Keressen minket

Mezőgazdaság

Az MFB három új hitelprogramokat indít a kkv-knak

Közzétéve:

Print Friendly, PDF & Email

A Magyar Fejlesztési Bank (MFB) Zrt. három új hitelprogramot hirdetett meg a hazai kis- és középvállalkozásoknak – jelentette be Sipos-Tompa Levente, az MFB Zrt. elnök-vezérigazgatója csütörtökön, sajtótájékoztatón, Budapesten.

Sipos-Tompa Levente, az MFB Zrt. elnök-vezérigazgatója

A három hiteltermék 205 milliárd forint keretösszeget jelent, amelyet az MFB saját forrásból biztosít – tette hozzá.
Garamvölgyi Balázs, az MFB főigazgatója ismertette, hogy 100 milliárd forinttal 200 milliárd forintra megemelték az MFB pénzügyi vállalkozásokon keresztül nyújtott refinanszírozási programjának keretét, 5 milliárd forint keretösszeggel indították el az MFB régió versenyképességi pénzügyi vállalkozás refinanszírozási programot, és 100 milliárd forint kerettel hirdették meg az MFB agrárhitel programot, amely három vidékfejlesztési pályázathoz igényelhető.
Sipos-Tompa Levente hangsúlyozta, piaci elemzésük szerint még mindig jelentős hányadot képviselnek a forráshiánnyal működő hazai mikro-, kis- és középvállalkozások, ezért a három hiteltermékkel ezeket a vállalkozásokat célozzák meg.
Garamvölgyi Balázs részletezte, hogy az MFB agrárhitel programban a Vidékfejlesztési programhoz kapcsolódóan támogatják a mezőgazdasági termékek értéknövelését, a piacra jutást elősegítő technológiai fejlesztést, illetve a borászatok termékfejlesztését és erőforrás hatékonyságának növekedését, valamint az ágazat feldolgozóiparának korszerűsítését. Az agrárhitel program keretében igényelhető hitel összege minimum 100 millió forint, maximum 1 milliárd forint lehet, a futamidő pedig maximum 10 év. A hitel közvetlenül az MFB-nél igényelhető.
Elsősorban a szomszédos országok vállalkozásaival együttműködő hazai cégeket célozza meg az MFB régió versenyképességi pénzügyi vállalkozás refinanszírozási program, amelyben a beruházási, forgóeszköz- és akvizíciós hitelt pénzügyi vállalkozásokon keresztül lehet igényelni. A programban ügyletenként és ügyfelenként minimum 1 millió forint, maximum 50 millió forint hitelt lehet felvenni, a futamidő beruházási és akvizíciós hitel esetében maximum 10 év, forgóeszközhitelnél maximum 5 év lehet – mondta Garamvölgyi Balázs.
A főigazgató kiemelte, az MFB pénzügyi vállalkozás refinanszírozási konstrukciójuk népszerű, eddig 1300 cég jutott hitelhez. A keretösszeg megemelésével újítást is vezettek be, lehetővé tették a mezőgazdasági célú beruházások finanszírozását, illetve a változó kamatozás mellett fix kamatozással is igényelhető a kölcsön. A program igénybevételének határideje is kedvezően változik, 2022. január 31-ig érhető el.
A bejelentett három új MFB hitelterméket 2020. január 31-étől lehet igényelni.

Forrás: MTI

Fotó: MFB

Mezőgazdaság

Az EU-ban 10 százalékkal több napraforgótermés várható idén

Print Friendly, PDF & Email

Az AKI adatokat közölt a várható európai napraforgótermésről

Published

on

Print Friendly, PDF & Email

Az Oil World 57,9 millió tonna napraforgómag-termésre számít a világon a 2023/2024. gazdasági évben, ez 4 százalékkal haladhatja meg az egy évvel korábbi mennyiséget. A globális kibocsátás 2 millió tonnával múlhatja alul az 59,9 millió tonnára jelzett felhasználást, így a zárókészlet 4 millió tonna körül alakulhat a 2023/2024. évi szezon végén.

A napraforgómag heti termelői ára Magyarországon (2022–2024)

A Tallage szerint az Európai Unióban az egy évvel korábbit kissé meghaladó területet, 4,9 millió hektárt foglalhat el a napraforgómag az idén. A közép-európai tagországokban az enyhe márciusi időjárás kedvezett a vetés előkészítésének. Az EU-ban a napraforgótermés az egy évvel korábbit 10 százalékkal haladhatja meg 2024-ben, 10,7 millió tonna lehet.

Az AKI PÁIR adatai szerint a magas olajsavtartalmú napraforgómagot (HO) 145,8 ezer forint/tonnáért (–16 százalék), a nagy olajtartalmút (LO) 138,3 ezer forint/tonnáért (–18 százalék) vásárolták a feldolgozók és a kereskedők április első hetében. Az ipari napraforgómag (magas olajsavas napraforgómaggal együtt) áfa és szállítási költség nélküli termelői ára átlagosan 140,6 ezer forint/tonna (–17 százalék) volt.

További információk e témában az Agrárpiaci jelentések – Gabona és ipari növények című kiadványunkban olvashatók, mely innen érhető el: 7. szám.

Forrás: AKI

Tovább olvasom

Mezőgazdaság

Békés és Jász-Nagykun-Szolnok vármegyét újra elérte a madárinfluenza

Print Friendly, PDF & Email

Több állattartó telepen igazolták a madárinfluenza vírus jelenlétét

Published

on

Print Friendly, PDF & Email

Madárinfluenza vírus jelenlétét mutatta ki Békés és Jász-Nagykun-Szolnok vármegye több állattartó telepén is a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma. Az érintett állományok felszámolása, valamint a járványügyi nyomozás folyamatban van. A hatóság a madárinfluenza újbóli jelenléte miatt ismételten felhívja az állattartók figyelmét a járvány elleni védekezés fontosságára.

A fénykép illusztráció. Fotó: Pixabay

A Békés vármegyei Tótkomlós településen található, több mint 44 000 példányt számláló pecsenyekacsa-telepen, a Pusztaföldváron a mintegy 1 500 állatot tartó tenyészlúdtelepen, továbbá a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei Öcsöd településen lévő, nagyjából 20 ezres példányszámú állománnyal rendelkező hízópulykatelepen idegrendszeri tünetek és  megemelkedett elhullás ébresztett gyanút az állattartókban.

A Nébih laboratóriuma a vírus H5N1 altípusát igazolta az elhullott állatokból vett mintákból.
A hatóság időközben Tótkomlós településen további két ‒ egy pecsenyekacsákat, valamint egy pecsenyeludakat tartó ‒ telepen is kimutatta a vírus jelenlétét.

Valamennyi érintett állomány felszámolása folyamatban van. A gazdaságok körül a járványügyi hatóság kijelölte a 3 km sugarú védőkörzetet, továbbá megállapította a 10 km sugarú felügyeleti (megfigyelési) körzetet. Békés vármegyében sor került a megfigyelési körzet kiterjesztésére.

A fenti esetek is alátámasztják, hogy a magas patogenitású madárinfluenza vírusa bármikor (újra) megjelenhet. Az ágazat, a fogyasztók és a hatóság közös érdeke a járvány megállítása. A Nébih ennek érdekében továbbra is arra kéri az állattartókat, hogy szigorúan és következetesen tartsák be a járványvédelmi előírásokat.
A madárinfluenzával kapcsolatban minden további információ elérhető a Nébih portál tematikus aloldalán: https://portal.nebih.gov.hu/madarinfluenza

Forrás: NÉBIH

Tovább olvasom

Mezőgazdaság

A sertés termelői ára 8 százalékkal emelkedett

Print Friendly, PDF & Email

A KSH adatokat közölt a sertéságazatról

Published

on

Print Friendly, PDF & Email

A KSH adatai szerint Magyarország élősertés-kivitele 60 százalékkal nőtt (3,2 ezer tonna) 2024 januárjában a 2023. januári mennyiséghez viszonyítva. A legfőbb partnerek Románia, Ausztria és Albánia voltak.

A fénykép illusztráció. Fotó: Pixabay

Az élősertés-behozatala 5 százalékkal 6,3 ezer tonnára bővült, a legnagyobb beszállítónak Szlovákia, Horvátország, Németország és Csehország számított. A nemzetközi piacon értékesített sertéshús mennyisége 34 százalékkal emelkedett (13 ezer tonna), értéke 38 százalékkal nőtt a megfigyelt időszakban. A legtöbb sertéshúst Romániába, Olaszországba és Horvátországba szállították. A sertéshúsimport volumene 14 százalékkal (14 ezer tonna) bővült, értéke 29 százalékkal volt nagyobb. A sertéshús több mint kétharmada Németországból, Spanyolországból, Ausztriából és Lengyelországból származott.

A hazai termelésből származó vágósertésa) heti termelői ára Magyarországon (2022–2024)

Az AKI PÁIR adatai szerint a hazai termelésű vágósertés termelői ára áfa és szállítási költség nélkül 860 forint/kilogramm hasított meleg súly volt 2024 márciusában, 8 százalékkal emelkedett egy hónap alatt. A darabolt sertéshús (karaj, tarja, comb) feldolgozói értékesítési ára 1,8 százalékkal volt alacsonyabb 2024 márciusában 2023 azonos hónapjához képest.

További információk e témában az Agrárpiaci jelentések – Élő állat és hús című kiadványunkban olvashatók, mely innen érhető el: 7. szám.

Forrás: AKI

Tovább olvasom