újabb kalandokban vehetnek részt a gyerekek. Természetesen lesz benne vadászat, a kislányok kedvéért sütés-főzés. Hubert Kiskundorozsma után visszatér a Tiszántúlra, a Kis-Sárrétben kalandozik. A Sebes-Körös völgye vízi világában újabb természeti értékeket ismerhetünk meg, miközben a manónemzetség összefogásával megmentik a geszti kastély kincsét a rablók és tolvajok elől…

Az író kiemelte, hogy Kiskundorozsmán, a Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár Dorozsmai Fiókkönyvtárában több ingyenes nyári program, tábor várja a gyerekeket – a könyvtár oldalát itt lehet elérni. Ezek között június 18-án és június 26-án vele és Ottokárral is lehet találkozni. Akiknek nincs lehetősége beszerezni a könyvet, azok kikölcsönözhetik a Dóm téren, illetve a Dorozsmai Fiókkönyvtárban is, ahol emelt kötetszámmal állnak az érdeklődők rendelkezésére. Az Agro Jager News jóvoltából pedig a HUBERT rovatban további, mintegy 24 mese érhető el, amelyeket ide kattintva lehet elérni.

További programokról, hírekről pedig itt, a Hubert, a vadászmanó oldalon lehet tájékozódni – tájékoztatta az Agro Jager Newst, Dr. Szilágyi Bay Péter író.

Agro Jager News

Tovább olvasom

Hubert

MESE: Karácsony a Pádison

Print Friendly, PDF & Email

Hubert a karácsonyt a szüleinél, a Pádison tölti, ahova elkíséri Arthur bácsi is. Persze, ahogy lenni szokott újabb kalandokba keverednek és a fennsíkre menet farkasokkal találkoznak.

Published

on

Print Friendly, PDF & Email

Karácsony előtt járt az idő és Hubert egyik délután bejelentette a kastélyban: úgy döntött, a karácsonyt fent tölti a szüleinél, a Pádison. Egyébként nagy havak jöttek, régen volt fent és elkél otthon a segítség. Malvinkának, így karácsony előtt, rettentő sok dolga akadt, mert amilyen hosszú volt az ősz, olyan hirtelen változott meg az idő. Hol fújt a szél, hol havazott, hol esőre váltott, hol meg fagyott és sok lett a beteg gyerek a faluban, meg ahogy számolgatta, úgy karácsonyra, szentestére is vártak egy babát.

Karácsony a Pádison Rajzolta: Csavajda Dóra

Tudta, hogy ez a karácsony más lesz, mint a többi, hiszen valószínű, sok más emberhez hasonlóan, munkával telnak az ünnepek. Mert mindig vannak, akik a többiek érdekében, még az ünnapnapok alatt is, dolgoznak: az orvosok, a mentősök, a rendőrök, de indulnak a hóeltakarítók is, ha szükség lesz a munkájukra. Az adventi időszakban Hubert jött-ment Peszere-puszta és a kastély között. Vendégek is meg-megfordultak a faluban, a környező erdőkben és voltak, akik libára is lestek. Van, akinek sikerült egyet, egyet elejtenie, de Hubert sajnálta a libákat és mindig leadta a drótot, hogy merre húzzanak ki, hol nem ülnek vadászok. Valahogy ezen az őszön nem érzett rá nagy hajlamot, hogy vadásszon és ez, ha nem is mondott egy szót sem, Arthur bácsinak nagyon tetszett. Nagy pipája alatt elmorzsolta: erdész lesz belőle, erdész!

  • Tudod is te, Arthur! Tudod is, te!  – mondta neki Malvinka, de azért neki is tetszett, hogy többet volt a vállán a mordálya Hubertnek, mint a kezében.

Malvinkának volt egy sarka a kamrában ott gyűjtögetett mindenfélét karácsonyra. Na, nem mindenkinek ám, csak akit szeretett: Etrééknek, Arthur öccsének, Hubert apjáéknak ott gyűjtögette az ajándékokat, amit felküld a hegyekbe. Tüsténkedett. Az átlagosnál is többet, mert nem mindig tudott úgy mozogni a kastélyban, mint régebben. Ha Pelyhecskétől kellett valami, azért jobban Arthur tudott kimenni, mert a kastély felújítása miatt egyre jobban lezárták a környéket és a tavaszi átadó miatt is sok idegen jött ide. Hirtelen nagyon fontos lett a régi miniszterelnök, a Tiszák fészke, de legalább már nem hagyják tovább pusztulni a kastélyt. Aztán meg ki tudja, mi lesz vele. Sokan fontoskodnak, de a történelmet nem lehet átírni, a történelmet nem lehet kisajátítani. Nagy idők tanúja volt ez a kastély, kormányülések zajlottak a nagy teraszon, országos nagy döntések születtek itt.

  • Ne morogj már Arthur! Inkább hallottad, hogy szegény Pelyhecskét a minap kidobták – panaszolta Malvinka.
  • Mondtam már neki, kerülje el a helyet, mert még valaki meg is veri.
  • Eszedbe ne jusson, semmit csinálni!
  • Azt hiszed, már félek?
  • Tudom, hogy nem félsz, de semmi értelme. Fejezzék már be a munkát, aztán menjenek innen. Nem emlékszel mit mondott a gróf?
  • Na, mit?
  • Akkor leszek a legboldogabb, mikor az utolsó vendég is kihajtat a kapun!
  • Ez igaz Malvinkám. Ez igaz!

Nehéz kibogozni, hogy mit is gondolhatott Arthur bácsi és Malvinka néni erről az egész felújításról. Annyi szent, hogy a lakást nem fedezték fel és úgy döntöttek, hogy nem csinálnak semmit, kivárnak. Addig is Malvinka, mint orvosmanó járja a falut, gyógyítja a kicsiket és majd meglátják hogyan alakulnak a dolgok. Nem ugráltak, de a régi világra, a régi okos világra nem igen hasonlít a mai, mert ha valaki össze tudta vetni, akkor ők igen. Rettentően hiányolták az okos embereket. A ragyogó, csillogó szemű, élénk tekintetű embereket és de sajnálták az öreg tiszafát is, amit valamelyik nagyokos kivágatott innen az ajtóból. Arthur eldugta a fűrészt s mikor a markolóval indultak, akkor elvágta az üzemanyagcsövet, de csak elpusztították. Pedig majdcsak egyidős volt a kastéllyal, évente jó, ha egy centit nőtt. Sokszor 500-1000 évig él, de ismernek 2000 évet megélt példányt is. Micsoda veszteség! Hatvan évig volt iskola a kastélyban és az iskolások is megértették, hogy a fa minden porcikája mérgező, nem szabad hozzányúlni. Sosem volt belőle baj. Most meg odavan. Pedig a kastély szimbóluma volt.

Malvinkáék Huberttel megbeszélték, hogy innen indul a Pádisra. Arthur egyik székről, a másikra ült, nem találta a helyét. Kiment, bement, megnézte az ablakot, az ajtókat s abból már Malvinka tudta, hogy készül valamire: jó két hétre felhalmozott annyi fát, ha reggeltől estig tüzelne, akkor sem tudná elégetni, de nem szólt semmit. Az előszobában a majdcsak térdig érő, hegyi, fűzős bakancsot is meglátta. Más egyéb véletlenül se volt kikészítve. Azért csak rákérdezett:

  • Jó sok fát hoztál be!
  • Sokat, mert esőt is mondtak és nem akartam dagasztani a sarat, meg valamiféle karácsonyi vadászat is lesz – úgy hallottam, mikor fent voltam a színházterem feletti alagútban.
  • Érdekes.
  • Azt mondta az egyik őr, hogy “nagy kutyák” jönnek!

Malvinka nem bírt magával és elnevette. Kicsit mosolygott Arthur is, mert hát a falubeliek csak aggódtak, mert nekik, a kis életükben ez jelentett mindent és ami egy  nagyhatalmú embernek egy legyintés csak, az valakinek az élete. Ha jönnek, akkor tisztességgel fogadják őket, nem maradhat senki szégyenben, persze az más kérdés, hogy nagyon várja az itteni ember, hogy elmenjenek, de az már a legvége, akkor már mindenki örül. Csak addig ki kell bírni és meg kell élni….magyarul életben kell maradni – ahogy régen is.

Hubert és Arthur az elmúlt nyáron felújított egy öreg alagutat. Nem volt mit tenni, hiszen a restaurátorok, az építészek és mindenféle munkás, naphosszat jött, ment. Voltak éjjeli őrök és kutyák is, teljesen egy fogolytáborrá változott a park és mozdulni nem lehetett. Arthur aztán leakasztott egy nagy kulcscsomót és egy szép nyári napon megmutatta Hubertnek azokat az alagutakat, amelyeket évtizedekkel ezelőtt lezártak, olyan régen, hogy még Hubert, amikor itt nyaralt gyerekként, sem ismert egyet se. Titkos alagutak, arra az esetre, ha… és láss csodát, elérkezett újra ez az idő.

Megfigyelnéd az állatokat, a madarakat? Kattints a képre!

A konyhában aztán felvillant egy kis lámpa és jelezte, hogy az északi alagúton valaki mozog. Ki más lehetne, mint Hubert?! Arthur ment is az alagsorba, hogy várja a vendéget vagy aki jön, de ki más lehetett volna, mint Hubert? A folyosó nyílegyenes volt és a végén lámpafény imbolygott. Egy füttyjellel tudtára adta Hubertnak, hogy ott van, aki felismerve, visszaválaszolta pontosan ugyanazt a dallamot. Arthur ebből tudta, hogy Hubert az és Hubert is tudta, hogy Arthur várja. Ha erdőn lettek volna, akkor rigófüttyöt fújnak, ha éjjel akkor megint más madárét. Ha ugyanazt fújják vissza, akkor nincs veszély, ha mást, akkor el kell bújni. Mindig olyan madár hangját utánozták, aki abban az erdőben, nádasban él és akkor meg lehet figyelni. Ezért, aki érti is, ismeri is a madarakat, sem tudja, hogy manók járhatnak ott. Régi, betyárfogások ezek, de nem kell ezt mindenkinek tudni. Elképzelhetjük milyen, amikor sötét, ködbevesző, nádi éjszakán megszólal a madár, amikor némán várja a hajnalt minden állat. Még az ellenség hátán is feláll a szőr, annak is, aki ránk vadászik. A Sárrét és a régi titkai, benne az emberrel, a réti, a nádi emberrel, amelyiket sem a tatár, sem a török nem tudott megszorítani s ha nem is annyi, mint régen, de abból a fajtából most is ott él belőlünk s ha találkozunk vele a faluban se ismerjük fel…

Hubert hátizsákjába pakolja Malvinka a holmit. Fűszerpaprika a halászlébe, méz, ez mézeskalács, olvasnivaló, de csak a fa alatt kibontani, meg fűszerek, csokoládé és akasztós karácsonyfadíszek, amit csak a legvégén adott oda a naranccsal.

  • Mondd meg édesanyádéknak, hogy nem tudok menni, mert sok gyerek beteg és várunk egy pici babát is, ahol az anyuka már most is nagyon gyenge. Remélem megérti.
  • Biztosan Malvinka néni, biztosan!
  • Ezt a pálinkát meg én küldöm apádnak, de az lesz a legjobb, ha én viszem, mert már nincs is a zsákodban hely!
  • Arthur, te vén lókötő!
  • Gondoltam, ne menjen ez a gyerek egyedül arra a nagy útra!
  • Ezért hoztál be ennyi fát, de láttam én a bakancsot az előszobában!

Hubert csak nevette, hogy Arthur bácsi meg akar szökni a karácsony elől, de Malvinka meg igazából nem bánta, mert szentestére várták a picit és igazán nem akarta, hogy Arthur egyedül üljön a karácsonyfa alatt. Ilyenkor egy orvosnak sokkal több a dolga és Arthur is tudta, mindig is tudta valójában, hogy ez a gyerekorvos szakma egy teljes embert kíván és egy teljes férjet! Szerette Malvinkát és tudta, hogy a kötelessége olyan erős, hogy nem várhatja el, hogy itthon üljön, amikor annyi gyerek beteg. Segíteni nem tud, hát akkor felmenne a hegyekbe. Hubert ahogy elindult, még hallotta maga mögött Malvinka nagy cuppanós pusziját és ugyanazon az alagúton megindultak a kastélyból kifelé. Nem szóltak semmit, csak hallotta Hubert, ahogy Arthur mögötte meghúzza a lépteit és lassan be is érte. Arthur gondolatai is cikáztak, mert szerette Malvinkáját, de húzta haza a Pádis, ahol felnőtt, ahol született.

Két teljesen külön világ volt a két ember, bocsánat manó. Malvinka a nagyvilági, a városi orvosmanó és Arthur, aki, ha igen iskolázott is volt és ha tudott is viselkedni úri körökben is, de valójában egy igazi vérbeli erdész, vadász volt. Hubert nem is tudja, hogy találkozhattak, de az életben vannak véletlenek, amolyan egyszeri, megismételhetetlen véletlenek és Malvinka, ha egy picit tétovázott is, de eldöntötte és Arthurját választotta. Voltak, akik megvetették, voltak, akik lenézték, de amikor vendégséget, fogadást tartottak, ámult a rokonság, hogy mit is kapott Malvinka Arthurjától…olyan életük lett, ami messze híres lett. Hogy még két ilyen távoli szakma közel kerülhet egymáshoz, mi sem bizonyítja jobban, mint Malvinka orvostudománya, ami Arthur mérhetetlen nagy növényismeretével párosult. Arthur tudta, hol, mikor, mi terem, érik, fakad, rügyezik, Malvinka meg tudta, mi, mire jó. Csak azon vitatkoztak, hogy mi a neve. Még szerencse, hogy latinul tudtak, mert meg kell hagyni, mind a kettő beszélte és akkor aztán azon kiegyeztek, de Pelyhecskét Malvinkának külön- külön  tanította, ami lássuk be, veszett fejsze nyele volt, mert Pelyhecske nem engedett a népi nevekből…

Hubert az elmúlt évben sokat változott. Igaz, egy év a manók életében nem jelent nagy időt, de szótlanabb lett és amit a fejébe vett, azt végrehajtotta. A faluban is sok minden változott, sok hangoskodó lett, erre is, arra is és rá kellett jönni, hogy teljesen felesleges vitatkozni, bosszankodni, majd az élet beigazolja, megoldja a problémákat és a sok hangoskodónak az orrára koppint. A nagy folyó előbb-utóbb partra sodorja a szemetet. De van úgy, hogy a Jóisten sokáig engedi. Csak mondják, csak hadd mondják, maradtak ebben az állatokkal, Tikkel, Húval is. Csak hát vizet akarnak ereszteni visszafelé, meg olyan fát akarnak ültetni, ami nem odavaló, de már a régieket kivágták. Aztán a falu egyik végén valaki kitalálta, hogy nem kell szántani, most meg ez terjed. Olyan dolgokat találnak ki, ami külön-külön is káros, de, ha mindenki egyszerre nekifog, akkor aztán abból kiverni már csak a Jóisten tudja őket. De ha az fog neki …márpedig ebből már csak az lehet, hogy felbőszítik. Szóval elég az hozzá, hogy ahogy mentek, sem Hubert, sem Arthur bácsi meg nem szólalt volna.

Karácsony a Pádison Rajzolta: Csavajda Dóra

Mind a ketten nagyöbű fegyvereket vittek. Arthur mi mást, mint a 9,3X62-es duplagolyósát. Hubert meg egy jó kis .30-06-ost, egy olyan éjjellátó távcsővel, ami párját ritkítja. Arthur nem szerette, de be kellett látnia, hogy annyi a sakál, hogy arra nyugodtan lehet használni. Már rókát se lőttünk, na, még védeni kell azt is! – puffogott magában, mert hát Arthur elég mérges fajtából való volt és állítólag, Malvinka szerint, rá is szokott.

A vonat ablakából csak nézték a tájat és Nagyváradon a pályaudvar restije alatt, néhány ismerőssel találkoztak. Meglehetősen nagy volt a forgalom s ha nem is ment volna el Kolozsvárra Arthur, de hazudna ő is, ha azt mondaná, hogy nem fordult meg a fejében. Hubert is ott tanult és egy-két szót váltottak, hozták, vitték a híreket és sokan a háborúról is beszéltek. Voltak, akik északról, Kárpátaljáról jöttek, mentek tovább, vagy éppen a rokonokhoz igyekeztek. Legtöbbet a kantinos tudott s egy biztos, hogy Arthurral régi jó ismerősök voltak, ha nem kellett volna sietni, hogy elérjék a csatlakozást, fix, hogy még Arthurral üzletelnek is. De most tényleg nem volt idő.

  • Arthur bácsi! Betolták a kocsit! – mondta Hubert.
  • Kellemes ünnepeket, majd valamikor két ünnep között jövök le. – búcsúzott Arthur.
  • Hozol le kesztyűket?
  • Persze, mind a két fajtából!

Azzal eltűntek a forgatagban. Egy ideig látszódtak a puskatokok a vállukon, de nem törődött velük senki. Ha meg is nézték őket, talán csak elgondolkoztak rajta páran, hogy bizonyára vadászni mennek, de nem voltak sem piperkőcök, sem szakadtak és látszott rajtuk, hogy nem azért lettek vadászok, mert divat.

Már szürkült, amikor egy hegyi úton baktatattak fel. Lóval és egy hóekével Etre megtörette nekik az utat, de nem csinált nagy takarítást, nehogy a túrázók nekiveselkedjenek a hegynek és azután majd lehetett volna azokat is menteni. Szóval csak éppen annyi utat takaríttatott meg, húzatott meg az erdésszel, hogy fel tudjanak jönni. Jó órára lehettek már csak a fennsíktól, amikor Arthurnak már nagyon nem tetszett körülöttük az erdő. Kísérteties csend volt és szinte a bőrén érezte, hogy figyeli minden rezdülésüket a táj.

Hubert még fiatal volt, ezt még nem vette észre, ez még nem alakult ki úgy benne, de Arthur már megérezte a bajt. Nagyon tudta már. Pont olyan volt ez, mint régen, amikor Etrével mentették az embereket. Aludni se volt jó, mert felébredt miatta az ember, a manó s ha megnyugtatta magát, akkor csak utolérte a baj. Nem, nem szabad megnyugtatni magunkat, elaltatni azt a hangot, ami odabent megüti a vészharangot és alighogy elhatározta magában Hubert, megtorpant. A válla fellett látja ám, hogy előbb egy fiatal, majd még egy süldőfarkas ugrik ki az útra. Nem siettek, csak úgy nyurgán. Aztán jött egy csapzottabb öreg szuka, amelyik már őket nézti és mikor a két kölyök arrébb lépett, azok is visszanézték. Utoljára egy akkora, hatalmas kan bújt elő, hogy még Arthur ereiben is meghűlt a vér. Pontosan tudta, hogy kiket kell, miket kell keresnie az úton, de nem kereste az, hanem egyenest a szemükbe nézett. Esélyük nem volt arra, hogy elővegyék a puskákat, hogy betöltsenek s mintha a farkasok tudták volna ezt. Ha sokáig nem is, de az alfa még akkor is nézte őket, mikor a két kölyök és a szuka leugrált jobbra a szakadékba. Egyáltalán nem félt, ismerte már a fegyvert, az embert, a manót is.

Hubert és Arthur összenéztek és lehet, mondani is mondtak volna egymásnak valamit, de ahogy Hubert feje mellett megint elnézett Arthur, valami mozgásra lett szemközt figyelmes s megpillantotta Etrét, aki szemközt intett nekik.

  • Apád elébünk jött!

Hubert igen megörült és szinte elhagyta Arthurt, mert sietett az apja felé, aki ereszkedett le, hogy hamarabb az úton legyen. Volt ott fent egy padka, onnan figyelték időtlen idők óta a manók ezt az utat. Nem véletlen, hogy Arthur odapillantott az előbb, mert arra számított, hogy Etre ott várja már őket.

Szeretsz a természetben lenni, akkor az EWIDENT ruháid válaszd! Kattints a képre és nézz körül a webáruházban!

Alig várták Huberték, hogy felérjenek a szülei házába. Mondhatni fogvicsorgató hideg volt már, de odabent az erdészházban is és lent a manólakban is rettentő jó meleg volt. Az erdész is és a manók is keményen tüzeltek. Fát hordtak be még az őszön és volt annyi, hogy tavaszig kitartott nekik. Etre nagyon örült a fiának és Arthurnak is. Minden, amit Malvinka küldött, kincset ért a hegyen, mert ott sem a paprika, sem más nem terem meg s ilyenhelyt a csokoládé igazán nagy ritkaság, mert bolt nincs és ha rendelne is az ember, ide senki fel nem tudna jönni. Hubert anyukája szerette volna hallani mi történt lent a Rétközben, mik a hírek, de a farkasok valóban aggasztóak voltak, tehát ki kellett várni, mert azt a legfontosabb megbeszélni. Sajnálta, hogy Malvinka nem jött, de a babák az elsők és ezt, ha valaki, az anyák biztosan megértették.

  • Láttam én! Ott jöttek felettetek az ösvényen.
  • Végig magamon éreztem a szemüket – mondta Arthur.
  • Az meglehet, de még idegenek. – mondta Etre. – Pár napja fedeztem fel a nyomukat fent a Bihar-nyergen.
  • Akkor tudsz róla!?
  • Persze. Beszélik, hogy Kárpátalján lőnek és a vad is megmozdult, átjöttek erre, meg nagy a tél és tudod mozog a farkas is. Lenyomja őket a hideg, mint 1942-ben!
  • Azt is láttam, hogy hirtelen lefordultak. Biztos lecsapta a szél a szagomat, mert egyik pillanatról a másikra letértek.
  • Lőttél volna?
  • Lőttem volna. A célon, a marján ült a szálkereszt a kannak. Még az úton is jó lett volna, de ti már irányban voltatok…

Arthur rettenetesen sajnálta. Szerette volna, ha testvérének sikerül elejtenie, de négy farkas már nem játék és valamit tenni kell. Elsőnek Hubertet kell elcsendesíteniük, mert ez már nem nádifarkas és ha jól saccolták 80-90 kilogramm is lehet, ami a toportyánféreg ötszöröse!

  • Érted Hubert? Ötször nagyobb!
  • Értem, de azt is éppen ugyanúgy fogja a sörét vagy a golyó, mint a sakált.
  • Fogni, fogja, az biztos, de Arthur bátyád a megmondhatója, hogy egy vadászaton kétszer is rálőtt egy 8×68-as kaliberű fegyverrel és a farkas elvitte.

Mindenki elfáradt és a kandallóban is roskadozott már a tűz, amikor végre mindenki ágyba került. Odakint pedig havazni kezdett és minden nyomott eltüntetett, amin meg tudtak volna indulni a vadászok.

Karácsony a Pádison Rajzolta: Csavajda Dóra

Reggelire friss hurka-kolbászt ettek, sült szalonnát, dinsztelt savanyú káposztával. A szalonnának úgy pattant a bőre, hogy Arthur nem hagyhatta ki, hogy Etre tudományát dicsérje.

  • Ez igen! Ezt alaposan megperzselted!

Közben tervet eszeltek ki és eldöntötték, hogy ahhoz a forráshoz veszik be magukat, amelyik nem fagy be. Oda lejár a szarvas is és van ott egy etető is.

  • Úgy gondolom, hogy megjelennek, mert ott sok állat megfordul és a farkas is, higgyétek, fel fog tűnni!

Arthur ott nőtt fel, nem igen tudott sok mást mondani, de Hubertnek volt egy nyaktekerése, ami igen furcsa is volt tőle, de csak észrevették.

  • Én nem mennék messze a háztól.
  • Hogy, hogy?
  • Szerintem feljönnek a nyomunkon, ha már fel nem jöttek az éjjel.
  • Mit beszélsz?
  • Lehet, hogy igaza van – mondja  Hubert édesapja.

Na, ezen aztán mind a három felbuzdult és kitört a házból. Éppen nem hajadonfőtt, de a kabátokat nem gombolták be. Édesanyja mondani akarta, hogy tegyék be az ajtót maguk mögött, de már késő volt, nem hallották meg.

A fennsíkon kutya hideg volt. Már nem esett a hó, de hordta, vitte a havat és nem volt ott egy nyom se sehol, amit meg lehetett volna nézni. Hubert azonban tudta, mit keres. Az egyik  helyen lefújta a friss porhót, amit odahordott a szél és alatta kirajzolódott a félelmetes mancs az öreg hóban. Nem kellett azt mutatnia sem az apjának, sem Arthur bácsinak, mert mind a hárman itt nőttek fel. Hubertet ők tanították vadászni, de már lassan úgy látszik, ők tanulnak Huberttől. Hubert nem mondott semmit, csak nézte a nagy nyomot és nézte őket, hogy sokkal nagyobb a baj, mint azt eddig gondolták, mert az ukrán farkas egyáltalán nem félt sem az embertől, sem a háztól és még a nyomukon is fel mert jönni. Mind a hárman tudták, hogy ez a farkas pontosan jól tudja, hogy mit akar és azzal, hogy megnézte, merre mentek, hogy feljött a nyomukon, tudatja velük, hogy nem fél tőlük…

Alapjaiban változott meg az élet a Pádison. Mindenki tervet eszelt ki, mindenkinek volt valami ötlete. Azt tudták, hogy a falka veszélyes lehet együtt, de azt nem tudták, hogy merre induljanak el. Felmenjenek a forráshoz. Kiüljenek az esztenához? Lejjebb a völgybe vagy komolyabb váltókra. Csak úgy találomra üljenek ki?

Egyszer csak Hubert megszólalt, hogy:

  • Nem vágott-e valaki disznót, lent a faluban?
  • Ha vágott is, nem adja oda senki, mert itt mindent felhasználnak, kimosnak és abba töltik a kolbászt.
  • Tegyünk egy próbát!

Etrének és Arthurnak nemigen fűlt hozzá foga, hogy kérdezősködjenek, de tudták, hogy Hubertnek igaza lehet, hát fogta a telefont Etre és felcsörgetett az erdészhez, eggyel feljebb. Kis diskurzus, persze kiderült, hogy az is hallott a farkasokról, mert a nyergen láttak a nyomukat, csak még azt nem tudták, merre vannak. No, szó, szót követett, amikor az erdésznek eszébe jutott, hogy egyhelyt elpusztult egy juh, a bárányok ugyan megvannak, de az anyjukat, ha kell odaadja a juhász, csak át kell érte menni a völgybe, nem a faluba!

Még jobb! A juhászt nagyon jól ismerik. Egyedül él az állataival a fennsík egyik völgyében. Az erdész pedig felajánlotta a lovát: vigyék. De ha baja lesz a Gábornak! Ha baja lesz…

Gábor csendesen szénázott, amikor az erdész felkantározta és kivezette. Ismerte már ezeket a manókat Etrét, Arthurt és Hubertet. Nem a nagy szánkót, hanem a kicsit kapták meg, az is elég lesz. A nagy fekete ló, a Gábor, csak nézte a szánkót, meg a manókat, majd megindultak.  Rettenetesen hordta a havat a szél és az erdész rögtön megbánta, hogy egyedül engedte el kis barátait. Hamar meggondolta magát, ugrott a csizmájába és csak éppen a nyakába kanyarította a puskáját. Majd elébük vágok  a völgynél – döntötte el magában

Csavajda Dóra illusztrátor weboldalát, a képre kattintva érheted el!

Gábort, a hatalmas magyar hidegvérűt nem kellett se nógatni, se biztatni, mert hát örült a lelkem, hogy kiszabadult az istállóból. Nem volt fázós fajta és már éppen meg is kellett volna járatni. Talán kapóra is jött ez az út. De miért nem mentem velük? Miért nem? -korholta magát az erdész. Ügyes erdész volt, ismert minden vágást és hiába a nagy hó, úgy tudta, hogy hova lehet lépni és hova nem, hogy azt nála jobban talán csak Etre ismerte. Lefelé, a gerinc után, már lécen ereszkedik – tervezte el.

Hubert anyja nem örült ennek a vadászatnak, egyáltalán nem szerette a farkast, mert okos, rafinált és kegyetlen ellenfele a manóknak. Ha meg sebzett, vagy a kölykeit védi, még az embernek is nekifordul, nemhogy a manóknak. Féltette őket, de az se lehet, hogy ez az idegen falka itt portyázzon, rettegésbe tartsa a fennsíkot. Tudta mindenki, hogy pocsék munkát végeznek. Egyáltalán nem szerencsés, hogy pont most, karácsonykor, amikor csendesedne az az erdő is, amikor ünnepre készülünk, garázdálkodjanak a farkasok.

Ahogy elhagyták az erdészházat, volt, hogy a szél teljesen elhordta a havat s volt, hogy vastagabb volt az úton, de még nagyobb torlaszokat nem épített és viszonylag könnyedén át lehetett jutni rajtuk. A nagy erős ló, persze akkor is elhúzta volna a szánkót, ha a hasáig, vagy még feljebb ér neki, de még attól messze voltak. Az ilyenfajta ló csontozata, az igáslovaké, sokkal erősebb, szörnyű nagy izomzata miatt lassabb, de rettentő erős és látszott rajta, hogy az erdésszel sokat dolgoznak kint. Az ilyen  munkalovak, igáslovak kint az erdőn megedződnek s különösen, itt a hegyen, rettentő ügyesen tudnak manőverezni. Nagy segítségére vannak az embernek. Ez a magyar hidegvérű ráadásul hosszabb távon is képes kocsit húzni, ilyenkor meg, a pillekönnyű szánnal, rajta a három manóval, csak játszik.

A nagy fekete ló élvezte, hogy mehet és Etre hagyta is, hiszen a ló mindig be tudta osztani az erejét és egyébként is, nem mennek ma sokat, mert lemennek a birkáért, aztán azzal vissza, helyesebb utána kötik a szánnak és úgy húzzák majd fel a nagy magaslesig. Ott meg egy oszlopra felhúzatják. Ez volt a terv és felváltva kiülik a farkast. A nyomon, amit a szán után kötve hagynak, felcsalják, mert megannyi váltót keresztezni fognak.

Hubert a szán hátuljában úgy döntött, hogy előveszi a puskáját és betölt. Átszámolta a töltényeket és elzárta a puskáját. Arthur hátranézett és meglátta Hubertet, amire csak elővette ő is a 9,3X62-est. A billenőcsövű duplagolyósba a két rettentő nagy töltényt behelyezte és a lábára tette, de megtörve. Etre nem szólt semmit, csak hajtott.

Ereszkedtek lefelé a szerpentinen és mit sem tudtak arról, hogy az erdész már valahol felettük jár, kigombolkozva, hátán keresztbe vetve a puskájával, már síléceire állva vág neki a lejtőnek. Mérges volt magára az erdész, de nagyon élvezte az utat, bár a felesége korholta, hogy ilyen időben kimenni. Mindenki tudta, hogy a farkas nem játék, ahogyan nem játék a téli idő, a hóvihar, különösen nem a Pádison. Ha úgy ismerte is, mint a tenyerét, csak eszébe jutott, hogy, ha most valami baj éri, pár óra eltelik, mire a manók meglelik. A szerpentinen aztán egyszer csak Gábor prüszkölt egyet, mert hát megérezte a farkasok szagát.

Biztos, hogy még a tegnapi – mondta Etre, de Hubert már nem hitt a meséknek és úgy leste fent a hegyoldalt, mint sas. Nem különben Arthur is, aki arra várt, hogy összecsapja a puskát. Valahogy Hubert azt érezte, hogy fentről lesz valami, nem tudta miért, de érezte és meg se merte gondolni, hogy az ereszkedő erdész szagára ugrottak fel a farkasok, akik, ha nem is ügyetlenül, de igen óvatlanul megugrottak és jöttek lefelé. Hubert már hátul állt a szán jobb hátsó talpán, hogy ha meglátná a farkasokat, akkor le tudjon lépni. Arthur gondolta, hogy hátramászik, de nem volt már rá idő, mert, ha tényleg ugranak, akkor késő lesz onnan előkecmeregni. Ideges volt, úgy érezte, hogy hamarabb felkészülhetett volna, talán úgy, mint Hubert.

Kavargott a hó. A ló, a nagy fekete ló, ismerte már a farkasok szagát és rettegett már attól is, nemhogy a látványuktól. A farkas átharapja az áldozata torkát, kihasítja a lágyékát és szörnyű munkát végez. A hatalmas nagy lucok sötétzölden magasodtak felettük és, hogy fújt a szél, hogy porhó esett, nem rakódott rájuk semmi. Zúgott, búgott az erdő s csak a ló orrában és a szemükben bízhattak, amikor Hubert csak mondja:

  • Apja, apja! Húzd balra a szánt!

Etre már húzta is a szárat és megállította a szánkót, de még meg sem állt, amikor megszólalt a fegyver és az első farkas már tűzben is rogyott. Arthur, nem volt irigy, de már ugrott is előre és ahogy a ló keresztben megállt, annak a lábai közé ugrott és féltérddel, ahogy kint a fronton tanulta, már lőtte is a második farkast. A harmadikat csak sebezte Hubert, amit ő még az út szélén helyben marasztalt. Etre csak nézte, hogy miért késik, de a duplagolyósnak vissza kellett állnia, mert tudvalevő, hogy az egyik lövés elhúzza a másik csövet. Miután felborult a harmadik is, ízibe megtörte, hogy ürítsen, de Hubert ekkor már újra célon volt és a hatalmas, kapitális kant blatton lőtte. Az ösvényről, ahogy ugrott le, már nem volt ideje irányt változtatni vagy nagyobbat ugrani. Etre csak nézte, ahogy egyik farkas a másik után tűzben marad és csak tartotta a szárat. Még szerencse, hogy Gábort bevadásztunk már csikó korában, de hogy a hasa alatt is lőttek, azért már egy kicsit Etrének is sok volt. A nagy, hatalmas ló azonban tűrte és állta. Rettentően félt, hogy megtapossa Arthurt, miközben a félelmetes ellenség a farkas, alig volt előttünk 50 méterre.

Karácsony a Pádison Rajzolta: Csavajda Dóra

Olyan szél volt, olyan vihar kavargott, hogy az erdész, aki alig volt már 100 méterre felettük valami morgást ugyan hallott, de ahogy jött lefelé, csak azt látta, hogy a szép fekete lova ott áll keresztbefordulva, neki a szakadéknak. Meghűlt benne a vér, azt hitte valami baja lett a manóknak. Még két kanyar – gondolta magában és lent vagyok az úton, amikor azt látja, hogy a három kis ember ballag felé s a lovon már pokróc, hogy meg ne fázzon. Előtte pedig, itt, ni, meg négy farkas…

Még meglepődni sem tudott és éppen úgy járt, mint a farkasok, mert ő se tudott megállni, mikor az út fölé ért és le kellett ugrania az útra. Arthur csak nevette és mondja is:

  • Még szerencse, hogy jól célzunk, mert most kicakkozták volna lábad ikráját!

Ott álltak az út szélén szótlanul. Gábor aztán megunta, hogy hátrahagyták és kutya módjára közelebb húzta a szánkót, mindenestül, hátán a pokróccal.

Karácsony előtt egy nappal a Pádisra vezető hegyi úton, négy farkassal ott állt három manó, akik mellett sílécen ott csodálkozott a helyi erdész. Tombolt a vihar. A ló nagyokat prüszkölt a farkasokra. Mindannyian készültek a lesre, mert mégiscsak az a valami, de erre nem számolt senki, hogy meglövik a farkasokat. Aztán csak megszólalt az erdész:

  • Tegyük fel mind a szánkóra és menjünk le azért a birkáéért, mert azzal is lesz majd valami. Ismerem Károlyt, vár bennünket s aztán ha nem megyünk, megindul elénk, mert azt hiszi bajunk van.

Sokat nem is teketóriáztak és felpakolták a farkasokat, aztán az erdész felült a bakra. Elővette a pipáját, amit Arthur igencsak megnézett, mert, hát akkora volt az, mint Arthurék üstje a kastélyban. Igen rácsodálkozott, pedig nem szokása és egy csipet dohányt adott neki az erdész, ami olyan sok volt, hogy jutott még a bőrszütyőjébe is. Aztán takarosan mind a kettő rágyújtott. A ló néha, néha hátra nézett, mert mikor úgy fordultak, érezte a farkasok szagát, de most, hogy itt volt az erdész, meg a két manó, meg hogy a pipafüstöt is ismerte, csak megnyugodott. Hubertet nem ismerte annyira, de nem félt tőle. Egyik se beszélt, csak Hubert nézte a farkasokat és néha, néha Arthur hátrapillantott. Tetszett neki az unokaöccse, mert a fiatalos tűz most jól jött. Nézte Hubertet és örült annak, hogy nemcsak a zsíros falatok, a hasa után megy, hanem a dúvad, a dúvad a mindene. Látszik, hogy él-hal érte. Az ilyet nem lehet tanítani.

Még igencsak fent voltak a fennsíkon, amikor a kutyák, lent a hodály mellett, jeleztek és Károly már kint állt. Várta a vendégeit. Egyszerű ember volt, de szerette az erdészt, a lovat ismerte és mikor leértek, akkor látta meg a manókat. Etrét jól ismerte. Persze Arthurt is, hiszen az is idevaló volt, de Hubert úrfinak örült meg igazán, tessékelte is őket be, de amikor hirtelen meglátta a négy farkast, megállt benne az ütő!

  • Erdész úr! Mik vannak itt fent?
  • Látja Károly, hogy farkasok, nem?
  • Látom én, hogy azok, de, hogy egyszerre négy is?
  • Miért lepődik meg, hiszen mindenki lőtt egyet, úgy illik nem?

Károly kerek szemekkel leste a farkasokat, meg a vadászokat, sehogy se tudta elképzelni, hogy lehet, de pokróc került a lóra és egy perce beléptek. Szépen meszelt fal, meleg, a kályha mellett felstócolva a hasított fa.

  • Na, fogjad Károly! A nejem küldi! Bor, kalács, miegymás. Én nem néztem mi van benne, ne is pakold ki, majd lejövök a kosárért! Újévig csak találkozunk még, nem?
  • Nagyon kedvesek vagytok! Hálásan köszönöm!

A kosárba, hogy pontosan mi lehetett még, nem tudni, mert a dugós boron mellett minden kendővel szépen le volt takarva. Károlynak nem volt senkije és ha el is volt látva mindennel, ilyen házi dolgokat, karácsonyi ízeket, nem küldött fel neki senki. Ha még küldött is volna, ilyen időben nincs, aki fel tudott volna jönni. Talán majd napokkal később, ha elül a vihar. Persze az erdésznek mindig is gondja volt rá, hogy figyeljen Károlyra, mert olyan bátor, ügyes ember ez a pásztor, bármikor lehet rá számítani.

Kicsit még beszélgettek, de ha folytatták volna, akkor igen neki kellett volna vetkőzni és a lovat se akarták, hogy megfázzon, ezért feldobták a birkát és visszaindultak a fennsíkra.

  • Ne vigyétek! Nem megy arra már semmi!

Már majdnem hajlottak rá, amikor Hubert megszólalt.

  • Csak vigyük el, mert hát ki tudja, régen volt már ilyen szóró fent a Pádison.
  • Igaza van a gyereknek – mondta Arthur, aki kapva kapott az alkalmon, hogy éppen jó lehetőség lesz ez az ünnep arra, hogy kivadásszák magukat. Ha már Malvinka elengedte, nehogy a tűz mellett ücsörögjenek.
  • Nem bánom, vigyük – mondta Etre – de karácsony első és másodnapján nincs vadászat!

Hubert, Arthur szinte egyszerre válaszolt, hogy:

  • Nem, az kizárt! Biztos, hogy nem.

Az erdész is és Etre is lemondóan legyintett, nem Hubert miatt, hanem, hogy a vén lókötő, Arthur is úgy viselkedik, mint a gyerek, ha vadászatról van szó. Nem ismer tréfát. Az erdész is azon törte a fejét és Etre is, hogy de jó volna kiülni rá, de hát az már most Hubert és Arthur lese, hiszen ők már a Pádison mégiscsak vendégek.

Karácsony a Pádison Rajzolta: Csavajda Dóra

Mindannyian felszálltak a szánkóra. A szánkóról hátul szinte lelógtak a farkasok, a birka és azok ott négyen, az erdész és a három manó kaptattak fel a nagy fekete hidegvérű lóval a hegyre. Károly még sokáig ott állt a kis ház előtt. Aztán belépett és ahogy betette az ajtót maga mögött és nézte a kis fenyőgallyat, megmelegedett a szíve is. Volt már pár szem szaloncukra, volt ott a fa alatt narancs, dió és csokoládé is, egy jóféle üveg bor és bejgli, töltött káposzta és még halászlé is. Biztos Hubert úrfi hozta a Rétközből a halat. Nézte, hogy miféle karácsonya lett neki, idefent a hegyen, ahová ilyen viharba senki, de senki nem tudott volna feljönni. Jöttek, jöttek őhozzá a fennsíkról a híres vadász és erdészmanók s nézte, nézte a rengeteg ajándékot, ételt, italt. Hát mégiscsak vannak csodák! Mégiscsak vannak…És megpárásodott a szeme, mert, ha egyedül is volt idefent és semmi, de semmi jel nem utalt arra, hogy történne bármi is a kis életében, hittel hitte, hogy eljön a kis Jézus és láss csodát, itt van, neki is lett karácsonya…

 

Kellemes karácsonyi ünnepeket kívánok!

 

Írta: Dr. Szilágyi Bay Péter LL.M.

Illusztrálta: Csavajda Dóra

Tel: +3630/394-4706
E-mail cím: dora.csavajda@gmail.com 

 

Tovább olvasom

Hubert

Eredményt hirdettek a Hubert és az állatok c. rajzversenyen – GALÉRIA

Print Friendly, PDF & Email

December 8-án átadták a díjakat a Hubert és az állatok rajzversenyen, amelyet a Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár Dorozsmai Fiókkönyvtára és Dr. Szilágyi Bay Péter író szervezett Kiskundorozsmán. A rendezvényen 49 oklevelet és emléklapot adtak át,

Published

on

Print Friendly, PDF & Email

December 8-án átadták a díjakat a Hubert és az állatok rajzversenyen, amelyet a Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár Dorozsmai Fiókkönyvtára és Dr. Szilágyi Bay Péter író szervezett Kiskundorozsmán. A rendezvényen 49 oklevelet és emléklapot adtak át, de a helyi kezdeményezésű program azonban átlépte Szeged város határait, hiszen Gödöllőről, a Nyírségből és a Hajdúságból is érkeztek pályázatok.

Ünnepélyes megnyitó a Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár Dorozsmai Fiókkönyvtárában Kiskundorozsmán. A képen balról Paksi Pauletta könyvtárvezető, Ruzsa Roland önkormányzati képviselő és Dr. Szilágyi Bay Péter író.

Paksi Pauletta, a Dorozsmai Fiókkönyvtár vezetője kiemelte, hogy nagy meglepetésre az ország számos pontjáról érkeztek rajzok, pályázatok. Hubert története, különösen az első kötet, nem a legkönnyebben olvasható ifjúsági regény a könyvtár állományában, de ennek ellenére a gyerekek szívesen kölcsönözték ki és azok a szülők, akik a kisebbeknek olvastak fel, sokszor arról számoltak be, hogy mikor a gyermekek elaludtak egy-egy történetnél, nem vártak másnap estéig, hanem maguknak olvasták tovább.

Érkeznek a Dorozsmai Fiókkönyvtár legfiatalabb olvasói és a verseny pályázói.

A könyvtár vezetője hangsúlyozta, hogy Hubert alakja a gyermekek számára egy szerethető lény, akivel nagyon szívesen azonosulnak, aki annak ellenére, hogy vadász, sokat segít az állatoknak. Olyanoknak is, akik természetüknél fogva más állatokra veszélyt jelentenek. Az éles határok, a jó és a rossz kézzel fogható elhatárolása, véleménynyilvánítása megfogja a gyermekek fantáziáját és az, hogy Hubertnek önállóan kell döntéseket hozni, a kicsiket is fejleszti. Ezért találták ki, hogy a gyermekek által elképzelt világot ábrázolják. Nem volt megkötés, részletes meghatározás és ezért is volt meglepő, hogy mennyi érdekes rajzot kaptak.

Ottokár hűságesen őrizte a díjakat.

Ruzsa Roland önkormányzati képviselő köszöntőjében elmondta, hogy a gyermekek számára az iskola mellett, Kiskundorozsmán egy stabil pont a könyvtár, amely a művelődési házzal és a belső udvarral évközben is egy meghatározó közösségi pont. Ez a rajzverseny is jól példázza, hogy mennyi gyerek érdeklődik és mennyi gyermek ragadott színes ceruzát, festett vagy éppen grafittal rajzolta le azt, ami az ifjúsági regényben feltűnik és ami itt, Kiskundorozsmán, szűken vett lakókörnyezetünkben körülöttünk él. Az állatokért, a madarakért, környezetünkért mindannyian felelősök vagyunk és jól látszott, hogy ezt az alkotásaikban megjelenítették a gyerekek. A természetjárás, a környezetvédelem már a legkisebbek számára is elérhető és Kiskundorozsma és a körülötte elterülő táj értékes, védett és fokozottan védett ritkaságai csak közös erővel óvhatók meg.

Paksi Pauletta az eredményhirdetés előtt vette át a fényképen látható rajzot. Sajnos emléklappal már nem, de a bátorsága miatt egy tábla csokoládéval tudtuk jutalmazni a fiatal alkotót.

Dr. Szilágyi Bay Péter író, a könyv, az ifjúsági regénysorozat szerzője összegezte, hogy a rendezvényre 87 fő érkezett és összesen 49 díjat adtak át. Ezek között szerepelt a legfiatalabbtól, a legtehetségesebb pályázóig valamilyen díj. Az író kiemelte, hogy Hubert alakja, a vadászmanó és a körülötte élő, főleg madárbarátok éppen ezért születtek meg, hogy odafigyeljünk azokra az élőlényekre, amelyek a legsebezhetőbbek. Nem titkolt szándéka a sorozatnak, hogy Hubert alakján keresztül megérthessük azt, hogy mi is a feladata egy vadásznak, egy erdésznek, hogy mennyi megoldásra váró kérdéssel kell nap, mint nap találkozni azoknak, akik a természetben, vagy a természet közelében élnek, dolgoznak.

Az eredmény hirdetés előtti pillanatok.

Számos rajz érkezett be, voltak, akik magaslest is ábrázoltak, voltak, akik olyan állatokat is lerajzoltak, akik nem szerepelnek a kötetben, ezért az önálló munkát, ötleteket, megfigyeléseket is szerették volna értékelni. Az író jól emlékszik gyerekkorára, a nagyszüleinél, Peszere-pusztán töltött időkre, ahol megannyi állat élt, él ma is. A rajzot, az olvasást, az alkotást mindig a megfigyelés előzi meg, amihez türelem kell. Hozzátette, hogy a gyerekek nagyon érdeklődnek az olyan dolgok iránt, amit nem lehet megvenni, elérni, csak megfigyelni és a titkok, a titokzatosság, ami pedig Skút, az aranysakált lengi körül, persze még a felnőttek figyelmét is leköti, nemhogy a kíváncsi gyerekekét.

A díjátadó izgalmas pillanatai Ottokárral.

A díjátadó egyik legkedvesebb pillanata pedig az volt, amikor egy család érkezett, ahol a kisebbik testvér – aki még óvodás – kezében egy rajzot szorongatva toppant be, hogy határidő után lehet-e még nevezni? Bátorságát ugyan oklevéllel már nem, de egy tábla csokoládéval tudták jutalmazni. Dr. Szilágyi Bay Péter kiemelte, hogy éppen ezért született meg Hubert alakja, hogy a gyerekeket önálló döntésekre tanítsa és bemutassa, hogy mindig van választás, hogy mindig mi döntjük el, hogy milyenek leszünk. Ha kitartóak, ha okosak, ha bátrak és ami legfontosabb, hogy becsületesek, akkor az előbb vagy utóbb, de megmutatkozik az életünkben.

A zsűri a Hubert és az állatok című rajzpályázatra beadott munkák közül Kohári Gabica alkotását I. díjjal jutalmazta.

Hubert a vadászmanó c. ifjúsági regény folytatásaként idén augusztusban megjelent a Hubert Kiskundorozsmán című regény, amely igen sok kalandban bővelkedik. Belépett a regény hősei közé Ottokár, a német vizsla, aki a 2022-ben Dorozsma körül pusztító tűzvészben kimenekített két gyereket a nádból. A könyv, a regény folytatódik, hamarosan megjelenik a harmadik kötet, amelyben Hubert újra hazatér…

December 8-án Kiskundorozsmán, a Hubert és az állatok rajzpályázat eredményhirdetésén a résztvevőkkel és a szervezőkkel.

A versenyt Szarvasról Kohári Gabica nyerte, a második helyezett Bere Zsófia, a harmadik Naphegyi Dániel, a negyedik Ménesi Izabella, míg az ötödik helyezett Kovács Boglárka lett!

Kohári Gabica Szarvas 10 éves Általános iskola Horváthné Gabriella I. hely
Bere Zsófia Hubert 10 éves Orczy 4.a Tóth-Savanya Aranka II. hely
Naphegyi Dániel Állatok 10 éves Orczy 4.a Tóth-Savanya Aranka III. hely
Ménesi Izabella Hubert 10 éves Orczy 4.a Tóth-Savanya Aranka IV. hely
Kovács Boglárka Hubert 10 éves Orczy 4.a Tóth-Savanya Aranka V. hely

Agro Jager különdíjat három nevező kapott:

Batik Attila H, a vadészamanó könyvborító 10 éves 4.a Béke utcai iskola
Szeged
Agro Jager különdíj
Kalcsevics Anna Vadászat 10 éves 4.a Béke utcai iskola
Szeged
Agro Jager különdíj
Sörös Nikolett Hubert 10 éves 4.a Béke utcai iskola
Szeged
Agro Jager különdíj

A Somogyi Károly különdíjat kilenc versenyző érdemelt ki:

Baráth Hedvig Krisztina Őzike 10 éves Orczy 4.a Tóth-Savanya Aranka sk különdíj
Csányi Emese Grafika 9 éves 4. b Béke utcai iskola
Szeged
sk különdíj
Horváth Melani Klára Cirmni cica 10 éves Orczy 4.a Tóth-Savanya Aranka SK különdíj
Kolompár Amira Titkos manólakás 9 éves Orczy 3. b Szénásiné Őrhalmi Nicolette sk különdíj
Mag Alexandra Magas les 9 éves Orczy 3. b Szénásiné Őrhalmi Nicolette sk különdíj
Nagy Viktória Dorka Hubert képregény 9 éves Orczy 3. a Szabó-Kis Paula sk különdíj
Puskás Hanna Hubert 10 éves Orczy 4.a Tóth-Savanya Aranka sk különdíj
Schiller Sára Hubert 10 éves Orczy 4.a Tóth-Savanya Aranka sk különdíj
Torma Balázs Titkos manólakás 9 éves Orczy 3. b Szénásiné Őrhalmi Nicolette sk különdíj
Víg Vivien Űandrea Hubert 10 éves Orczy 4.a Tóth-Savanya Aranka sk különdíj

 

Hubert Kiskundorozsmán

Karácsonyi ajándékot keresel? Megjelent a sorozat második kötete: a Hubert Kiskundorozsmán. A képre kattintva tudod megrendelni.

A Kiskundorozsmáért Alapítvány különdíját két nevező vehette át:

Kis Noel Csaba Ottó 10 éves Orczy 4.a Tóth-Savanya Aranka különdíj
Lukovicsné
Rácz Dorina Hubert 10 éves Orczy 4.a Tóth-Savanya Aranka különdíj
Lukovicsné

Emlélkapot vehettek át:

Babó Bella Hubert képregény 9 éves Orczy 3. a Szabó-Kis Paula emléklap
Balog Ágota Titkos manólakás 10 éves Orczy 4. b Pós Katalin emléklap
Bernáth Szófia Sün és bagoly 8 éves 2. osztály
Bernáth Szófia Peszere puszta 8 éves Orczy 2. sztály Kiss Mónika emléklap
Bessenyei Dávid Hubert 9 éves Orczy 3. a Szabó-Kis Paula emléklap
Bimba Zoé Titkos manólakás 9 éves Orczy 3. b Szénásiné Őrhalmi Nicolette emléklap
Boukoullab Mohamed Hubert 9 éves Orczy 3. a Szabó-Kis Paula emléklap
Csábi Barbara Hubert 9 éves Orczy 3. b Szénásiné Őrhalmi Nicolette emléklap
Csepregi Csenge Tikk 10 éves Óvoda Csepregi Attila
Nyírbátor
emléklap
Csepregi Virág Tikk 7 éves 2. osztály Csepregi Attila
Nyírbátor
emléklap
fegyver Hubert 8 éves Orczy 2. osztály Kiss Mónika emléklap
Forrai Mira Ottó 5 éves Óvoda Dr. Forrai-Farkas Alexandra emléklap
Görög Filoména Vidra 6 éves Óvoda Görögné Helena emléklap
Gorog Valéria Vidra 8 éves Általános iskola Görögné Helena emléklap
Hézsai Kevin Hubert 9 éves Orczy 3. b Szénásiné Őrhalmi Nicolette emléklap
Kállai Hanna Hubert 9 éves Orczy 3. b Szénásiné Őrhalmi Nicolette emléklap
Kálmán Levente Hubert 8 éves Orczy 2. osztály Kiss Mónika emléklap
Kószó Csanád Hubert 9 éves Orczy 3. b Szénásiné Őrhalmi Nicolette emléklap
Márta Olivér Hubert 9 éves Orczy 3. b Szénásiné Őrhalmi Nicolette emléklap
Martonosi István Hubert 9 éves Orczy 3. a Szabó-Kis Paula emléklap
Nemes Veronika Hubert 9 éves Orczy 3. b Szénásiné Őrhalmi Nicolette emléklap
Német Noel Hubert 9 éves Orczy 3. b Szénásiné Őrhalmi Nicolette emléklap
Ocskó Nikolett Hubert 9 éves Orczy 3. b Szénásiné Őrhalmi Nicolette emléklap
Orosz Liána Macska 6 éves Bölcs utcai Óvoda Orosz Anita emléklap
Papdi Dominik Hubert 9 éves Orczy 3. a Szabó-Kis Paula emléklap
Pesti Liza Hubert 10 éves Orczy 4. b Pós Katalin emléklap
Pintér Panna Ottó 4 éves Óvoda Patik Adrienn emléklap
Takács Ármin Titkos manólakás 8 éves Orczy 2. osztály Kiss Mónika emléklap
Tóth Boldizsár Peszere puszta 9 éves Orczy 3. b Szénásiné Őrhalmi Nicolette emléklap
Vass Gréta Peszere puszta 8 éves Orczy 2. osztály Kiss Mónika emléklap

 

További meséket keresel? Kattints a képre és látogass el az Agro Jager Hubert című rovatába!

 

Gratulálunk minden résztvevőnek!

Köszönjük a támogatását a Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár Dorozsmai Fiókkönyvtárának és minden munkatársának, a Kiskundorozsmáért Alapítványnak. Köszönjük a kiskundorozsmai Papír Kuckó Írószer és Nyomtatvány Bolt támogatását és közreműködését az oklevelek, emléklapok nyomtatásában és végül, de nem utolsó sorban Ruzsa Roland önkormányzati képviselőnek, hogy jelenlétével megtisztelte a díjátadót.

Logo

PAPÍRKUCKÓ

Agro Jager News

Tovább olvasom